Kastélyok, várak, könyvtárak

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Mezőgazdasági Szervezete idén szeptember 10-14. közötti időpontra tervezte őszi útját, mégpedig Csehországba. Azért Csehországba, mert a tavalyi kirándulás záró napján erre szavaztak a velünk utazók. A felvázolt másik két lehetőség Ausztria – Bajorország, illetve Dalmácia volt. Ismét nagyon jó kis társaság jött össze, az utastársak pontosak, érdeklődők voltak – ezúton is köszönet érte!

A tavalyi utunkban sok volt a kirándulós elem, idén lazábban terveztem, azonban ennek ellenére is másztunk hegyet rendesen, és barlangásztunk is. Az első állomásunk éppen a zbrašovi aragonitbarlang volt a Bečva folyó völgyében, amelyet 1912-ben fedeztek fel, és 1923-ban nyitottak meg a nyilvánosság számára. Láttunk érdekes kúp alakú gejzír sztalagmiteket és fánkos lerakódásokat, a barlang egyik termében pedig modern szoborkiállítás volt. A folyó túlpartján meglátogattuk a Hranicei szakadékot, amely a Hůrka-hegy kanyon völgyében jött létre. Érdekessége a mélysége. Szárazföldi része 69,5 m, a víz alatt pedig – egy 1995-ös mérés szerint – még 205 m-es a szakadék. Kicsit hasonlít a Sárospatak melletti Megyer-hegyi tengerszemre.

Első napi végállomásunk Olmütz volt a Morva folyó partján, amely a kőkorszaktól kezdve lakott hely volt.  A központ a XI. században kezdett kialakulni, mai formáját pedig a XIX. században nyerte el. Évszázadokon át tartott a versengés Brünn és Olmütz között Morvaország fővárosának címéért, 1782-ben II. József császár Brünnek ítélte az elsőséget. Olmütz a lelki-szellemi központ, mert itt van az érsekség, és itt található a Palacký Egyetem, a Morva Főiskola, a Morva Színház, a Zeneszínház és a Morva Filharmónia. Egy nem éppen kulturális érdekesség, hogy innen származik a nemzetközileg ismert és kedvelt erős szagú sajtféleség, a kvargli.

Különösen szép az 1378-ból származó városháza a reneszánsz loggiákkal és kapuzattal. Fiatornyos kecses tornya 1443-ból való. A városháza érdekessége az Orloj, az asztronómiai óra, amely a prágaihoz volt hasonlatos, ám a II. világháborúban megsérülve új külsőt kapott az ötvenes évek szellemében.

Olmütz belvárosában szép tágas terek követik egymást. Az Alsó tér ékessége a Mária-oszlop 1713-15-ből, Jupiter díszkútja és Neptun díszkútja. A Felső téren áll a Városháza, a Morva Színház, a Filhamónia, Herkules díszkútja, Caesar díszkútja, Arióna díszkútja, a hozzá tartozó fényesre simogatott meglovagolható teknősbékával, az 1479-es olmützi béke emléktáblája, valamint a tér közepén a szépséges 32 m magas Szentháromság-oszlop. Érdekessége, hogy nem „operálták” ki a belecsapódott jókora golyót, inkább bearanyozták. Megnéztük még a két további barokk kutat, Merkúr díszkútját és a Tritonok díszkútját. Impozáns reneszánsz és barokk épületek szegélyezik a tereket, utcákat. A templomok közül megcsodáltuk a késő gótikus Szt. Móricot, a barokk Havas Boldogasszonyt, és a „leglegleg”-et, a XII. századi gótikus Szt. Vencel katedrálist. Sajnos csak kívülről vehettük szemügyre a templomokat, mert Csehországban 5 órakor mindent bezárnak… Vetettünk pillantásokat a Városi Könyvtárra, a Honismereti Múzeumra és a Bolyai János emléktáblára is. Olmütz sokkal nagyobb és sokkal szebb, mint vártam, így aztán egyre inkább azt gondolom, hogy ide még vissza kell menni. Összeköthetnénk Brünnel, amit szintén meg kell nézni, és még annyi szép vár és kastély is van Csehországban, ami mind ránk vár. Majd egy-két év múlva kitalálunk rá egy jó kis körutat. J

Másnap reggel nyugati irányba állítottuk autóbuszunk orrát, és meg sem álltunk Konopiště historizáló stílusú váráig, amelyet Ferenc Ferdinánd főherceg – Ferenc József unokaöccse – nyári rezidenciának használt. Ennél az utolsó átalakításnál, a XIX-XX. század fordulóján – az eredetileg középkori vár – vízvezetéket, villanyvilágítást, központi fűtést és liftet kapott.

