Érvek és ellenérvek
A mezőgazdasági termelés jövőbeli útjainak kijelölésében ugyancsak sok a vitatott kérdés. Közülük csak az egyik - ha nem is utolsósorban - forog akörül, hogy összefér-e az ökológia az ökonómiával - vagyis hogy lehet-e a környezet kíméletével egyidejűleg jövedelmezően gazdálkodni. Minden bizonnyal megszívlelhetők az Európai Unió agrárfőbiztosának, Dr. Franz Fischlernek több ízben kifejtett nézetei. Ezek szerint a mezőgazda nem csupán az élelmiszer- és egyes ipari alapanyagok előállításával végez nélkülözhetetlen munkát, hanem a táj arculatának megőrzésével is. Ehhez a tevékenységéhez szorosan tartozik az eredeti élővilág fönntartása, ami magától értetődően együtt jár az élettér, a bióm, a levegő, a föld, a víz és egyéb elemek pusztulásának, szennyeződésének kiküszöbölésével.
Sajnos különböző, főleg anyagi jellegű érdekek ütközése miatt homlokegyenest ellenkező fölfogások is érvényre jutnak, olykor-máskor meglehetős hangerővel. Így például (Agra-Europe, 96/34.) bő teret kapnak olyan megnyilvánulások, amelyek a vélt vagy valódi veszélyt légből kapottnak minősítik. Jellemzően egységes fölhördülés fogadta az Európa Bizottság öko- adóztatási tervezetét, "mint olyan környezetvédelmi fegyvert, amely nyilván csak hátrafelé sülhet el". Az érintett vállalatok szakemberei részletes adatokat közöltek arról, hogy az európai ipar széndioxid-kibocsátása 1990 és 1994 között 11%-kal csökkent, holott a termelés ugyanebben az időszakban 2,6%-kal nőtt. A látszólagos ellentmondás örvendetes oka, hogy korszerűsítettek jó néhány berendezést, új gyárakat alapítottak, vagyis tetemes tőkét fektettek a szóban forgó ágazatokba. A Bizottság előirányozta adónem ezzel szemben inkább növelné az annyit emlegetett "üvegházhatás" veszélyét, mert továbbra is csak a régi géprendszerekkel tudnának - takarékosság ürügyén -termelni.
Többre mennének a környezetvédők - hangsúlyozza az érdekeltek érdekvédelmi szerve, az UNICE -, ha a jövedelmezőség javítását, egyebek mellett az adóterhek enyhítését segítenék elő, hogy több jusson beruházásra, modernizálásra. Egyszersmind ilyen irányba volna érdemes több támogatást terelni, elősegítve pl. a távhőszolgáltatás fejlesztését, mintaüzemek létesítését, a szaktanácsadás megerősítését. Érdemes volna nagyobb figyelmet szentelni a hulladékok újrahasznosítása, az ún. recycling kiterjesztésére. Az utóbbi megállapítással szinte összecseng egy másik közlemény (Agra-Europe, 96/30.), amely az NSZK mezőgazdasági minisztériumának rendelkezését ismerteti a szalma hasznosításáról. Eszerint a szalmát célszerű elsősorban tápanyag-pótlásra, illetve alomként és csak másodsorban fűtőanyagként fölhasználni - a tarlón elégetni kivételes esetben, gondos felügyelettel szabad.
Az UNICE egyébként nyíltan úgy vélekedik, hogy a kérdéses öko-adó mindenekelőtt a költségvetés céljait, nem pedig a környezet védelmét szolgálná. A helyes megoldást leginkább az energiaátalakítás hatásfokának a javításában kell és lehet keresni.
Az EU Miniszteri Tanácsa - úgy látszik - elfogadta az UNICE érvelését, mert nem szentesítette az öko-adó bevezetését, ehelyett a biodízel gyártásának előmozdítására tett javaslatot. Kevésbé volt viszont engedékeny a talajvédelem tekintetében. Ismét előtérbe került a szervestrágyázás szorgalmazása, beleértve a különböző komposztok értékesítését. Az utóbbi tárgykörre vonatkozó vita végül is azzal fejeződött be (Agra-Europe, 96/34.), hogy a szennyvíziszap és egyéb városi hulladék kezelésére tettek nyomós intézkedéseket. Közrejátszott ebben a Német Parasztszövetség erélyes fölszólamlása. Figyelmeztettek az ellenőrzés szigorítására, különös tekintettel a fölgyülemlő komposztok nehézfémtartalmának beható vizsgálatára. Számításaik szerint a vizsgálattal kapcsolatban fölmerülő költségek meg sem közelítik annak az esetleges károsodásnak a mértékét, amelyet a felelőtlenül kihordott szennyező vegyületek okozhatnak.
