|
|
Lekvárium Penyigén 2.
Szilvalekvárfőzés
Mi a kavaró? Az a hely, ahol a lekvárt főzik. Megállás nélkül kavarni kell, nehogy leégjen. Na de ne siessünk ennyire előre!
A szilvából készült termékek évszázadok óta fontos szerepet töltenek be a szatmári emberek életében. Valaha a szegény ember gyümölcsének nevezték. Nem véletlenül. Nem volt mindig ennyire felkapott a szilva. A helyiek termesztették, felhasználták, egy szem se veszett kárba. Másnak nem nagyon kellett. Apró, sötét színű, tárolni nem lehet. Mit csináltak vele? Leszedték, majd nyersen, főzve, aszalva hasznosították. A szilva és a lekvár az évek, évtizedek során megélt számos hanyatlást és felemelkedést. Most a sokadik virágzását éli. Ennyit a múltról. Tekintsük előre, mert lassan érik a szilva!
Ha valaki végigsétál nyár végén a szatmári falvak utcáin és orrát idegen, ám mégis kellemes illat csapja meg, akkor biztos lehet benne, hogy a közelben lekvár fő. Szatmárban a szilvalekvárt nem a konyhában, fazékban, hanem az udvaron, üstben főzik.
|
|
A Lekvárium épülete a felújítás előtt
A penyigei vagy nemtudom szilva augusztus végén, szeptember elején érik. A fák alatt lekaszálják a füvet, ponyvát terítenek alá, majd hosszú, vékony verőrúdakkal leverik a szilvát a fáról. A szilvát felszedik, majd fateknőkben több léről átmossák, szűrőben lecsepegtetik. A hibás szemeket kiválogatják. Vályogból, pelyvás sárból tapasztott katlanba kerül a rézüst. Az üst oldalát is körbetapasztják, nehogy leégjen a lekvár. Mivel ez a szilva nem magvaváló, nem magvalják ki. Főzés előtt egy keveset kézzel összetörnek, hogy levet eresszen, ne égjen le. Így kezdik meg a ciberézést. A levet engedett szilvához fokozatosan töltik a többit és addig főzik állandó kavarás mellett, míg a hús és héj el nem válik a magtól. Ezt a sűrű masszát kiszedik, és cibererostán átdörzsölik. A dörzsölés végére a rostán marad a mag. A mag nélküli, átdörzsölt „gyümölcslevet” – ciberét – visszatöltik a kimosott rézüstbe. Az üstbe helyezik a vitorlát és kavarórúdat. Újból tüzet raknak, és kezdődik az öregítés. A ciberéből sűrű lekvárt főznek. Az öregítés állandó kavarás mellett több mint 12 órát is igénybe vehet. Akkor van kész a lekvár, ha a felfordított kanálról nem esik le vagy újságpapírra rakva, a papír nem ázik át. A kész lekvárnak magas, 60-62%-os a szárazanyagtartalma. A forró lekvárt teknőbe szedik kihűlni, majd szilkékbe teszik. Régebben kemencébe is berakták, megbőrözték a lekvár tetejét, ezzel is lezárva azt. A szilkéket zsírpapírral, hólyagpapírral kötötték le. Cukrot, tartósítószert nem használnak, ezek nélkül is évekig eláll a lekvár. Nem romlik meg, csak még jobban megöregszik. Leegyszerűsítve így főzik a „fekete aranyat”, ami a valóságban több mint egy nap.
|
Katlanok |
Közeledik a vihar, siessünk |
A régi időkben a lekvárfőzés ünnep, közösségi alkalom volt. Szólt a citera, énekeltek, meséltek, miközben egymást váltották a kavarásban. Természetesen a szilvapálinka is előkerült, hiszen mi más illene jobban ehhez a naphoz. „Az esemény jó lehetőség a családok, rokonok, közösségek rendszeres összejövetelére, erősíti az összetartozás érzését.” (1)
Nehéz és fárasztó munka, de nagyon megéri!
Végül egy újabb finomság:
Öreg porlós sütemény
Hozzávalók:
25 dkg margarin
1 teás bögre cukor
1 tejföl
4 tojássárgája
0,5 cs. szalakáli
1 kávéskanál szódabikarbóna
annyi liszt, hogy gyenge (jól nyújtható) tésztát tudjunk összegyúrni az alapanyagokból
Töltelék:
szilvalekvár
15 dkg darált dió
10 dkg cukor
Az elkészített tésztát kettéosztjuk. Az egyik felét kinyújtjuk, majd peremes szélű tepsibe simítjuk. Megkenjük szilvalekvárral és megszórjuk a cukorral összekevert dió felével. Kinyújtjuk és ráhelyezzük a másik adag tésztát. a tetejét megszurkáljuk villával és megkenjük egy tojás fehérjével, majd rászórjuk a maradék cukrozott diót.
Közepes lángon 40 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Jó étvágyat kívánok!
Kiss Éva
