|
|
|
Széchenyi alaszkai vadász-utazása
Széchenyi Zsigmond Alaszkában vadásztam. Budapest, 1937.
Az idei első olvasókör január 16-án a híres vadászíró, Széchenyi Zsigmond Alaszkában vadásztam című könyvéről szólt.
A szerzőről
Gróf Széchenyi Zsigmond Széchényi Ferenc grófnak ükunokája, Széchényi Lajosnak, Széchenyi István testvérbátyjának dédunokája, Széchenyi Viktor gazdálkodónak a fia volt. Gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén, illetve osztrák és cseh rokonságánál töltötte. Érettségi után azonnal besorozták, és az első világháborúban csapatszolgálatot teljesített. Ezután jogi tanulmányokba kezdett, de abbahagyta, mert életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette. Münchenben, Stuttgartban, majd Oxfordban és Cambridge-ben bővítette nyelvtudását és zoológiai ismereteit. 1924–1932 között Kőröshegyen gazdálkodott. 1927-től vadászott Egyiptomban, Líbiában, Szudánban, Kenyában, Tanganyikában és Ugandában. 1935-ben Alaszka következett, majd 1938-ban ismét Afrika. 1939–1944 között apja birtokán vadvédelmi és vadbiológiai problémákon dolgozott. A második világháború alatt nagy veszteség érte: leégett budapesti Istenhegyi úti villája, és megsemmisült a trófeagyűjteménye.
1947-től vadászati felügyelőként dolgozott az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban szakmuzeológus, majd 1951-ben kitelepítették Polgárba. Az 1950-es években került a keszthelyi Helikon Könyvtárba, itt elkészített egy szakbibliográfiát a vadászati irodalomról.
1955-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó ismét kiadta a már negyed százada megjelent Csui!...-t. Felesége Hertelendy Margit biztatására ismét írni kezdett. 1960-ban hivatalos állami expedícióval Kelet-Afrikában járt. Négy évvel később kilencedszer, utoljára jutott el Afrikába. Szakkönyvtára túlélte a második világháborút, halálakor már több mint 4000 kötetet számlált. Széchenyi Zsigmond vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyvgyűjteménye, amelyet 1969-ben a Mezőgazdasági Minisztérium megvásárolt a Természettudományi Múzeum számára.
Művei megjelenési időrendben:
Az OMgK-ban 12 műve található meg, van, amelyből több kiadás is. A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia szerint 11 folyóiratcikk szól Széchenyiről, vagy foglalkozik munkásságával.
|
|
|
A könyvről
1935 nyár végén, ősz elején kb. 2 hónapot Alaszkában töltött, és vadbirkára, karibura, óriásmedvére, jávorszarvasra vadászott. Erről szól az 1937-ben megjelent Alaszkában vadásztam című könyve, amely 9 kiadást ért meg. A legújabb információk szerint a Mérték Kiadó nemrégiben újra kiadta, kiadja az egész életművet. Könyvtárunkban egy 1957-es kiadás található, amely a Világjárók sorozat 8. köteteként látott napvilágot.
Ez a mű egyben útinapló, vadásznapló, riportkönyv, amely az 1935-ös USA-ba, azon belül Alaszkába kalauzol el. Alaszka indián szó, Nagyországot jelent. 1867-ben az oroszoktól vette meg az USA igen kevés pénzért, ahhoz képest, amit az amerikaiak ebből nyertek: a hal és prém eladásából, illetve a fémek kitermeléséből, különös tekintettel az aranyra.
Útitársai két idegen ajkú nemesember, bár az író magyarul adja meg a nevüket: báró Buxhoeveden Károly és gróf Sierstorpf János Kelemen. Augusztusi trópusi hőségben érkeztek New Yorkba, az író már járt itt 2 éve, amikor a világkiállítást tekintette meg. Akkor betért a Field Múzeumba is, és itt találkozott olyan állatgyűjteménnyel (kipreparált nagyemlősök), amely nagyon megtetszett neki. Alaszkát vonattal (szédítő sebességű, léghűtéses, kalandos: karambol történt az út során) és hajóval érték el. Az író közben sorra interjúvolta az egykori aranyásókat, utasokat, a hajóskapitányt, emellett pedig megfigyeléseket tett. Így – mivel éppen lazacvonulás közben érték el Alaszka partjait – a remekül működő, már nagyipari lazackonzerv gyártásáról is beszámolt. Ottlétük újsághír lett, rendszeresen meginterjúvolták őket, néha politikai kérdéseket is firtatva.
