Ökológiai beszélgetés a vörösiszap-katasztrófáról

 Az MTA Könyvtár és Információs Központ konferenciatermében  A vörösiszap-katasztrófa komplex társadalmi hatásvizsgálatának eredményei címmel – az Agora-program és a Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztálya közös rendezésében szervezett – előadással egybekötött ökológiai beszélgetésre került sor 2014. április 16-án.

Dr. Bartal Anna Mária és dr. Ferencz Zoltán szociológusok – és egyben a kutatás vezetői – előadásukban ismertették kutatási eredményeiket, majd kötetlen beszélgetés alakult ki a hatásvizsgálat eredményeiről és az ebből levonható konklúziókról.

Az előadáson megjelent érdeklődőket a Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztályának elnöke, Antal Z. László köszöntötte, aki rövid bevezetőjében bemutatta az előadókat, illetve utalt az előadás mögötti nem kis erőfeszítést igénylő kutatómunkára és a kérdés komplexitására.

A 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásvizsgálatának létjogosultságát elsősorban az adja meg, hogy magyar vonatkozásban – a katasztrófa igen nagy médianyilvánossága ellenére – eddig az ország lakosságát hasonló méretekben megmozgató katasztrófa társadalmi hatásvizsgálatára nem került sor. Előadásában dr. Ferencz Zoltán szociológus is utalt arra, hogy korunk nemzetközi gyakorlatában egy hasonló horderejű katasztrófa elhárítása és a humanitárius segítségnyújtás lezajlása után azonnal megtörténik a programok komplex hatásvizsgálata. A magyarországi humanitárius segítségnyújtásban azonban ez nem számít bevett gyakorlatnak, és ennek kimunkálása mintha elkerülte volna a társadalomtudósok figyelmét. Ösztönzőleg hatott tehát a probléma társadalmi hatásvizsgálatának tudományos igényű elvégzésére az a körülmény, hogy a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos eddigi elemzések mindenekelőtt környezetvédelmi, természetföldrajzi, ökológiai és biológiai szempontból vizsgálták a problémát. A vörösiszap-katasztrófában érintett települések (Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely) kártalanítását célzó törekvések és beruházások napjainkra gyakorlatilag lezárultak.1 Lehetővé vált tehát a katasztrófa utáni helyzetbe beavatkozó szervezetek munkáját, illetve a közvetlenül és közvetetten érintett károsultak helyzetét olyan környezetben vizsgálni, amelyben viszonylag friss emlékanyag tárgyilagos megközelítései álltak rendelkezésre.

A kutatás számos, eddig kevésbé ismert kérdésre kereste a választ: Miként ítélte meg és értékelte a közvetlenül és közvetetten károsult lakosság a katasztrófát követő beavatkozás folyamatát, illetve a beavatkozásban részt vevő szereplők munkáját? Milyen szándékolt és nem szándékolt társadalmi hatásai mutathatók ki a segítségnyújtásnak a károsultak körének közösségében? Az önkéntesek toborzása és jelenléte milyen problémákat vetett fel? Milyen tanulságokkal járt a humanitárius segítségnyújtásban részt vevő és a katasztrófába beavatkozó szervezetek számára a katasztrófa után betöltött tevékenységük? Miként működött és alakult át kapcsolatrendszerük? Hozzájárult-e a sajnálatosan bekövetkező katasztrófa a hazai humanitárius segítségnyújtás gyakorlatának és módszereinek megújulásához? Mi a katasztrófában érintett közösség tagjainak jövőképe?

A kutatás eredményeinek köszönhetően megismerhettük azt a társadalmi szituációt is, amelyben bekövetkezett a vörösiszap-katasztrófa. A magyar népesség jelentős részének ugyanis nem voltak ismeretei arról a településkörről – mint az előadásban részletes településstatisztikai adatokkal bemutatott leszakadó térségről – ahol az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátszakadása bekövetkezett. Beszédesnek bizonyultak ezzel összefüggésben a katasztrófában érintett településekre jellemző társadalomstatisztikai – mindenekelőtt az előadás során megismert demográfiai és munkaerő-piaci – adatok.

