Agrárkönyvtári Hírvilág, 2010. XVII. évfolyam 2. szám

Tanulmányút

 

Ismét Erdély

 

Szép tavaszi időben vágtunk neki a Publika Magyar Könyvtári Kör idei kirándulásának Billédi Ibolya vezetésével, Farkas György vegyészkutató, egyetemi oktató kalauzolásában.

            Aradon a Tűzoltó téren álltunk meg, hogy megnézzük a Szabadság szobrot. Az 1867-ben kiírt pályázatot Huszár Adolf nyerte meg, még megtervezte a szoborcsoportot, de a halála megakadályozta a kivitelezését, így az a fiatal Zala György feladata lett, akinek a keze igencsak érződik a figurákon. A központi alak Hungária, Mátyás babérkoszorújával, István kardjával, Árpád állatbőrével a vállán. Alatta, a négy égtáj felé allegorikus figurák, elöl a szabadság ébredése, jobbra a harckészség, hátul a haldokló harcos, balra az áldozatkészség. Még lejjebb körben az aradi vértanúk plakettjei. 1890. október 6-án leplezték le országos ünnepségek közepette. 1921-ben Bikfalvi Béla ügyvéd védte a szobrot, sikerrel, mert nem pusztították el, csak eldugták a várba. Mostani helyére – az 1896-ban épült szép víztorony mellé – 2003. október 5-én került hosszas tárgyalások eredményeképpen. A teret szépen kialakították, szökőkúttal, díszburkolattal.

 

 

            Csíksomlyó után a második legfontosabb zarándokhely Erdélyben Máriaradna. A XIV. sz. első felében kapta meg a dombot a ferences rend. A legenda szerint Gyula fia, Gyulafi szeretett bele Radnába. Jerek (később Iván) remete térítette meg Radnát, és lett belőle Mária. Innen a név, Máriaradna. 1568 óta a templom tulajdona a csodatévő Madonna kép, amit a törökök el akartak vinni. Egy lovast küldtek érte, de a ló patkója belesüppedt egy sziklába, a török lerepült és szörnyethalt. A kép így megmenekült, a sziklát pedig beépítették a később újjáépített templomba. Szép hangú orgonája Mária Terézia adománya.

            Alighogy elindultunk Máriaradnáról máris megálltunk Solymos vára alatt. A ma romos falak között született János Zsigmond fejedelem. A várat a XIII. században a tatárok ellen építették. Róbert Károly idején királyi vár volt. Hunyadi János építette tovább 1446-ban. 1514-ben Dózsa serege átmenetileg elfoglalta. Aztán még egy elfoglalás, 1552-ben a törökök fészkelték be magukat. Közben (1541–42) lakott itt Izabella királyné a kis János Zsigmonddal. Mikor visszavették a töröktől, a vár jórészt romhalmaz volt. További várurakról és úrnőkről nem szól a fáma.

A rövid fotómegálló után irány tovább Marosillye felé. Az esőfelhőkkel egyszerre érkeztünk meg Bethlen Gábor fejedelem szülőházához. Ez az erdélyi fejedelemség idején fontos vár volt. Báthori István 1576-ban Bethlen Farkasnak adta, az ő fia volt Gábor, aki 1580-ban született itt. A várkastélyból mára csak egy viszonylag egyszerűbb épület maradt, ez kórházként funkcionált évtizedekig. Most a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tulajdona.

Bethlen Gábor kiváló menedzser volt. Felvirágoztatta a céhrendszert. Minden várat megerősíttetett, tervezni ugyan nem tervezett, de a technológiához nagyon értett. Ő számolta ki pl., hogy az 1618-ban épült Fogaras vára 650 ezer téglából fog felépülni. A munkásokat fa garasokkal fizette ki, aztán meghatározott időközönként ezeket átváltotta igazira. (Innen a név is, fa garas – Fogaras.) Megszervezte Erdély külkereskedelmét, eljutottak egészen Indiáig. Olasz zenészek muzsikáltak gyulafehérvári udvarában. 16 éves volt, amikor Brandenburgi Katalin a felesége lett.

Már esőben futottunk vissza a buszhoz, és meg sem álltunk Csernakeresztúrig. Este 7 körül értünk oda. Vendéglátóink már vártak minket a Tájháznál. Családoknál szálltunk meg két éjszakára. Igen jól éreztük magunkat, kedvesek voltak a vendéglátók, kitették szívüket-lelküket. A falunak két fele van, a régi rész román, az új, egy legalább 3 km hosszú utca a csángóké, itt csak magyar szót hallani. Egymás mellett sorakoznak a takaros porták, mögöttük pedig a gazdasági területek, istállók, kis föld.

