A - Láng István akadémikus
irányította - AGRO-QUALITÁS 21 jelű program szintén foglalkozik
ezzel a kérdéskörrel, számos tanulmány és előadás keretében. Jeles hazai
és külföldi kutatók megállapításait néhány szerény vonással egészítem ki,
mint a tanácskozás egyik résztvevője.
Mióta A. D. Thaer - meglehetősen merészen - kijelentette, hogy a mezőgazdaság nem más, mint egyik iparág, sokan hajlottak ennek a megfogalmazásnak sajátos értelmezésére. Hozzá kell tenni, hogy (a németek szerint) Justus von Liebig, illetve (az angolok szerint) Sir Bennett Lawes nagyjából egyszerre jöttek rá, hogy a növények ásványi elemekkel is táplálhatók, tehát a szerves anyagnak tulajdonított "egyeduralom" téves föltevésen alapul. Az eltelt évszázadok alatt a vegyipar hallatlan föllendülése módot nyújtott arra, hogy a gazdálkodás szemlélete megváltozzék. Vonatkozik ez nem csupán a növénytermesztésre, hanem az állat-tenyésztésre is. A hagyományos tartási eljárásokat egyre-másra nagymértékben gépesített, sokszor természetellenes megoldások váltották föl, az eredeti takarmányok helyett zömmel tápokat etettek.
Senki sem vitatja - még az ökológiai mezőgazdaság leginkább elkötelezett hívei sem -, hogy a műszaki fejlődést a termelés valamennyi területén, tehát a mezőgazdaságban is érdemes hasznosítani. Ugyanakkor azonban nem árt figyelembe venni, hogy az élő anyag sajátos jellegénél fogva másként viselkedik a külső hatások nyomán, mint - tegyük föl - az érc. Márpedig az élő anyagok közé sorolható (és sorolandó) a termőföld is, emiatt különleges bánásmódra tart igényt. Nagyon találó az a "tízparancsolat", amelyet a tárgykör kiváló művelője, Stefanovits Pál akadémikus foglalt össze. Eszerint:
A kérdés az: megtérülnek-e ezek a "kedvezmények"? Nem rontja-e le a tájjelleg megőrzésére vonatkozó igyekezet a jövedelmezőségi mutatókat? Összefér-e az ökológia az ökonómiával?
Meggyőződésem, hogy ki kell emelnünk a különbségeket a pillanatnyi és a távlati érdekek között. Világszerte tapasztalhatók olyan jelenségek, amelyek átmeneti haszonnal kecsegtetnek. Olyan haszonnal, amelyekért később súlyos árat kell fizetnünk. Közismert tény, hogy a rombolás - pl. az esőerdők fölégetése - nyomán a terület pár évre gyér legelőt kínál a szarvasmarhának. A rendkívül gyorsan bekövetkező erózió azonban néhány esztendő leforgása alatt elsodorja a vékonyka termőréteget, tehát új növényzet megtelepedését is kizárja. Egyszersmind olyan időjárási változásokat idéz elő méreteinél fogva, amelyek az egész bolygó éghajlatára nehezednek, s amelyeknek már napjainkban is szenvedő alanyai vagyunk.
Minden bizonnyal ilyen szempontok vezérelték az EU mezőgazdasági szak-embereit, amikor a tartamhatásokat helyezték előtérbe a "pillanatművelés" kétes hasznával szemben. Ilyen meg-fontolással állítható, hogy a környezetbarát gazdálkodás - a jövőt illetően - gazdaságosság szempontjából sem szenved hátrányt.
A szorosan vett ipari szemlélet hajlamos arra, hogy a talaj, a növény, az állat tulajdonságait skalároknak tekintse. Vagyis olyan egységeknek, amelyek kizárólag tömegértékekkel határozhatók meg. A valóság ezzel szemben az, hogy vektorokkal van dolgunk, a mennyiség mellett tehát irányultságukat sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Jellegzetes példa erre a tápanyagok vándorlása, átalakulása a talajban - többek között a nitrifikáció és a denitrifikáció jelensége -, mint a növényzet fejlődését közvetlenül befolyásoló tényező.
