Könyvtár, paprika, bor

Úgy alakult a helyzet, hogy az OMgK-nak lehetősége adódott megszervezni egy őszi tanulmányi kirándulást. Hová mehetnénk, ahol könyvtár is van, mezőgazdaság is van – rövid tanakodás után megszületett a megoldás.

Október 27-én reggel Kalocsán Fischerné Grócz Zita, a Főszékesegyházi Könyvtár vezetője várta a csoportot. Az Érseki Palota keleti szárnyába, Patachich Ádám érsek 1780-ban elkészült barokk olvasótermébe, a Bibliotheca Patachichianába kalauzolt minket.

Dr. Bábel Balázs a jelenlegi érsek, az ő hivatali helyiségein túl az épület egy részében levéltár, más részében idős papok otthona működik, csak a könyvtár látogatható a keleti szárnyban. Már a középkorban is volt itt könyvtár, állománya 3-400 kötetes lehetett. Ma 510 ősnyomtatvány található az állományában, a legrégebbi darab 1040-ből való. Patachich nagyváradi püspököt 1776-ban nevezték ki érsekké, és hozta magával 7825 kötetes könyvtárát. Az Anton Maulbertsch fatáblaképeivel díszített barokk teremkönyvtár 1780-ra készült el tölgy- és jávorfából. A bútorok igen leleményes kialakításúak, az íróasztalokban és az ablakok alatti olvasópultokban is lehet könyveket tárolni. Miközben elragadott a hely hangulata, záporoztak ránk a könyvtár vezetőjének jó stílusban előadott tökéletesen szakszerű információi. Minden évben más és más kiállítást válogatnak össze a rendkívül gazdag anyagból, idén a Világvallásokon van a sor. Az első német bibliától a tórán át a 16. századi páli nyelvű pálmalevelekre írott buddhista meditációig és Konfuciusig sok mindent láthat az érdeklődő.

Mielőtt azonban beléptünk volna a Patachich-terembe, a folyosón megnéztük a Főszékesegyházi Könyvtár történetét nagyvonalakban bemutató kiállítást. Bábel érsek például – hogy a máról is említést tegyünk – a plaketteket gyűjti, és ezek itt vannak elhelyezve.

Lehet, hogy a mi csoportunk volt az utolsó, aki láthatta ezt a nagy szakértelemmel összeállított pazar anyagot, mert ez a kiállítás október végén bezárt. Köszönet érte a könyvtár tehetséges gárdájának, és külön köszönet Zitának, hogy olyan lebilincselően, közvetlenül és kedvesen vezetett minket.

A következő kiállítás apropóját a Milánói ediktum ezerhétszáz éves évfordulója adja. Ez a rendelet a szabad vallásgyakorlást engedélyezte 313-ban, és egy uralkodópáros – I. Constantinus nyugati, valamint Licinius keleti császár – közösen adta ki.

Az Érseki Palota keleti oldalán áll a barokk Nagyboldogasszony-főszékesegyház, ez az épület már a negyedik templom ezen a helyen. Gróf Csáky Imre bíboros határozta el az új főszékesegyház építését. A terveket 1728-ban – ebben az időben alig 100 lakóház volt Kalocsán – készítette el vagy Josef Emanuel Fischer von Erlach vagy Mayerhoffer András. Patachich Gábor érsek szentelte fel 1735-ben. Az utolsó nagy felújítás nagyjából száz éve volt, most pedig újabb rekonstrukciós munkálatokon esik át az épület, ezért most sajnos zárva van. A tornyok között üresen áll Szt. Péter és Szt. Pál helye, gondolom, egy restaurátorműhelyben dolgoznak rajtuk, csak a Hartmann János müncheni szobrászmester alkotta Szűz Mária áll a helyén még (vagy már).

            A Paprika Múzeumba vezetett tovább utunk, amely a főszékesegyházzal szemben álló kanonokház udvarában egy földszintes épületben található. A leginkább magyar fűszer török közvetítéssel került hazánkba. A múzeumban ennek a jellegzetes fűszernövénynek a feldolgozása tanulmányozható, a teljes folyamat, az eszközök, a berendezések, a régmúlttól napjainkig. Kis bolt is csatlakozik a múzeumhoz, ahol olyan különlegesség is kapható, mint a nagyon finom és gyönyörű piros fűszerolaj.

            A Kalocsai Érseki Kincstárban azután láthattunk képeket Magyarország egyik legrégebbi székesegyházának száz évvel ezelőtti ásatásairól, amikor is megtalálták az első alapkövet. Erről a bizonyos első székesegyházról csak az ásatások alapján vannak sejtések. 1050 előtt építhették, minden bizonnyal még Asztrik érsek idejében. A kincstárban gyönyörű dolgok láthatók, ötvös- és porcelángyűjtemény, miseruhák, festmények, szobrok, érmek és berendezett szobabelsők. A nemrég elhunyt Prokop Péter pap-festőművész – évekig élt Rómában – képei is ki vannak állítva, a hajósi Szt. Imre-templomban láttuk később a karzat mellvédjére festett apostol portréit.

