Beszélgetés nemzeti kincseinkről, a magyar pásztorkutyákról

2013. május 27-én érdekes beszélgetésre került sor az OMgK Ujhelyi termében Skobrák Ferenccel, a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület elnökével a magyar pásztorkutyákról. A több mint tíz éve alakult egyesület célja a magyar pásztorkutyafajták védelme, eredeti alkalmazási módjának felelevenítése, a kívánatos tulajdonságok erősítése génmegőrzés céljából. Ismeretes – bár az előadó szerint sajnos már nem is annyira közismert –, hogy öt őshonos magyar pásztorkutyafajta van: a komondor és a kuvasz terület- és személyvédő fajta, a puli, pumi, mudi terelőkutya. Az egyesület feladatának tartja ezeknek a fajtáknak a népszerűsítését, sokoldalú  felhasználhatóságának bemutatását. Ezzel kapcsolatban hagyományőrző tevékenységet folytatnak a magyar nép állatokkal, elsősorban kutyákkal kapcsolatos tevékenységeinek felelevenítése és széles körű megismertetése céljából. Pásztorkutyás terelőversenyeket és egyéb kutyás sportrendezvényeket szerveznek, összefogják és segítik a magyar pásztorkutyások között a sport iránt érdeklődőket.

Skobrák Ferenc röviden ismertette az egyes fajtákat, képekkel illusztrálva előadását.

A puli, a kuvasz és a komondor régi társai az embernek. Az egyik legősibb magyar pásztorkutyafajta a komondor, amely megjelenésében és viselkedésében megőrizte évezredes tulajdonságait. Kezdetben vándorló őseink állatcsordáit védte. Hatalmas teste, nagy ereje és bátorsága révén fel tudta venni a harcot a nagyobb testű ragadozókkal is. Igénytelen és szívós, jól tűri a szélsőséges időjárási viszonyokat. Testét hosszú szőr fedi, a gubancos, nemezesedésre hajlamos szőrzet nála alapkövetelmény. Képes önállóan cselekedni, az általa védett területet a sajátjának tekinti, arra senkit nem enged be. Intelligenciájának, küllemének köszönhetően mára már szerte a világban kedvelt és csodált fajtává vált.

A kuvasz pontos eredetét homály fedi. Feltételezések szerint már a népvándorlás idején létezett a fajta, valószínűleg a kunok hozták magukkal. A nyáj, ménes és gulya védelmezője volt a ragadozók és tolvajok ellen. A II. világháborút csak néhány példány élte túl, nehéz munkával sikerült azonban a fajtát újjáéleszteni. A kuvasz nagy testű, fellépése erőt sugároz, ugyanakkor nem nehézkes vagy lomha. Idegenekkel szemben tartózkodó, gazdájához végletekig ragaszkodó, kedves kutya. Rendkívül intelligens.

A magyar terelő pásztorkutyák közül talán legismertebb szerte a világban a puli. Valószínűleg szintén őseinkkel együtt érkezett a Kárpát-medencébe. Temperamentumos, tanulékony, utolérhetetlen az intelligenciája. A nyáj őrzésében pótolhatatlan, gazdájához hűséges. Ékessége és jellegzetessége, hogy középnagy méretű testét erőteljes szalagokat vagy zsinórokat alkotó szőrköntös fedi. A családba nagyon jól beilleszkedik, játékos, remek házőrző. Színe a kizárólag fehér komondortól és kuvasztól eltérően lehet fekete, fehér és maszkos fakó. Mára a legsokoldalúbb és legnépszerűbb magyar kutyafajta.

A pumi és a mudi keveredéssel létrejött terelőkutya-fajták. A pumi a XVII-XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérő francia eredetű, terrier jellegű terelőkutya-fajták és a puli kereszteződésével jött létre. Önálló formájában a XIX. századtól létezik. A közepesnél kisebb, szőrköntöse a puliénál rövidebb, bohókás pompom-fület visel. Színe lehet fehér, fekete, fakó és szürke. Ötvöződik benne a puli intelligenciája és a terrier nyughatatlan, izgő-mozgó természete. Hatalmas ésszel megáldott vérbeli bohóc!

Hasonlóan kereszteződéssel jött létre a mudi, amely a spiccformájú német kutyák (szintén juhnyájakat terelve kerültek hazánkba) és a puli keveredésével jött létre. Létezését a juhászok, pásztorok mellett csak a XX. század elején fedezték fel. Közepes termetű, jellegzetesen álló fülű fajta, bundája hullámos vagy göndörödő, szőrzete nem filcesedik. Leggyakrabban fekete színű, de létezik barna, fehér, fakó, hamvasszürke, illetve cifra is. Kiváló terelőkutya, de remek családi kutyaként is, nem agresszív, rendkívül hűséges, éber házőrző.

Összességében elmondható, hogy a magyar pásztorkutyafajták rendkívül intelligensek, jó testfelépítésűek, szépek. Vizsgálatokkal azt is megállapították, hogy a pulikban, mudikban és pumikban a terelőösztön 95%-ban veleszületetten bennük van. Fejlesztésén és a megfelelő irányba terelésén azonban természetesen dolgozni kell.

Skobrák Ferenc előadásában elmondta, hogy a pásztorkodás mestersége a régi időkben apáról fiúra szállt, ez a folyamat azonban az elmúlt évtizedekben sajnálatos módon megszakadt. A kutyafajtákat sem megfelelően vitték tovább. Jelenleg a pásztorok keverék kutyákkal dolgoznak. Egyesületük céljának és feladatának tekinti annak elérését, hogy a pásztorok ismét pulikkal dolgozzanak. Ennek az is a nehézsége, hogy a puli külföldön is divatos kutya lett, a hobbikutyatartók igényei szerint cseppvérkeresztezéssel más fajtákkal keresztezték, így genetikai állománya, belső tulajdonságai megváltoztak, alkalmatlan lett a terelésre, túlságosan erős lett benne a vadászösztön. Ennek kiküszöbölése lenne a cél. Fontosnak tartják, hogy Magyarország, fajtagazdaként a megfelelő módon irányítsa a tenyésztést, és a puli újra a pásztorok kutyája legyen.

Az egyesület tevékenységéről szólva mesélt legutóbbi rendezvényükről, a rendkívül sikeres Magyarfajta pásztorkutya-tartók és tenyésztők táboráról a Hortobágyon, amely egyhetes volt (2013. május 19-25.), és igen változatos programokat kínált a világ távoli tájairól is érkezett (USA, Ausztrália, skandináv országok) kutyásoknak. A terelőverseny mellett a résztvevők megismerkedhettek a népi kézművességgel, valamint őshonos állatainkkal és a Hortobágyi Nemzeti Parkkal. A magyar pásztorkutyák értékeiről őket nem kellett meggyőzni, hiszen ilyeneket tartanak, és velük érkeztek.

Gyönyörű kutyákról készült szép képekkel színesített előadást hallhattunk Skobrák Ferenctől régi társainkról, értékes nemzeti kincseinkről, a híres-neves magyar pásztorkutyákról!

Pálfai Katalin