Kolontáron és Devecserben 2010 és 2011 között jelentős lakosságszám-csökkenés volt tapasztalható, hiszen a teljes évtizedes csökkenés 24%-a, illetve 30%-a gyakorlatilag egy év alatt következett be. A katasztrófának tehát a két településen ténylegesen kimutatható hatása volt. Részletes adatokat ismerhettünk meg a szóban forgó három település népességének gazdasági aktivitása (foglalkoztatott, munkanélküli, inaktív kereső, eltartott) szerinti megoszlását illetően is. Devecserben a foglalkoztatottak helyzetét már a rendszerváltás utáni munkaerő-piaci leépülés is sokkal erőteljesebben érintette, mint a környező településeken. A település-háztartási adatokból láthatóvá vált, hogy itt 2011-ben – ha nem is drasztikusan – tovább romlott a foglalkoztatási helyzet a tíz évvel korábbihoz képest (93 foglalkoztatott 100 háztartásra). Kolontár és Somlóvásárhely foglalkoztatási mutatói a legmagasabbak voltak a térségben, hiszen 2011-ben közel 10%-kal több foglalkoztatott volt a háztartásokban (116, illetve 101 foglalkoztatott jutott 100 háztartásra). A térség egészségügyi mutatói szerint a Devecseri kistérségben a gyermekek körében kiemelt betegségeknek számítottak – már a katasztrófát megelőzően is – a légzőszervi megbetegedések, amelyek mértéke az egyes időszakok között másfélszeresére nőtt. Kiemelkedő mértékben emelkedett a magas vérnyomással, valamint az immunrendszeri és viselkedészavarokkal járó betegségek száma. A hatásvizsgálat eredményeinek alapján egyértelmű a krónikus betegségekben szenvedők számának növekedése, ám ezzel együtt is nyitott kérdés maradt, hogy ez a tendencia a vörösiszapnak köszönhető-e kizárólagosan.

A szociológusok a kutatómunka módszertani jellemzőit érintve kiemelték, hogy a kutatás során – a problémát több oldalról megközelítve – a humanitárius szervezetek összes érintettjére és résztvevőjére kiterjedő ún. stakeholder-analízist alkalmaztak, amelyet kiegészítettek kvantitatív és kvalitatív módszerekkel. A vizsgálat részeként alkalmazott kvantitatív módszer – kérdőíves megkérdezés alapján – 180-180 fő közvetlen és közvetett károsultra terjedt ki.  A kérdőíves adatfelvétel mindenekelőtt a közvetlenül és közvetetten károsult lakosság életmódbeli jellemzőit (lakás, lakókörnyezet, egészségi állapot) vizsgálta, illetve a célcsoportok elégedettségét a humanitárius szervezetek segélynyújtásával kapcsolatban. A segélyszervezetek munkatársaival és az érintettekkel lefolytatott interjús vizsgálatok is kiegészítették a hatásvizsgálatot.

A kutatást végző szociológusok közvetlen károsultnak tekintették azokat a családokat, amelyeknek a házát, és ezzel együtt mindenét elvitte a vörösiszap, valamint akik a helyreállítás után a településen új házat kaptak, illetve használt ingatlant vásároltak.

Közvetetten károsulton minden olyan Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen élő lakost értettek, akik valamilyen más formában – például kertjük vagy más ingóságuk révén – voltak elszenvedői a vörösiszap-katasztrófa következményeinek.

A katasztrófában közvetlenül, illetve közvetetten érintett károsultak legfontosabb jellemzőiből levonható konklúziókra utalva dr. Ferencz Zoltán kiemelte, hogy a közvetlen károsultak javarészt olyan gyermeket vállaló és családalapító – átlagosan 40 év fölötti – lakosok voltak, akiknek évekkel a katasztrófa bekövetkezése előtt kialakított családi környezetét pusztította el a vörösiszap, valamint akik ezzel együtt teljes egzisztenciájukat is elveszítették. Ezzel összefüggésben volt jól körülhatárolható egy olyan társadalmi csoport, amelynek elégedetlensége az őt körülvevő világ szinte minden szegmensére kiterjed. Ezt a 40 és 59 év közötti csoportot a kutatást végző szociológusok ún. „elégedetlen korosztályként” definiálták, és természetesen ők voltak az elsődleges károsultjai a vörösiszap-katasztrófának. Ez a korcsoport volt leginkább elégedetlen a közösségi célú fejlesztésekkel, a segélyszervezetek katasztrófa idején és kárenyhítéskor végzett munkájával. Az érintett társadalmi csoport véleményének alakulását alapvetően befolyásolta a katasztrófában való érintettség és – jóllehet ennek jogossága nem vitatható – a világot ezen a szituáción keresztül tudták kizárólag szemlélni, érzékelni és értékelni.

