Kedves Olvasóink!
Kiadványunkban ebben az évben új sorozatot indítottunk.
Úgy gondoltuk,
hogy intézményünk ritka, becses, archív anyagából válogatunk és kollégáink,
olvasóink figyelmét felhívjuk erre, bemutatjuk azokat. A kiválasztás sokkal
nehezebbnek bizonyult, mint ahogy elképzeltük; ugyanis kiderült, hogy a bőség
„eláraszt” bennünket. Minden kiadványnak megvan a maga különlegessége,
története, szépsége. Elsőként Lippay János 1664-ben magyar nyelven megjelent
csodálatos könyvkölteményét, a „Pozsonyi kert”-et mutattuk be; remélve, hogy
örömet szereztünk olvasóinknak ezzel.
Amikor e cikkhez az anyagot
gyűjtöttem, valószínűleg többen szabadságukat töltötték, valamilyen formában
pihentek itthon vagy külföldön. Bizonyára sokan a természet szépségét élvezték.
Ez a feltételezés irányította a figyelmet egy nem igazán régi – mindössze száz
éves – ám nagyon fontos ismereteket tartalmazó könyvre.Vajon amikor
kirándulunk, sétálunk vagy csupán engedjük, hogy a természet körülvegyen
bennünket, a lábunk előtt heverő, a szemet gyönyörködtető virágokat
felismerjük-e, meg tudjuk-e nevezni? Bár ezek ismeretére szerencsére jó néhány
könyv, atlasz segítségünkre lehet - mi most Wagner János: Magyarország virágos
növényei című könyvét választottuk. A XX. század legelején a Királyi Magyar
Természettudományi Társulat felkérte Wagner Jánost, aradi tanítóképző-intézeti
tanárt, hogy Hoffmann Károly Növényatlaszát fordítsa le és dolgozza át a magyar
viszonyoknak megfelelően.
Wagner János 1902-ben a
felkérésnek eleget tett és az Atheneum Irodalmi és Nyomdai R.-Társulat Kiadója
jóvoltából 2003-ban Budapesten „Magyarország virágos növényei” címen megjelent
a könyv. Mágocsy-Dietz Sándor (aki a „szokásos revíziót” kapta feladatául az
Előszóban így írt erről: „Wagner áttanulmányozván a német munkát, arra az
eredményre jutott, hogy voltaképen új magyar növénytani képes könyvet kell
írnia, nemcsak azért, mert Hoffmann sokszor igen rövid, alig tájékoztató
növényleírásait pontosabb, részletesebb leírással tartotta szük-ségesnek
pótolni, hanem főleg azért, mert hazánk növényzete nagyon sokban különbözik
Németország flórájától: a mienk gazdagabb és szebb!”
Hoffmann Károly
„Pflanzen-Atlas”-ának dr. Hoffmann Gyula által átdolgozott harmadik kiadása 875
növényt mutat be, s ebből Wagner 56 növényt elhagyott, mivel ezek hazánkban nem
teremnek meg. A megmaradt 819 növényleírást 446-tal kibővítette, így a magyar
kiadás 1265 növényt mutat be.
Nemcsak a növény leírással
bővebb a magyar kiadás, a képek száma is meghaladja a német kiadásét.
Hoffmanntól átvett 64 színes táblán 354 növény szerepel. Wagner János
kibővítette ezt három új színes táblával, ahol 21 Magyarországra jellemző
növényt közöl, így a magyar kiadás színes képeinek száma 375. Úgy gondolom
megérdemlik, ha itt megemlítem Réti Ödön és Wagner Ágoston rajztanárok nevét.
Réti Ödön a 67. tábla képeit készítette, Wagner Ágoston ügyességét a 66. tábla
dicséri.
A könnyebb tájékozódás
érdekében Linné rendszerét követik, így a nem szakember is jól eligazodik. A
leírt növények csoportosítása híven követi a német eredetit. A növények
leírását magába foglaló részt – ez a munka zöme, gerince – egységes névjegyzék
zárja le.
A leírt növények magyar
megnevezésére elsősorban Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály „Magyar
Füvészkönyv”-ét vették alapul.
A német eredeti munkával
szemben új szempontot is alkalmaztak; miszerint közzétettek minden olyan magyar
nevet, melyet a gyűjtés során sikerült fellelni. Így lett e könyvben a felvett
magyar növénynevek száma közel 6000.
A másik lényeges különbség,
hogy a növénynemhez tartozó növényfajok leírása után felsorolták azokat a
fajakot, amelyek még Magyarország területén megtalálhatók, de a könyvben
ismertetésükre már nem kerülhetett sor.
A növények bemutatását magába foglaló részt egységes névjegyzék zárja.