            Másnap a 80 ezer lakosú Déva – Hunyad megye székhelye – volt az úti cél, amelyet 1269-ben említenek először az írások. Úgy terveztük, hogy felmegyünk a 371 m magasan levő várba (a város 187 m-en fekszik), de éppen elkezdték tatarozni, bezárták. Így aztán egy városi sétával indítottunk, az igazságügyi palota előtt mentünk el, majd láttuk a börtönt (most levéltárként funkcionál), és megérkeztünk a reneszánsz Magna Curiához, amelyet Bethlen Gábor építtetett. Csöpögő esőben néztük meg a nemrég felújított szép épületet, amelyben román múzeum van. Előtte szökőkút átlőtt nyakú hattyúval, ami Bethlen címerállata volt, ha minden igaz. A Magna Curia Erdély legbiztonságosabb vára volt, Bethlen országháznak is, lakásnak is építtette, ő is adta a nevét. A Murányi Vénusz, Széchy Mária vendégeskedett itt Bethlennél, miután megszökött kisnemes férjétől, Kiss Istvántól. A férj üldözőbe vette, a Vénuszból amazon lett, lövetett élete párjára, akinek így egyértelmű lett a helyzet, és elkullogott szégyenszemre. Később sikerült egyházilag is elválniuk, és hozzámehetett ifjú Wesselényi Miklóshoz. Széchy Mária szépségét és sudár alakját több költőnk is lelkesen megénekelte.

 

 

            Innen visszasétáltunk a főtérre, megcsodáltuk a Vármegyeházát a Hunyadiak hollójával. Találkoztunk Denisával, aki elkísért a Megyei Könyvtárba, és ezzel kezdetét vette a hivatalos program. A könyvtár most még a megyeház oldalszárnyában van, de már felújítás alatt áll az az épület, ahová nemsokára költöznek. Az igazgató távolléte alatt a főkönyvelő asszony fogadott minket és vette át a könyvadományunkat. A könyvtárról sok mindent megtudtunk. Vox Libri címmel saját, szép kivitelű igényes lapjuk van, amelynek egyik szerkesztője maga Denisa. Sok rendezvényt tartanak a könyvtárban, van zenei nap, Európa-nap. A legaranyosabb, hogy gyerekek szavazata alapján odaítélik A kis olvasó díját a legjobb szerzőnek, illusztrátornak és kiadónak. A gyerekeket másképp is igyekeznek olvasóvá nevelni, évente átírhatnak egy mesét, tízből választhatják ki, melyiket. A könyvtárt 1842-ben alapították, négy fiókkönyvtára van, ezek közül egy magyar, amit később meg is látogattunk. Évente nagyjából 300 ezer lej (75 ezer €) jut beszerzésre. Sokat pályáznak, idén harminckettőt készítettek már, ezeknek általában 20%-a sikeres.

            A Téglás Gábor Iskolába igyekeztünk, ahol már várt minket Anikó, a megyei könyvtár magyar fiókjának nyugdíj előtt álló vezetője, aki egyben tanár is. (Téglás Gábor költő volt, 1848 – 1916 között élt.) A Geszti Ferenc Alapítvány 2004-ben építette az iskolát. 2005 óta igyekeznek összegyűjteni a környék magyar gyerekeit. Hatvanöt munkatárs foglalkozik a fiatalokkal, óvodás korútól középiskolásig. Fogadott minket az igazgató is, néhány szóban bemutatta az intézményt, aztán rohant órára, mert közben éppen becsengettek. Most 600 gyerek jár ide, 80–90 diák ingázik, de kollégiumban is sokan laknak, akik messzebbről íratkoztak be.

