Agrárkönyvtári Hírvilág, 2009. XVI. évfolyam 4. szám

Kitekintő

Középpontban a termőföld

Nagy érdeklődés kísérte az OMgK november 25-én megtartott szakmai rendezvényét, amelynek címe: Páratlan kincsünk, a termőföld volt. Érzékeny és ma is vitatott, megoldásra váró témát választott Tamás Enikő, főszerkesztő, aki a rendezvényt szervezte és levezette.

A termőföldek használati viszonyairól tartott előadást dr. Nagy Olga, az FVM főosztályvezető-helyettese. A Föld 29 százaléka szárazföld, amelynek csupán 7–8 százaléka művelésre alkalmas. Magyarország speciális helyzetben van, hiszen az ország kétharmada mezőgazdasági terület. Legnagyobb része szántó, számottevő még a rét és a legelő. A termőföld valóban páratlan kincsünk, bőven van belőle és jó minőségű, ezért felelősséggel kell hasznosítani. Biológiai és társadalmi létünk alapja, nem szabad elherdálni.

Lükőné Örsi Gabriella, dr. Nagy Olga, Tamás Enikő,
Jens Clausen és dr. Kozma Ágota

Jelenleg hazánkban jellemzően más a föld tulajdonosa és használója, a privatizáció eredményeként. Csak találgatni lehet, miért nem a tulajdonos gazdálkodik a területén. Esetleg a vállalkozói készség vagy a szakképzettség hiánya miatt? Akik viszont használják, nem kaphatnának földet, vagy legalábbis annyit nem, amennyit így művelnek. Az elmúlt években erősödött a magánszemélyek tulajdonlása, az állami földek nagysága nagymértékben csökkent. A magánszemélyek kezében lévő földterületek birtokmérete átlagosan 10–15 hektár, több földrészletből áll, egy földrészlet kb. 3 hektár. A középbirtok nem jellemző, inkább kisbirtok és nagybirtok van. Jelentős a gazdasági társaságoknak, szövetkezeteknek használatra adott földterületek nagysága. Bár 300 hektárnál több földet nem bérelhetnek, jogi kiskapuk segítségével végül is bármennyin gazdálkodhatnak. A hazai földhasználati nyilvántartás 2000 óta működik, a használt területek legnagyobb része már regisztrálva van, ami nyomon követhetővé teszi termőföldjeink helyzetét. Érdekes összehasonlítani más uniós tagállami, például a dán földhasználókra vonatkozó előírást a magyarral: míg nálunk nincs megkötés, Dániában szakirányú végzettséghez, ottlakáshoz, élethivatásszerű gazdálkodáshoz kötik a földhasználatot.

A dán kritériumoknak megfelelve, lelkesen jött hazánkba gazdálkodni Jens Clausen Európa fejlett agrárországából. Először hazánk tetszett meg neki, később eldöntötte, hogy itt fog gazdálkodni, ezért gépeket hozott Dániából. A földért sokat kellett harcolnia, végül magyar felesége révén tudott vásárolni. Egy kis zalai faluban lakik családjával, és húsz hektárt művelnek. Szereti a falusi életet és a gazdálkodást, de a vidéken maradáshoz kellett, hogy felesége munkát találjon a környéken. Vallja, hogy a föld magában nem ér semmit, kell hozzá az ember: a szellemi tőke és a lelki gazdagság. Szerencsés, mert a dán népfőiskolai évek alatt jó alapokat kapott mindehhez. Nyitott és értékőrző – jellegzetesen dán – szemléletmódja új színt hoz(hatna) a magyar társadalomba. Figyelemre méltó a dánok alkotmánya, illetve föld- és birtokpolitikája. Egyértelmű célt mutatnak, merre haladjon az ország, és egyszerű, átlátható a gazdálkodók számára.