Dr. Bartal Anna Mária szociológus, a hatásvizsgálat-készítés nemzetközi gyakorlatának megkerülhetetlen tényezőjével, a katasztrófa-beavatkozás aktorainak elemzésével kezdte előadását. Szemléletesen érzékeltette, hogy a katasztrófában résztvevő aktorok között többszereplős hálózat alakult ki, amelynek egyik legérdekesebb szegmense a helyi önkormányzat volt, mint egyfajta pufferzóna a kormányzati utasítások és a károsultak között. Hangsúlyozta, hogy míg az alulról jövő kezdeményezésekkel, igényekkel, elégedetlenséggel az önkormányzatok találkoztak, addig ezek megoldási módja csak részben tartozott az érintett települések saját hatáskörébe.

A kutatásban részt vevő szociológusok eredményei is megerősítették a katasztrófa helyszínén megnyilvánuló túlsegélyezésről alkotott kép realitását. Oly mérvű társadalmi figyelem és adakozási vágy indult meg országos méretekben, amely magyar viszonylatban ez idáig szinte példátlan volt. A több csatornán keresztül érkező adományoknak köszönhetően a vörösiszap-katasztrófában károsultak számához mérten nagyságrendekkel nagyobb összegek álltak rendelkezésre. Mint ismeretes, az érintettek megsegítésére 2010. október 9-én jött létre a Magyar Kármentő Alap, melyre a világ minden részéről elküldhették adományaikat azok, akik segíteni szerettek volna a bajbajutottakon. A hatásvizsgálat eredményeit összegző előadáson bemutatásra került a Kármentő Alap támogatásának településenként és támogatási területenként történő megoszlása is. Az adatokból világossá vált, hogy elsősorban a károsultak közvetlen támogatására valamint a helyi gazdaság fejlesztésére (vállalkozások, ipari park, szolgáltatások, infrastruktúra fejlesztése) fordítottak a pénzalapból. A katasztrófában érintett települések károsultjainak részéről igen erőteljesen megnyilvánult a Kármentő Alapnak köszönhetően befolyt összegek szimpla szétosztásának igénye is.

A szociológus utalt arra, hogy a károsultak számát tekintve a humanitárius segítségnyújtást bármelyik nagyobb magyarországi segélyszervezet képes lett volna lebonyolítani, jóllehet a katasztrófa jellegénél és egyediségénél fogva természetes volt minden jelentősebb segélyszervezet jelenléte.

A kutatás eredményeként világos képet kaphattunk arról, hogy az egyes humanitárius segélyszervezetek (Baptista Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász, Máltai Szeretetszolgálat, Ökomenikus Segélyszervezet, Református Szeretetszolgálat, Vöröskereszt stb.) mely területeken nyújtottak pótolhatatlan segítséget a katasztrófában érintetteknek. Kiemelte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által létrehozott Civil Humanitárius Koordinációs Központ megalakításának jelentőségét is, amelynek segítségével az egyes segélyszervezetek meg tudták szervezni az érintettek számára érkező adományok felhasználását. A segélyszervezetek adatbázisaik kölcsönös megosztásával, tevékenységüket specializálva klaszter típusú segélyezést hajtottak végre.

A katasztrófabeavatkozás nemzetközileg is meghatározott szakaszainak – az egyéni reakciók időszaka, a túlélés utáni periódus, a rehabilitációs szakasz, az újjáépítés periódusa – elemzésére kitérve nyert igazolást, hogy közvetlenül a katasztrófa megtörténte után a családi és szomszédsági hálózatok mozdultak először. A családi segítő kapcsolatok nagyon erősek voltak a mentés idején, és részint ennek tudható be, hogy a későbbiekben is széles körű segítőháló alakult ki a bajbajutottak között. Nem elhanyagolhatóak ezzel összefüggésben a katasztrófában érintett településbeli különbségek, hiszen az alig hatszáz helyi lelket számláló Kolontáron valamivel erőteljesebben nyilvánultak meg a fent említett segítő kapcsolatok, mint a városként funkcionáló Devecserben. Bár ez utóbbi sokkal heterogénebb társadalmi összetételű település is egyben Kolontárhoz képest.

A közvetlenül és közvetve károsultak körének a helyszínen beavatkozó szervezetekről alkotott képe is a vizsgálat elengedhetetlen részét képezte. A kutatás ebben az aspektusban együtt kezelte Kolontár és Devecser helyi közösségeit. Kolontár népessége – a kormányzati szereplők, a helyi közösség, a családi és szomszédsági hálózatok hozzáállásának megítélését tekintve – elégedettebbnek mondható a devecseri lakosságnál, ám a segélyszervezetek pozitív megítélésének mértéke közel azonos volt. A legelégedettebbek a katasztrófa-, rend-, honvédelmi szervezetekkel és a tűzoltóság egységeivel, míg a légelégedetlenebbek a hitel- és biztosító intézetekkel voltak a devecseri és kolontári lakosok.

