Agrárkönyvtári Hírvilág, 2010. XVIII. évfolyam 3. szám

Nálunk történt – Agrárkulturális rendezvények

 

Egy színmagyar Kárpát-medencei állat – a magyar szürke szarvasmarha

 

Az OMgK az agrárkulturális rendezvénysorozat keretében 2010. február 9-én A magyar szürke szarvasmarha mai és történelmi szerepéről szóló előadásra várta az érdeklődő közönséget. Lükőné Örsi Gabriella főigazgató megnyitója után Viszló Levente, a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány kuratóriumának elnöke mutatta be a hallgatóságnak a legnagyobb múltra visszatekintő hungarikumunkat, a magyar szürke szarvasmarhát.

Viszló Levente

Ez az őshonos háziállatunk a 17. században kipusztult őstulokból származik, pontosabban a tudomány mai álláspontja szerint a honfoglaláskor magunkkal hozott marha, a már itt élő marha és az őstulok genetikai anyagából jött létre. Mintegy 1100 évvel ezelőtt a Kárpát-medence nem a mai képét mutatta. Ideérkező őseinket mocsaras és árterületekkel szabdalt erdős, ligetes táj fogadta. A szárazabb területeken gyűjtögettek, kezdetleges növénytermesztést folytattak elődeink, a mocsaras területek szélén pedig üde legelők várták az állatokat, mely sokkal inkább megfelelt az igényeiknek, mint a későbbiek folyamán az Alföld területén uralkodóvá váló puszta.

A tatárjárás feldúlta országban a pusztasággá vált vidékeken a kiváló alkalmazkodóképességű magyar szürkét jól tudta hasznosítani a megfogyatkozott lakosság. Igen nagyra becsülték ezeket az állatokat, akkoriban a „marha” szó az értékmérés kifejezésére volt használatos.

A 13-18. század között Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság egészében. Még 150 éve is komoly nehézségekbe ütközött a terménytárolás és -tartósítás, azaz a napfény energiájának átmentése későbbi időpontokra. A szürke marha maga a tartósítás kiváló formája, hiszen a saját lábán megy el a vesztőhelyre. Nyugat-Európa több száz éven át fantasztikus felvevőpiaci lehetőségeket biztosított hazánk számára, ekkor Magyarország szó szerint Európa éléskamrája volt. A vásáron a max. 500 kg-os méretet elért tinók voltak kelendők. Százezres nagyságrendben hajtották el a hajdúk az állatokat az országból. Eredetileg a hajdúk marhapásztorok, olyan „hajtók” voltak, akik a dél-németországi, észak-itáliai vásárokba szánt magyarországi szarvasmarhákat terelték külhonba. Nürnberg főterén a mai napig emlékezteti a városlakókat egy magyar szürke marha szobra arra, hogy ez az állat mentette meg őket egykor az éhínségtől.

 Békeidőben a lábon hajtott csordákat a hajdúpásztorok védték a vadállatok, rablók és martalócok támadásai ellen, valamint a feudális magáncsapatoktól, a portyázó törököktől és az osztrákoktól. Már a Dózsa-felkelés leverésekor törvényt hoztak a hajdúk ellen, de a török hódoltság előrehaladtával a század végére jelentős katonai erővé váltak. Marhapásztorkodás helyett zsoldos katonai szolgálatot vállaltak királyi várakban, erdélyi fejedelmeknél, földesúri magánhadseregekben. Ezt a hadviselő népet Bocskai szervezte csapatokba. Hivatásos katonai renddé alakulásuk a tizenöt éves háborúban (1591–1606) fejeződött be. Bocskai István nem csupán katonáivá fogadta, hanem le is telepítette őket. Ő volt az a politikus, aki az elégedetlenek élére állva, szabadságharcában kísérletet tett a vallásszabadság, a rendi és nemzeti függetlenség megvédése mellett a hajdúkérdés megoldására is. Ebben az időben több nemesi család kezdett marhakereskedelemmel foglalkozni. Birtokaik területén kialakultak a főbb hajtóutak. A bécsi udvar ezekre rá szerette volna tenni a kezét, ellenőrzése alá akarta vonni azokat. Szaporodtak a korrupciós ügyek, a császár a vesztegetőknek vámmentességet adott. A magyar rendek azzal a kéréssel fordultak Rudolfhoz, hogy a marhakereskedelem jövedelme maradjon Magyarországon. Ez jelentette a nemesfém után az ország második legnagyobb bevételi forrását, melyet az osztrákok vám formájában elvittek. Ez volt a folyamatos összeütközések alapja. A bécsi udvar intézkedései semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy a vallási és a politikai szabadságot veszély fenyegeti. A szerveződő ellenállás és összeesküvés élére Wesselényi Ferenc nádor állt. Végül a kormány elfogatta és kivégeztette a mozgalom vezetőit. A hajtóutakat birtokló főurak halála után többé már nem tudott megújulni a magyar tőzsérség, a marhakereskedelem olasz érdekeltségbe került.

 

 

A szürke marha jövője: A magyar szürke szarvasmarha rendkívül hasznos állat. Elődeink mindig megtalálták a neki megfelelő feladatot. Távol-Keletről is keresték, érdeklődtek az igavonó képessége iránt, mert a rizstermesztésben szerették volna hasznosítani. Ma hazánkban természetvédelmi kezelésben vesz részt. Az ország gaztengerbe fullad, sok a műveletlen, elhanyagolt terület. Ennek oka a mezőgazdasági termelési szerkezet rossz kialakulásában keresendő, időben a rendszerváltás idejére kell visszamenni. A csupán növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok hosszú távon nem fenntarthatóak (kivéve persze támogatással). A egészséges agrárszerkezet visszaállításához az állattenyésztési ágazat fejlesztésére van szükség. Erre kiváló lehetőség a magyar tájjal összeillő szürke marha, mely képes fenntartani a Kárpát-medence füves élőhelyeinek biodiverzitását. A munka már egy bő évtizede elkezdődött, azóta szép eredmények születtek. 1997-ben 1400 db szürke marha volt csupán a világon, napjainkra Magyarországon a tehénlétszám eléri a 7000-t. Ez az állat látványával is hozzájárul a magyar táj bemutatásához. Húsából kiváló élvezeti értékű élelmiszer állítható elő. Magas szárazanyag-tartalmú, ízekben, rostokban gazdag húsából megfelelő méretű árualappal rendelkezünk.

  

  

Élőhelyvédelem. A szürke marha tájgondozásban betöltött szerepe páratlan. A mocsárrétekről és az olyan vizes területekről, ahova géppel nem lehet bejutni, kieszi a nádat. Sikeresen alkalmazzák az élőhely-rekonstrukciós munkák során is. Az elgyomosodott területekről lelegeli a selyemkórót és aranyvesszőt, nyomában ismét kialakul a füves terület.

 

Polgárné Balogh Eszter