Súlyos tévedés volna annak föltételezése, hogy az ökológiai gazdálkodás "száműzi" a vegyszereket a termelésből. Mindössze arra törekszik, hogy a maró, mérgező hatásúakat pótolja "szelídebb" készítményekkel. Ezzel párhuzamos a törekvés a szerves anyagok megfelelő kiegészítésére.
Az Európai Unió rendelkezései meglehetős szigorúsággal határozzák meg az állattartás feltételeit. Az "állatbarát" módszerek alapját nem csupán etológiai, hanem a szó szoros értelmében ökonómiai megfontolások rakták le. Számos adat igazolja, hogy a rossz tartási követelmények között, a tömegesen összezsúfolt és természetes igényeitől megfosztott jószág termelése is csökken. Romlik az állati termékek minősége; egyre több megelőző, serkentő és gyógyító készítményt kell "bevetni" a színvonal erőltetett fönntartásához.
Számos - egyelőre meg nem cáfolt - nézet szól amellett, hogy a veszedelmes betegségek egyik kiváltó oka éppen a mesterséges környezet árnyoldalaiban keresendő.
Kétségkívül óriási az érdekellentét a hatalmas, többnyire nemzetközi vállalatok választékbővítése és a kétséges kimenetelű vegyszerezés ellenzői között. Jónéhány vitatható és napjainkban mindinkább vitatott probléma vár megoldásra - beleértve a génátültetés és klónozás előnyeit, hátrányait is. Az már ma sem szorul körülményes bizonygatásra, hogy a világnépesség növekedése miatt sem engedhetjük meg a szerves anyagok eltékozlását, az emberi élettér szennyezését méreggel, füsttel, egyéb káros anyagokkal. Az Európai Unió mindenesetre a lehetőségek határáig elkövet mindent, hogy a vidéki körzetek eredetiségét, természeti értékeit megőrizze - az új, közös agrárpolitika, az ún. CAP jónéhány utalást tartalmaz ilyen tekintetben.
Szó sincs arról, hogy a bevált és ártalmatlan mezőgazdasági gyakorlatot egy csapásra meg kellene változtatni. Az viszont kétségtelen, hogy a föld, víz, levegő immár veszedelmes méreteket öltő romlását meg kell gátolni, az összes rendelkezésre álló tudományos eredmény felhasználásával.
Nem vitás: a gyarapodó világnépesség élelmezése hatalmas terhet ró az agrárágazatokra. Az is tény, hogy akadnak még föltárható természetes tartalékok. Azt viszont ép elmével aligha szabad elképzelni, hogy a véges határok között a termelés végtelenül növelhető. Erre az ellent-mondásra nagyon nyíltan mutatnak rá az EU brüsszeli Bizottságában hozott határozatok.
Az AGRO-QUALITÁS 21 júniusi tanácskozásán, a Magyar Tudományos Akadémián sok, ezzel összefüggő kérdésre egyértelmű választ kaptunk.
Az átállás után minden harmadik gazdaság új növényeket, elsősorban zöldségféléket kezdett termelni. A gabona és a tej feldolgozására új feldolgozó részlegeket építettek ki és új munkaerőt alkalmaztak. A közvetlen értékesítéssel foglalkozó gazdaságok száma majdnem háromszorosára nőtt, gyorsan gyarapodott az értékesítéssel foglalkozók létszáma is.
A mintában szereplő 45 mező-gazdasági üzem közül mintegy 5 újonnan alapított gazdaság volt, amiből a tanulmány szerzői azt a következtetést vonták le, hogy a biogazdálkodás vonzó a mezőgazdaság iránt érdeklődő vállalkozók számára.