Somlóvásárhely – amelyet a másik két településhez viszonyítva némiképp részlegesebben érintett a helyi szinten halálos áldozatokat nem követelő katasztrófa – kevesebb figyelmet kapott. Jóllehet, Somlóvásárhely helyi közössége sem volt egységes abban, hogy megegyezik-e a település hosszú távú érdekeivel – elsősorban a Somlói borvidékre gyakorolt igen előnytelen megítélés miatt – a katasztrófában való érintettség propagálása. Tehát a gazdasági racionalitás, illetve a katasztrófából eredő környezeti hatás lehetőség szerinti elfedésének szempontjai is képviseltetve voltak a helyi lakosság körében.

A kutatás módszertanilag is egyik legizgalmasabb része a humanitárius segítségnyújtásban résztvevő önkéntesek körében végzett felmérés volt. Ebben az esetben az ún. kvantitatív módszereken belül online kérdőíves megkérdezést végeztek. Kevésbé közismert, hogy a katasztrófák utáni intézkedések nemzetközi gyakorlatában valódi veszélyforrást jelenthet a spontán önkéntesek megjelenése. A vizsgálatnak tehát nem titkolt célja volt annak kimunkálása, hogy az önkéntesek toborzása és foglalkoztatása milyen problémákat vetett fel, valamint milyen eredményekkel járt jelenlétük a humanitárius programok lebonyolítása során. Kiterjedt a vizsgálat annak feltérképezésére is, hogy egyrészt milyen motivációk – pszichológiai, környezetvédelmi, esetleg karrierépítési szándékok – játszanak szerepet az önkéntesek közreműködésében, másrészt milyen a megkérdezettek „ideális önkéntesről” alkotott képe. A válaszok alapján az ideális önkéntes legfontosabb attribútumai között a fegyelmezettség, segítőkészség, kitartás, csapatjátékosság és az utasítások betartásának készsége szerepelt az első helyen. A kutatás részleteiben vizsgálta a segélyszervezetek tevékenységének önkéntesek által történő megítélését, melynek egyik legfigyelemreméltóbb eredménye a Máltai Szeretetszolgálat munkájának kimagaslóan pozitív véleményezése volt.

A hatásvizsgálat szerint a vörösiszap-katasztrófában közvetlenül károsultak némiképp elégedettebbek voltak a közösségi célú beruházásokkal (iskola, orvosi rendelő, közterületek, futballpálya felújítása, csatornahálózat korszerűsítése, közműfejlesztés), mint az érintett települések közvetetten károsult lakossága.

A katasztrófa-beavatkozás szándékolt és nem szándékolt hatásainak elemzése is a vizsgálat fókuszában állt. Az ide vonatkozó eredmények azt tükrözik, hogy a katasztrófában közvetlenül károsultak sokkal inkább a negatív nem szándékolt hatásokat emelték ki (a katasztrófa megosztotta a település lakosságát, viszályt és irigységet szült, felszínre hozta a meglévő feszültségeket…) míg a közvetetten károsultak esetében a pozitív nem szándékolt hatások felé (erősítette a település közösségét, megmutatta az összefogás erejét, erősítette az emberek közötti összetartozást…) billent a mérleg nyelve.

A kutatást végző szociológusok kíváncsiak voltak azokra az erőteljesen megnyilvánuló – nem utolsó sorban mentálhigiénés és pszichológiai – igényekre is, amelyeket a megkérdezettek kimondottan fontosnak tartottak a jövőre nézve. Kolontár és Somlóvásárhely megkérdezettjei határozott igénnyel léptek fel arra nézve, hogy a települést és közvetlen környezetét érintő tervekről rendszeres legyen a helyi lakosság tájékoztatása, vagyis a település lakossága és az önkormányzat közötti kommunikáció javítása.  A katasztrófában érintett települések helyi lakossága a folyamatos légszennyezettség-mérést és a közösségi összetartozás erősítésének szükségességét is kiemelt fontosságúnak vélte.

A hatásvizsgálat eredményeinek köszönhetően átfogó képet kaptunk a vörösiszap-katasztrófában érintettek (károsultak és aktorok) kapcsolatrendszerének jellemzőiről, a katasztrófa-beavatkozás szándékolt és nem szándékolt hatásairól, valamint a károsult települések társadalmi, gazdasági és közösségi jövőképe alakulásának egyes aspektusairól.

Kétségtelen, hogy az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátszakadása után új időszámítás kezdődött a három érintett településen. De vajon a kártalanítását célzó törekvések és beruházások lezárulásával a lelki sebek is begyógyultak Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen?

           Zubor Ferenc