Ferenc Ferdinánd szerelemből, rangon alul kötött házasságot, felesége Chotek Zsófia grófnő volt. A főhercegről nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy vérengző vadász volt, 200 ezernél több vadat ejtett el. Nagyon illik rá az a mondás, hogy ki kardot ránt, kard által vész el, hiszen tudjuk, hogy 1916-ban Szarajevóban Gavrilo Princip szerb diák gyilkos lövései által halt meg feleségével együtt, és ez lett az első világháború kitörésének kiváltó oka. (2011-ben jártunk ezzel a körrel Szarajevóban, és álltunk azon az utcasarkon, ahol a lövések eldördültek.)

A könyvtár 3 ezer kötetet számlál, nagyrészt jogi, tengerészeti és vadászati szakkönyv alkotja az állományt. A XXI. századi látogató műkincsgyűjteményt, 860 vadásztrófeát és Csehország legnagyobb történelmi fegyver- és páncélgyűjteményét láthatja itt.

A vár alatt lakik Jiři, a himalájai medve, és ha úri kedve úgy tartja, megmutatja magát a kíváncsiskodó turistáknak. A vár körül szép park van rózsakertekkel, szökőkutakkal, szobrokkal, őzekkel, szarvasokkal.

            A délutánt Prágában töltöttük kedves kolléganőnk, Békési Beáta, a SUWECO munkatársának társaságában, aki vállalkozott rá, hogy kalauzol minket két délutánon át. A Hradzsin, a vár volt a kiszemelt program, de legnagyobb döbbenetünkre ezt is 5-kor zárják a turistaszezon kellős közepén, így itt is mindent csak kívülről nézhettünk meg. Ráadásul a kisoldali sétára indulva az eső is eleredt, szóval csúfos kudarcba fulladt ez a délután.

            Pénteken a dél-cseh Tudor-stílusú Hluboká felejthetetlen kastélya volt az úti cél. Ennél szebbet ritkán látni. Itt is középkori az eredet, ráadásul magyar szál is fut, ugyanis Závis lovag IV. Béla királyunk unokáját (II. Ottokár cseh király özvegyét), Kunigundát vette feleségül. A kastély 1837-71 között nyerte el mai formáját, II. Johann Adolf herceg és felesége, Eleonóra megrendelésére a terveket a bécsi Franz Beer dolgozta ki. Kívülről rendkívül látványos, belül pedig olyan pompának és fényűzésnek lehetünk tanúi, ami Csehországban egyedülálló. Az épület monumentálisnak tűnik, de a belső terek kényelmesek. A falakat és a mennyezetet fával burkolták – gyönyörű faragások kápráztatnak el.

Meleg levegővel működő fűtési rendszer van az alagsorban, és légcsatornákon áramlik fel a meleg levegő. Érdekesség, hogy porszívót is építettek be.

A belső udvarban a szarvasfejek kőből készültek, de az agancsok eredetiek. Pazar bútorokban, muránói csillárokban, brüsszeli gobelinekben gyönyörködhetünk. A kastély legnagyobb helyisége a könyvtár, faragott polcain 12 ezer kötet sorakozik – köztük Diderot Enciklopédiája –, és óriási földgömbök csillapították az itt lakók tudásszomját.

            Természetesen itt is van fegyvertár, előtte Schwarzenberg Adolf szobra áll, ő volt az, aki 1598-ban visszavette Győrt a törököktől. Birodalmi grófi cím lett a jutalma, a címerében holló vájja ki a levágott török fej szemét. (Valószínűleg Győr és a holló német nevének hasonlósága – Raab és Rabe – adta a címer apropóját.) Ez a címer ihlette a kastély bejárati kilincseinek megalkotóját.