            Kora délutánra Böjte Csaba kolostor-árvaházába voltunk bejelentkezve. Önkényesen, a lakatot leverve foglalta el a kolostorépületet 1992-ben, és lépésről lépésre a gyerekekkel együtt hozta rendbe a házat, a kertet és a templomot. Ma már 57 házban 2000 gyerek él családot alkotva a felnőttekkel, saját gyerekek és árvák. Aki szeretné, önkéntes segítőként ellátogathat Dévára, hogy belekóstoljon akár a gyerekek nevelésébe, akár a fizikai munkába. Lehet keresztszülőséget is vállalni, amikor egy gyerek anyagi ellátásáról gondoskodik valaki, de akár nyaralni is elviheti. A http://www.devaigyerekek.hu honlapon lehet bővebben is olvasni a mára már nagyszabásúvá nőtt vállalkozásról, és az idáig tartó fáradságos, mégis örömteli munkáról. Kicsit felemásra sikeredett a látogatásunk, ugyanis Katicán – egy huszonéves lányon, aki fogadott minket – kívül senki nem volt kíváncsi ránk, és az ajándékokat a folyosóra kellett lerakni, ezen kicsit megütköztünk.

Déváról még annyit, hogy 1933–44 között itt lakott dr. Petru Groza, haladó szellemű politikus, a román–magyar barátság híve. Az 1976-ban lezárt útikönyvem azt írja, hogy jelentős a város élelmiszer- és fémipara. Ceausescunak az volt az elve, hogy legyen önellátó az ország, rendszerváltáskor nem is volt adósságuk. Mára persze már jócskán felszaporodott a román adósság is, de kezd újra elterjedni a szemlélet, hogy vásárold a hazait.

A fémiparnak befellegzett, ezt Vajdahunyad felé menet minden kétséget kizáróan láttuk, de hogy mi van az élelmiszeriparral, arról sajnos nem tudok semmit. Egyébként azért hívják Vajdahunyadnak, mert Hunyadi János vajda volt (lásd Bánfihunyad!).

Vajdahunyad

A várhoz érve jól látszott, hogy itt-ott fel van állványozva, felújítják éppen. A Cifra bástya a nevéhez méltóan már teljes pompájában díszeleg, mellette a Kínzó bástya, a Kapubástya felállványozva. Ennek folytatása lent a lovagterem, fent az országház. A vár másik oldalán emelkedik a Ne félj bástya (itt volt a konyha) és a Fehér bástya. Mátyás loggiája az udvar felé néz, festettek a falai, és szép famennyezete van. Innen nyílik az Asszonyok terme, ennek is gyönyörű, faragott famennyezete van és áll itt egy szépséges eredeti cserépkályha, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet címerével. Az Országház impozáns boltíves, hatalmas terem, a berendezése sajnos nem eredeti, gyakorlatilag mindent széthordtak. Bethlen Gábor három szobára osztotta, és évszázadokig így is maradt, csak egy véletlen kapcsán derült ki, hogy az egy tér volt valamikor. (Ugye emlékszünk, hogy Bethlen a Magna Curiába hívta össze az országgyűlést?) Az Országház falán kukucskáló nyílás, a túloldalon a Kapisztrán bástya, itt hallgatózott Kapisztrán, a pápa követe, miután ő fizikailag nem lehetett jelen az összejöveteleken. Bethlen tetette át a vár bejáratát a mostani helyére, mert a hegy másik oldala túlságosan meredek. A régi kaput befalaztatta, és építtetett egy szárnyépületet a katonáinak. A régi kapubástya közelében van a vár kútja, ami török kútásók munkája. Tudták, hogy meg fogják ölni őket, hogy ne tudják elárulni a titkot a honfitársaiknak, hiszen a víz nagy kincs volt. A bizonyíték rá, hogy tisztában voltak szomorú sorsukkal egy kőlap, amelyet a kút belsejében talált az utókor, ótörökül (arab írásjelekkel) azt írták rá: Most vizetek van, de szívetek nincs. A Hunyadi János építtette Lovagteremben fejeztük be a sétát. Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet címerét látjuk az egyik oszlopon. Itt még az eredeti padlózatot láthatjuk. Kifelé jövet még vetettünk egy pillantást a börtön ajtajára, amely az egyetlen eredeti ajtó a várban.