            Egy kis séta – akármerre jártunk a városban mindenütt mesés paprikaillat lengedezett – és sütizés – a cukrászdában természetesen finom vanília és kávé illat uralkodott – után továbbutaztunk Hajósra. A városka környéke a Duna szabályozása előtt mocsaras vidék volt, amely a török időkben elnéptelenedett. A XVII-XVIII. század fordulóján svábok költöztek ide a kalocsai érsek hívására, aki tíz év adómentességet ígért abban az esetben, ha szőlőt telepítenek és bort termelnek. 1740-ben gróf Patachich Gábor kalocsai érsek építtetett ide vadászkastélyt. Eredeti formájában mindössze 26 évig állt, ekkor ugyanis gróf Batthyány József érsek átépíttette a gödöllői Gföller Jakab építőmesterrel. A kastély termeit vándorfestők díszítették – koszt és kvártély fejében –, és ezek a szép virágos motívumok túlélték az idő és a történelem viharait, elő lehetett varázsolni őket a sok-sok festékréteg alól. Mára restaurálva, újra régi fényükben ragyognak, ahogy az egész kastély.

Haynald Lajos bíboros érsek gyermekotthont alapított, amelyet 1907-ben a kastélyban helyeztek el, és egészen 2009-ig itt is működött. A felújítást nagyobb részben EU-s pályázat tette lehetővé, és 2010-ben megnyílt a Hajósi Érseki Kastély Látogatóközpont. Az épület emeleti része az eredeti funkciójának megfelelően van berendezve: érseki lakosztály, főúri szalon, érseki magánkápolna, hálószoba, dolgozó. A bútorok természetesen nem a kastély hajdani berendezési tárgyai. A díszteremben azonban ott lógnak az eredeti festmények, Martin van Meytens képei: Mária Terézia, Lotharingiai Ferenc, VI. Károly és Erzsébet Krisztina császárné. Három állandó kiállítást alakítottak ki, Vadászat az Alföldön, A hajósi szentbúcsú sokszínűsége, valamint Szőlőkultúra és borászat a homokhátságon címmel, és van egy ideiglenes kiállítási tér, amelyben éppen Fetter József festőművész képei voltak láthatók.

A kastély melletti út túloldalán áll a Szt. Imre-templom, amelyet gróf Csáky Imre kalocsai érsek építtetett barokk stílusban, majd az 1820-as években Zofahl Lőrinc tervei szerint bővítették. A főoltáron álló késő gótikus Szűz Mária kegyszobrot a németországi (Baden-Württemberg) Bussenből hozták magukkal a betelepülők 1726-ban. A templom mennyezetén egy szép szecessziós freskó látható 1917-ből, a bajai Éber Sándor alkotása, a Mennyei Jeruzsálem.

A kegyszoborhoz imádkozók körében sok-sok csodálatos gyógyulás történt, a hálaajándékok a templom kis múzeumában láthatók. VI. Pius pápa 1794-ben kegyhellyé nyilvánította a templomot. A kitűnő minőségű Angster orgonán hangversenyeket is adnak időről időre.

A templom mellett 1933-ban állították fel a Kálvária stációit, a domborművek a pécsi Zsolnay gyárban készültek. Sajnos nagyon elcsúfítja az összképet a mögötte felállított víztorony.

            A nap utolsó programpontja a világörökség részeként nyilvántartott Pincefalu megtekintése volt. Ez a borvidék a szekszárdinak a nyúlványa, a vidék is dimbes-dombos, csak a Duna szabályozásának szeszélye folytán került Hajós az alföldi oldalra. Először is sétáltunk egyet, bejárni bajos lett volna, hiszen 24 utcában és 7 téren 1214 pince található. A hajósi borvidéknek Szt. Orbán a védőszentje. Orbán napon (május 25.) nagy ünnepséget rendeznek, kihirdetik a borverseny győzteseit, kastély borát választanak, és a kutyák is palacsintába törölköznek, ahogy a mese mondja. Nem győztem fényképezni a tündéri présházacskákat. Némelyik paraszt barokk, némelyik terméskővel kirakott, sok pince ajtaján szép vasalatok, ablakán díszes zsalugáter van, egyik aranyosabb, mint a másik. Természetesen Szt. Orbán-szobor is van, fából faragott, míves. Ha a tavaszi fagyok nagy károkat okoznak, megvesszőzik Szt. Orbánt, ha viszont jó a termés, borral öntözik meg.

Hepp János gazda pincéjét vettük célba, ahol két fehér és három vörös bor megkóstolására volt lehetőség, és finom, napraforgó maggal megszórt sváb kiflit majszolhattunk.

Nagyon-nagyon szép őszi napot töltöttünk az Alföldön, még a napocska is mosolygott ránk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, csinálja utánunk. A borkóstoló nehogy kimaradjon!

Benczekovits Beatrix