A parasztnak állapotáról és természetéről Magyarországon

2010-ben indult az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központban az az olvasókör, amelynek előadói egy-egy agrártörténetileg érdeklődésre számító könyvet mutattak be a megjelenteknek. A 2013. november 11-ei olvasókörön e sorok írója ismertette Berzeviczy Gergely A parasztnak állapotáról és természetéről Magyarországon című könyvét.

            Ki volt Berzeviczy Gergely? A magyar felvilágosult nemesség jeles tagja – monográfiaírója, H. Balázs Éva szerint a magyar közgazdaságtan megalapítója –, 1763-ban született a Szepes vármegyében található Nagy-Lomnicon és ugyanott halt meg 1822-ben. Középnemesi evangélikus családból származott. Apja Berzeviczy Sándor, anyja Horváth-Stánsits Bóra. Kilencéves volt amikor apja meghalt. Anyja innentől anyai nagybátyja, Horváth Imre segítségével neveli. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, míg közép- és felsőfokú (jogi) tanulmányait Késmárkon az evangélikus líceumban. Miután jogi tanulmányait befejezte 1782-ben nagybátyja, 1783-ban Vay Imre szabolcsi alispán mellett volt joggyakornok. 1784-től Göttingenben tanult két évig, majd nyugat-európai tanulmányútra indult, a következő útvonalon: Frankfurt, Párizs – ahol bemutatták a versailles-i királyi udvarban is –, Brüsszel, Gent, London. Anglia és az ottani fejlett gazdaság és életszínvonal nagy hatással volt rá. Londonból Bécsbe tért vissza, ahol II. Józsefnek adta elő reformelképzeléseit. A császár közönyösen hallgatta terveit, így végül 1790-ben a Helytartótanácsnál helyezkedett el fogalmazóként. Aktív résztvevője lett a II. József halála utáni nemzeti mozgalmaknak. Bejáratos volt az 1790/91-es Országgyűlés által felállított kilenc országos bizottság egyikének, a kereskedelmi bizottságnak az üléseire. (A bizottságok feladata volt az országgyűlés által függőben hagyott kérdések törvényjavaslatokká való kidolgozása a következő országgyűlésre.) 1790-ben jelent meg az első röpirata, Politisch-kirchliches Manch Hermaeon, amely a Habsburgoktól való elszakadás mellett érvelt. A Budai Olvasó Kabinetnek, a Budán működő olvasókörnek volt egyik alapítója. Valószínűleg tagja lett a Martinovics Ignác által alapított két titkos társaság egyikének a Szabadság és Egyenlőség Társaságnak. Bár elkerülte a letartóztatást, a magyar jakobinus mozgalom bukása – és annak felszámolója Sándor Lipót – halála után Berzeviczy lemondott hivataláról és Kakaslomnici birtokára költözött. Átvette a birtok igazgatását és szabadidejében közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1796-ban Újházy Józseffel együtt Lengyel- és Poroszországba utazott. Az út során a magyar-lengyel kereskedelem lehetőségeit tanulmányozták.  (Az utat 1807-ben megismételte.) 1801-ben házasságot kötött unokatestvérével, Berzeviczy Teréziával. A házasságból több gyermek született, de csak egy érte meg a felnőttkort. Ugyanebben az évben az evangélikus egyház tiszai egyházkerületének felügyelőjévé választották. Mint egyházfelügyelő kidolgozta az evangélikus egyház szervezeti szabályzatát. 1797-ben Lőcsén jelent meg a De commercio et industria Hungariae (Magyarország kereskedelméről és iparáról) című műve, amely országosan ismertté tette a nevét. 1808-ban az eurázsiai világkereskedelemről írt könyvet, 1809-ben alkotmánytervezetet írt, amit elküldött Napóleonnak. 1814-ben az északi kereskedelemmel kapcsolatos gondolatait terjesztette a bécsi kongresszus elé. Élete vége felé Berzeviczy – korábbi véleményével szemben – elfogadta, hogy Magyarország a Habsburg birodalom része maradjon és reformterveit Bécsnek küldte el. Többéves betegeskedés után 1822-ben szívinfarktusban hunyt el.