A vár udvarán Gyuri elmesélt egy történetet. Egyszer volt, hol nem volt, Zsigmond király egy alkalommal elvetődött Erdélybe. A szórakoztatására kiszemeltek egy szép fiatal szolgálólányt, Morzsinai Erzsikét, akivel igen hamar össze is melegedtek. A király egy idő múlva folytatta útját, de visszajövet újra találkozni akart a kis Morzsinai lánnyal, aki elújságolta neki, hogy áldott állapotba került. A király lehúzta az egyik gyűrűt az ujjáról, és odaadta Erzsikének. Amikor eljött az idő megszületett a kis Jankula, és szépen cseperedni kezdett. Egyszer a pataknál mosott Erzsike, Jankula pedig a parton a gyűrűvel játszadozott, amikor hirtelen lecsapott egy holló, felkapta a csillogó gyűrűt és a fészkébe repült vele. Erzsike testvére nem volt rest, felmászott a fára, megtalálta a gyűrűt és visszahozta. Telt-múlt az idő, nem éltek túl fényes körülmények között, és egyszer csak Erzsike úgy gondolta, hogy szerencsét kellene próbálni a királynál. Fel is kerekedtek a testvérével és a már nagyobbacska Jankulával. A vár udvarán bizony nem jutottak túl, de Erzsike megmutatta a gyűrűt, ezért aztán jelentették a királynak, kik vannak itt. Jött is Zsigmond személyesen, megtetszett neki a fia, hívatta hát az egyik nemesét, a lelkére kötötte, hogy szállásolja el őket a közelben és viselje gondjukat. Kitaníttatta a fiát, akit akkor már Hunyadi Jánosnak hívtak, erős, okos fiú lett belőle. Birtokokat adományozott neki, köztük a későbbi Vajdahunyadot is … a mese folytatását már tudjuk a történelemből. Miután a kis Morzsinai Erzsike román volt, ezért formálnak jogot a románok a Hunyadiakra. Ezt a történetet Heltai Gáspár írta le.

Csernakeresztúron a Tájháznál szálltunk le a buszról, és kaptunk egy kis tájékoztatást arról, hogy a csángók hol s merre csángáltak – legtöbbször persze nem saját jószántukból, hanem a felsőbb hatalmak utasítására –, és hogy is került egy részük Csernakeresztúrra. Miután megcsodáltuk a ház eredeti berendezését a busz felvitt az utca felső végében levő közösségi házba, ahol egy fedett teraszon felszolgálták a népviseletbe öltözött lányok a vacsorát. Miután lenyeltük az utolsó falatot, kezdetét vette a folklór műsor. Helyesek és ügyesek voltak a fiatalok, énekeltek, táncoltak. Íme egy kis ízelítő a programból:

 

Ha meghalok, fektessetek urmos (ürmös) borba,

Temessetek a nagy hordókkal egy sorba,

A hasamra egy nagy hordót, 40 litrest (literest),

Gyertya helyett a kezembe egy fél litrest,

És a csapot erisszétek jól a számba,

Hogy ne menjek szomjasan a másvilágra,

Kolbász legyen sírba eresztő kötelem,

Szalonnából legyen az én szemfödelem.

Ámen

 

            Őraljaboldogfalva fallal körülvett egyhajós temploma 1311-ben román stílusban épült. Bizánci jellegű freskói a XIV. sz. elején keletkezhettek. A szentek hármasával vannak felfestve, ami a szentháromságra utalhat. A szentek között görög keresztet is látunk. A szemek ki vannak kaparva, egy időben elterjedt ugyanis a hiedelem, hogy így el lehet kerülni a jégverést. Arról nem szól a fáma, hogy érdemes volt-e megfosztani szegényeket a szemük világától… 1992-93-ban kívülről, és főként a tetőszerkezetét tatarozták, de belülről is ráférne egy felújítás.

            Van itt egy Kendeffy-kastély kilátással a Retyezát havas csúcsaira, s közülük is kiemelkedik a 2482 m magas Nagy-csúcs. A Retyezáton hozták létre Románia első nemzeti parkját.

Hajdanában danában élt itt egy gonosz sárkány, aki felfalta a szép lányokat. Egy vitéz legény, hogy megóvja a menyasszonyát, kardjával levágta a hegyet, hogy jobban lássa a gazt. Mikor aztán felbukkant a sárkány, akkora lendületet vett, hogy a sárkány fejével együtt még egy szeletet levágott a hegyből. Az meg felrobbant és szétszóródott. Azóta ilyen dimbes-dombos a táj.     

Hátszegen vágtunk át, ez a Retyezát lábánál elterülő bányavidék, és egyszer csak megérkeztünk Demsusba. Nem vagyunk messze Dácia központjától, amit 100 körül építettek. 274-275-ben kivonták a rómaiakat, és lassan elnéptelenedett. Mars isten elhagyott templomának köveiből építettek a IV. században egy ókeresztény templomot, ez később elpusztult, majd az 1200-as években a köveiből építették a ma is álló kis román stílusú ortodox templomot. A XV. században átépítették, 1443-ban pedig Stephan műhelye belül freskókkal kifestette. 2003–2005-ben restaurálták, illetve konzerválták a freskókat, de érdekes módon a szentek kikapart szemét nem festették vissza.