             A délutánt ismét Prágában töltöttük. Békési Bea magával hozta Lenka kolléganőjét is, és ezúttal a Kisoldalt jártuk be, majd átsétálva a Károly-hídon – amelynek alapkövét IV. Károly tette le, és Peter Parler tervei alapján kezdték építeni 1357-ben az azt megelőző Judit-híd alapjain – az Óváros zegzugos utcácskái következtek.

Mielőtt azonban elkezdenénk nézegetni az Óváros szép üzleteinek csillogó-villogó kirakatait, jegyezzük meg, hogy a Károly hídról dobták a Moldva örvényei közé 1393-ban Nepomuki Szt. Jánost, mivel nem adta ki IV. Vencel cseh királynak felesége, Zsófia gyónási titkát. Nepomuki Jánost a XVIII. században avatták szentté.

Az Óvárosi téren konstatáltuk, hogy felújítják a vallásreformátor Husz János szobrát, majd megvártuk – az 1597-ben Hanus mester által készített asztronómiai óra – az Orloj apostolainak egészórás elvonulását.

A Vencel tér következett sétánk során, majd a Betlehem tér, ahol a Betlehem kápolnában hajdan maga Husz prédikált. Az U Flekůban költöttük el jellegzetesen cseh vacsoránkat, amelyet finom, helyben főzött barna sörrel öblítettünk le. Haj, nincs is jobb az U Fleků barna sörénél… Mikor kóstolhatom újra?...

            Prágai tartózkodásunkra a koronát a kivilágított város és a „tiszteletünkre” rendezett tűzijáték tette fel.

            Szombaton ismét nyugati irányt vettünk, délelőtt Křivoklát késő román kori és gótikus stílusú XIII. századi eredetű várát vettük be, amely az erdő mélyén a Rakovník patak mentén, meredek sziklafalon emelkedik. 1100 körül már állt itt egy favár, majd 1253-1278 között a Przemysl-uralkodók idején szilárd kőerőddé épült ki. Lehet, hogy távolról kissé rideg építménynek tűnik, de a kapukon belül meglepően elegáns díszítések fogadják a látogatót.

Idegenvezetőnk – egy helyes fiatalember – hatalmas kulcscsomóval a kezében kalauzolt végig minket.

A vár könyvtára több mint 52 ezer kötetet számlál, a legértékesebbek közé tartozik a hetven darabos cseh kéziratgyűjtemény és a bibliagyűjtemény.

            Karlovy Vary (németül Karlsbad) verőfényes napsütéssel hódolt előttünk ezen a szombat délutánon. Ez a szépen felújított város Csehország legnagyobb gyógyfürdője – és egyben a világ egyik leghíresebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező gyógyfürdővárosa – évente 70 országból 85 ezer vendég és 2 millió átutazó keresi fel. Három hegység ölelésében, a Teplá (Meleg) és az Ohře folyó összefolyásánál fekszik északnyugaton, egészen közel a német határhoz. Promenádjai és sétálóutcái összesen mintegy 130 km-t tesznek ki. A belvárosban tilos az autóforgalom, így aki nem akar vagy nem bír gyalogolni, lovas hintón közlekedhet.

            A legenda szerint IV. Károly fedezte fel az itteni gyógyforrásokat, amikor egy vadászat alkalmával szarvast űzött, és az az egyik szikláról a mélybe vetette magát, s eltűnt a gyógy-gejzír párafelhőjében. Hogy mi igaz ebből, nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy IV. Károly itt gyógyíttatta egy csatában szerzett sérülését, és ő alapította a várost 1346-70 körül.

1508-ra Európa első gyógyhelye lett. A XIX. század végén nagy változások következtek; ekkor a legtöbb épületet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer cége építette, köztük a Városi Nezval Színházat 1886-ban. 1870 óta nagyvárosnak számít, gazdasági és közigazgatási központ. 1926-ban jött létre a Karlsbadi Porcelángyár és a Moser Üveggyár. 1992 óta műemlékvédelem alatt áll az egész város.

