Agrárkönyvtári Hírvilág, 2011. XVIII. évfolyam 3. szám

Nálunk történt – Könyvbemutató

 

A termelői szövetkezés ideája a XIX. században

 

Az OMgK egyik olvasókörének átfogó, majdnem két évszázadot felölelő témája volt a termelői szövetkezés. A XIX és XX. századból – a könyvtárban szép számban – fellelhető szövetkezetekkel kapcsolatos dokumentumok (alapszabályok, beszámolók, kongresszusok stb.) képezték alapját munkatársunk, Csíky Gábor előadásának.

Csíky Gábor

Az 1800-as évek gazdasági folyamatai adtak táptalajt a szövetkezetek kiteljesedésének. Az ipari és kereskedelmi tőke koncentrálódott, átalakultak a hagyományos termelési formák, köszönhetően az újkori technikai vívmányoknak. A korszerűbbé vált tengeri és vasúti szállítás hatalmas áruforgalmat bonyolított, amelynek végpontjai az egyre terebélyesedő, fejlődő városok voltak. A konkurenciaharc, a piaci verseny, a korlátlan profitérdekeltség a piaci uzsora és a munkanélküliség növekedését eredményezte. Az 1873-as bécsi tőzsdekrach, a gyakori elemi csapások, az árbevételek csökkenése a kisebb árutermelő gazdaságokat ellehetetlenítette. A törpe- (1-5 kh) és kisbirtokosok (5-10 kh) tízezrei vesztették el földjüket, megindultak a kivándorlások Amerikába. A kisiparosság helyzete ugyancsak kilátástalanná vált: a céhek biztosította védelem felbomlott: alacsony szakmai, technikai színvonal, kevés tőke jellemezte őket. Az osztrák-cseh gyáripar ontotta az olcsó tömegcikkeket, amelyekkel nem tudták felvenni a versenyt. A tőke jórészt a tehetősek, nagybirtokosok és a külföldi nagyiparosok kezében összpontosult, akik a városi ipart fejlesztették elsősorban, nagy gyárakat telepítettek Magyarországra. A megnövekedett árumennyiség szállítására vasútvonalakat építettek, évente 5-600 km-t.

A szövetkezés gondolata nem volt új keletű, kétezer éves múltra vezetik vissza, csírái fellelhetők a középkorban, majd a kora kapitalizmusban is. Az emberek egyfajta védekező válaszaként jelent meg a tudósok új ideológiáival szemben. Magába foglalja a liberalizmus (egyének közti önkéntes társulás, intézményesülés, tagok autonómiája, belső demokrácia) és a keresztény szolidaritás (XIII. Leó pápa a Rerum Novarum kezdetű enciklikája a munkásság helyzetéről, a protestáns egyházak aktív szervezése és maga a keresztény tanítás) eszméjét. A világ első számon tartott fogyasztási szövetkezetét 1844-ben Manchester elővárosában, Rochdale-ben hozta létre 28 angol kézműves: takácsok, cipészek, szabók. Ez egy önsegélyezésen alapuló tömörülés volt, amely céljaként a munkások és iparosok gazdasági helyzetének javítását tűzte ki, és mindenki számára betartandó elveket fogalmazott meg: az üzletrészek után 5%-os kamatot fizetnek, az árak szabottak, minden vásárlás kézpénzzel történik.

Hazánkban az első szövetkezet felülről jövő kezdeményezésként az 1800-as évek elején alakult gróf Széchenyi István munkája nyomán. Ez lett a később sokat emlegetett Országos Magyar Gazdasági Egyesület, amely az agrárérdekek képviseletére is vállalkozó, a nagybirtokos agrártermelők érdekében föllépő fontos közéleti fórum volt. Hosszú ideig a mezőgazdasági érdekvédelem legszervezettebb és legbefolyásosabb csoportjának számított. 1896-ban alakult a Magyar Gazdaszövetség gróf Károlyi Sándor vezetésével, amely feladatául tűzte ki a gazdaság- és szociálpolitika alakításában való részvételt, ennek érdekében a társadalom szélesebb rétegei felé való nyitást, gazdakörök szervezését, szövetkezések alakulását, önsegélyező szerveződések létrehozását, és olyan hitelszervezet működtetését, amely a kisárutermelői réteget segíti méltányos feltételű kölcsönökkel.