            A templom előtt áll a település szülöttének, Nicolae Densuşianu irodalmár, politikusnak a mellszobra.

            Sarmisegetusa mellett haladt tovább utunk, itt volt Dácia római kori központja, az amfiteátrum romjai még láthatók. Megtalálták a vízvezeték maradványát is.   

A Vaskapu-hágó felé folytattuk utunkat, ez ősidők óta a népek országútja volt. Több nagy ütközet is zajlott itt, dákok, rómaiak, törökök, ők háromszor is, legutoljára, 1442-ben Hunyadi János nyolcvanezer törököt semmisített meg Zejkány falu mellett. Ennek emlékét őrizte egy óriási vasbuzogány, mostanra sajnos már csak a talapzat egy köve van meg, a buzogány eltűnt.

Herkules szobra Herkulesfürdőn

            Herkulesfürdő a Mehádiai-hegység Cserna völgyében, 160 m magasan, sziklák árnyékában fekszik. Éghajlata mediterrán, a környező erdőkben sok-sok lepke, vipera, teknős és gyík él. Sebesült római harcosok gyógyítására 105–107-ben fürdőket létesítettek itt, és Herkulesnek szobrot emeltek. 1736-ban Hamilton osztrák tábornagy figyelt fel rá, majd elkezdték kiépíteni, ennek azonban véget vetett az 1737. évi török háború. Végül 1817-re felépült a fürdő, szabályozták a Cserna-patakot, utat építettek, és elnevezték Herkulesfürdőnek. 1852 után kezdték építeni a ma is meglevő épületeket (nagy gyógycsarnok, Ferenc József-udvar, díszes nyaralók). A XIX. század során sok híres ember, köztük koronás fők is megfordultak a városkában. Központja a Herkules tér, közepén a névadó szobrával, a tér végén áll a kis katolikus templom. Most a szép régi épületek romokban, vaksin pislogó ablakszemekkel, siralmas… A Ferenc József-kori állomásépület még így lepusztultságában is fenséges. Azért valami már elindult, az épületek már magánkézben vannak, és mintha kezdenék felújítani a szép villákat. A park ápolt, van egy óriási mamutfenyő és egy hatalmas öreg tiszafa benne. A városnak talán jelmondata, mert a templomban is, a parkban is látható: NIHIL SINE DEO, azaz Isten nélkül semmit. Úgy látom, kell is isten segítsége, hogy ismét jó legyen itt sétálgatni. A hangulatot tovább rontotta az eső, mintha az angyalok siratták volna Herkulesfürdő elmúlt dicsőségét.

            Estére megérkeztünk Dunaorbágyba, a Duna Csillaga Szállodába. A szobák ajtaja, ablaka egy gangszerű folyosóra nyílt, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunára, jobbra előttünk a Kis-Kazán szoros, szemben Szerbia, erdő, hegy, csupa zöld…

Decebál a Duna partján

Másnap csodás napsütésre ébredtünk. Gyuri két csoportra osztott minket, és az első csoport már indult is a motoros kis naszáddal, piros, sárga, zöld színekben pompázó mentőmellényekben vágtunk neki a Kazán-szorosnak. A folyó a duzzasztás következményeképpen 130–170 m széles és 20–54 m mély. Csodás élmény volt siklani a vízen. A nap ragyogott, gyémánttal szórta tele a felszínt. Kis köd gomolygott a hegyek között, láttuk, hogy száll fel a pára. A Kis-Kazánt elhagyva elhaladtunk a Traján emléktábla előtt, amely a szerb oldalon van, víz alá került, de kivésték a sziklából, és a felszínre hozták. A Duna szerb oldalán erdős sziklák szakadnak be a vízbe, a román oldalon a Mehádiai-hegység néhány kis települése, mint Dunaorbágy is, szinte csak egy-egy utca, egy-egy kis öböl, aztán megint a hegyek, az egyikbe – hollywoodi mintára belevésve – Decebál óriási feje. A Nagy-Kazán szorosban egy kiszögellés, rajta egy kis ortodox kápolna, és … ezt is épp felújítják. Két hatalmas kiránduló / lakóhajó jött szembe, az egyik máltai felségzászló alatt.  Az egyik kis öbölben egy rendőrmotoros lett ránk kíváncsi, távcsővel lestek, visszafelé jövet még mindig ugyanott voltak, és megint megnéztek minket maguknak. Román oldalon táblákon olvasható hányadik folyamkilométernél járunk. A Ponikova-barlangig hajóztunk el, csak egy hasíték a sziklában, messziről nem is nagyon látszik. Viszonylag alacsonyan volt a Duna, sziklák álltak ki a vízből, így behajózni nem tudtunk, csak megálltunk egy kicsit, fényképeztünk, aztán visszafordultunk. Kb. két órát töltöttünk a vízen, és indulhatott is a következő turnus.