            Élete főművét a De conditione et indole rusticorum in Hungaria-t 1803-ban írta, de a cenzúra nem engedte a kinyomtatást. (Berzeviczy munkáit latinul vagy németül írta, a többnemzetiségű Magyarországon a latin államnyelvként való megőrzése mellett kardoskodott.) Berzeviczy a kéziratot a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Attól kezdve másolatban terjedt, majd 1806-ban Lőcsén nyomtatta ki Máriássy József címlap és a szerző megjelölése nélkül. A latin nyelvű munkát Gaál Jenő – Berzeviczy első részletes életrajzának írója – fordította magyarra és adta ki 1902-ben a Berzeviczy Gergely élete és művei című könyvében. A magyar fordítást a Gondolat Kiadó 1979-ben adta ki újra a Tessedik Sámuel és Berzeviczy Gergely A parasztok állapotáról Magyarországon című kötetben, amelynek teljes szövege elérhető a MEK-ben: http://mek.oszk.hu/04800/04869/html/.

            Hogy Berzeviczy könyvét mely tudományágba helyes besorolni, az nem könnyű kérdés. 1979-ben a Magyar néprajz klasszikusai című sorozatban jelent meg a könyv. Ám a munka a szó mai értelmében nem nevezhető néprajznak. Inkább agrártörténet és -gazdaságtan. Öt részből áll: Előszó, A parasztság keletkezéséről és fejlődéséről, A parasztok állapotáról Magyarországon, A parasztok természetéről, Megjegyzések. Az Előszóban Berzeviczy megindokolja miért írta meg művét. „Annak oka, hogy vizsgálódásom számára ezt a tárgyat választottam, abban áll, mivel ez nagyon hasznosnak látszik előttem. A lakosságnak legnagyobb részéről van szó, mely minden közterhet visel és az országnak alapját képezi általában véve politikailag is, de különösen azért, mivel a magyar királyság földmívelő ország. Mindaz tehát, ami erre a lényeges néprétegre vonatkozik, lehetetlen, hogy a közfigyelmet meg ne érdemelje, melyben azt őseink is gondosan részesítették, amiről annyi törvény és közokirat tanúskodik.” Arra inti olvasóját, hogy bár ekkora embertömeg sorsa könnyen felkorbácsolja mindenki lelkét, de mérsékeljük „lelkünk minden hullámzását”, nehogy helytelenül vagy vakmerően ítélkezzünk. Őszintén leírja, hogy a magyar parasztságot még kevesen kutatták. Ezért „Mély tanulmányon alapuló munkálatot és minden tekintetben tökéletes magyarázatot az olvasó ne várjon tőlem.” Reméli, hogy bizonyos, a munka tárgyában meglévő előítéleteket sikerül megszüntetnie, de legalább megingatnia. Azt, hogy latinul ír, Berzeviczy a következővel indokolja: „Nem is látszik azon tárgyhoz, amelyről írok más nyelv illőnek: nem hiszem, hogy az egész Magyarország területén más nyilvános, alkotmányos és bizonyos értelemben nemesi nyelv lehessen.”

            Munkája 1. fejezetében A parasztság keletkezéséről és fejlődéséről Berzeviczy az európai parasztság történetét ismerteti a Római Birodalom bukásától a jobbágyság nyugat-európai megszűnéséig. Először a népvándorlás pusztításait, majd a kora középkor világát mutatja be. Itt ír az európai nemesség létrejöttéről és a hűbérrendszerről. Majd áttér a parasztságra, melyről a következőképpen szól: „az alsó nép […] teljes hatalmában volt urának úgy személyére, valamint dolgaira nézve. Jog- és tulajdonszerzésre képtelen, a földesúr belátása szerint testi és halálbüntetéssel sújtható volt, nem költözhetett szabadon, házasságot nem köthetett, nem szerződhetett, nem végrendelkezhetett és nem örökölhetett.” A nemesség és a parasztság mellett a papságot is megemlíti, amely hatalmát annak köszönhette, hogy ők intézték a hivatali ügyeket szerte Európában. A kora középkori Európa „szomorú és nyomorult volt […] A főurak hadakoztak a király és egymás ellen. Minden állam tettleg és erkölcsileg szét volt szaggatva, a nép elnyomva, minden jogaiból kivetkőztetve, a művészetek és tudományok elrontva és felfuvalkodva, minden erkölcsiség kioltva.”

