Agrárkönyvtári Hírvilág, 2009. XVI. évfolyam 4. szám

Kitekintő

Mezőtúri kirándulás

Az MKE Mezőgazdasági Szervezete szokásos őszi kirándulását ebben az évben Mezőtúrra szervezte. Kicsiny, de lelkes csapatunk a november 5-6-át töltötte ebben a csendes alföldi városban és környékén. Vendéglátóink, a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultása könyvtárának munkatársai, Takácsné Bán Erzsébet (illetve, ahogyan mindannyian ismerjük, Zsóka) könyvtárvezető és Gedei Péterné Magdi fogadtak minket, és gazdag, érdekes programot állítottak össze a számunkra. Csak azt sajnálták, hogy nem három napra jöttünk, hiszen akkor még több mindent meg tudtak volna mutatni nekünk a város és a környék nevezetességeiből. Valóban, az elmúlt években az őszi kirándulások mindig három naposak voltak, de idén a késői időpont és a kedvezőtlenebb időjárás miatt csak két napot terveztünk.

Először a fakultás könyvtárát nézhettük meg. A barátságos, galériás olvasóteremben (amely tornateremből átalakítva 1989 óta működik) kaptunk házigazdáinktól tájékoztatást az intézményről és a könyvtárról. Elmondták nekünk, hogy 1943 óta folyik itt képzés. Kezdetben mezőgazdasági szakiskolaként működött az intézmény, az 1950-60-as években technikumként, ahol mezőgazdasági gépésztechnikusokat képeztek, majd 1972-ben kapott főiskolai státuszt. Ekkortól tulajdonképpen karként szerepelt a magyar felsőoktatásban különböző egyetemi integrációkban, ezen belül 14 évig a debreceni egyetemmel, 14 évig a gödöllői egyetemmel, majd 6 évig a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskolával. A fakultás 2006. január 1. óta működik a jelenlegi szervezeti formában. A Szolnoki Főiskolával történő egyesülést a megyei felsőoktatás közös építése, illetve a gazdasági, a műszaki és az agrárképzési területek egy intézményen belül történő művelése motiválta. A fakultáson jelenleg nappali és levelező tagozatos formában a következő alapszakokon folyik képzés: mezőgazdasági mérnök, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök, műszaki menedzser. Ebben a tanévben 174 első évfolyamos hallgató kezdte meg tanulmányait Mezőtúron, de nagyon valószínű, hogy már nem itt fogják befejezni, a fakultást ugyanis beköltöztetnék Szolnokra.

A könyvtárról megtudtuk, hogy jelenleg 25 ezer kötetnyi könyvállománnyal, 300 darabos video- és 280 darabos CD-állománnyal várja a hallgatókat, de a város bármely lakóját is. 16 számítógép, szkenner és nyomtató áll még az olvasók rendelkezésére. A szakdolgozatokból külön számítógépes adatbázist építenek.

A Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultás könyvtára Mezőtúron	Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, aki megalapította Európa első gazdasági iskoláját Szarvason

A tájékoztató után útra keltünk, úti célunk Szarvas volt. Ott is a Tessedik Sámuel Múzeum. A múzeumhoz a Körös hídján átsétálva megcsodálhattuk a folyó partján álló védett mocsári ciprus csoportot. A városi múzeum nevét az Európában is elismert tudós mezőgazdáról és pedagógusról, Tessedik Sámuelről (1742–1820) kapta, aki kora ifjúságától haláláig – kis kitérőktől eltekintve – Szarvason élt és dolgozott. 1768-tól a város evangélikus lelkésze volt, itt létesítette az első magyar gazdasági és ipari (akkori nevén szorgalmatossági) tanintézetet a mezőgazdaság korszerűsítésére. Kidolgozta többek között a szikesek javításának módszerét, megismertette a város lakóival a kor legkorszerűbb földművelési technikáit. Az iskolaépületet ő maga építtette (ez a jelenleg az ő nevét viselő múzeum épülete), de nevéhez fűződik az evangélikus Ótemplom építése is.

A múzeumban Gulyás Tamás régész kalauzolt bennünket a város és környékének hatezer éves történelmét, gazdag néprajzát bemutató tárgyi emlékek között. A dr. Domán Imre gyűjtéséből származó néprajzi kiállítás a szarvasi paraszti élet szerszámaiból, használati tárgyaiból válogatott tárgyakból áll. Megnéztük még a múzeum himnusztörténeti kiállítását is.

