Tessedik Sámuel könyv a raktár mélyéről

A’ paraszt ember Magyar országban, mitsoda és mi lehetne

2015. március 9-én került sor az OMgK ez évi első olvasókörére, melyen e sorok írója mutatta be Tessedik Sámuel A’ paraszt ember Magyar országban, mitsoda és mi lehetne; egy jó rendbe-szedett falunak rajzolatjával egyetemben című könyvét. Az előadás két részből állt. Először Tessedik Sámuel, a kitűnő XVIII. századi lelkész, pedagógus és agrárszakember életéről volt szó, a folytatásban pedig a könyv bemutatására került sor.

Tessedik Sámuel 1742. április 20-án született Albertiben (Pest megye, ma Albertirsa). Apja, id. Tessedik Sámuel maga is evangélikus lelkész volt, anyja Lang Erzsébet, és két leánytestvére volt. Nagyszülei – Tessedik György és Nedeczky Eszter – Cseh-Morvaországból költöztek a Trencsén megyei Puhóba. A kis Sámuel két éves volt, amikor apja Békéscsaba lelkésze lett és a család a városba költözött. 1749-ben meghalt a családfő és az özvegy gyermekeivel Pozsonyba költözött. Tessedik itt végezte középfokú tanulmányait, melynek fedezésére házitanítóskodást vállalt. (Anyja eközben kosztos diákokat fogadott.) Pozsonyból Debrecenbe ment főiskolára, ahol a magyar nyelvet is elsajátította, majd 1763-ban a németországi Erlangen egyetemén tanult tovább, amelyet 1765-ben tanulmányúttal (Koburg, Jéna, Lipcse, Halle, Potsdam, Berlin) fejezett be. Hazatérése után, 1766-ban a Nógrád megyei Surányban Sréter György kastélyában lett udvari lelkész. Itt azonban nem érezte jól magát, így 1767-ben elfogadta a szarvasi másodlelkészi tisztséget. A következő évben megválasztották az evangélikus egyházközség igazgató-lelkészévé, amely tisztsége élete végéig (1820. december 27.) megmaradt.

1769-ban házasodott először. Felesége Markovitz Terézia (1752-1791), aki tizenhárom gyermeket szült. 1792-ben Tessedik másodjára is megházasodott. A kétgyermekes Lissovinyi Karolinát (1760-1820) vette el, akitől öt gyermeke született. Gyermekei közül nyolc érte meg a felnőttkort, köztük az ifjú Sámuel, aki kultúrmérnökként vett részt a Körösök szabályozásában, Károly, aki Békés megyei főszolgabíró lett és Ferenc, aki előbb gróf Apponyi Albert titkáraként bejárta Nyugat-Európát, majd a magyar és az udvari kamaránál is titkár lett. Őt az Magyar Tudományos Akadémia 1832-ben tagjává választotta. Mindkét házassága jól sikerült, feleségei támogatták törekvéseit, igazi társai voltak férjüknek.

 Tessedik Sámuel tevékenysége gazdasági szakoktatásra, a mezőgazdasági termelés gyakorlati fejlesztésére és elméleti-szakirodalmi tevékenységre terjedt ki. Élete során száznegyvennégy különféle értekezést, elmélkedést és négyszáznál több intézeti beadványt írt. Munkáiból mintegy 400 maradt fent. Ezekről Nádor Jenő készített címjegyzéket az Agrártörténeti Szemle 1961. 2. számában.[1] Életét az általa írt és 1818-ban befejezett Önéletírásból lehet megismerni.[2]

Tessedik Sámuel, mint lelkész, Szarvasra kerülve bevezette a házasulandók oktatását, család- és beteglátogatásokat tett, valamint nyilvános előadásaiban igyekezett felmutatni a babonaságnak, az uralkodó előítéleteknek és káros szokásoknak esztelenségét; s emellett kimutattam az Isten munkáiban, a természetben nyilatkozó nagyot, szépet és hasznosat. Ki akartam kutatni az emberi nyomorúság forrását, reámutattam, s amennyire lehetett, azon igyekeztem, hogy azt bedugjam. Külön beszédeket tartottam a szülőknek és külön a gyermekeknek. A kateketikai leckéken, a felolvasások és reggeli könyörgések alkalmával fejtegettem a gazdák és cselédek, a felsőség és alattvalók, a tanítók és tanítványok, a szülők és gyermekek, a gazdagok és szegények, az egészségesek, betegek és gyógyulók kötelességeit. 1786-ban elérte, hogy a szarvasi evangélikusok szilárd anyagú templom építésére kapjanak engedélyt, melyet 1788-ban szenteltek fel. Olvasóegyletet is szervezett, de ez megbukott.

