Ralf cica története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves kis cica, akit Ralfnak hívtak. Fülig érő bajuszával és két zöldessárga szemével sok huncutságon törte a fejét. Egy napsütötte reggelen elhatározta, hogy útra kel, és körülnéz a faluban.

Jó reggelt madárka, jó reggelt zöld bokrocskák, jó reggelt libácskák, jó reggelt kis kacsák, jó reggelt gólyácska, jó reggelt kedves nádas, jó reggelt fürge gyíkocska! – köszöntötte az útjába esőket.

Szép jó reggelt, Ralf cica! Hová, hová ilyen korán? – viszonozták kedvesen.

Megyek a faluba – válaszolta.

Amint meghallotta ezt egy kis béka, így szólt hozzá: brekk… brekk… vigyél engem is magaddal.

Jobb neked a tó közelében, békácska – felelte a cica.

Vigyél magaddal, vigyél magaddal! – könyörgött tovább a kis béka.

Na, jól van, ha annyira akarsz… hát gyere velem – mondta a cica.

Így hát elindultak együtt. Elöl a cica lépkedett, mögötte meg vidáman ugrált a béka. De egy kis idő után a cica nem hallotta brekegni a békát maga körül. Megállt és hátranézett. És mit látott? Bizony a béka igencsak lemaradt.

Van egy ötletem! – mondta kedvesen a cica.

Azzal gyorsan leszakított egy út menti tököt, és ügyesen kifaragta a belsejét. Ebből lett egy kis kocsi. A mogyoróbokor négy mogyoróval ajándékozta meg. Azok lettek a kocsi kerekei. Miután hipp-hopp összeszerelte, így szólt a békához: no, rajta, gyorsan ugorj bele, így könnyebb lesz a menet!

Úgy is lett! A béka gyorsan beugrott a kis kocsiba. Így most már olyan fürgén szedte a lábait a cica, hogy egy-kettőre elérték a falu szélét. A vidáman kiabáló gyerekek egy kis házikóban laktak a falu szélén. Mikor a cica odaért, megállt a kapu előtt. Kíváncsian bekukkantott, aztán amikor észrevette, hogy a kertkapu nyitva van, gondolt egyet és bátran besétált. Az illatozó virágok között szorgalmasan kertészkedett egy kisfiú és egy kislány. Szandi ügyesen kapált, Pippó meg locsolókannával a kezében öntözte a színes, szép virágokat. Amikor a gyerekek megpillantották a cicát, nagyon megörültek. Gyorsan ölbe kapták. Becézgették, simogatták.

Óh, kedves kis cica, de jó, hogy a kertünkbe jöttél!

Az egyik éjjel nagy vihar kerekedett. Levelek kavarogtak a szélben, villámok cikáztak az égen, és nagyokat dörgött. Hamarosan úgy eleredt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Ralf cica pillanatok alatt csurom vizes lett. Csak úgy vacogott a foga a hidegtől, de még inkább a félelemtől.

Miaúúú… miaúúú… nyávogott félelmében egy bokor alatt.

Amint Pippó meghallotta, azonnal kiszaladt a kertbe, hogy megkeresse.

Jaj, csak úgy csurog rólad a víz! – kiáltott fel, amikor a vizes kiscicát meglátta. Óvatosan leguggolt mellé, és kedves szavakkal hívogatta.

Cica… cicuska… gyere ide, majd gyorsan ölbe kapta és beszaladtak a meleg szobába.

Szandinak szép gyerekszobája volt. Nem csoda hát, hogy még a kiscica is jókedvűen ébredt benne. Mikor Szandi meglátta, ijedtében az orra hegyéig húzta a takarót. Félve pillantott ki az ágy végében meghúzódó kiscicára.

Hát te, hogy kerültél a szobába? – kiáltott fel meglepetten.

A cica remegett a félelemtől, majd halkan elmesélte, hogy az elmúlt éjszaka nagy vihar volt odakint.

Szerencsére keserves nyávogásom Pippó hamar meghallotta. Kiszaladt értem a zuhogó esőbe, és behozott a házba – nyávogta szelíden a cica.

Nahát…! – csillant fel Szandi szeme. Akkor most már mindig itt maradsz velünk? – kérdezte izgatottan.

Igen – bólintott fejecskéjével a cica.

Szandi elgondolkozott. Majd hirtelen kiugrott az ágyából, és meleg tejecskével kínálta meg a szomjas kiscicát.

A szép virágoskert mögött volt a baromfiudvar.

Nahát!... csodálkozott el Ralf cica, mert még sosem látott ilyen sok háziállatot egy helyen.

Mú-mú, bőgött szelíden a vályúnál iszogató tehén.

Be-e-e, szólt a bárányka.

Csip-csip, csipogtak a kiscsibék.

Háp-háp, hápogtak a kacsák.

Kot-kot, minden nap friss tojást tojok! – adta hírül a tyúkocska.