Vary főzővizet jelent. 1551-ben már üdülőhelyi díjat szedtek a vendégektől. Ebben az időben rémes volt a kúra. Napi 10-12 liter vizet kellett meginni, utána szerencsétlen pácienseket forró szobában dunnák között izzasztották. Fakádakban kellett üldögélni, akár 48 órát egyfolytában, ott ettek, kártyáztak, férfiak, nők vegyesen. Úgy gondolták, az a jó, ha felreped a beteg bőre, mert a kór ott távozik. A kádak a magánházakban voltak, 2-4 kád volt egy-egy parasztházban. Igen nagy jómódra tett szert a falu. Egészen a XVIII. századig ilyen volt a kúra. A modern balneoterápia az 1780-as évhez és Becher Dávid doktor nevéhez fűződik.

Karlovy Vary-ban 13 nagyobb és 300 kisebb gyógyvíz-forrás tör fel 3000 l/perc sebességgel. 34 ásvány van a vízben, tömény koncentrációban, 34-73 fokos a legmelegebb, és napi 3 millió literes a hozama a fő forrásnak, a Vrídlonak. A sok ásvány mindenre lerakódik, így fűtésre nem használható a forró víz. Ha egy rózsa kerül a vízbe, az rövid idő alatt megkövesedik a rá kiülő ásványok hatására. Gyomor-, bél-, epe-, májproblémák, illetve allergia kezelésére alkalmas. Napi 1–1,5 l-t kell meginni sétálva speciális, itt kapható, szívókás porcelánpohárból. Az oszlopos fedett sétányok, kolonnádok alatt díszes kutakból folyik a gyógyító nedű, bárki szabadon kortyolhat belőle. Az ivókúra mellett fürdéssel, iszappakolással, elektroterápiával is lehet gyógyulni. A 73°C-os glaubersós hőforrások adják a hashajtó szerként használatos karlsbadi sót.

Karlovy Vary neve eszünkbe juthat az évenként rendezett Nemzetközi Filmfesztiválról is. Az itt gyártott híres cseh gyógynövénylikőrről, a Becherovkáról szintúgy. Frebing (más forrás szerint: Frobzig) angol orvos állította össze a receptjét, amely 19 gyógyfüvet tartalmaz, majd Becher József patikusnak ajándékozta. Apáról fiúra szállt a titok 1805 óta, az utolsó titokőrző férfiú azonban elesett a II. világháborúban. Akadt viszont egy beavatott női családtag, aki elásta a receptet, amit aztán szerencsésen megtaláltak, és így még ma is az eredeti recept szerint gyártják a finom kontyalávalót. Híres még a város a tányér nagyságú, ropogós, vékony, ízesített ostyalapjáról is, az úgynevezett fürdőostyáról, csehül: Lázeňské oplatky, németül: Karlsbader Oblaten.

Híres-neves vendégei közül álljon itt egy kis felsorolás: I. Péter orosz cár, Goethe, Friedrich Schiller, Johann Gottfried Herder, Gogol, Lev Tolsztoj, Liszt Ferenc, Chopin, Ludwig van Beethoven, Brahms, Grieg, Dvořák, Karl Marx, Móra Ferenc és Arany János, aki bécsies-német versikét fabrikált az itteni gyógyvíz dicséretére:

Wenn die Wässer

 Wär’n nit besser

Als die Doctoren

Wär’n wir verloren.

(Mind elvesznénk, ha a vizek nem lennének jobbak a doktoroknál.)

A szájhagyomány szerint az epebajos Arany nagyon mogorva és zárkózott volt az első időben, később azonban megbarátkozott a háziakkal, sőt a város vezetőivel is, és a sikeres kúra miatt a várossal is. Itt merült fel benne a Toldi szerelme folytatásának terve. Itteni élményeinek köszönhető, hogy Toldi Csehországban bujdosva részt vesz azon a vadászaton, amelyen IV. Károly felfedezi Karlovy Vary gejzírforrását. A cseh lovagnak – a Toldiból is ismert – jellegzetes figurája azonban itt már egészen más színben jelenik meg, mint a margitszigeti párbajnál. Lássunk pár idevonatkozó sort:

Ott, honnan a szarvas lezuhant a mélybe,

S hol a fürdő épült a forrás fölébe,

Ötszáz évvel utóbb – vagy igen, már többel,

Sokat ábrándozott egy beteg ősz ember;

Megáldotta vizét nagy jótéteményért;

Ha nem új életért, új élet-reményért,

S ha valaha célhoz bir jutni az ének:

Köszöni e forrás csuda hévvizének.*

Arany János a Károly-torony melletti házban szállt meg, emléktáblája olvasható a ház oldalán.