            Ebből a helyzetből a keresztes háborúk mutattak kiutat, melyek „rettenetesek és kegyetlenek valának [...] De hatásuk üdvös volt, mert szétfoszlott a népvándorlás vadsága, és nyájasabb nap derült fel Keletről.” Mivel a főúrak a Szentföldre mentek, ez csökkentette a magánháborúkat és a földesúri hatalmaskodást. Meg tudott erősödni a királyi hatalom, ami jót tett a parasztok helyzetének. De legjobban az használt a jobbágyoknak, hogy a Szentföldről visszatérteket királyi rendelettel vagy pápai bullával felszabadították. Ennek hatásai a következők voltak: „1. A parasztok eladhatásának joga megszűnt. 2. Adótartozásuk meg volt állapítva, melyen túl semmiféle szolgáltatással nem tartoztak. 3. Szerzeményeik tulajdonjogát megkapták. 4. A földesúrnak vagy nem voltak többé bíráskodása alatt, vagy ettől a törvényszékekhez, esetleg a királyhoz fellebbezhettek. 5. Tetszés szerint köthettek házasságot, holott azelőtt erre engedelmet kellett a földesúrtól vásárolniok."

            Berzeviczy szerint a parasztság helyzetének javulásához a lovagság intézményének megjelenése, annak elvei is hozzájárultak. Valamint az állandó hadseregek megjelenése, amelyet Európában először VII. Károly francia király állított fel (1445). Az állandó hadseregekbe sok nem nemes is belépett. Ezek a hadseregek a királyi hatalom erős támaszai lettek, és emiatt a király az utánpótlást adó rétegeket még jobban megbecsülte. Skandináviában a parasztság már a XV. században elnyerte a személyi szabadságot, és hamarosan a rendi gyűléseken is részt vehetett. Angliában a parasztok egyenjogúsítása 1679-ben és 1689-ben történt meg. A XVIII. században Belgiumban és Svájcban is szabadságot kaptak a parasztok. Németországban és Itáliában az adott tartományban található kormányzástól függött a parasztok sorsa. Végül Berzeviczy azzal fejezi be a fejezetet, hogy Oroszország és a Török Birodalom kivételével mára egész Európában „megszűnt a kemény rabszolgaszerű állapota a jobbágyoknak”.

            A 2. fejezetetet (A parasztok állapotáról Magyarországon) Berzeviczy történelmi összefoglalóval indítja. De mielőtt ismertetné a magyar parasztság helyzetét, bírálja történetíróinkat, akik „nem annyira az országnak, mint a királyoknak történetét, azok örökösödését, viszályait, háborúit, szerzeményeit és a főbb családok sorsát beszélik el. De hogy minő volt az ország belső állapota, melyek a nép jólétének vagy nyomorának okai, miként alakult a lakosok osztályainak egymáshoz való viszonya, a nemzet megélhetése és a haza alkotmányának képe, ezekről alig emlékeznek meg. Megteszem most én, ami ahhoz szükséges. Ennek előadása közben azt a vezérfonalat követendem, melyet a történelem, a magyar törvénytár, az urbárium és a közadózási eljárás nyújtanak." A honfoglaló magyarok mind szabadok voltak, a törzsfőknek csak katonai engedelmességgel tartoztak. A meghódított földek nagy részét a vezérek és a hadjáratokban magukat kitüntetők kapták. A meghódított szlávok a magyarok szolgái lettek. Berzeviczy szerint honfoglaló őseink „oly műveletlenek voltak, hogy még a földmíveléshez sem értettek”. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz.

