Gondolataim Bene Csilla kiállítása kapcsán

2013. március 14-én reggel még azt hittük tavasz van, de az időjárás hatalmas hóviharral lepett meg bennünket, 20 cm-es havat hozott ez a nap. Bene Csilla jubileumi kiállítását – A művész útja címmel – és születésnapját ünnepeltük délután 6 órakor. A kései télben a festőművész az érkezőket egy kupica pálinkával, no meg a melegséget sugárzó képeivel várta.

Milyenek valójában Csilla festményei? Végigsétáltam a kiállításon. Így együtt még sose láttam a képeit. Ha nem ismerném, akkor is azt gondolnám, hogy érdekes, sokszínű egyéniség az alkotójuk. Eszembe jutott első találkozásunk. 2004 nyarán történt, amikor a környékünkre költözött – ha jól számolom mostanság lesz kilenc éve. Azóta vagyunk jó ismerősök, talán már azt mondhatom, barátok is.

Egy rózsadombi kávézóban elegyedtünk beszédbe egymással, ahol én az – akkoriban szokásos – ebéd utáni kapucsínómat kortyolgattam. Ő frissen vásárolt lakását újította fel és egy kávéra ugrott be pihenésképpen. Ruhája, keze és még a haja is festékes volt. Saját maga festette otthonuk falait, saját maga keverte hozzá a falfestékbe a színeket. Már akkor feltűntek az élénk, meleg árnyalatok. Persze rögtön kiderült, hogy nem csak mint szobafestő, hanem, mint festőművész is alkot. Később láttam a kész lakást: csupa vörös és narancs árnyalatok mindenhol – kedves, meghitt családi fészek. Nos, ez járt a fejemben a kiállításon végigsétálva.

Hegedűs Valér, Gyurkovics Zsuzsa és Bene Csilla

A képekből is meghittség, kiegyensúlyozottság áradt. Jólesett a ’nézés’, megnyugtató békésség töltött el. Eltűnődtem, honnan ez a hatás és miből fakad képeinek erős kisugárzása? Az alkotót immár jól ismerve tudom, milyen a nyughatatlan, vibráló személyisége, kísérletező kedve, meg nem pihenő útkeresése, örökös bizonytalansága, szeretetéhsége. Rádöbbentem, a vágyait tükrözik ezek a képek; az ideálist, a szimmetriát, a kiegyensúlyozottságot, a meleg békességet, csöppnyi nyugalmat a mindennapok küzdelmében, ebben a folyton változó, követhetetlen, követelődző világban.

Ugyanakkor… ahogy most újra végignézem a képeket, a felszíni békesség alatt immár látom a feszültséget. Többnyire azt a momentumot ragadja meg, ami cselekvés előtt jellemző: egy pillanatnyi csend, nyugalom, ráhangolódás. Benne lapul az esemény kipattanását megelőző koncentrált erő. Akár figurális, akár nonfiguratív az alkotása, mindig érthető. Bene Csilla képeiben nem kiszámított, mérnöki pontosságról vagy mérlegen mérhető egyensúlyról van szó, belülről jövő intuíciók vezetik kezében az ecsetet. Szinte tapintható a megjelenített érzés, amik a sajátjai, de mindannyiunkra másképp hat, mást jelent, más értelmet nyer. Itt kezdődik a művészet. Ha például a Kapcsolat című festményre gondolok, ahol éppencsak összeérő két nagyon hasonló forma látható a kép központjában, jelezheti egy kapcsolat kezdetét, vagy akár egy meghitt, intim egymásmellettiségre utalhat, de benne látom az érintés vibrálását, a vonzalmat, a kíváncsiságot, a szimpátiát, a megértést. Elsősorban férfi-nő kapcsolatra asszociálok, de ez valószínűleg azért van, mert ismerem Csillát, aki ízig-vérig nő. A Kapcsolat melletti képeken nőalakok jelennek meg. Mind bájosak, ugyanakkor izgalmasak és titokzatosak. Mint, amilyen ő maga. A szemben lévő falra tekintve, egész más hangulatú, szokatlan alakú és különleges készítéstechnikával alkotott dzsungel képek láthatóak. Üvegre festette őket három rétegben, ennek köszönhetően térhatásúak, szinte élnek. Ezek, amolyan böngészgetős képek. Messziről nézve dekoratívak, egységesnek tűnnek, de csalogatnak, közel kell hajolni hozzájuk. Lehet őket vizsgálgatni, elmerülni a részletekben.

Akármelyik képét nézem, mindegyikben rejtőzik valami titok, ami valójában bennünk lakozik és megfejtésre vár. Hát, ilyenek Csilla képei.

A megnyitón Gyurkovics Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművésznőt hallhattuk, kísérte Hegedűs Valér zongoraművész. A kiállítás március 4-18. között volt látogatható.

Vincze Petronella