            Vasárnap könnyes (vagyis inkább esős) búcsút vettünk Prágától, azonban nem rohantunk mindjárt haza. Várt még egy nagy meglepetés, egy legalább akkora meglepetés, mint Olmütz, és ez nem volt más, mint Kutná Hora. Idegenvezetőnk, Jitka négy órán keresztül fáradhatatlanul mesélt, sétált velünk, mutogatta a város nevezetességeit. Hála neki, azt hiszem sikerült alaposan megismernünk Kutná Hora gyöngyszemeit.

A város alapítását többnyire a XIII. századra teszik, de a környéken korábban is bányászkodtak, pl. a X. században a szlavnikok. A város kialakulását az ezüstbányászat alapozta meg. II. Vencel cseh király olasz bányászokat telepített be, és itt verték az úgynevezett prágai garasokat, ezeket szerte Európában elismerték. A középkorban a Cseh Királyság kincstárának is nevezték, több királynak székvárosa volt. 1409-ben IV. Vencel itt írta alá az ún. Kutná Hora-i dekrétumot, amellyel a prágai Károly Egyetemen megerősítette a csehek vezető szerepét. Emiatt az egyetem homogénebbé vált mind a nemzeti összetétel szempontjából, mind vallási szempontból. 1471-ben Kutná Horában választották meg a cseh trónra Jagelló Ulászlót, aki Hunyadi Mátyás halála után II. Ulászló néven magyar királyként is uralkodott.

A legnagyobb ezüstbánya 1541-ben kimerült, a város elszegényedett, majd 1770-ben nagy része leégett. 1875-től újra bányásztak ezüstöt a környék hegyeiben, így gazdasága megint fellendült.

A sedleci osszáriummal (római katolikus kápolna és csontház) kezdtük az ismerkedést a várossal. A kápolna mintegy 40 ezer csontvázat tartalmaz, amelyek művészi elrendezésben díszítik – szinte bebútorozzák – a belső tereket. Az itteni ciszterci monostor apátja 1278-ban a szentföldről hozott magával földet, azt széthintette a sírkertben, ennek híre ment, és messzi földről is sokan-sokan ide akartak temetkezni. A nagy pestisjárvány idején, majd a huszita háborúk korában szintén több ezer embert temettek ide, nem csoda hát, hogy a temető területe hatalmasra duzzadt. A későbbi építkezések idején napvilágra került a csontok rengetege, így ebben a kápolnában helyezték el azokat, hat gúlában.

1870-ben a Schwarzenberg család megbízta František Rint fafaragót azzal, hogy rendezze a csonthalmokat. Négy hatalmas harang formájú halom foglalja el a kápolna sarkait. A maradék két csonthalom tartalmából alkotta meg a mester a kápolna díszeit: egy, az emberi test valamennyi csontját magába foglaló óriási csontcsillár függ a koponyák füzérével díszített boltozatú templomhajó közepén, valamint emberi csontok alkotják a Schwarzenberg család címerét éppúgy, mint Rint mester aláírását a bejárathoz közeli falon.

A sedleci osszárium azzal, hogy berendezési tárgyakként, belső teret díszítő burkolóelemekként mutatja be az emberi csontokat, koponyákat, kétségkívül egyedülálló az osszáriumok sorában.