Kezdetben a hitelszövetkezetek terjedtek el, amelyek eleinte alulról szerveződtek, mint pl. az 1851-ben erdélyi szász kisiparosok alapította Beszterczei Takarék- és Kisegítő Egylet vagy az 1858-ban létrejött Kolozsvári Kisegítő Pénztár, később, az 1886-ban alakult Pest vármegyei Hitelszövetkezet, illetve az ország több pontján létrejött népbankok. 12 év alatt 460 hitelszövetkezetet hoztak létre, amelyek egyfajta szomszédsági viszony alapján működtek leegyszerűsített üzletvitellel. 1898-ban jött létre az Országos Központi Hitelszövetkezet, amely felügyeleti, ellenőrző szervként és hitelellátó központként működött.

A mezőgazdasági értékesítő szövetkezetekben a nyereséget teljesen vagy részben a termelő kapta, segítették a termények tárolását, esetleg feldolgozását, a beraktározott terményekre előleget folyósítottak, és szükség esetén a termelést a piaci igényekhez igazították. Ilyen értékesítő társulások voltak a tejszövetkezetek, amelyek kialakulásához nagyban hozzájárult, hogy a Dunántúlon fellendült a szarvasmarha-tenyésztés, és nyugati, jobban tejelő fajtákat állítottak termelésbe. A szövetkezés által előnyösebbé vált a tej és tejtermékek piaci értékesítése. Városi és falusi tejszövetkezetek egyaránt voltak, és megalakult az Országos Tejgazdasági Felügyelőség. A gabonaértékesítő szövetkezetekben nem hitelt adtak, hanem a terményekre előleget, és közös gabonaraktárakban tárolhatták a tagok terményüket. A pinceszövetkezetek a szőlőtermelést és borértékesítést szolgálták. Itt nagy elmaradás volt a termelés, feldolgozás, értékesítés terén a kellő szakértelem és felszerelés hiánya miatt. Hamarosan pinceszövetkezeti hálózat alakult, illetve létrejött a Magyar Bortermelők Országos Szövetkezete. A földbérlő szövetkezetek olyan gazdasági jellegű társulások voltak, amelyek a földtulajdonnal nem vagy csak csekély birtokkal rendelkező parasztok számára nyújtottak segítséget. Lehetséges formája az osztott (egyéni) és osztatlan társas bérleti gazdálkodás volt. A biztosító szövetkezetek a kármegosztás elvén alapultak. Egyszerűbb formája a kölcsönösségi alapon megszervezett biztosítás volt, mint pl. az 1840-ben megalakult Marosszéki Tűzkármentő Társaság vagy az 1847-es Szemere Bertalan Tiszamelléki Kölcsönös Tűzkártérítő Társulat. Fejlettebb változatában díjbiztosítási rendszer működött, ilyen volt a MÁV Takarék- és Segély Szövetkezet, amely vasúti alkalmazottaknak és fizikai dolgozók részére kölcsön-, baleseti és halálozási segélyt nyújtott. Voltak még a községi állattenyésztő, illetve állatbiztosító szövetkezetek, amelyeknek központja az 1898-ban létesített Magyar Kölcsönös Állatbiztosító Társaság lett. Az 1897-1898. évi jégverésekből tanulva 1899-ben létrehozták a Gazdák Biztosító Szövetkezetét.

 

 