„… A növények leírásában Wagner szaktársam arra törekedett – írja Mágocsy-Dietz Sándor, - hogy lehetőleg könnyűvé tegye a növények felismerését, még azoknak is, kik behatóbban nem foglalkoztak a növények neveinek felkeresésével, illetőleg a növények meghatározásával. Éppen ezért a német munka leírásait nem fordította le egyszerűen és, ha egyik-másik növény leírását le is fordította, mindig bővítette, helyesbítette; a legtöbb növényt azonban újonnan írta le a segédmunkák és saját tapasztalata alapján, különösen pedig önállóan járt el a ritkább növények, nevezetesen a magyar növények leírásában.
Mindezeket figyelembe véve, a magyar kiadás nem tekinthető egyszerű fordításnak, hanem a német munka felhasználásával készült eredeti magyar műnek.”
A könyv a Tájékoztatóval indul, ahol ismerteti többek között a növény „testrészeit” és a könyv használati módjára is kitér. Közli Linné rendszerét, majd azt Engler A. természetes rendszerének a kivonata követi, amely „…főtekintettel a Magyarországon képviselt családokra” vonatkozik. Felsorolja azoknak a botanikusoknak a névjegyzékét, „…a kik a könyvben ismertetett vagy legalább fölsorolt növények neveit megállapították.” Pótlást és hibaigazítást tesz közzé . Ezután 24 osztályba sorolva ismerteti a növényeket 582 fekete-fehér illusztrációval, majd betűrendes tárgymutató segít a keresésben. A könyvet 67 színes tábla zárja.
Mielőtt az illusztrációkat bemutatnánk, ismerkedjünk meg a könyv
létrehozóival.
Wagner János tanár, botanikus: 1870. április 20-án Temeskeresztesen született.
1893-ban tanítóképző
intézeti tanári képesítést szerzett. Csáktornyán, Kiskunfélegyházán, Aradon tanítóképző
intézeti tanárként dolgozott. 1911-től Budapesten élt és főfelügyelőként,
főigazgatóként munkálkodott. 1928-ban vonult nyugalomba.
Magyarország és a Balkán
(főleg a Rila-, Rodope- és Balkán hegység flóráját kutatta. Monografikusan
feldolgozta a Centaurea fajokat és a hársakat. Számos dolgozata jelent meg,
főleg a Magyar Botanikai Lapokban. Főbb művei: Magyarország virágos növényei
(Bp., 1903); A kis kertész (Bp., 1906); Magyarország gyógynövényei (saját
színes festményeivel, Bp., 1908); Magyarország hársai (Kertészeti Közl.
1941-1945).
Népszerű és ifjúsági műveket
is írt. Több növényt is neveztek el róla.
1955. május 23-án Budapesten hunyt el.
Mágocsy-Dietz Sándor 1855. december 7-én született Ungváron.
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Előbb középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd növénytanból doktori oklevelet nyert. 1889-ben a növénybiológia és a mikológia egyetemi tanára, 1897-ben pedig egyetemi rendkívüli tanár lett. Szinte minden európai országban folytatott botanikai tanulmányokat. Nagyszabású irodalmi munkásságot fejtett ki; tanulmányait nagyrészt a Természet-tudományi Társulat c. folyóiratban, az Akadémia kiadásában jelentek meg. Sokrétű pedagógiai munkásság is jellemezte. Neki köszönhetően kapott önálló tanszéket a növényrendszertan és a földrajz. Neki tulajdonítják azt a felvetést is, miszerint a mezőgazdasági oktatásban résztvevő tanároknak a szakmai képzettségük mellé pedagógiai ismeretekkel is kellene rendelkezniük. Hét évtizeden át volt a Természettudományi Társulat tagja, elnöke.
Főbb művei: Erdészeti növénytan (Fekete Lajossal és Rejtő Adolffal együtt Deák Ferenc-díjban részesültek, Bp., 1891, 1896,), Rügy és levélhullás (Bp., 1882), A növények talajálló irányának okairól (Bp., 1887), A növények táplálkozása, tekintettel a gazdasági növényekre (Bp., 1909), a növénytan múltja, jelene és jövője hazánkban (Bp., 1926), Erdészeti növénytan (Fehér Dániellel, Bp., 1929-31).
1945. február
27-én halt meg Budapesten.
Hoffmann, H. Henrik Károly Hermann, német botanikus – (az 1895-ben Budapesten kiadott Pallas Nagy Lexikon adatai szerint) - 1819. április 22-én született Rödelsheimben.
Giessenben és Berlinben a medikát tanulmányozta, majd Giessenben 1842-től magán tanár, 1853-tól pedig a botanika tanára.
Nevezetesebb munkái: Untersuchhungen über d. Pflanzenschlaf (u.o.1851),
Pflanzenverbreitung und Pflanzen-wanderung (Darmstadt, 1852), Witterung u.
Wachstum, oder Grundzüge d. Pflanzenklimatologie (Lipcse, 1857), Mykologische
Berichte (u.o. 1878-73(?), 3. rész).
Most pedig gyönyörködjünk a
következő oldalak szépségében.
Dr. Sinóros – Szabó Botondné