A Halászati és Öntözési Kutatóintézet könyvtára és konferencia-központja

Ebéd után a Tessedik Sámuel Egyetemi Központba látogattunk, amely a Tessedik Sámuel Főiskola jogutódjaként a gödöllői Szent István Egyetem szervezetének részét képezi. A főiskola, amely 2000-ben jött létre három intézmény integrációjával, 2009. január 1-jétől olvadt be a Szent István Egyetembe. Itt, Szarvason az egyetemnek két kara, a Pedagógiai Kar és a Víz- és Környezetgazdálkodási Kar működik. A központban a SZIE Szarvasi Karok Könyvtárát néztük meg, ahol Molnárné Pető Beáta könyvtárigazgató és Daróczi Sándorné könyvtáros fogadott bennünket. Körbevezettek a könyvtár helyiségein: megnéztük a 100 férőhelyes olvasótermet, ahol a könyvtár állományának 70%-a szabadpolcon nyert elhelyezést, a tömörraktárt és a munkaszobákat. Az összesen 800 m² területű könyvtárban jelenleg hét könyvtáros dolgozik, akiknek nem kis munkával sikerült a két kar könyvtári állományát egységes egésszé alakítani, és így kiszolgálni az elmondásuk szerint csökkenő létszámú hallgatóságot.

Következő úti célunk a Halászati és Öntözési Kutatóintézet volt. Itt Bozánné Békefi Emese, a Szaktanácsadási és Innovációs Központ osztályvezetője kalauzolt bennünket. Először megmutatta nekünk a konferencia-központot, amelynek épületében a könyvtár is található. Olvasótermében ma workshopokat, tanfolyamokat tartanak, az utolsó könyvtárostól ugyanis 2 évvel ezelőtt elbúcsúztak, most a könyvtári feladatok ellátása a titkárságra hárul. Békefi Emese röviden vázolta nekünk a kutatóintézet történetét. Elmondta, hogy intézményi keretekben folyó halászati kutatásról Magyarországon 1906-tól lehet beszélni. A szarvasi intézet jogelődjének, a Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomásnak a létrehozását Budapesten ekkor engedélyezte királyi rendelet. Később az intézmény Országos Magyar Királyi Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézet néven működött, majd 1952-ben lett a neve Haltenyésztési Kutatóintézet (HAKI). Bár az intézetnek a későbbiekben még többször változott a neve (sőt, 1958-ban meg is szüntették), a HAKI név mindmáig megmaradt. A HAKI-részlegek központját 1968-ban helyezték Szarvasra. 2000-től a megszűnő Öntözési Kutatóintézettel összevontan Halászati és Öntözési Kutatóintézetként működik. Jelenleg az intézetben három kutatási osztály működik 25 kutatóval (Halbiológia Osztály, Vízi Erőforrás Gazdálkodás Osztály és Akvakultúra Rendszerek Osztály). Működik itt még egy Nemzetközi Akvakultúra Központ és egy Szaktanácsadási és Innovációs Központ. Sokrétű kutatómunka folyik itt: haltakarmányozási, vízgazdálkodási, vízi ökológiai, öntözéses gazdálkodási területen. A kutatás mellett oktatással és szaktanácsadással is foglalkoznak, részt vesznek nemzetközi szakmai konferenciákon, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek. Alkalmunk volt megnézni egy filmet is az intézetben folyó és korábban folyt kutatásokról. Vendéglátónk végül megmutatott nekünk néhány afrikai harcsáktól hemzsegő halastavat. Végül elbúcsúztunk a szép, ligetes területen fekvő intézettől. A pirosló, sárgálló, barnálló falevelek már rá is hangoltak bennünket következő látnivalónkra, az arborétumra.

A perzsa varázsfa szinte izzik a Szarvasi Arborétumban

A Szarvasi Arborétum a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karához tartozik, területe 82 ha. A gyűjteményben közel 1600 fa- és cserjefaj, fajta, változat található, ebből 1200 a lomblevelűek száma. A fák és a cserjék mellett kb. 250 lágyszárú növényfaj fordul itt elő. Fajgazdag növényvilága mellett a terület bővelkedik rovarokban és madarakban egyaránt. Közel 150-re tehető a madárfajok száma, amelyek egy része átvonuló vagy csak időszakosan megjelenő. Élnek itt emlősállatok is: apróbb rágcsálók, vakondok, sünök, nyulak, s néhány őz és róka. A minket egy rövid sétára kísérő Szabó Anikó, az arborétum munkatársa mesélt nekünk történelemről is. Arról, hogy az arborétum alapítása az olasz eredetű gróf Bolza családhoz, a két testvérhez, Péterhez és Pálhoz fűződik, története pedig az 1800-as évek elején kezdődik. A későbbiekben a terület változott, bővült, de mind a mai napig ragaszkodnak az alapítók alapeszméihez, a háborítatlan angolpark megőrzéséhez. Sétánk során letekintettünk a kunhalmon kialakított kilátóról, vetettünk egy pillantást az arborétumot határoló Körös-holtágra, láttunk vörös tölgyet, kocsányos tölgyet, szomorú japán akácot, mocsárciprust, lángoló vörös színben pompázó perzsa varázsfát, és egy 140 éves „bébi” kaliforniai hegyi mamutfenyőt, amely hazájában több ezer évet is megél.

