Betyárromantika Magyarországon

Betyár szavunk perzsa eredetű, török közvetítéssel került hozzánk és eredetileg foglalkozás nélküli legényembert, vagyis olyan nőtlen férfit neveztek így, akinek nem volt sem földje, sem munkája. A régi magyar nyelvben a betyár szó még nem jelentett zsiványt, rablót, de a szegénység és csavargás, létbizonytalanság, később a megbízhatatlanság fogalma kapcsolódott hozzá. Útonálló, kóbor rabló értelemben a XVIII. sz. végétől használatos.

Isten teremtette a betyárokat, azok által veri a gazdagokat – tartja egy betyárdal. A nép száján legendák keletkeztek a betyárokról, valóságos népmesei hősökké váltak.

Ezt a kérdést járta körbe december 9-én az Országos Mezőgazdasági Könyvtárban tartott előadásában sokoldalúságáról téve tanúbizonyságot Viszló Levente, a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány kuratóriumi elnöke, több természetvédelmi kiadvány szerzője és szerkesztője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának vezetőségi tagja, A természetkímélő gyepgazdálkodás című könyv szerkesztője, az őshonos magyar állatfajtákra szakosodott őstermelő.

Hátha a nyers valóság már nem lesz olyan szép. Idézzük fel a valóságot és a legendákat együtt! – így szólt a meghívó. Az előadás időszerűségét a leghíresebb betyár, Rózsa Sándor születésének 200. évfordulója adta.

Isten teremtette a betyárokat, azok által veri a gazdagokat – ez a sor jellemzi az egész betyárromantikát. A mesélők azt tétették a betyárokkal, amit ők maguk szerettek volna, de soha nem mertek megtenni. A betyárok tulajdonképpen rablók voltak, de a hatalommal való szembenállást jelképezték, és mint ilyenek, általános szimpátiát váltottak ki a népből. Ne feledjük, hogy a betyárság elterjedése egybeesik a romantika korszakával, így nem csoda, hogy szabadsághősként tisztelték őket. Más országokban is látunk erre példát, ilyen volt Robin Hood, az angol népköltészet legendás alakja, a tolvajok királya, aki, amit a gazdagoktól elvesz, azt a szegényeknek adja.

A betyárság tulajdonképpen életforma volt, és alig különbözött a marhahajcsárokétól, pásztorokétól. Magyarországon óriási területeken legeltetéses állattartás folyt, a gulyások, hajcsárok a réteken, erdőségekben laktak, mindennapi életükben csak a saját tudásukra és tapasztalataikra hagyatkozhattak. Az óriási szürkemarha-gulyákat lábon hajtották végig fél Európán át rendeltetési helyükre.

Ugyanakkor a nép mindenféle igazságtalansággal szembesült. Egyik ilyen fájó pont lehetett a betelepített idegen ajkú lakosság részére nyújtott támogatás. Legnagyobb számban németeket telepítettek be, több tízezret is. A XVII. század végétől előbb földesúri magánbetelepítések, majd kamarai telepítések zajlottak, a betelepültek építkezési segélyeket, többévi adómentességet kaptak. 1773-ban Mária Terézia leállíttatta az állami betelepítéseket, de pár évvel később II. József benépesítési rendelete minden korábbinál bőkezűbb volt: a betelepültek telket és házat, a gazdálkodás beindításához 2 ökröt és 2 lovat, tehenet, kocsit, ekét, boronát és más, a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket kaptak. A betelepítések következtében felborultak az etnikai arányok, az ország lakosságának kevesebb, mint a fele volt magyar, ráadásul ezek is hátrányos gazdasági helyzetben voltak és még a szabad helyváltoztatáshoz sem volt joguk.

Ilyen körülmények között természetes, hogy a nép szimpátiája a szabad életet élő betyárok felé fordult.

A szimpátia növelésében szerepe volt a Bécsben nyomtatott, magyarul írt, betyárokról szóló ponyvairodalomnak is. Ezek a könyvek azt voltak hívatva bemutatni, milyen állati sorban élnek az emberek, milyen hatalmas a bűnözés Magyarországon, nem érdemes rá szabadságjogokat „pazarolni”. Az osztrák hatalomnak ugyanis érdekében állt az országot rabságban tartani, hiszen Magyarország Ausztria éléskamrája volt.

A betyárok, életmódjuk alapján, két csoportba oszthatók: az egyikbe az alföldi lovas betyárok, a másikba a dunántúli és észak-magyarországi hegyvidéki betyárok tartoztak.

Voltak köztük úgynevezett úri betyárok is, akiket nem a rossz sorsuk, hanem talán inkább magasabb adrenalin-igényük vitte ebbe az életformába.

Egyik ilyen híres betyár volt Angyal Bandi, aki 1760-ban Szentmártonyi Ónody András néven született nemesember volt. Eltöltött néhány évet börtönben, de nemesi származása miatt hamar elengedték. Élt-halt a gyönyörű nőkért és a gyönyörű lovakért.

Krúdy Kálmán, Krúdy Gyula nagybátyja szabadságharcosból lett betyár, híres liliomtipró volt, akinek kalandos életét Mikszáth Kálmán is feldolgozta.

Báró Nopcsa Lászlóról, hunyadi főispánról mintázta Jókai Fatia Negra, a Szegény gazdagok kettős életet élő hősének alakját. Egyik leszármazottja, Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus, akadémikus, a Magyar Földtani Intézet igazgatója, a világ első repülőgép eltérítője elbeszélése szerint töltött pisztollyal kereste fel az írót és megfenyegette: hagyja abba a regény írását és családja zaklatását, ezért ért oly kurtán-furcsán véget a könyv.

Híres betyár volt Vidróczki Marci, akinek életéről keveset tudunk, alakját Kodály Zoltán idézi fel Mátrai képek című művében.

A dunántúli betyárok közé tartozott Sobri Jóska, eredeti nevén Pap József. A legenda szerint kivándorolt Amerikába, és gyógyszerész lett belőle.

Írástudó volt a 29 évesen kivégzett Milfajt Ferkó, aki pályáját inasként kezdte, katonaszökevény lett és végül betyárnak állt.

A leghíresebb Rózsa Sándor lovas pusztai betyár volt. Írástudatlan, de rendkívül karizmatikus személy volt, legalább hatvan bűneset van a rovásán. Csapatában fegyelmet és rendet tartott, többször is elítélték, többször kiszabadult.  1848-ban 150 fős szabadcsapatával Kossuthhoz csatlakozott, de rablásba, gyilkolásba torkollt az ügy. Ezzel együtt a szabadságharcban való részvétele növelte népszerűségét. Évek múlva sikerült csak elfogni, és bár 1867-ben a kiegyezéssel a politikai üldözött státusz megszűnt, Rózsa Sándort a több száz, nevében benyújtott kegyelmi kérvény ellenére sem engedték szabadon. Végül Mária Valéria hercegnő születésekor amnesztiát kapott, de nem sokáig volt szabadon, mert bandájával kisiklatta és kirabolta a Szegedre tartó vonatot, amelyen katonák is utaztak. 1878-ban a szamosújvári börtönben halt meg.

A betyár világot Ráday Gedeon, a „betyárpusztító kormánybiztos” számolta fel végleg, brutális, kegyetlen módon. Művészetünk minden ága emléket állított a betyárságnak, több szépirodalmi mű is megörökíti ezt az ellentmondásos világot, egyik legmeghökkentőbb talán Jókai Sárga rózsa című, csodálatos tömörségű és szépségű kisregénye.

A filmművészet is többször nyúlt a témához, talán egyik legművészibb színvonalú ezek közül a Szomjas György rendezésében készült Talpuk alatt fütyül a szél.

Befejezésül az előadó a hallgatóság figyelmébe ajánlotta az évente Csákváron megrendezésre kerülő Hagyományos Mihály-napi Lovas és Pásztortalálkozót. A rendezvény fő célkitűzése, hogy elődeink szokásai és eszközei, az általuk készített ételek, és az ezeket bemutató szavak ne merüljenek feledésbe, ne csak múzeumokban és szótárakban, hanem a mindennapi életben is tovább éljenek. A program egyik főszereplője a magyar szürke, amely Viszló Levente szerint olyan, mint a magyarság – saját lábán megy a vesztőhelyre.

Pálfai Annamária