Pusztai Állatpark

A Hortobágy kialakulására, felszínének formálódására döntő hatással volt a szél és a folyók építő munkája.  Az 1846-ban kezdődött Tisza-szabályozásig a puszta szabad árterület volt, ahol a Tisza és a Berettyó akadálytalanul teríthette szét termékeny hordalékát. A mélyen fekvő helyek, az ún. laposok egész éven át is megőrizhették a vizet, mocsarak, szikesek, rétek váltakozása jellemezte a tájat. Fontos szerepe volt a puszta arculatának kiteljesedésében az emberi tevékenységnek is, az állattartásnak, hiszen a Hortobágyot a középkor óta legelőnek használták.

Sokáig nem becsülték a puszta gazdag növény- és állatvilágát, sajátos kulturális értékeit, sokan elmaradottságunk sáros jelképét, ázsiai eredetünk szégyellnivaló szimbólumát látták benne. Az ’50-es években ide telepítettek ki közel 100 000 „osztályidegennek” minősített, mindenétől megfosztott embert.  Később gyapotföldeket, emeletes házakat, szürkemarha helyett „korszerű” szovjet marhákat, racka helyett lámákat akartak itt meghonosítani. Hazai tudósok hiába emelték fel szavukat a puszta megmentése érdekében, a pártvezetés nem törődött a figyelmeztetésekkel.  Ekkor Festetics Antal, a hazájából elűzött „osztályidegen”, ornitológus és vadbiológus kiáltványt fogalmazott és juttatott el a világ különféle pontjain élő ismert szakemberekhez, többek között mesteréhez, Konrad Lorenzhez. Ez volt a Pro Natura – akció a magyar pusztákért, melynek keretében huszonkét tudós memorandumban kérte a magyar kormányt, hogy nemzeti park létrehozásával mentse meg a Hortobágy egyedülálló természeti és kulturális kincseit. Ennek hatására hozták létre 1973-ban a Hortobágyi Nemzeti Parkot, amely ma is hazánk legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja.

Szent Vendel, Somogyi Árpád szobra

A Hortobágyi Nemzeti Park rendeltetése, hogy védje és fejlessze a puszta jellegzetes természeti értékeit, őrizze a sajátos pusztai tájképet, a Hortobágy növény- és állatvilágát, biztosítsa különleges madárvilágának zavartalan fészkelését és vonulását. A Hortobágy nagy diverzitással rendelkező vizes élőhely, hazánk legjelentősebb madárélőhelye, és mint ilyen, 1979 óta szerepel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékén, melyet általában ramsari egyezményként emlegetünk. 1999 óta, mint kultúrtáj, a világörökség része, egyben bioszféra-rezervátum.

A nemzeti park feladata az is, hogy természetes körülmények között, hiteles formában őrizze és mutassa be a hagyományos pusztai életformát, a kiveszőfélben lévő ősi magyar állatfajtákat és a Hortobágy kulturális értékeit, történelmi hagyományait és emlékeit, mivel ezek kiemelkedő hazai és nemzetközi jelentőségűek. E feladatok ellátására jött létre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., amely közhasznú feladatokat lát el, és 100%-ban a magyar állam tulajdonában van. A nonprofit kft. többszörösére növelte a régi magyar haszonállatok állományait, fejlesztéseiknek köszönhetően itt található a magyar természetvédelem génbanki állományának több mint fele, segíti a térség gazdáit az állattenyésztési és biogazdálkodási ismeretek megszerzésében.

1997-ben a kft. létrehozta a puszta jellegzetes állatfajainak és -fajtáinak bemutatására a Pusztai Állatparkot. A bejáratot a pásztorok, jószágtartók és állatok védőszentje, Szent Vendel őrzi. A főépületben lévő kiállítóteremben megtekinthetők a hagyományos állattartás tárgyi eszközei, tanulmányozható az egyes pusztai állatfajok és fajták kialakulása és napjainkig tartó története. A kiállítás mellett élőben is láthatjuk az őshonos állatokat, a szelídebbekkel „személyesen is találkozhatunk” az állatsimogatóban. A baromfiudvarban megismerkedhetünk a magyar tyúkfajták különböző színváltozataival, a sárgával, fehérrel, kendermagossal és a fogoly színűvel.  Láthatunk gyöngytyúkot, melynek ízletes húsa elsősorban levesben érvényesül. Félénk, a külterjes viszonyokat jól tűri. A magyar lúdfajták egyik, talán legkülönlegesebb képviselője a fodros lúd, amely a magyar lúd változata. Elsősorban szárnyfedőtollai, de részben farok- és combtollai is hosszúak, puhák és szalagszerűen, látványosan fodrozódnak, forgókat képeznek. Különleges galambokat is megcsodálhatunk, hiszen Magyarországon is több mint 60 fajtát tenyésztettek ki.

Ezen kívül láthatunk cigáját, mely fajta jó tejelő képességével tűnik ki a juhok közül. A hortobágyi vagy magyar racka elsősorban Debrecen környékén terjedt el. Gyapjából készült a suba, a cifraszűr, de tejét és húsát is feldolgozták. Rendkívül jól tűri a külterjes, nehéz körülményeket. Tartása büszke, ékessége a csavart, pörge szarv. Az erdélyi vagy gyimesi racka csiga szarvat viselő, nagyon jól tejelő fajta.

A magyar parlagi kecske általában egyszínű: lehet fehér, vörös vagy fekete, szőre egyenletesen hosszú, csak a nyakán rövid. Teje, húsa, bőre egyaránt jól használható. A mangalicát több színváltozatban is tenyésztették, volt fekete, fecskehasú, ordas-vadas és szőke változata, ez utóbbi volt a legnépszerűbb. Jól tűri a külterjes tartást, az egyik legjobb zsírsertésként tartják számon a világban. Van itt még házi szamár, melynek fehér változata is létezik. Sokak kedvence a magyar szürke szarvasmarha, nagyon jó állóképességű fajta. A bivaly tejéből finom vaj és sajt készül, igaereje jól használható. Igénytelen, a mocsaras legelőket is hasznosítja, ám télen zárt istállóban kell tartani.

Akinek a sok szép őshonos állat vázlatos ismertetése meghozta a kedvét az alaposabb megismeréshez, látogasson el Hortobágyra. Még sok más érdekességgel, színes programokkal várja látogatóit a Pusztai Állatpark március közepétől november közepéig.

Pálfai Annamária