Szükség volt kisipari szövetkezetekre, mert a magyar ipar kisipari jellegű volt, jelentős létszámmal és az ipari termelésben való részesedéssel. A céhek megszűntek, a kisiparosok kezdetleges technikai felszereléssel rendelkeztek, tőkeszegények voltak. A kisipari hitelszövetkezetek kölcsönt, előleget adtak tagjaiknak, illetve takarékbetétben lehetett pénzt gyűjteni. A szakipari szövetkezetek a szükséges nyersanyagok beszerzését, előmegmunkálását, közös termelését, a késztermékek értékesítését, valamint a megrendelések lebonyolítását végezték. Ám a kisipari szövetkezés nem volt elég eredményes, talán, mert a szövetkezeti eszme és gyakorlat távol állt tőlük, illetve a települési viszonyok miatt: egyetlen helyen kevés iparos tudott csak szövetkezni. Ráadásul struktúrájában a mezőgazdasági hitelellátás igényeire volt szabva. A fogyasztási szövetkezetek a második legfontosabb és legelterjedtebb szervezetek voltak. Feladatul tűzték ki a családi háztartások, fogyasztók vásárlóerejének megszervezését, a jó minőségű fogyasztási cikkek forgalomba hozatalát, ellensúlyozni és szabályozni az árat a tőkés magánkereskedelemmel szemben, illetve megszüntetni a kiskereskedők, szatócsok monopolhelyzetét (hitelben vásárlás, áruuzsora miatt). Voltak Városi Fogyasztási Szövetkezetek, például az 1883-ban alakult MÁV Konzum Fogyasztási Szövetkezet, amely az államvasutak dolgozóit szolgálta, vagy az 1892-ben alakult Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete, amely az állami, megyei és városi köztisztviselőket segítette. A Munkások Fogyasztási Szövetkezete 1863-ban Budapesten jött létre, de főleg ipari gócpontokban, bányavidéken volt jellemző. Legjelentősebb közülük az 1904-ben alakult Általános Fogyasztási Szövetkezet (ÁFOSZ), amely 1918-ban 85 ezer tagot számlált, és 111 millió korona évi áruforgalmat bonyolított. A Falusi Fogyasztási Szövetkezetek a paraszti termelést és értékesítést segítették, legjelentősebb szövetkezeti intézményük az 1898-ban létrejött „Hangya” Szövetkezeti Központ volt. Szervezte, ellenőrizte, és szellemileg irányította a kötelékébe tartozó szövetkezeteket, gondoskodott a szükséges árucikkek nagybani beszerzéséről, egyes cikkek saját termelés útján történő előállításáról, kiszállításáról. Szigorú követelmények és szolid, a fogyasztói érdekeket szem előtt tartó üzleti magatartás jellemezték. 1918-ban 2140 tagszövetkezete, 658 ezer szövetkezeti tagja és 125 millió koronás évi forgalma volt.

Még egy jelentős társulásról kell szót ejteni: az 1901-es alapítású Keresztény Szövetkezetek Országos Központjáról, amelyet a Zichy család pártfogolt. 1911-ben 255 tagszövetkezettel rendelkezett, főleg a Kisalföldön és a Dunántúl katolikus községeiben vetette meg a lábát, ám hosszú távon nem bírta a versenyt, és az I. világháború végén beolvadt a Hangyába.

Az olvasókör során kezünkbe vehettük az ezekkel a szövetkezetekkel kapcsolatos századfordulós könyveket, füzeteket. A sok-sok címet itt most nem sorolom fel, csak néhányat emelek ki közülük, a többit az érdeklődők fellelhetik elektronikus katalógusunkban és kikérhetik helyben olvasásra.

 

Jeney Ernő, Kvassay Jenő, Barcza Károly, Gamauf Vilmos, Pogonyi Bernát: A Magyar Bortermelők Országos Szövetkezetének alapszabályai. A kötetek 1883 és 1904 között íródtak.

A Kőbányai sertéskereskedők zsiradék- és szappangyár szövetkezete alapszabályai / [sz.n.]. -Bp. : Első kőbányai ny. , [189?]. 

Márk Márkus:   Első járadékkal kapcsolatos földhitel- és közgazdasági egylet (mint szövetkezet) alapszabály-tervezete. - 1879.

Mezőgazdasági szövetkezetek / Összeáll. Lederer Sándor. - Bp.: Weiszmann testvérek ny., 1880. 

Útmutatás fogyasztási szövetkezetek alapítására és vezetésére: Ügyviteli szabályok / Balogh Elemér; Az italmérésre és dohányelárusításra vonatkozó részek szerzője Szabó Sándor. -  5. jav. bőv. kiad. - Bp.: Hangya, 1907.  

A "Hangya" termelő-értékesítő és fogyasztási szövetkezet, a magyar gazdaszövetség szövetkezeti központja első 25 éve / [Sz.n.]. - Bp. : Hangya, 1923.

 

F. Kripner Veronika