Külön szabályozták az EU tagállamaira kötelező érvénnyel (1996. július 1-i hatállyal) a különböző hígtrágyák kiszórását. Eszerint a kilocsolásra csak a főtermék betakarítása után és akkor kerülhet sor, ha az adott területen fűmagtermesztés, gyeptelepítés, esetleg szalmatrágyázás a kitűzött cél. Korlátozták 80 kg/ha mennyiségben az összesen kiadagolható nitrogén mennyiségét is. A párolgás és a velejáró szaghatás megelőzésére kötelező a hígtrágya folyamatos bedolgozása a talajba; a késő este kijuttatott trágyalevet legkésőbb másnap délelőtt kell bekeverni.
Ami a vízvédelmet illeti, a Bizottság külön akcióprogramot készített. Ennek jegyében mindenütt kötelezővé tették a teljes vízkészlet pontos föltérképezését. Ennek alapján határozzák meg az ezredfordulóig a legfontosabb időszerű feladatokat. Kiemelték, hogy a felszíni vizek védelmében a legtöbb teendő a mezőgazdaságra hárul. Össze kell hangolni a tagosítás, földrendezés, erdősítés, valamint a vetésforgóra alapozott, ésszerű talajhasználat ismérveit a szennyeződések kiküszöbölésére. Mindenekelőtt olyan vegyszerek használatát kell ellenőrizni, alkalmasint korlátozni, amelyek bizonyos töménységben már mérgezők. Ezekre vonatkozóan az EU Szabványbizottsága (CEN) 1988-ig részletes tanulmányt készít.
Magától értetődik, hogy a "másik oldal" sem maradt néma. Még Ausztriában is föllángoltak a viták arról, hogy a meglehetősen gyorsan kiterjedt (a mezőgazdasági területnek csaknem 13%-án folytatott) biogazdálkodást megilletik-e a jelentős, kereken 8000 ATS/ha összegű támogatások. Hollandiában éppen ellenkezőleg bizonyos csalódást okozott, hogy az ökogazdálkodásra áttérő jóval kisebb (1%) arányú terület 1991 és 1995 között mindössze 39%-kal nőtt, holott Dániában a növekedés évi üteme elérte a 35%-ot.
Érvek és ellenérvek innen is, onnan is elhangzanak. Elsősorban a kereslet-kínálat viszonyát taglalják. A közvélemény kutatás szerint a vásárlóknak viszonylag csekély (8-11%-os) hányadát vezérlik környezetvédelmi megfontolások. Sokkal többen (45-62%) döntenek egészségi igények miatt az ökotermékek mellett. Ennek köszönhető, hogy bizonyos áruház- és étteremláncok állandó kínálatukhoz sorolják a hiteles eredetű biotermékeket. Forgalmuk meglehetősen nyomós bizonyíték a természetszerű termelési módszerek mellett. Talán nem árt megjegyezni, hogy a hazai fogyasztó számára hasonló bizonyítékkal mutatkoztak be az OMÉK-on díjazott biotermékek, különböző élelmiszerek, italok, földolgozott és nyerstermékek köréből.
S. P.
Visszafogják a túltrágyázást
A holland kormány a túltrágyázás korlátozására törvényjavaslatot készített elő, amelyet rövidesen a parlament elé terjeszt. A javaslat szerint az állattartóknak 1998-tól - környezetszennyező kibocsátásuk miatt - több adót kell fizetniük. A 2 számosállatnál többet tartó gazdaságokat (talaj) tápanyag-könyvelés bevezetésére kötelezik. 2000-ig a gazdaságok többségének, 2 év elteltével a szántóföld- és kertművelőknek is könyvelniük kell a trágyázás adatait. A nyilvántartási kötelezettség a termelők számára is előnyös, mert a tapasztalatok szerint a talaj foszfát- és nitrogénterhelése kisebb a törvény által előírt felső határnál. A törvény hízósertésenként 7,4 kg évi foszfát kibocsátást enged meg; a tényleges mennyiséget kevesebbnek ítélik.
A javaslat szerint 1998-1999-ben a P2O5-terhelés 40 kg/ha lehet hektáronként, 2 év múlva 30, 2008-ban 20 kg. A talajba juttatott foszfor minden kg-jáért 2,5 holland forint, 2000-ben már 5 holland forint fizetendő. A felső határt10 kg-mal túllépők kg-onként 20 holland forint adót fizetnek.
A szántóföld nitrát terhelését a törvény 1998-ban 300 kg-os, a gyepét 175 kg-os felső határban szabja meg. Ezt kell 2000-ig 180, illetve 100 kg-ra mérsékelni. A túllépés minden kg-ját 1,5 holland forint bírság terheli.
Az ország délkeleti részén az állattenyésztők költségei a törvény bevezetése miatt nőnek. A szakértők egy hízósertés trágyatermelését 5,2 kg foszforra és 15 kg nitrogénre becsülik. Ha a 10 kg-os túllépést el is kerülik, akkor is férőhelyenként 13 holland forint többletköltséget kell vállalniuk. A határ túllépése esetén a költségnövekmény férőhelyenként a 104 forintot is elérheti. A törvény normáinak betartása férőhelyenként 22,5 forint költségnövekményt okoz.