Gá-gá, Gáspár a nevem – gágogta a liba.

Kukurikú… kukurikú… kukorékolt a tarkatollú tarajos kakas a kút széléről. Onnan adta hírül, hogy vendég érkezett a házhoz.

Közben teltek-múltak a hetek, és a cica szépen növekedett. Szép fényes lett a bundája. A szája rózsaszín, két zöldessárga szeme meg akkora, hogy pisze orrának alig maradt hely. Az egereket kellett volna elijesztenie a háztól, de mostanában valahogy rangon alulinak tartotta az egerészést. Lassan már azt is elfelejtette, hogy nem is olyan régen mennyire szeretett a puha fűben hemperegni. Egész nap csak lustálkodott. A kemencepadkán heverészett. A talpát nyalogatta, és hangosan dorombolt. Jól érezte magát a háznál.

 Fent a piroscserepes tető alatt fecskék fészkeltek. Nagy volt a nyüzsgés-mozgás, mert fecskemama éppen ennivalót hozott a fiókáknak. Gyorsan megetette kicsikéit, aztán huss… már repült is tova.

Hát… végre beköszöntött a tavasz! – szólt Józsi bácsi elégedetten. Itt az ideje, hogy lefessem az esőcsatornát – sóhajtott fel.

Amint kigondolta, úgy is tett. Munkához látott. De Ralf cica sem ült tétlenül. Kezébe vett egy ecsetet, és gyorsan felmászott a létrán.

Menj innen, nem cica kezébe való az ecset – figyelmeztette a gazdi, de hiába. A cica nem fogadott szót. Belemártotta ecsetét a zöld festékbe és buzgón festeni kezdett. No, de meg is lett hamar az eredménye! Úgy összemaszatolta magát, hogy még a bajuszáról is csepegett a zöld festék.

Ennek bizony nem lesz jó vége! – csiripelték aggódva a madarak.

…

Alig múlt el pár nap, és Ralf cica újabb kalandokba keveredett. Amikor egy reggel a kertben sétálgatott, hangos madárcsicsergést hallott. Egy darabig kíváncsian hallgatta, majd hirtelen elhatározta, hogy felmászik a háztetőre. Lesben ülve sokáig kuporgott odafenn. Majd amikor elérkezett a megfelelő pillanat, egy nagyot ugrott. Ám vadászösztöne ma igencsak cserbenhagyta! Már éppen a kémény szélénél járt, amikor Ralf cica elvesztette az egyensúlyát, és zsupsz… egyenesen fejest pottyant a kéménybe. Csak úgy bukfencezett, s zuhant le egy feneketlennek tűnő lukba. Már a nap is lemenőben volt, amikor sajgó hátsófelét tapogatva kormosan bújt elő.

 Korán reggel vagy késő este, ha a háziállatok összefutottak a cicával a baromfiudvaron, még a játékot is abbahagyták. Úgy bámulták kormos bundáját és zöld bajuszát, mintha még sosem láttak volna ilyet. Közben a sárgarigó már körülrepülte az erdőt, és mindenkinek elfütyülte, hogy milyen különleges ez a cica. Ilyenkor Tarajos kakas igazi kópé erejét fitogtatva a barátai előtt gyakran megkergette Ralf cicát. Arca olyan piros volt, mint az érett alma, amikor kukorékolta, hogy takarodj a szemem elől, soha többé ne lássalak, te zöldbajuszú kormos cica.

Szégyenében még a föld alá is bebújt volna a cica. De mivel oda nem tudott, felmászott hát a háztetőre. Úgy gondolta, hogy soha többé nem jön le onnan. Közben teljesen besötétedett. Két zöldessárga szeme, a hold, meg a csillagok világítottak az éjszakában.

Ralf cica egy éjjel elhatározta, hogy világgá megy. Tervéről nem szólt senkinek. Nem sokat készülődött az útra. Gyorsan leemelt a polcról egy sajtdarabot meg egy üveg tejet. Majd egy darab száraz kenyérrel együtt a tarisznyába tette. Már majdnem összekötötte a batyut, amikor eszébe jutott, hogy talán hasznát venné az úton egy jó darab szalonnának is. Gyorsan visszaszaladt a kamrába, és lekanyarintott egy vékony csíkot. Épp akkorát, mint amilyet a gazdi szokott reggelire enni.

Kész is vagyok! – mondta. Azzal megpödörte bajuszát, vállára kapta a tarisznyáját. Átugrotta a kerítést és nesztelenül beosont a sötét erdőbe. Nagyon félt egyedül, de csak ment sietősen az orra után, még csak hátra sem nézett.

Szerencséjére Hold anyó lámpásként világította meg előtte az utat.

…

     Bencsik Elisabetta írta és illusztrálta az aranyos Ralf cica történetét, amely nyomon követhető volt augusztusban az OMgK Ujhelyi termében. Aki nem hiszi, járjon utána…

Benczekovits B.