Agrárkönyvtári Hírvilág, 2011. XVIII. évfolyam 1. szám

Nálunk történt – Agrárkulturális rendezvények

A magyar solymászatról egy cicergő héja társaságában

A Magyar Solymász Egyesület tagja, Duhay Gábor immár negyven éve foglalkozik solymászattal, így jó ismerője e történelmi hobbinak. Az OMgK idei első agrárkulturális rendezvényén, január 26-án a solymászatnak a magyar történelemben betöltött szerepéről beszélt. A solymászat ragadozó madárral való vadászatot jelent, aki így ejt el vadat, annak ismernie kell a vadászó madarak élettanát, és mindent, ami a vadászat, a természetismeret és a kultúrtörténet témakörében hasznos lehet számára.

Duhay Gábor	Prágay István és héjája

Európa és Magyarország történetéhez szorosan kapcsolódik a solymászat, sokáig hozzátartozott a társadalmi élethez, a királyi udvarokban, a nemeseknél, de még szegényebb körökben is vadásztak ragadozó madarakkal. A magyar történelmet tekintve már első krónikaíróink megemlékeznek a turul-legendáról, amelyben a turul ragadozó madár lehetett, ami nem csoda, hiszen egy olyan nép legendás története ez, akiknek élete szorosan kötődött a madárral való vadászathoz. A mai turulábrázolásokban több ragadozó madárfaj is látható, mivel nem tudni, pontosan melyik jelenthette az eredetit, ám a legújabb kutatások szerint ez a madár a legbátrabb és a mindig is nehezen beszerezhető kerecsensólyom lehetett. Több solymászattal kapcsolatos emlék maradt fenn az őshazából való vándorlás útvonalán. Az ábrázolásnál jellegzetes motívum, hogy az ember a madarat a jobb kezén tartja, és a lovat bal kézzel irányítja. Ilyen, régi ábrázolásokat találunk, pl. a veleméri templom falfreskóján vagy azokon a római emlékeken, amelyeken a kalandozó magyarokat mutatják be.

Szent István korában ugyan a turul helyett a kereszt került a zászlókra, ám a solymászatnak, solymászoknak nagy becsületük volt. Három rend szolgálta a sólyommal való vadászatot: voltak a sólyomnevelők, az idomítók és a fészekből fiókákat kiszedők (akik a fenntarthatóság jegyében tették dolgukat). A csepeli és zólyomi vadászterületek mellett éltek a solymászok és az ebesek, hogy az arra járó királyt kiszolgálhassák. Ebben az időben keletkeztek a sólyommal kapcsolatos településnevek, utalva az alapítóikra. Kezdetben az udvari élet sajátja volt a solymászat, hiszen sok ember kellett hozzá és sok pénz, később a tehetősebb urak, és pl. az apátok is űzték ezt a sportot. A sólymok, solymászat értékét mutatja, hogy a nemesek címerében megjelent ez a madár, a korai középkorban veretett pénzeken pedig az uralkodók magukat előszeretettel ábrázoltatták lóval és sólyommal. Drága, igen nemes ajándéknak számított a felnevelt, betanított ragadozó madarak ajándékozása az uralkodók között. Külön rendeletben szabályozták a sólyomfészkek fenntartását, védelmét, és hogy kit illet a fészek. Mátyásról maradt fenn az a történet, hogy tanítás helyett inkább madarászni járt, amiért a tanár megfeddte. A Beatrixszal kötött házasságával külhoni sólymok, solymászok is az udvarhoz kerültek. Az uralkodók együtt is solymásztak, pl. Ulászló királyunk a Habsburgokkal együtt vadászott egy ábrázolás szerint. Ulászló fia, II. Lajos állítólag a mohácsi csata előtt feleségétől Csepelen búcsúzott el, ahol Habsburg Mária éppen solymászott, egyébként mindketten nagyon szerették ezt az elfoglaltságot. A török időkben sem szakadt meg a hagyomány, a török főurak is solymászkodtak, sőt sólyomadományt kellett fizetni számukra.

Iniciálé sólyommal	A várbeli Mátyás kút solymásza

Az európai uralkodók körében ugyancsak dívott az effajta vadászat, és igyekeztek magyar sólyomra szert tenni. A hölgyek is kedvelték ezt a sportot, de ők inkább karvallyal és kabasólyommal (angol neve hobby, innen a hobbi elnevezésünk) mentek a vadra. A XVII. században a földesurak és falvak kezdték elutasítani a király nagyszabású solymászásainak kiszolgálását, így a nagyobb vadászatok lassan eltűntek, ám jelentőségük megmaradt. Minden valamire való uralkodó és nemes solymászott, köztük említhetjük II. Rákóczi Ferencet is. A vadászat közben lehetőségük nyílt politikai-diplomáciai ügyek intézésére, például Mária Terézia egy ilyen alkalmat használt ki, hogy fiát, Józsefet bemutassa. A lőfegyverek feltalálásával a solymászat szerepe csökkent, így az a köznép körében kezdett terjedni, hiszen ők nem tarthattak fegyvert. A XIX. században már csak szinte nyomokban bukkan fel a solymászat, pl. vadászlapokban vagy a jól ismert magyar kártya tök és piros felsőjén. A múlt században kezdték újra komolyabban űzni ezt a hobbit. Gödöllőn és Szegeden solymásztelep jött létre, és sikeres újraéledését jól mutatja, milyen neves esemény volt, amikor Horthy Miklós a gödöllői királyi vadászterületen solymászatot mutatott be az olasz királynak.

1939-ben alakult meg a Magyar Solymász Egyesület, amely a mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal, 1968-tól újjáalakulva, működik. Már az 1950-es években voltak hivatásos solymászok, akik a halastavak védelmében dolgoztak, manapság a repülőtereken vagy szőlészetekben alkalmazzák őket. Az egyesület taglétszáma közel 135 fő, ebből aktívan kb. ötvenen vadásznak. Kéthetente tartanak társas vadászatot, és minden évben november első hetében Füzesgyarmaton rendeznek nemzetközi találkozót. A szervezet tavaly elnyerte a magyar kulturális örökség díjat.

Az előadás után az 1950-ben készült, Homoki-Nagy István által rendezett filmet néztük meg, amelynek címe Egy kerecsensólyom története. A film főszereplőjeként a híres madarászt, Lelovich Györgyöt láthattuk, és figyelemmel kísérhettük munkáját: egy kerecsensólyom befogását és a solymásznak „megfelelő” vadásszá nevelését. Ma Magyarországon nem lehet vadászni kerecsennel, szigorúan védett faj, bár Európában egyedül nálunk él számottevő állománya, 200-250 pár fészkel. Nyugaton tenyésztik, ez most talán nálunk is lehetővé válik.

Az előadást ciceregve (idegesen, kicsit megijedve) végigülte egy vadászatra betanított öreg tollruhás tojó héja is gazdája, Prágay István karján. A solymászhoz nagyon sok kérdést intézett a hallgatóság gyakorlati témákban, a héjának ugyancsak nagy közönségsikere volt.

F. Kripner Veronika