            Szent István államalapításától az 1767-es úrbéri rendeletig a parasztság helyzetét szabályozó különféle törvényeket ismerteti Berzeviczy. Szó esik Szent István törvényeiről, az Aranybulláról, az 1351. évi kilencedet megállapító törvényről, Zsigmond, Albert és „Hollós Mátyás" rendelkezéseiről, majd a Dózsa féle parasztháborúról és az azt követő 1514. évi törvényekről, amelyek megtiltották a szabad költözködést. Ezt a rendelkezést aztán az 1547. évi XXVI. törvénycikk hatályon kívül helyezte. A XVIII. századból Berzeviczy az 1715., 1723. és 1767. évi rendelkezéseket emeli ki.  Az első a hadiadó közvetlenül a királyi kincstárba fizetéséről rendelkezik. A második arról szól, hogy a parasztoknak az uradalmak elleni panaszaival a Helytartótanács fogalalkozzék. Az utolsó az urbárium, melynek rendelkezéseit részletesen ismerteti a mű. Az urbárium szerint egésztelkes jobbágynak az számít, akinek „24 hold szántóföldje, 12 kasza rétje és egy hold belsősége van. A fél- és negyedtelkes jobbágynak aránylag kevesebb. A zsellérnek csak belső telke van. A kurialista az úrral kötött szerződés feltételeitől függ. Mindegyiknek van legelője, és ahol erdő létezik, ott mérsékelt faizási joga is. Italmérési joga van a jobbágynak a helyi viszonyok szerint hat, illetve három napon át. Az egésztelkes jobbágy tartozik urának 52 igás vagy 104 kézi-napszámot szolgálni, 1 rénes forint [60 krajcár értékű] házadót fizetni, egy hosszú fuvart teljesíteni, egy öl fát összeállítani, három napot vadászaton tölteni; két tyúkot, két kappant, 12 tojást, féloldal szalonnát, egy borjúnak harmincadrészét átadni, a pálinkaégetésért 2 rénes forintot fizetni és minden mezőgazdasági termékének kilencedrészét beszolgáltatni. Ha ura vagy úrnője házasságot köt, ő 38 krajcárt fizet; az úrnak váltságdíja (ha elfogatnék), az országgyűlési követek napidíja már nem előre megállapított terhei. A zsellér pedig, akinek a bensőségen kívül nincs egyebe, tizenkét napszámot szolgál és egy rénes forintot fizet. Tartozik továbbá a paraszt a római katolikus papságnak a tizedet beszolgáltatni. Tartja a plébánost, az egyházfit, a jegyzőt, a mezőbírót, a csőszöket és a falusi szolgákat. Csak az ő munkájával és költségén építtetnek és tartatnak fenn közutak, ő állítja az újoncokat, ő viseli a hadiadó terhét és a házipénztár minden kiadásait." Ezek a jobbágy gazdasági terhei. „Politikai jogai a következőképp alakulnak. Az 1791. évi novelláris törvény által visszaállított szabad költözködési joggal bírván, többé nincs röghöz kötve. Szerzeményeinek annyiban ura, amennyiben azt gyermekei öröklik; azok nemlétében végrendelkezhetik, de hagyatékának egyharmada a földesurat illeti, aki végrendelet hiányában az egészre kezet tehet. A jobbágytelek és tartozékai az úr tulajdonát képezik, aki azokat elveheti tőle és másnak adhatja. Közhivatalt nem viselhet. A saját nevében idegenek, annál kevésbé a földesúr ellen pert nem indíthat. Ügyeiben és vétkei felett a földesúr még akkor is ítélkezik, ha azok őt magát szintén illetnék. Világos ebből, hogy a parasztnak sem polgári, sem személyi jogai ténylegesen nincsenek. Ezen hiányokat némileg pótolja az, hogy fellebbezési joga van, hogy a megyei ügyész támogathatja, s az úriszék a törvényes bizonyság jelenlétében ülésez. De ügye az ítélőszék méltányosságától és nagylelkűségétől függ, mert akik ügyét intézik és megítélik, azok nemesek és a földesúrral a paraszt ellen irányuló azonos érdekű szomszédok, barátok; valamennyien osztálytársai annak." A terhek felsorolása és a jogok ismertetése után a jobbágy által fizetett adó és szolgáltatások értékét veti össze a jobbágy bevételeivel. Saját bevallása szerint „az összehasonlítás matematikai szabatossággal nem bírhat, de általában elősegítendi a [jobbágy] helyzetére vonatkozó alapos ítélet képződését." Berzeviczy végigveszi a terheket, melybe a jobbágy saját kiadásait is beleszámolja és arra jut, hogy egy jobbágy éves terhe 255 rénes forint, 28 krajcár. Ugyanakkor szerinte a jobbágytelekből a legjobb gazdálkodás mellett is csak évi 180 forint jövedelmet lehet kihozni, tehát 75 forint hiánya van a jobbágynak évről évre, ami a bevételek 41%-a! Annak, hogy a paraszti jövedelem kisebb mint a paraszti kiadás az a következménye, hogy a parasztság nagy részének adóhátraléka van. A nagymértékű terhek miatt a paraszt nem képes arra, hogy magát erkölcsileg, szellemileg kiművelje, az „élet ártatlan hasznos örömeinek [...] részese legyen".