Pedagógusként övé az érdem, hogy elsőként az országban szakiskolát szervezett, ahol a tanítványok nemcsak elméleti, hanem gyakorlati oktatásban is részesültek. Önéletírása szerint, amíg a diákok egy része a tantermekben tanult, addig más része a gyakorlati oktatásban vett részt: lenből és kenderből fonalfonást tanultak, gyapjút dolgoztak fel, selymet szőttek stb. Azt, hogy az ifjúság felé fordult a figyelme azzal indokolta, a nyilvános előadásain meggyőződött arról, hogy az idősebb hívek nehezen nevelhetők, azért fő törekvésemet oda fordítottam, hogy jövendő hivatásához képest az ifjúságot neveljem. Ez okból a szarvasi tanítókat józanabb pedagógiai elvek ismeretére akartam vezetni. Megszereztem a legkitűnőbb nevelészeti műveket, hogy azután, a körülmények szerint majd ennek, majd annak a tanítónak adhassam kezébe olvasás végett.[3] Az ifjúság nevelésére olvasókönyvet is írt, valamint ő válaszolt II. Józsefnek a magyar evangélikusokhoz intézett kérdésére: az evangélikusok hajlandók-e követni a Ratio Educationis előírásait. Emellett ő lett a Békés megyei evangélikus iskolák dékánja. Ehhez a munkához szabad kezet kért és kapott. 14 iskolát felügyelt és az iskolákban tapasztalható „slendriánság” arról győzte meg, hogy mintaiskolát állítson fel. 1780. május 8-án a helyi földesúrtól 6 hold szikes földet kapott, amin iskolát, kertet és könyvtárat alapított. A Gyakorlati Gazdasági Iskola tantervét 1782-ben fogadták el és az iskola működésének köszönhetően 1787-ben II. Józseftől királyi kitüntetést kapott. 1791-ben Tessedik már emeletes épületben oktatta az ifjúságot, számuk 1792-ben 991 fő volt. 1793-ban felsőbb felszólításra I. Ferenc királynak mutatta be tantervét és tanmódszerét. A Gyakorlati Iskola 1795-ben megszűnt, de Tessedik addigra már országosan ismert lett. Ennek köszönhetően 1796-ban Festetics György őt kérte fel, hogy véleményezze a Georgikon tervezetét, majd 1797-ben meghívta a Georgikon igazgatására, ám  a felkérést Tessedik elutasította. Mivel az iskola működését az állam és az evangélikus egyház is fontosnak tartotta, ezért a Helytartótanács és a pesti evangélikus zsinat egyaránt felkarolta annak ügyét, így az 1799-ben újra megnyitott. Az iskola könyvtár állománya ekkor már 725 kötet volt 2000 Ft értékben. 1805-ben József nádor is meglátogatta, ám még ennek ellenére is bezárt 1806-ban. Míg az első iskola a szarvasi parasztifjúságot oktatta, addig a másodikba az egész országból érkeztek diákok (tankerületenként 2-2.). Tessedik tanintézete megszűnésének indokaként a következőket hozza fel: nem volt 1. sem a tanítók, sem a tanulók befogadására illő helyiség; 2. sem elegendő föld, melyen az előrehaladott gazdaságtan érdekében gazdászati kísérletek tétethettek volna; 3. sem kellő pénzbeli alap, melyből a gyakorlatokhoz szükségelt nagyobb kiadások fedeztettek volna; 4. sem olyan alapítvány, melyből a már meglevő gazdászati és neveléstani könyvtár számára újabb folyóiratok és könyvek, a tanításhoz szükséges mintaképek, eszközök, gyűjtemények és gépek szereztettek volna – továbbá a gazdászat érdekében utazások, pályázatok, és egy teljesen felszerelt intézet körül okvetlenül szükséges egyéb intézkedések tétettek volna; végre 5. nem volt oly alap, melyből a jövőre ügyes, vállalkozó, lelkes és a tökéletesített gazdászat minden ágazataiban jártas tanárok illő fizetéssel elláttattak volna, mert az igazgatónak négyszáz, a rendes tanároknak háromszáz, a gyakornokoknak száz-százhúsz forintnyi fizetés egyáltalán kevés volt.[4]

A gyakorlati iskola országos sikerének köszönhetően Tessediket 1801-ben a nagyszentmiklósi gazdasági iskola tervezetének elkészítésével bízták meg. 1803-ban Jankovics Tódor orosz államtanácsos felkérésére részletes leírást küldött iskolájáról, majd Pétervárra tervezetet küldött az Orosz nép munkálkodásának és művelődésének fejlesztéséről címmel. 1816-ban Tessedik Sámuel a keszthelyi Georgikon ülnöke lett. Nevelés terén elért fáradozásait 1809-ben I. Ferenc király nemesi címmel jutalmazta, melyet 1810-ben Békés vármegye közgyűlésén hirdettek ki.

Tessedik Sámuel mezőgazdasági tevékenysége rendkívül szerteágazó és máig ható volt. Mivel iskoláját szikes földön építette fel, foglalkozott a szikesek javításával. Ezt az úgynevezett digózással érte el, ami az agyagos, márgás altalaj szikes földre való terítését jelentette. Értekezést is írt a témában. Ő telepített először akácot Magyarországon. Önéletírása szerint 10-12 ezer fát – gyümölcsfákat, jávorfát, égerfát, nyárfát, olasz, karolinai és kanadai akácot, szilfát, platánt, bükkfát és észak-amerikai gyalogfenyőt – ültetett. Volt, amit magról, volt, amit csemeteként nevelt fel. Iskolája kertjében 53-féle termény volt megtalálható. Foglalkozott kukoricatermesztéssel, takarmánynövények (lucerna, lóhere, vörös here) termesztésével, trágyázással, istállózó állattartással. Selyemhernyót tenyésztett, és a selyemből az iskolában tanuló lányok fonalat szőttek. Méhészettel is foglalkozott.

Munkái és elvei miatt sok ellenséget szerzett magának, de ebben puritánsága is közrejátszhatott. Saját bevallása szerint nem ivott kávét, csokoládét, pálinkát, nem dohányzott, csak a legbizalmasabb barátait látogatta és nem vett részt a lakodalmakon, keresztelőket és temetéseket követő torokon. Az utóbbiakat pazarlásnak, a szegénységhez vezető út kezdő állomásának tartotta. Mivel sokszor éjjel is fennmaradt, hogy írhasson, azzal vádolták, nem tanult eleget, mielőtt Szarvasra került. Iskolája kertjében egyszer a falu hét bikája tombolt hat éjen át. Panaszára a következő választ kapta: a bikának nem lehet parancsolni, ha nem ültettem volna fákat, akkor a bikák nem pusztíthatták volna el. Talajjavítási munkái miatt vakondnak, a selyemtenyésztés miatt selyemgyártónak nevezték el. Azzal is megvádolták, hogy elhanyagolja hivatalát. Az ezzel kapcsolatos egyházi vizsgálatok igazolták, hogy a vád hamis.

Fő műve – Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er sein könnte ; nebst einem Plane von einem regulirten Dorfe – 1784-ben jelent meg német nyelven, Pesten. A könyvet Széchényi Ferenc költségén Kónyi János fordította magyarra. A magyar fordítás – A' paraszt ember Magyar országban Mitsoda és mi lehetne; egy jó rendbe-szedett falunak rajzolatjával egyetemben – 1786 Pécsett jelent meg. A könyv a Gondolat kiadó 1979-es gyűjteményes kiadásában 152 oldalt tesz ki. Mivel a fordítás a nyelvújítás előtt jelent meg, nehezebben olvasható, mint az Önéletírás vagy a Szarvasi nevezetességek.

A könyv mai szóval „vidékfejlesztéssel” foglalkozik. Két nagy részből áll. Az „előljáró” beszédet követően tíz okot hoz fel arra, miért nem boldogul a paraszt Magyarországon. Ezután következik az új falu tervrajza, majd négy fő dolog, amit be kell tartatni a falu működéséhez. Végül az ó falu és az új falu összehasonlításával és egy falubéli hirdetőtábla tervével fejeződik be a könyv.

Tessedik a magyar falu és a falusi ember problémájaként a következőket sorolja fel:

1. az élelmény [élet] módjának gyarapodására célzó leghasznosabb királyi rendeléseket a paraszt legtöbbnyire hibásan érti, rosszul magyarázza, s ilyenképpen ezeket vagy rosszul, vagy éppen nem követi. A falusi bírók és a vármegyei tisztviselők Tessedik szerint nem alkalmasak erre a feladatra, a tanítókra kellene ezt bízni, akik a templomban és az iskolában végeznék ezt a feladatot.  

2. a jó, kiváltképp a gyakorlott gazdaságbéli oskoláknak héjánossága. A falusiak babonások, kuruzslókra bízzák magukat. A földműves munkák miatt a gyerekek nem járnak iskolába, ha mégis, az iskolák alacsony, sötét, bűzös helyek, ahol túl sok gyerek ül együtt. Jobb lenne, ha korán kezdődne és rövidebb ideig tartana az oktatás. A falusi iskoláknak gazdasági ismereteket is kellene nyújtaniuk.

3. a megvilágosításnak hiányossága, főképpen a haszonra való gazdaságnak természetbéli esméretségére való nézve. A falusi iskolák nem adnak gazdasági ismereteket. A vallási és nemzetiségi gyűlölködés is oka annak, hogy Magyarország nem fejlődik.

4. A közönséges parancsolatok illetnek ugyan helységbéli hibákat, de nincsenek helységbéli segítőmódok ezen hibáknak elhárításokra. A falusi szegényeknek, akik jelenleg házaknál koldulnak, szegényházat kellene felállítani, ahol munkával foglalnák el magukat.

5. A parasztnak némely bizonyos igen elrejtetett szűkölködései esméretlenek, s azok is maradnak, míglen ezen gonosznak kinyomozására új ösvények nem csináltatnak. Ez pedig az elöljáróknak segedelmek és igen szorgos rendeléseik nélkül sohasem mehet végbe. A szárazmalmok tönkreteszik a parasztok lovait, az árvizek a termést, a legeltető helyek évről évre rosszabbak, rosszul végzik a szántást és a marhanevelés is rosszabbul megy. A bűnözők nem szégyellik tetteiket még akkor sem, ha halállal büntetik őket. Ezért halálbüntetés helyett 15-20 év kényszermunkára kellene ítélni őket. A vármegyékben gazdasági inspektorokat kellene alkalmazni.

6. Némely faluk igen nagyok, következendőképpen a mezők messze esnek; lehetetlen hogy a paraszt az ő messzevaló gazdaságát jól általláthassa; némelyek pedig kicsinyek, nem teremthet a paraszt abban csak annyit is, ami néki naponként elkerülhetetlenképpen szükséges és kelletik. Nagy falvakkal (több mint 500 ház) az a baj, túl sokat kell gyalogolni, hogy a paraszt elérje a földjét, míg a kisebbekben (kevesebb, mint 100 ház, távol a várostól) nincsenek mesteremberek.

7. Az illendő szorgalmatosságot nem lehet, nem is kell a paraszttal kívánni, annyival is inkább várni, valamíg ő maga saját földjét nem birja, vagy legalább míg abban az urbárium szerént néki osztatott földben minden beléakadás nélkül biztosan és szabadon teheti azt, ami néki javára szolgál. Sokszor hiába szorgalmas a paraszt, olyanok a körülmények, hogy gátat vetnek szorgalmának. Ezek javítása a földesúr feladata.

8. Régen béhozatott igen káros szokások és igen mélyen bégyökerezett rossz módok a parasztot nagyon leverik, és felemelkedni nem engedik. Több napos lakodalom, keresztelő, halotti tor. Ezek ellen ír itt Tessedik.

9. A paraszt nem adhatja el, amit szorgalmatossága által szerzett, és ha eladja, még ezen csekély eladás is sok akadályokkal köteleztetik. Kevés a város és a vásár az országban. A harmincad is a terményeladás ellen hat.

10. Falubéli rendtartások hibáznak. Falubéli rendtartáson Tessedik olyan rendet ért, amely a falu lakosainak megmutatja, a közjó előmozdítása érdekében miként cselekedjenek. Szerinte nem lehet egységes a rendtartás, mindenhová más és más kell a helyi szempontok figyelembevételével.

A problémák felsorolása után a falu tervrajzához közöl kiegészítéseket. Szerinte a házhelyek 25 öl szélesek és 50 öl hosszúak legyenek. Az utcáknak legalább 13 öl szélesnek és fákkal beültetettnek kell lenniük. A pap, mester, községi szolgák földjének kimérése a földesúr dolga legyen.

A falusi rendtartást a vármegyei vagy urasági tisztnek, a papnak és a bírónak a dolga betartatni. Négy fő dologra kell figyelni:

1. Az utcáknak, utaknak, nyilvánvaló és magános épületeknek és földeknek a lerajzolt plánum szerént lehetőképpen való hasznos elintézése. A falut dombra, áradástól mentes helyre kell építeni. Tűzvédelmi szempontok miatt széles utcák és egymáshoz nem érő főépületek kellenek. A kutakat úgy kell felállítani, hogy ahhoz több gazda is hozzáférjen. A kertek a házaknál, a szántó és a rét a házhoz közel legyen. A rétet és a legelőhelyet gyakran lehessen változtatni. 

2. Szükséges tanítása a parasztnak, hogy a falusi rendtartás által jó állapotjának minden részei előmozdíttassanak. A regulát a községi elöljárók és vének a vármegyei és urasági tisztekkel együtt vigyék a templomba és helyezzék az oltárra. A papok tartsanak prédikációkat a rendtartásról. A tisztviselők és a községi elöljárók tanácskozzanak a községi állapotok előmozdításáról.

3. Az új regulamentumnak politikabéli béhozása. Ez a rész 47 rendelkezést tartalmaz. Többek között előírja a vasárnap megünneplését, hogy a szolgák ne kapjanak több fizetést, mint ami elő van írva, a faluban megforduló idegeneket jelentsék a községházán, ügyeljenek a cselédek magatartására, ha elbocsájtják őket, jegyezzék fel jó és rossz magaviseletüket az elbocsájtó levélbe. A hozzátartozó nélküli betegeket a falu kórházában gyógyítsák. Ügyeljenek a tűzvédelemre, ennek fedezésére állítsanak fel tűzkasszát. A faluban legyen zálogkönyv. A lakodalmak, karácsonyi lövöldözések, éjszakai lármázások tiltottak. A kuruzslókat tiltsák ki a faluból. A rendelkezések az újonnan beköltözöttekre is vonatkozzanak.

4. Ezen regulával összekapcsolandó maximáknak [életelveknek] és következéseknek rendbevételek. Ebben a részben 8 maxima található. Tessedik előírja, hogy az új beköltözők kötelesek a rendelkezéseket betartani. Aki erre nem hajlandó, az nem lakhat a faluban. Aki a rendelkezéseket megszegi azt először meg kell inteni, másodjára fenyíteni, harmadjára a községi szántó, mező, réthasználatból kizárni. A rendtartásba új rendelkezéseket csak a vármegye és a község tudtával lehet beiktatni. Akik a községben valamilyen szolgálatot látnak el, azokat oktatni kell, hogyan tegyék a dolgukat. Az oktatást azok végezzék, akik már hivatalban vannak. Tessedik saját rendtartását nem tartja megváltoztathatatlannak, szerinte a jól rendbe tett falunak 10-20 évig kell működnie, és akkor újra meg kell nézni, jó-e a rendtartás. Az új falut a Tiszántúlon állítaná fel, mivel ott sok a puszta és a föld műveletlen.

Az ó és új falu összehasonlítását táblázatos formában végzi el. 26 pontban sorolja fel, hogy az ó faluban és az új faluban hogyan néznek ki az utak, házak, iskolák, a falusiak, a munkák stb. Természetesen mindenben az új falu a nyertes. Végül közli, hogy a faluban az iskola és a templom között felállított hirdetőtábla hogy nézzen ki.

Tessedik Sámuel érdekes személyiség, és könyve A’ paraszt ember Magyar országban is érdekes olvasmány. A szerző a felvilágosodás korának gyermeke, így hitt abban, hogy neveléssel az emberek megjavíthatók. Kis közösségben gondolkodott és a helyi elitnek szánta a népnevelés feladatát. 2013-ban egy másik felvilágosult értelmiségi, Berzeviczy Gergely könyvét, A parasztok állapotáról és természetérőlt ismertettem az olvasókörben[5].

Az arról szóló cikkem végén azt írtam: A hogyan javítsunkról Berzeviczy érdekes módon keveset ír. Ezt majd a következő nemzedék fogalmazza meg. Akkor még nem ismertem Tessedik könyvét, de a könyv elolvasása után a leírtakat azzal módosítanám, már a XVIII. században is volt szerző hazánkban, aki a parasztok helyzetének javításán gondolkodott és dolgozott.

Horváth Tamás