Agrárkönyvtári Hírvilág, 2012. XIX. évfolyam 2. szám

Nálunk történt – Könyvbemutató

                                  

Egy kis állatkáról, amely nagy pusztítást tud véghezvinni a szántóföldeken

Jablonowski József: A mezei pockok (egerek) ellen való védekezés – tekintettel kötelező tavaszi irtásukra. 1913

 

Tavaszi aktualitása miatt került reflektorfénybe az olvasóköri rendezvénysorozat keretében Jablonowski József növényvédelmi kutató A mezei pockok (egerek) ellen való védekezés – tekintettel kötelező tavaszi irtásukra című műve.

Jablonowski József (Szepesolaszi, 1863. febr. 16. – Budapest, 1943. júl. 6.) tanulmányai kezdetén a jogászi pálya irányába indult, ám érdeklődése később a természettudományok felé fordult. A budapesti tudományegyetemen természettudományokat tanult, tanulmányai befejeztével pedig egész életét a zoológiai, közelebbről főként az entomológiai (rovartan) kutatásoknak szentelte. 1896-tól a Rovartani Állomás igazgatója lett. Ő szervezte meg Magyarországon a mezőgazdasági – szántóföldi és kertészeti – kártevő rovarok elleni korszerű védekezést, és nagy szerepet vállalt a XIX. század végi filoxéra-vész elleni küzdelemben is. Szakterületének rendkívül széles skálájával foglalkozott; jelentősebb munkái: A szőlő betegségei és ellenségei (1895), A gyümölcsfák és a szőlő kártevő rovarai (1902), A gyümölcsfák védelme (1913), de publikált a komló, a cukorrépa növényvédelmével, sőt, a patkányok és bolháik pestis terjesztésben játszott szerepével kapcsolatban is. A mezei pockok (egerek) ellen való védekezés című munka 1913-ban jelent meg, a magyar királyi földmívelésügyi miniszter által támogatott növényvédelmi kiadványsorozat részeként.

 

     

 

Az előszóban a szerző mintegy hitvallásaként foglalja össze a mű megszületésének célját, mely szerint munkája … a mezei pocok országos és kötelező irtása esetén összefoglaló képét adja a pocok-okozta veszedelemnek, ismertesse e veszedelem keletkezését, mezőgazdasági nagy jelentőségét, és mutasson rá ama védekezési módokra, amelyekkel ezt az országos és egyre gyakrabban ismétlődő bajt első sorban mérgek alkalmazása nélkül elhárítani lehet. Bár a korszak messze előtte volt az ökológiai szemlélet és a környezetkímélő növényvédelemi eljárások kidolgozásának idejétől, nagyon fontos szempontként emeli ki újra meg újra, hogy … első feladatunk ezidőszerint az, hogy a mérgek használatát teljesen feleslegessé tegyük. Nagy aggodalommal töltötte el az 1910-es évekre jellemző szertelen méreghasználat, ezért meglehetősen sötét képet fest művében a mérgek alkalmazásáról, felhívva a figyelmet, hogy ez nem merő ijesztgetés vagy üres rémlátás. A méregmentes pocokgyérítés keretében fő célja, hogy ráébressze a gazdákat a védekezés helyes időzítésére, még a túlszaporodás kezdete előtt, illetve felhívja figyelmüket az összefogás jelentőségére, hogy egységes vezérelvek mentén, mint egy test és egy lélek fogjanak a munkához.

Céljának eléréséhez legfontosabbnak a felvilágosító munkát tartja, ezért művét a pocok, mint faj definíciójának, biológiájának, életmódjának ismertetésével kezdi az első fejezetben. Leírja, hogy mi a megjelenés- és életmódbeli különbség a mezei pocok és az egér között. (A pocokra jellemző a zömök test, rövid, szőrös farok, kicsi fül, kerekebb orr, egyenletes mozgás, földtúrás, készletet nem gyűjt, míg az egérre inkább a nyúlánkabb test, nagyobb fül, hegyes orr, hosszú, pikkelyes farok, szökdécselő mozgás, túrás nélküli járat és a készletgyűjtés jellemző.)