            Délután megnéztük a Vaskaput. Gát, zsilip, erőmű – fényképezni még a buszból sem szabad, kiszállni sem engedtek, egy percet állhattunk, aztán irány vissza. Közben Gyuri mérnöki pontossággal mesélt magáról a műszaki létesítménykomplexumról.

            Orsovánál a Duna tóvá változik, alatta van az elárasztott régi Orsova. Az új Orsova a tó nyugati szélén épült fel. Ez a terület ősidők óta fontos őrhely, római castrumok voltak itt, Dierna néven. Zsigmond, majd Hunyadi erre vonult a török ellen. Erre menekült Kossuth a szabadságharc leverése után, és itt ásatta el a koronát (1849–53), hogy ne kerüljön idegen kézbe. Az Al-Duna szabályozásának gondolata Széchenyi István fejében fordult meg először. (Az ő emléktábláját a víz alatt hagyták…) Vásárhelyi Pál társaságában a Desdemona nevű hajóval járta végig a Dunát, majd 1833-ban Vásárhelyi tervei szerint megindult a munka.

            A korona őrzőhelyén később Koronakápolna épült, természetesen az is víz alá került. Néhány éve vasbetonból építettek egy új Szent Korona templomot. A belső két hosszanti oldalfalra egy román képzőművész felfestette a stációkat. A Jézust kísérőknek ismert emberek arcvonásait kölcsönözte, megtalálható itt Lenin, a Beatles együttes tagjai, Nadia Comaneci és sokan mások.

            Ezután felmentünk a hegyre és megnéztük a Szt. Anna Kolostort. Pamfil Seicaru (1894–1980) épen hazaérkezett az I. világháborúból, és hálából apácakolostort épített fából, a régi fatemplomok stílusában. Először a templom és pár szoba épült meg, majd bővítette, 1936–39-re lett készen. A II. világháború után a moldvai kolostorokon kívül minden kolostort bezártak, ebből diszkó lett. A rendszerváltás után lett ismét kolostor, és új épülettel is bővült. Az apácák kegytárgyakat készítenek, ikonokat, rózsafüzéreket stb. A szertartás kezdete előtt egy apáca körbejár a kolostor területén, és a toakát ütögetve hív a templomba.

            Az utolsó napunk jó korán kezdődött, 7-kor már úton voltunk. A Duna partján, a hegy lábánál buszoztunk. Sok helyen omlik a hegy, támpillérekkel igyekeznek megállítani. Egyszer csak elkezdett csöpögni az eső, lila volt az ég, nem sok jót ígért… Megismétlődött a tavalyi dél-cseh kirándulás utolsó napja: egész nap esett, hol gyengébben, hol erősebben, néha szakadt.

            Drenkó vára – a törökök építették az utak és a Duna ellenőrzésére. Csak két bástyája áll ki a vízből, feltehető, hogy már nem sokáig.

            Aztán elhaladtunk a Duna-szabályozás 1888-as emléktáblája alatt, majd Lászlóvár alá értünk. Szemben, a szerb oldalon Galambóc. (Kötelező olvasmány: Arany János: Rozgonyiné balladája!) Brankovits Györgynek magyar nemességet ad Zsigmond király, hogy szerezze meg neki Galambócot, de a tulajdonos közben eladja a törököknek. Rozgonyi volt a kapitány és a feleségével együtt harcol a magyar érdekekért, de nagy a túlerő. Lászlóvár azért épült szemben a hegytetőn, hogy onnan ágyúzzák Galambócot. Pár méterrel feljebb a tóvá duzzasztott folyó vízében áll a Babakáj (nagyapó, öregapó) szikla, amely hajdan a hajósok egyik tájékozódási pontja volt. Kérdés, meddig bírja még a víz ostromát… (Kötelező olvasmány: Jókai Mór: Aranyember!)