A német mezőgazdaságban ma már több mint 2 ezer fő dolgozik teljes munkaidőben a biotermelésben. Jelen-tős a részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma is. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági munkanélküliek száma 5 ezer fő, a biogazdálkodás foglalkoztatáspolitikai jelentősége sem elhanyagolható. A biogazdálkodók érdekeit képviselő szakszervezetek szerint a hagyományos mezőgazdasági termelést támogató EU források egy részét át kellene csoportosítani a biotermelés javára.
A termelők úgy határoztak, hogy ezentúl 10%-kal kevesebb nitrogénműtrágyát használnak. A rendszabályok nyugtalanítják a mezőgazdasági egyesületeket, amelyek úgy vélik, hogy a politikusokat a közvélemény befolyásolta. Az egyesületek föltételezik, hogy ezek az intézkedések csökkentik a termelők jövedelmét.
Először Franciaország és Ausztria ellen tettek panaszt az élőlények természetes előfordulási helyére vonatkozó irányelv nem megfelelő átvétele miatt. A Bizottság nyilatkozata szerint az irányelv a természetvédelmi törvénykezés legfontosabb jogszabálya, amelynek az a célja, hogy egész Európában segítse elő a növények, állatok, illetve természetes életterük megőrzését, fenntartását.
Másodszor Belgium, Németország, Luxemburg, Görögország, Olaszország, Írország és Portugália kapott ún. írásbeli figyelmeztetést (amely az első lépése a törvényes eljárásnak), amiért nem tett eleget annak a kötelezettségnek, hogy a Bizottságot tájékoztassa az EU törvénykezés át-vételéről nemzeti jogrendjébe.
Harmadszor figyelmeztetésben fog részesülni Olaszország, Portugália és Írország a vadonélő madarakra vonatkozó, valamint Luxemburg az állatkísérletekről szóló tanácsi irányelv nem megfelelő átvétele miatt.
Végül Portugália kap két felszólítást a környezetvédelmi információ szolgáltatás és a genetikailag módosított szervezetek kibocsátásának biztonságáról szóló jogszabályok be nem vezetése miatt.
Az ökológiai egyensúly egyes elemeinek felmérését célzó munka már 8 éve folyik. A már elkészült adatbázis nagy segítséget nyújt a politikai vezetésnek. A mutatószám-rendszert gazdagítani akarják, hogy világosan kitűnjék, milyen terhelések veszélyeztetik az embert, a természetet és a környezetet. Igen fontosak azok az információk, amelyek a klímagázok ki-bocsátására, az ózonréteg változására, a vízkapacitásra és a biomassza-termelés csökkenő lehetőségére vonatkoznak.
Az erózió és a talajtermékenység romlásának következtében folyamatosan kisebb lesz a Föld élelmiszer-termelési képessége, miközben a világnépesség egyre növekszik.
A szövetségi Statisztikai Hivatal a nemzetgazdaság anyagmérlegét kibővített bevitel-kivitel számítás alapján kívánja elkészíteni. A számításba új tényezőként felveszik a természetet, továbbá a hulladékot, a szennyezett levegőt is. A gazdasági növekedés kimutatásánál különválasztják a környezetre is ható mutatószámokat, például az energia és erőforrás felhasználását, a közlekedést, a fuvarozást, a hulladéktermelést és a kibocsátást.
A mezőgazdasági kamarák főtitkára, August Astl szükségesnek tartja, hogy a környezetvédelmi tevékenységeket ki-emelt összegű közvetlen premizálással ösztönözzék. A főtitkár a silókukorica utáni prémium fennmaradását, a zöldek ennek megszüntetését javasolják. Nem helyesli azonban a főtitkár, hogy Brüsszel az árakon keresztül kívánja a piacot szabályozni, és nem akar mennyiségi előírásokat alkalmazni.
Egy osztrák biogazdálkodó megfogalmazta a zöldek pártjának legfontosabb követeléseit: a környezetbarát agrártermelés, védelem a külső versenytársakkal szemben, a munka tisztességes díjazása. A zöldek fontosnak tartják, hogy a következő világkereskedelmi tárgyalások napirendjén az ökológiai kérdéskör megvitatása is szerepeljen.