            A Szent Borbála-templom a csehországi késő gótika egyik legnevezetesebb épülete. A történelmi városközpont részeként 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára. A bányavállalkozók hosszú harcot vívtak a sedleci ciszterci kolostorral, ennek az lett az eredménye, hogy új templomot alapítottak a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a tiszteletére. A templom a városfalakon kívül, a prágai püspöki káptalan telkén, azaz a sedleci kolostor hatáskörén kívül épült meg. A bányászok 1388-ban, úgyszólván önállóan alapították, és úgy határoztak, hogy impozáns legyen. Olyan ütemben épült, ahogy azt a bányászok bevételei lehetővé tették. Az építést különböző események szakították meg, így az 1905-ös befejezésig több mint fél évezred telt el. Az első építész Johann Parler volt, annak a Peter Parlernek a fia, aki a prágai Szent Vitus-székesegyházat építette, innen a hasonlóság a két épület között.

            A templom legrégebbi részei, a kápolnakoszorú és a szentély-körüljáró a francia székesegyházak mintáját követi. Hosszabb szünet után valódi áttörést jelentett a prágai mesterek, először Mathias Rejsek, majd utóda, a királyi építész Benedikt Ried (Rejt) hatása. Ried megváltozatta az öthajós koncepciót, csak három hajót tartott meg, amelyeket monumentális boltívvel zárt le. Javaslatait megtartották halála után is az építés alapjaiként. 1626-ban a templom a jezsuita rend tulajdonába került, akik barokk stílusban alakították át, ezután újabb 300 évig befejezetlenül maradt. Végül 1884-ben a város újraindította az építkezést, és 1905-re lett készen – és milyen lélegzetelállítóan és megkapóan gyönyörű lett. Nem tudom másnak mekkora élményt jelentett, én 1979-ben láttam először, és azóta sem tudtam elfelejteni…

            Kuriózuma a templom végében  magában álldogáló kis pad, amely a hóhérnak volt fenntartva.

            A templomtól indul a „Károly-híd”, amely a prágai mintájára készült, azonban van egy bökkenő, ez nem híd. Szőlőhegy tetején áll, alatta a szépen gondozott, teraszos művelésű bornak való gyümölcs sorai. A volt Jezsuita kolostor – amelyet Domenico Orsi épített 1667–1700-ban – ma Modern Művészetek Múzeuma.

A XIV-XVI. századi késő gótikus Hradek, a kis kastély az Ezüstmúzeumnak ad otthont, mellette egy régesrégi bányának a konzervált részlete látogatható, ahol 250 méteres földalatti út tárlói járhatók be. A városi kőkutat egy bányatulajdonos ajándékozta a városnak 1497-ban. A Nepomuki Szt. János-templom érdekessége az oldalfülke szobra: győzelem az ördög felett.

A Kőház a város és a cseh gótika egyik gyöngyszeme az 1460-as évekből. 1902 óta Csehország egyik leggazdagabb múzeuma. A pestisoszlop František Baugut műve 1713-15-ből, mellette áll Kutná Hora egyetlen reneszánsz stílusú épülete. A gótikus Szt. Jakab-templom a XIV. századból való.

A főtéren aranyos patríciusházak sorakoznak, az egyiknek a falán a prágai garas látható. Városnéző sétánk utolsó állomása az Olasz udvar volt, amely a XIII. század végén királyi rezidenciának épült. Itt megtanulhattuk Jitkától, hogyan kell pénzt verni, megcsodáltuk a tanácsterem vagy fogadóterem falfestményeit és szép berendezését, majd a gyönyörűen kifestett kápolnát.

Két kis dalos pacsirtánk, Bea és Éva idén is elkápráztatott minket, két kis koncertet is végigélvezhettünk, egyet a gyönyörű hlubokái kastély előtt, egyet pedig – kivívva ezzel Jitka nagyrabecsülését is – az Olasz udvar kápolnájában. Köszönjük az élményt, immár harmadik éve!

            Elbúcsúzva a kedves Jitkától elindultunk haza, Csehország könnyei kísérték utunkat. De ki bánta a szakadó esőt, mikor a buszon jó volt a hangulat, és arról folyt a beszélgetés – a végén pedig a szavazás –, hogy hová tervezzük a jövő őszi utunkat. Addig is minden kedves útitársunknak – a leendőknek is! – szép évet kívánok!

Jövőre Veletek … valahol máshol…

Benczekovits Beatrix

*Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár