Agrárkönyvtári Hírvilág, 2007. XIV. évfolyam 1. szám

Kitekintő

 

Ezerarcú Jókai

 

2007. február 26-án a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény által szervezett Jókai Mór és a Sváb-hegy című konferencián képviseltem az OMgK-t. Ez volt a második hegytörténeti ülés, az elsőt 2000. október 23-án rendezték.

 

 

A XII. kerületi alpolgármester megnyitó szavait követően Katona Csaba volt az első előadó. A Magyar Országos Levéltár munkatársa Jókai sváb-hegyi és balatonfüredi tartózkodásait vetette össze. Az író maga volt a megtestesült romantika, személyiségében a legenda és a realitás szétválaszthatatlanul keveredett össze, a mi feladatunk mégis megpróbálni szétválasztani e kettőt. Mindannyian ismerjük Laborfalvi Róza nevét, aki Jókai első felesége volt. Az igazsághoz tartozik, hogy a XIX. században a színészeket nem övezte tisztelet, legfeljebb a közönség rajongása. Jókait megbabonázta a nálánál néhány évvel idősebb, vonzó hölgy, és ténylegesen megszöktette. Miközben édesanyja, és barátja, Petőfi Sándor lázasan keresik őket, hogy a házasságot megakadályozzák, a szerelmesek a svábhegyi villában találtak menedéket. Az 1848-ban még 1500 forint adósággal küszködő költő 1853-ban 2500 forintért veszi meg a telket honoráriumából. Két év múlva a kiépítetlen zugról így ír édesanyjának: El akarom adni. Megbántam, hogy megvettem. Később mégis megszereti, és viccesen Szibériámnak nevezi azt, utalva a fagyos őszi napokra. Kérdés, ha talált egy ilyen otthonos menedéket, mi szükség volt a balatonfüredi nyaraló megvásárlására. A válasz egyszerű, Jókai egészségügyi szempontok miatt veszi meg a bencés rendtől az ingatlant 1870-ben. A másik magyarázat, hogy a társaságkedvelő író embergyűlölővé vált feleségének volt szüksége az alternatív helyszínre, és valóban, míg egyikük a Sváb-hegyen tevékenykedett, a másik Füreden éldegélt.

 

A sváb-hegyi villa kertje

 

Kalla Zsuzsa Jókai dolgozószobájáról értekezett. Az én templomom az íróasztalom, ott szoktam imádkozni – így Jókai. Érdekes, hogy a puritán, dísztelen asztal 1860-tól kezdve egyre barokkosabbá válik. Az író dolgozószobája múzeumjelleget ölt, mindent elborítanak a csecsebecsék, épp csak annyi hely marad, hogy a papír elférjen. Az alkotó azzal indokolja a jelenséget, hogy az őt körülvevő tárgyak személyes inspirációk. Beszédes az előadáson bemutatott fotó, melyen az idős Jókai 100 kötetes életműkiadása előtt állva támaszkodik az íróasztalra. A pszichológiai magyarázat szerint a felhalmozás és gyűjtés növeli az illető biztonságérzetét. A dolgozószobában életnagyságú, teljes alakú portrék mellett különböző hangon megszólaló órák, kagyló-, csiga-, és kőgyűjtemény látható, illetve távcső és mikroszkóp vall az író természettudományos vonzalmáról.

A politikus Jókait Fábri Anna mutatta be. Az írófejedelem ’48 március idusán kóstol bele a politikába. Bár később saját szerepét ironikusan emlegeti, mégis aznap este a Nemzeti Színházban fedezi fel addig rejtőzködő szónoki tehetségét. 1861-től 35 éven át megszakítás nélkül képviselő, amikor is először veszít a választáson. Pályafutását ezt követően a főrendi házban folytatja. Kortársai lekicsinylően írnak politikai teljesítményéről, ahogy mondják, olyan jó író, amilyen rossz politikus. Ennek ellentmondani látszik, hogy vezérszónokként (!) két kötetet töltenek meg parlamenti megnyilatkozásai. Különös párhuzam, hogy a politikában szintén megmerítkező Mikszáth mindössze háromszor szólalt fel az ülésteremben. Érdekesség, hogy a korabeli politikusok személyes erejét annak alapján különböztették meg, hogy a folyosón szivarozó honatyák felszólalni készülő politikustársaik neve hallatán krajcáros szivarjaikat, hazai értékesebb füstölnivalójukat vagy esetleg kubai szivarjaikat eloltották-e. Az adoma szerint ez utóbbit hárman érdemelték ki: Tisza Kálmán, Apponyi és Jókai. Egy biztos, az író nagy hatáskeltő volt. Az élet komédiásai című regényének Az alkotmányos harc című betétje Fábri szerint a legjobb prózai mű a kampányokról. A műből kiderül a ma is érvényes tanulság, hogy a politika lényege a manipuláció és az intrika.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum képviseletében Csoma Zsigmond beszélt a svábhegyi szüretekről. A korszakot a vörösbor fehérrel szembeni túlsúlya jellemezte. Míg Budán a szőlőtermelés zajlott, addig Pest szerepe a borkereskedelemben és -tárolásban volt jelentős. A kor ’60-as, ’70-es éveinek legjelentősebb, szomorú szőlőtermelési eseménye a filoxéra nevű veszélyes kártevő megjelenése volt. Kertészeti tapasztalatairól külön könyvben számol be, ez az 1896-ban megjelent Kertgazdászati jegyzetek. Elbeszéli elkeseredettségét, amikor a kártevő teljesen kipusztította az évek munkáját, és sorstársaihoz hasonlóan ő is azon gondolkozott, érdemes-e egyáltalán újratelepíteni a venyigéket.

A filoxérának két fajtáját – a gyökér-, illetve a levéllakót – különböztetjük meg. A korabeli védekezés fő eszköze a hatalmas injekciós tűhöz hasonlító szénkénegező volt, ez ma több példányban megtekinthető a Mezőgazdasági Múzeumban. A kártevő felett aratott teljes győzelemhez 1896-ig kellett várni. Az előadás konklúziója, hogy a svábhegyi kertnek nemcsak irodalomtörténeti, de agrártörténeti értéke is van.

A következő előadás címe Jókai Mór és a háromlábú szörnyeteg volt. A rejtélyes címben valójában az állványra tett fényképezőgépről van szó. Jókai fotózáshoz fűződő viszonyáról E. Csorba Csilla beszélt. Az 1830-ban feltalált dagerrotípia gyorsan tökéletesedett, és az ’50-es évektől kezdve a szubjektív festészet is megváltozott az objektív fényképnek köszönhetően, megszületett a naturalizmus. Olyan neves írók lettek a fotó szerelmesei, mint Hugo, Proust és Zola. De a magyar Jókai is érdeklődött a gépek iránt, az őt a természettudományokban kalauzoló egykori tanárai később asztaltársaságának tagjaivá lettek. Az ifjú íróról az első felvételt Simonyi Antal készítette. Érdekes, hogy két kép készült, egy borongós és egy oldott hangulatú. Jókai ez utóbbit küldte el ismerőseinek. A jövő század regényében a légi felvételeket jósolta meg. Regényeiben gyakori szereplők a nők a kamera mindkét(!) oldalán. A fényképezés szakkifejezései pedig megjelennek a regények lapjain. Az életművet átszövi a fényképezés elmélete és gyakorlata.

Balázs Attila kifejezetten a sváb-hegyi birodalomról beszélt. A társadalmi életben aktívan részt vállaló írónak ez jelentette az aktív pihenést. Már iskolásként mintakertben sajátította el a kertművelés fortélyait. 28 évesen vásárolta meg ezt a 2200 négyszögöl nagyságú telket. A Költő utca 21-ben ma a Madártani Intézet található. Az 1850-es években a telken nemcsak a flóra, a fauna is sokszínű volt. A későbbi városiasodás űzte el innen a kígyókat, rókákat, borzokat. A XIX. századot még a világot uralma alá hajtó ember kritikátlan kultusza jellemezte, amikor az agyagos talaj miatt kipusztult gyümölcsöse, az író műtrágyával javította a talajminőséget. 1858-ben pedig a ciszterna építésével volt elfoglalva. Szívéhez legközelebb a dán almafák álltak, amelyek a komáromi szülői házból érkeztek. A gyümölcsfákat télen ponyvával védte, ezekre viszont répát és almát készített ki a rágcsálóknak. Tehenet, baromfit, lovat és disznót tartott a telken, de házi kedvencekből sem volt hiány, előfordult, hogy egyszerre öt kutya és tizenhét macska lakta a kertet. Esténként kezében metszőkéssel és oltóviasszal járta be a kertet Jókai. Egyik művében soha meg nem unt képként definiálja birtokát. Állatszeretetét jelzi, hogy Miska kocsisa fiának azért mondott fel, mert egy alkalommal kalitkába zárt egy fülemülét.

Az újságíró Jókait Buzinkay Géza mutatta be. Ifjúságától kezdve egészen az 1900-as párizsi világkiállításig tudósított, írt és elemzett lapokban. Voltak utánzói és parodistái, tanítványai azonban nem. Egyéni stílusa árulta el a forradalom leverését követően Sajó álnéven írt publicisztikáiban. Az ő találmánya a verses vezércikk. Olyan lapokban dolgozott, mint az Életképek, a Vasárnapi Újság, a Nagy Tükör vagy az Üstökös. A paletta teljes. Írt politikai és divatlapba, ismeretterjesztő és élclapba, de a kor bulvársajtójában is közölt írásokat. Ő teremti meg az első, hétről-hétre visszatérő fiktív személyt, a beszédes nevű Kakas Mártont. Jókai nyíltan képviselte, hogy cikkeivel az olvasók tetszését keresi. Érdekes, hogy regényeiben az újságírók mellékszereplők, és kivétel nélkül negatív hősök. Jókai nem tartozott a zsurnaliszták közé, legendásan felületes szerkesztő volt, ahogy írták róla, nem szerkesztett, csak alapított lapokat.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot Sinkóné Póka Mária képviselte. Személyes hangú előadásában határozottan kiállt a kert védetté nyilvánításának megőrzése mellett.

Az utolsó előadó, Szatucsek Tibor, Jókai temetését mutatta meg és be. Az 1904. május 5-én tüdőgyulladásban elhunyt Jókai búcsúztatása társadalmi esemény volt. A XIX. században létrejött temetésipar egyik első magyarországi megjelenése az 1855-ös Vörösmarty-temetés volt. Az állam részéről az oktatási miniszter, az udvar részéről a király kabinetfőnöke fejezte ki részvétét a Jókai családnak. Május 8-tól másfél napig volt felravatalozva a mester a Nemzeti Múzeumban, ugyanott, ahol korábban Deák és Kossuth. Erkel Hunyadi László-beli gyászindulója hangzott fel, és tizennyolc lovas kocsit borítottak el a koszorúk. Az írótársadalom nevében Herczeg Ferenc méltatta az elhunytat, szülővárosát annak polgármestere képviselte. Jókai egyszerű síremléket kért a maga számára, ez egy ideig tartható volt, de 1929-ben, a 25. évfordulón 15 méter átmérőjű, kör alakú oszlopcsarnokkal vették körül a nyughelyet. A síremléket 1974-ben restaurálták. Jó állapotban van, a Fiumei úton látogatható.

A konferencián elhangzott előadásokat nyomtatott formátumban kívánja megjelentetni a szervező Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény. Kívánom, hogy ez irányú törekvéseiket siker koronázza.

 

Kabai Gábor