A pocok károkozása alapvetően rendkívüli szaporaságából ered. Tömeges gradációjának alapfeltétele a pocok számára kedvező száraz, meleg időjárás és hómentes tél gyakoribbá válása. A károkozás mértékét növeli a belterjes, intenzív gazdálkodás, a természetes ellenségeknek otthont adó ugar hiánya is. A tömeges elszaporodásnak rendszerint hirtelen pusztulás vet véget, amely a zsúfoltság miatt fellépő járványos betegségeknek tudható be. A fejezet további részeiben részletes ismertetés olvasható a pocok különféle haszonnövény-kultúrákban okozott kártételeiről, kezdve az őszi vetésekkel, a lucernásokon át a gumósokig és csemetekertekig. A pocokjárás megakadályozása a szerző szerint csak akkor eredményes, ha nem ősszel, gradáció idején, hanem tavasszal, a tél által amúgy is megritkult állomány szaporodását megelőzve kerítenek rá sort a gazdák.

A második fejezet a gyakorlati védekezésről szól. A szerző leírja az irtás előtti általános teendőket, az állományfelmérés fontosságát. Az általa olyannyira népszerűsíteni kívánt méregmentes megoldások sorát a vízzel való kiöntéssel kezdi, majd folytatja a hohenheimi fogónak nevezett csapda felépítésének és alkalmazásának részleteivel. A továbbiakban kitér a filoxéra ellen is bevetett szénkénegezés gyakorlati megvalósítására, minden apró részletre kiterjedően, a szénkénegraktárak címlistáját is beleértve.

 

     

 

Ha a méregmentes eljárások mégis kudarcot vallanának, a következő fejezetben olvashatunk a mérgekkel való irtás mikéntjéről. Itt is az általános tudnivalókkal kezdi a szerző a témát, erősen kiemelve ellenérzését a mérgek kijuttatásával kapcsolatban. Azt azonban ő is leírja, hogy a méreghasználat olcsó és hatékony megoldást nyújt, de csak akkor, ha azt nagyon körültekintően alkalmazzák, képzett, felelősségteljes emberek felügyeletével. Aggályait így fejezi ki: Mihelyt a mérget kezünkből kiadjuk, kezdődik azután a méreg alkalmazásának nagy, sötét árnyékoldala. Ha a méreg kész, ha kiadtuk kezünkből: ki tudja előre megmondani, mi lesz annak az útja! Az ember élete, a hasznos állat élete, legyen az háziállat, avagy mező futó vadja, mind ki van téve a legnagyobb veszedelemnek. És ha a veszedelem csak a méreg kirakóhelye felett lebegne! Senki nem tudja, hogy a csapás kit és milyen messzeségben fog sújtani!

A borongós felvezetés után ismerteti a mérgekkel kapcsolatos hatályos rendeleteket, a mérgek különféle fajtáit a foszforkészítményektől kezdve a sztrichninen és acetilénen át a szénsavas báriumig és egyéb pocokmérgekig. Az arzenikumot éppen csak megemlíti, e szer esetében tudatosan eltekint a részletes alkalmazási receptúrák ismertetésétől, az íztelen arzén emberek közötti használatának esetleges kockázata miatt.

A vegyszerek mellett biológiai védekezési mód is ismert volt már a kiadvány megjelenésének idején: a Löffler-féle pocoktífusz-bacillussal sikerült szép eredményeket elérni. Sajnos a bacillus alkalmazása hamarosan magával hozta az ellenálló pocoktörzsek megjelenését is, így ez a lehetőség jelentőségét vesztette.

A mű végén a szerző még egyszer felhívja a figyelmet, hogy cél a tavaszi, megelőző védekezés fontosságának gazdák közti tudatosítása, és az összefogás ösztönzése, mert egymagában egy gazda sem lesz képes sikerrel védekezni. Ha ez a két cél valóra válik, akkor pocokjárás, pocok-okozta veszedelem nem lesz többé Magyarországon, s nem ismétlődik az olyan vérfagyasztó méregfogyasztás sem, mint amilyennek 1910-ben tanúi voltunk. — Vajha elérném célomat!

(Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988, Magyar Életrajzi Lexikon)

 

Lükőné Örsi Gabriella