Egy új földtörvény-tervezetet mutatott be dr. Tanka Endre, a Károly Gáspár Református Egyetem tanára. Az elmúlt húsz év földpolitikája a nagytőkének és a neoliberális iránynak kedvezett. 2011-től az uniós csatlakozási szerződés alapján megnyílik a külföldiek előtt a magyar földpiac. Ez nagy félelem, vajon lehet ezen még változtatni? Véleménye szerint igen, még kidolgozható olyan politika, amely segítségével hosszan magyar kézben tartható az ország termőföldje. Egységes, átfogó, a közjó érdekét szolgáló birtokrendszert kell kialakítani, amely négy alappilléren nyugszik. Az első pillér a termőföld elsődleges funkciójának megtartása, vagyis az, hogy a föld a népesség élelmezésére, mezőgazdasági művelésére szolgáljon, ne másra. A második pillér a földtulajdonos kilétét határozza meg. Jelenleg háttérbe kerül a közvagyon, pedig az állami kézben lévő területek az ország létbiztonságát erősítik, ezért fontos lenne a föld elidegeníthetetlensége. Elővásárlási joga legyen az államnak. Elő kell segíteni a kis- és középbirtokrendszer térnyerését, le kell bontani a nagybirtokrendszert. Harmadik pillér a föld védelme: a termőföld vészesen fogy, ezért egy független központi szervezeté legyen a döntés joga, hogy a terület a művelésből kivehető vagy nem. Alapvetően tilos, de ha a kivétel mellett döntenek, elrettentő mértékű bírságot szabjanak rá ki. Az önkormányzatok jogkörét megszüntetnék ebben a kérdésben, mert most könnyedén belterületbe vonják a külterületi földeket, és átgondolatlanul, tálcán kínálják az ipari befektetőknek. Negyedik pillér a földügyi szakigazgatás kérdése: át kell szervezni, egyetlen központi birtokjogi hatóság legyen a Nemzeti Földalap helyett.

A külföldiek magyarországi tulajdonszerzéséről beszélt dr. Kozma Ágota a Pannon Egyetem adjunktusa. Nagyon érdekes előadásában olyan jogi, etikai, társadalmi, gazdasági visszásságokra hívta fel a figyelmet, amelyeken hosszan lehet(ett) vitatkozni. A külföldi cégeknek a törvény megengedte egy kis ideig – joghézag miatt –, hogy korlátlanul vásárolhassanak földet. Ugyanis, a Magyarországon bejegyzett cég ezt megteheti, ezért a külföldi cég létrehozott egy másikat hazánkban is, miáltal könnyedén földhöz jutott. Ez a lehetőség most már nem él. Külföldi magánszemélyek semmiképp nem vehetnek földet, így azt találták ki, hogy céget alapítanak Magyarországon, amelynek képviseletében viszont megtehetik. Ennek az üzletnek több hátulütője is lett: a cég nem gyarapodott, jóformán nem működött, de voltak költségei; a tulajdonos meghalt, vagy visszaköltözött az anyaországba, az utódok későn értesültek az öröklésről; végeredményben a termőföld tulajdonos nélkül maradt, a terület elgazosodott, a céget meg kellett szüntetni. Más formái is voltak (vannak) a külföldi magánszemélyek magyar földhöz jutásának: ezek a zsebszerződések, a dátum nélküli szerződések, a haszonélvezeti vagy a használati jog jogtalan átruházása, eltartási vagy életjáradéki szerződés jogtalan írása. Ezek segítségével a jelenlegi jogszabályokat kijátszva szereznek földet, pincét, szőlőt a nem magyar állampolgárok. Mivel ezek az adás-vételek a magyar jogrend szerint nem érvényesek, így nem is biztonságosak: ha meghal a vevő, a hozzátartozó nem örökölheti a birtokot, vagy ha meghal az eladó, az örököse kiteheti a külföldi tulajdonost. Igen nagy a száma az így tulajdonlott földeknek (egy hozzászóló szerint több mint egymillió hektár van külföldiek kezében Magyarországon).

Az adjunktus szerint megkérdőjelezhető a magyar tiltás a termőföld külföldiek kezébe adásával kapcsolatban. Ő azt tartja, ha a külföldi művelés céljából akar venni magyar földet (ez a vétel után akár folyamatosan ellenőrizhető), és azt a földet egy hazánkfia sem akarja művelni, megvenni, miért ne kaphatná meg. Felvetette, vajon miért éri meg jobban a külföldinek itt gazdálkodni, mint a magyarnak? És vajon miért akarja a magyar olyan magas áron eladni a földjét, hogy csak egy külföldinek érje meg megvenni? Vajon miért ragaszkodik a magyar állam inkább az elhagyott szántókhoz (és a parlagfű kaszálásához), minthogy egy külföldi gazdálkodjon azon a területen? Vagy miért elnéző az állam a földspekuláns nagybirtokosokkal, akik óriási területeket (ők nem használják, és nem kaszáltatják) vásárolnak fel 2011-re várva? Megfelelő jogi rendezéssel mindent átláthatóvá lehetne és kellene tenni, rendezni lehetne ezeket a visszás viszonyokat.

Az előadások mindegyike éberen tartotta az érdeklődést, majd a rendezvény végén izgalmas vita alakult ki.

Kripner Veronika