            A terhek részletes bemutatása után Berzeviczy kitér arra, hogy miként élhet vissza egy „vad földesúr" a helyzetével, majd a hadiadóról  a háziadóról és a dikális összeírásról ír. A hadiadó régebben 4 millió 304 ezer rénes forintot, mostanában 5 millió forintot tesz ki. (A napóleoni háborúk korában járunk.) A háziadó a megyei közigazgatás költségeit fedezi. Összege az 1766-os 710 ezer forintról, 1787-re 2 millió 64 ezer forinra nőtt.  A dika egy úgynevezett eszmei osztó amit a vármegye a községek közt oszt fel. Kivetésének alapja a dikális összeírás, amely 95 rovatot tartalmaz, ezeket Berzeviczy fel is sorolja. A rovatok kitöltése saját bevalláson alapul, amely a szerző szerint visszaélésekre ad lehetőséget. Az, hogy hány állatból vagy mekkora földből áll egy dika az megyénként eltérő, ami megint csak igazságtalan.

            Magyarországon minden huszonegyedik lakos nemesnek számít. Az adózók, akik „6 682 680-an vannak, a nemeseknek tulajdonául maradó földterületet számításba véve, Magyarország talajának alig ötödrészét birják. Tehát ez az arány keletkezik: Magyarország népességének egyhuszad része, mely a terület 16/20-ad részét birja, nem fizet semmi adót, a népesség 16/20-át tevő lakosság ellenben, amely a területnek csupán 4/20-át bírja, fizet minden adót."

            Ezt követően még az 1802-es országgyűlés végzéseit ismerteti a szerző, amely emelte a só árát, a hadsereg állandó létszámát 64 ezer főben állapította meg, valamint újraszabályozta a porták számát megyénként.   