Vadászatra készülés
Európai vadászemberhez illően a hosszú táborozáshoz vittek magukkal gramofont, kártyát, és helyben vásároltak vízhatlan, a számukra még idegen cipzáras tárgyakat, ruhákat. Széchenyi már 1-2 évvel indulásuk előtt levelezett a méltán híres alaszkai prémvadásszal, aki vezetőjük lett erre az időre. A vadászvezető szervezett meg mindent a vadászterületekre való eljutáshoz, a táborozáshoz, és biztosan lehetett számítani helyismeretére, vadásztudására, az értékes trófeájú állatok felismerésére. Szükségük volt vadászengedélyre, Széchenyi külön engedélyt is kért: így egy jávorszarvas helyett kettőt, és egy vadbirka helyett is kettőt lőhetett. Vadászatuk balszerencsésen kezdődött, hiszen az író egy véletlen balesetben eltörte néhány ujját.
A táborozáshoz egész konyhai készletet vittek, külön „szakáccsal”, aki egyben lovait is a szolgálatukra bocsátotta hosszabb bejárásokkor. Széchenyi beszerzett egy – az amerikai vadásztörvény által a vadászbalesetek elkerülése érdekében fontosnak tartott – vörös kalapot is. Az időjárás olykor kegyes volt hozzájuk, de jobbára esett, még a félelmetes blizzardban (nagy erejű hóvihar) is részük volt. A vadászat célja kiváló trófeaértékű állatok kilövése volt, bár Széchenyi – lehet magyar virtusból – amire csak lehetett, lőtt. Útjuk előtt alaszkai vadászleírásokból tájékozódott.
Vadászat
Először a „fehér vastagszarvú juhra”, ma alaszkai vadjuh vagy Dall-juh (Ovis dalli), mentek a Kenai-félszigeten. A juhokat nehezen tudták megközelíteni, meglőni, mégis elsőrendű trófeákat sikerült puskavégre kapnia. 2 vadjuhot lőtt: 108 cm hosszú és 36 cm vastag, illetve 107 és fél cm hosszú csigával.
Következett a karibuvadászat (a rénszarvas alaszkai megfelelője). Azt remélték, jó fogást csinálnak majd, hiszen az őszi vonuláskor érkeztek, ahogy a helybeliek is, akik évente fejenként 6 karibut lőhettek az állatok húsáért. Rengeteg félredobott agancsot láttak, és rengeteg lelőtt karibut szállító autót, ők mégsem találtak igazán lövésre méltót. Végül az író elejtett egyet, amelynek elég hosszú, jó terpesztésű, de nagyon vékony, könnyű, harminckét ágú agancsa volt, ezzel nem nagyon dicsekedett.
Ezután áthajóztak az Alaszkai-félszigetre, olyan tájra, ahol rajtuk kívül ember nem élt, ellenben medvék igen. Óriásmedvét vagy kodiakmedvét (Ursus middendorfi) kívántak lőni. A megbeszéltek szerint a hajó két hét múlva ment értük. A medvevadászat gyorsan és pazarul sikerült. Már az első napokban két nagy medvét lőtt Széchenyi. Az egyiknek 225 cm hosszú volt a bőre, a másiké 284 cm és félméteres a koponyája. Lassan teltek a napok a hajó érkezéséig, ezalatt az író fókákra lövöldözött, és teljesen véletlenül egyet el is ejtett. Az utolsó napok a kellemetlen blizzard túlélésével teltek, s amikor a hajóra végre felkapaszkodhattak, Széchenyi térdsérülést szenvedett.
Hátra volt még a szarvasok szarvasának vadászata, úgyhogy nem sok idő jutott térdének pihentetésére. Az alaszkai óriásjávor (Alces americanus) olyan rosszul lát, hogy fajtársának nézte a vadászok lovait, úgy kellett elhessegetni mellőlük. Sajnos nem sikerült jó fotót készíteni a jávorszarvasok verekedéséről, ellenben a könyvben leírta ezt az izgalmas, lenyűgöző eseményt. Két jávort lőtt, lapátjaik terpesztése kiválónak mondható: 165 és 168 centiméteresek.
Az alaszkai vadászat ezzel befejeződött, sikeressége nem vonható kétségbe.
Hertelendy Margit az érdeklődők gyűrűjében
Az olvasóköri találkozót megtisztelte jelenlétével az író özvegye, Hertelendy Margit, aki szívesen beszélt férjéről, közös életükről.
F. Kripner Veronika