Ezután elbúcsúztunk Szarvastól és indultunk vissza Mezőtúrra. A sok programot kínáló nap végén még ellátogattunk a ma kiállítócsarnokként működő régi zsinagógába. Az épület klasszicista stílusban 1830-ban épült és az 1960-as évekig használták zsinagógaként, azóta időszaki kiállításoknak ad helyet. A Városi Galéria néven működő épületben most éppen Szabó György elgondolkodtató szobrait láthattuk. Az estét egy kellemes étteremben töltöttük, ahol a finom vacsora mellett még jót beszélgettünk.

Másnap délelőtt a mezőtúri fazekassággal ismerkedtünk. Először a városban ma még dolgozó hét fazekasmester közül az egyik műhelyébe látogattunk. Cseh Maginál korongozási bemutatót láttunk és sok-sok szép csuprot, tálat, szilkét, bögrét. Majd a Túri Fazekas Múzeumba kísértek bennünket vendéglátóink. A fazekasság nagy múltra tekint vissza a városban. A mesterség emlékeinek összegyűjtését szolgáló önálló fazekas múzeum 1983-ban jött létre. Az alapítást követő húsz évben a gyűjteménynek a volt izraelita iskola adott otthont. 2004-ben a múzeum új helyre költözött. Mezőtúr egyik legpatinásabb, műemlék jellegű épületében, a Bolváry-kúriában kapott új helyet a mezőtúri kerámiakészítés múltját és jelenét bemutató állandó kiállítás. A gyűjteményben kiemelt helyet foglalnak el Badár Balázs alkotásai, akinek a mezőtúri fazekasság nemzetközi hírét köszönheti. Időszaki kiállításként most egy erdélyi magángyűjtő fiatalember, az árkosi Bálinth Zoltán Erdély múltját bemutató 6500 műtárgyból álló hatalmas gyűjteményének válogatott darabjait is megtekinthettük.

Móricz Zsigmond kedvenc étkészletének tányérja, amelyet a Túri Fazekas Múzeumban őriznek	Kétpó, Almásy kastély

Ebédünket az Almásy Kastélyszállóban költöttük el Kétpón. Már az odavezető út is vadregényes volt. Kék kökény és piros csipkebogyó bokrok szegélyezte úton vitt minket buszunk a „világ végére”, mígnem egy gyönyörűen felújított, elegáns kastélyépülethez értünk. 1870-ben emeltette gróf Almásy László hozományként a lányának. Ma egy olasz-magyar házaspár tulajdonában van, akik szállóként működtetik. Ebben a zajos világtól távoli szép környezetben igazi feltöltődés várhat a vendégekre.

Utunk utolsó állomása a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum volt, amelyet dr. Varga Lajos helybéli földrajztanár alapított 1956-ban. Az intézmény kezdetben Tiszaföldvár és szűkebb környezetének földrajzi szempontú feltárását végezte. Gyűjtőköre napjainkban a 200 km²-es Tiszazug, a Tisza és a Körös által határolt vidék, valamint a Közép-Tisza vidék földrajzi-földtani, helytörténeti-néprajzi dokumentációs és tárgyi anyagára is kiterjed. Az intézményben található hazánk egyik legnagyobb jégkorszaki nagygerinces őslénytani gyűjteménye. Az ártéri gazdálkodás tárgyi kultúrájának egyik legértékesebb darabja a Tisza medréből kiemelt, egyetlen fatörzsből faragott-égetett 18. századi bödönhajó.

Sok új ismerettel gazdagodtunk, szép és érdekes dolgokat láttunk, jól éreztük magunkat! Köszönet a program megszervezéséért, a szívélyes vendéglátásért kedves mezőtúri kolléganőinknek!

Pálfai Katalin