            A paraszti terhek bemutatása után a 3. fejezetben a parasztok természetéről ír Berzeviczy Gergely. Mivel az ország legnépesebb osztálya a paraszti osztály, fontos ismerni a természetüket. A  paraszti lelkületet két dolog alakítja: „a súlyos és mindig egyforma munka, mellyel el levén foglalva, a másokkal való érintkezéstől elvonatnak, és polgári viszonyaik, melyek között állandó függőségben élnek. Az első körülmény a paraszt értelmiségét úgy fejleszti, hogy összes figyelme egy tárgyra van irányulva, melyet saját tapasztalásából, a saját kísérleteiből a lehető legalaposabban ismer. Kevés eszmét vesz fel magába, de amelyek világosak, mivel azokat mindig forgatja elméjében. Ismeretköre szűk, de amit tud, azt nagyon jól tudja. Az utóbbi körülmény, vagyis polgári függetegsége a parasztot az állami osztályrend láncolatában az utolsó szemmé teszi, amely mindenkinek alá van rendelve, és őt a megvetés sokszor, az elnyomatás gyakran, az alárendeltség érzete mindig sújtja." A parasztok bizalmatlanok a feljebbvalóik és mindenki iránt, aki nem sorsos. Ez a bizalomhiány vagy tudatlanságból vagy a paraszttal szembeni rosszakarat feltételezéséből ered. A bizalomhiány nemcsak a földesurakkal, hanem az állami hatóságokkal szemben is megtalálható. A parasztok az újításokkal, javításokkal szemben is bizalmatlanok, mert azt gondolják, azok csak a földesuraknak hoznak hasznot. Viszont a testületi szellem „sehol sem oly erős, mint a parasztoknál. Ez könnyít sorsukon, mert könnyebben viselhető a teher, mely közös másokkal, és kedves az, aki társunk a nyomorban. [...] Különben abból, hogy mindig mint erkölcsi testület cselekszenek, következik, hogy fellebvalóik iránti érzelmeik azonosak, és hogy egynek nyugtalansága felizgatja az egész községet. A mindig együtt élő emberek ezen véleményazonossága azt a következményt is maga után vonja, hogy bizonyos kerületekben meggyökeredzett vétkek találhatók, másutt pedig éppen ily jó tulajdonságuk észlelhetők." A paraszti lustaság a testi fáradtságból származik. Ha szélesebb lenne a parasztok műveltsége, akkor testileg is tevékenyebbek lennének.  Aki arra a meggyőződésre jut, hogy megfeszített munkával se jut többre, az ellustul. Ebben a részben több helyen vitatkozik olyanokkal, akik szerint a jobbágyrendszer jó úgy, ahogy van. „Azt az ellenvetést szokták tenni, hogy a nyomorult jobbágy engedelmes és mindenre alkalmazható, ellenben aki egy kissé megszedte magát, az már ilyen engedelmességet nem tanúsít, sőt gyakran ellenszegül urának. Feleltem erre: az lehet, hogy sokszor azok, akik a szegények közül meggazdagodnak, büszkék és nyugtalanok lesznek, de ebből még nem következik, hogy minden jobb módú efféle lakos olyanná válik, ha jómódú és műveltebb lesz. Van sok része az országnak, melyek városok és mezővárosok közelébe esnek, ahol a jobb módú és a művelt jobbágyok csakugyan a legjobbak. A műveltebb, jobb módú parasztot a becsület eszközeivel könnyebb kormányozni; annak az úri szolgálat és a közszolgáltatások előnyére válandó jobb gazdasági eszközei lennének; a reá háruló kötelességeket pontosabban teljesítené; erkölcsi és tisztességi érzet által lenne áthatva; ésszerűbben lenne engedelmes, és képesebb volna az érintetlen hűségre.” Megkülönbözteti egymástól a jobbágy és a zsellér tulajdonságait. „A parasztnak két osztálya, a jobbágyi és zsellér, tulajdonságaik tekintetében különböznek egymástól. A jobbágyok durvák és makacsok, a zsellérek szerénységet színlelnek, alattomosak, s a csalárd eljáráshoz inkább szokottak. A jobbágyok nehezebben, a zsellérek könnyebben engedelmeskednek. Azok pontosabban teljesítik szolgáltatásaikat, ezek felügyelet nélkül keveset dolgoznak. Azok hűségre és becsületességre képesek, ezek vak engedelmességet tettetve csalnak. Mindketten tisztelik és nagyra becsülik az igazságos és méltányos uraságot, s atyai gondoskodással kormányoztatva, jobban tartják fenn magukat, egyszersmind azoknak is több hasznot hajtanak."

