Az Élet-Képes Példatár pályázat díjait kiosztották
Tavaly pályázatot írt ki a Publika Magyar Könyvtári Kör és a Magyar Női Unió. Figyelemre méltó női életutakról, érdekes eseményekről, nehéz helyzetekben levő asszonyokról, emlékezetes tanítókról, sikeres megoldásokról, családi legendákról szóló pályaműveket vártak november 15-éig. Nem volt véletlen ez a témaválasztás, hiszen 2012. november 15-én indult a Publika Nők a könyvtárban című projektje, amelynek záró konferenciájára 2014. október 16-án került sor az MTA Könyvtár és Információs Központban.
Szakemberekből álló zsűri – Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész, a Magyar Kultúra Lovagja, dr. Bartos Éva tanár, a Publika MKK alelnöke, dr. Bobokné Belányi Beáta egyetemi oktató, nőszervezeti képviselő, Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke, Fonyó Istvánné, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás szerkesztője, valamint Nagyné G. Pataki Ágnes kommunikációs tanácsadó – bírálta el a pályaműveket. A pályázat eredményét kihirdették, a díjkiosztó ünnepségre pedig január 15-én került sor az OMgK Tessedik Termében.
Biczák Péter levezető elnök megnyitója után Billédiné dr. Holló Ibolya, a Publika MKK elnöke, illetve Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Tizennyolc pályázat érkezett a zsűri asztalára, és a különböző történetek összekötője a szeretet – mondta Billédiné, majd köszönetet mondott, és elismerését fejezte ki az alkotóknak és a közreműködőknek. Ígéretet tett, hogy mindkét honlapon olvashatók lesznek az írások. Batthyány-Schmidt Margit elárulta, kötödése van az OMgK-hoz annyiban, hogy a Magyar Női Unió elsősorban a vidéki nőkért alakult egy évvel ezelőtt az akkor még Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával. Ezután sor került a díjak átadására.
Óváry Istvánné, Billédiné dr. Holló Ibolya, Biczák Péter, Batthyány-Schmidt Margit és Józsa Judit |
|
Az I. helyezett Cserfalvi Annamária lett Az én anyukám mindig mosolyog című írásával. Jutalma Józsa Judit gyönyörű Emese ősanya szobra, amelyet maga az alkotó adott át szép szavak kíséretében. A szeretet mellé kiemelte még a hitelességet és az őszinteséget. Talán nem véletlenül esett rá a választás, hiszen a szívén viseli a magyar nők sorsát, és a magyar nagyasszonyok sorozatában 59 asszonyt mintázott már meg. Végül bemutatta az Emese-szobrot. Az ősanya honfoglalás kori ruhában áll diófa talapzaton, erre ráomlik a szoknyája szegélye, kezében palmetta szimbólumot tart, amely a szeretet lángját szimbolizálja.
A II. díjat a Vera néni című pályázat érdemelte. Dr. Kiss Zsuzsanna könyvjutalmat és erdélyi körutat nyert.
III. helyezést ért el Újvári Andrea Női sorsok című írásával. Kósa Klára keramikusművész adta át a díjat, a szép faliképét.
A IV. díjat Kádár Tünde kapta Egyszer volt… című, édesanyjáról szóló pályaművére. Jutalma Székely Ildikó Virágzó lótuszok című selyemfestménye volt, amelyet szintén az alkotó adott át.
V. helyezett Szigetvári Jánosné Kurta Jolán lett, írásának címe: Az élet szép tenéked Az élet szép tenéked… (magyarázzam) elmondom, jutalma családi belépő volt a sárvári gyógyfürdőbe.
Szülőszoba előtt… című írásával Vajna Emő Kamilla érdemelte ki a VI. díjat, amely pincelátogatás borkóstolással, és mellé még 30 palack bort is felajánlott a Varga Pincészet. A díjat Pechacek Nathalie adta át.
Az OMgK egykori munkatársa, dr. Herpay Balázsné kapta a VII. díjat dr. Bakkay Tiborné Bodor Éva című írásáért. Jutalma könyvcsomag volt, amelyet Billédi Ibolya, az OMgK rendszerváltás előtti igazgatója adott át volt kolléganőjének.
Ismét egy régi kolléga (Biczák Péteré) következett ezután, Bódi Györgyné, aki Az én nagymamáim című pályaművével a VIII. díjat vihette el, amely szintén könyvcsomag volt. A díjat Óváry Istvánné, a Publika MKK Ellenőrző Bizottságának tagja adta át.
Ezután ismét Józsa Judit következett, aki három különdíjat is hozott, Cserfalvi Annamária édesanyjának, Kádár Tünde édesanyjának és Vajna Emő Kamillának.
Dr. Bartos Éva zárszavával vagy inkább ígéretével – azzal, hogy folytatás következik – véget ért a jó hangulatú délután.
Benczekovits Beatrix