            Délben Dettán álltunk meg egy órácskára, sétáltunk egyet a városka főutcáján az esőben. Szép kis temploma van, és láttam pár szép kis házat.

 

Temesvár esőben parkkal és
az ortodox katedrális majolikával fedett tornyaival

 

            Temesvár nagyváros – Temes megye székhelye, az egész Bánát központja – sok parkkal, sok vízzel (a zuhogó esőn túl is), keresztülfolyik rajta a Temes folyó és a Béga-csatorna. A monarchia katonavárosa volt. Kereskedelmi, ipari, egyetemi központ. Ősidők óta lakott, a rómaiaknak castrumuk volt itt, aztán földvár, majd Károly Róbert királyi várkastélyt épített, Zsigmond pedig országgyűlést is tartott a városban. Mátyás innen indult a török ellen. A Dózsa-féle felkelést itt verték le, Dózsa Györgyöt a városban végezték ki, kis kápolna áll a kegyetlen vég helyén. 1940 óta egyetemi város. A város szülöttei Klapka György tábornok és Kós Károly.

            Először ahhoz a templom lakóházhoz sétáltunk el, ahol a rendszerváltás idején Tőkés László volt a lelkész. Aztán a Dózsa kivégzésének emléket állító Mária-kápolna előtt álltunk meg egy percre, majd tovább az ortodox katedrálishoz. Óriási épület, piros-sárga csíkozású nyers téglaborítású, a teteje majolikával fedett, 1936–46 között épült, 5000 hívő befogadására alkalmas. A hatalmas csillárok ellenére sejtelmes félhomály van bent. A katedrális a főtér egyik, a színház a másik végét zárja le. A színháznál kezdődött a harc 1989-ben. Annyira szakadt az eső, hogy a további városnézést felfüggesztve, bőrig ázva szálltunk vissza a buszba.

            Nagyszentmiklós Bartók Béla szülővárosa. A szülőháza már nincs meg, a helyét emléktábla őrzi. A városka központjában áll egy Bartók mellszobor.

            A XVIII. században itt élt a Nákó család, nemesi rangot kaptak, mert mezőgazdasági szakoktatást folytattak és könyvtárakat alapítottak. Bartók Béla nagyapja igazgató volt az iskolájukban.

            Nagyszentmiklós még az aranykincsről nevezetes. Ezt egy kertjét ásó szerb paraszt találta 1799-ben. 23 honfoglalás korabeli arany tárgy, ami kb. 10 kg-t nyomott. A bécsi Kunsthistorisches Museumban van, mint óbolgár kincs, pedig a leleteken rovásírás van.

            Utolsó megálló: Csanád. A templomot néztük meg, előtte Szt. Gellért szobra. Szt. István idején Erdély területén többen is megtagadták a keresztény hitre térést, Háromszéken az Apor család, itt Ajtony. Csanád Ajtony katonája volt, de felajánlotta szolgálatait Istvánnak, aki ideküldte, hogy ütközzön meg Ajtonnyal. Álmában megjelent egy oroszlán és megjövendölte, hogy győzni fog. Így is lett. Levágta Ajtony fejét, kivágta a nyelvét, majd Gyulával Istvánhoz küldte a levágott fejet. Gyula úgy adta elő a történetet, mintha ő győzte volna le Ajtonyt. Persze kiderült az igazság mikor megérkezett Csanád Ajtony kivágott nyelvével. Ajtony birtokát Csanádnak adta István. Ahol az oroszlános álmot látta, ott most falu van, a neve Oroszlános. A nagyszentmiklósi aranykincs Ajtonyé lehetett, amit a csata előtt elásott. István Gellértnek Csanádon adott püspöki székhelyet, aki erős püspökséget hozott létre, és megtérítette a környékbelieket. Gellért püspök jegyezte le István utolsó szavait, amellyel Szűz Mária kegyeibe ajánlja az országot. Az úr asztala Gellért püspök szarkofágja. A holttestet Olaszországba vitték, majd ereklyét küldtek vissza. A szimfónia szó Gellért szájából hangzott el először, mégpedig egy molnárlány munkadala hallatán.

            Gyönyörű út volt, nagyon jól éreztem magam, köszönet érte Ibolyának és Gyurinak.

 

Benczekovits Beatrix