            A földesúrnak és a királynak egyaránt érdeke a parasztok felfogásának, szokásainak, megélhetésének, képességeinek és terheinek alapos megismerése. A királyi és a földesúri érdek nem mindig esik egybe. „A földesúr őt úgy tekinti, mint gazdaságának folytatásához szükséges eszközt, és az ő vagyonának alkatrészét, melyet szüleitől örökölt, vagy vásárlás útján, avagy érdemeinek elismeréséül szerzett, akinek robotját és adózásait a saját jogánál fogva követeli, s akivel a maga haszna szempontjából bánhat el. A fejedelem főleg hatalmának támaszát látja benne; neki a parasztság a katonaság veteményeskertje, forrása az adójövedelemnek, alapja minden köztehernek, a lakosság legnépesebb része és általános értelemben véve a nép maga. Az uralkodó a parasztban, továbbá az ember eltörülhetetlen jellegét is látja, és ezen emberiesebb tekintet által vezettetve őt fenntartani, műveltebbé, boldogabbá tenni már saját előnyének okából is törekszik."

            Ezután ír még a parasztokkal való bánásmódról – a túlzott szigor több kár okoz mint hasznot –, arról, hogy mennyire fontos a parasztok erkölcseinek művelése, és hogy a parasztok a földesúrnak jobban engedelmeskednek mint a tiszttartóknak.

            A parasztsággal kapcsolatban szerinte kétféle felfogás létezik. Az egyik szerint a parasztok sorsa szerencsétlen, lényegileg alig jobb mint a rabszolgáké. A másik szerint a szolgai állapot jogosan következik az ősök által kötött szerződésből. Akik így látják, azok szerint ezt a berendezést és szokást „az egész társadalmi rend gyökeres felforgatása nélkül nem is lehet megváltoztatni”. Nem az a kérdés, hogy a helyzet hogyan keletkezett, hanem hogy jó-e a királynak, a földesúrnak s az országnak? Van olyan nézet, amely szerint „a paraszt a földesúrnak [...] örökösen lekötött bérmunkása. A bérmunkás azonban bérszerződését megújíthatja és a munkának jutalmát az időviszonyokhoz képest változtathatja. Ellenben a paraszt őseinek kötelezettségeit mindig teljesíteni köteles." Ezeket a kötelezettségeket meg se tudja változtatni, mert nincs földesúr, aki a jobbágya helyzetének könnyítésébe belemenne. A bíróságok is a földesurak mellé állnának ebben az ügyben. A parasztot ura el is adhatja, elzálogosíthatja, elidegenítheti.  A király felé a parasztságnak kettős kötelessége van: „hogy katonát szolgáltasson és adózzék. A fejedelem érdeke tehát a parasztság gondos ápolását kívánja, hogy egészséges, erőteljes, szép és alkalmas katonákat kaphasson közülők, s annak háztartása és gazdasága elbírja az adók terhét."

            Sokakban van félelem a parasztok jómódúvá válásától, de ez alaptalan. „Vannak Európának országai, melyekben a paraszt keveset fizet és mégis igen nyomorult; keveset használ, de kevéssé is gondoztatik. Ezzel ellenkezőleg, hol fizet többet, mint Angliában, és mégis hol erősebb és gazdagabb? Sokat lehet onnan venni, ahol sok van."

Fontos a parasztság felemelése, mert a katonaságnál is hasznos az, „aki írástudó, alkalmas és képes az ügyek vitelére. A polgári állapotban okvetlenül még hasznosabb úgy az uralkodónak, valamint a földesúrnak az alkalmas, jómódú jobbágy, mint a nyomorult, nem képes, durva és míveletlen. [...] A népnek erkölcsisége a legnagyobb horderővel bír, és a legfőbb figyelemre méltó, mert többet érnek a jó erkölcsök, mint ahol ezek nem találhatók fel, a jó törvények. Lakosságunk ez a legnépesebb osztálya, melyet politikai nyelvezetünk méltán ’nyomorult nép’-nek nevez, nem megvetést, hanem gondos ápolást, nem gyűlöletet, hanem szeretetet, ha pedig vétkezik, nem bosszúállást, hanem atyai fenyítéket érdemel."

            Ezzel a gondolattal fejeződik be a 3. rész és kezdődik a 4. a Megjegyzések. Itt 9 pontban fejti ki különféle nézeteit Berzeviczy. Az 1. szerint Magyarországon „a latinnak kell köznyelvnek lenni, és alkotmányunkhoz más nem is illik. Köznyelv alatt pedig azt értem, mely az országgyűlésen, a megyék gyűlésein, a politikai kormányszékeken, törvénykezési hatóságoknál, köz- és magánokiratokban használtatik." Ennek oka a nemzetiségileg megosztott ország. 2. pontban a hűbéri alkotmányról ír, míg a 3-ban Európa népvándorlástól reformációig terjedő időszakáról. 4-ként a rabszolgaságról fejti ki gondolatait, amit megszüntetendőnek tart. Az 5. pontban „a magyar parasztoknak helyzetét a többi tartományokban valók állapotával összehasonlítsam, például a stiriai, a morva és a porosz parasztokéval." Az összehasonlításból vesztesen kerülünk ki.  6-nak a népesség növelését tartja fontosnak. Helytelen, hogy a legmagasabb férfiakat viszik el katonának. Jobb lenne a középtermertűeket elvinni. A római katolikus papi nőtlenség, a fényűzés és a feleségtartás magas költségei is sokakat visszariasztanak a házasságtól.  Helyes lenne szabad adás-vétel tárgyává tenni a birtokokat, ez áll a 7. pontban. Az adóról szól a 8., a büntetésekről pedig a 9. rész. A büntetések kapcsán Berzeviczy kifejti, hogy a büntető törvénykezésre nagyobb figyelmet kell fordítani, mint a polgárira, és hogy a közigazgatásnak a bűncselekmények megelőzésével kell törődnie. „A jó erkölcsök elleni vétkek szégyennel büntettessenek; azok, melyek kárt okoznak, munkával; a gonoszságból származottak testi büntetéssel; amelyek a köz- és magánbiztonságot sértik, halálbüntetéssel. De amelyek a vallásos érzelmet sértik, a politikai hatáskörön túlterjednek.” Nemcsak a büntetés fontos, hanem az erényes élet jutalmazása is. „Jutalmazzuk meg nyilvánosan és ünnepélyesen azokat, akik minden díj és saját előnyük reménye nélkül kitűnő, erkölcsileg magasztos tetteket vittek véghez, akik hűségöket mocsoktalan állhatatossággal megőrizték, kik a legnagyobb kísérteteknek erősen ellenállottak; akik vagyonukat, képességeiket, életüket kockára tették azért, ami igazságos volt és a közjót előmozdította. […] Ha Európa nemzetei a tökéletesedés úján valamely szerencsétlen fordulat által vissza nem vettetnek, a kormányzat működése által való erkölcsjavítás és az emberi haladás ezen eszméje előbb vagy utóbb megvalósuland. Akkor majd nagy politikusnak és mocsoktalanul erényes embernek lenni ugyanazt jelentendi.” Ezzel az optimista gondolattal fejezi be művét Berzeviczy Gergely.

             Berzeviczy Gergely művét azoknak ajánlom, akiket érdekel a XVIII-XIX. századi magyar történelem. Érdemes elolvasni, mert meg lehet belőle ismerni hogyan látta a felvilágosult magyar nemesség egyik képviselője a parasztság akkori helyzetét és karakterét, illetve mit gondolt arról, miért szükséges a helyzetet javítani. A hogyan javítsunkról Berzeviczy érdekes módon keveset ír. Ezt majd a következő nemzedék fogalmazza meg.

Horváth Tamás