Hollandiában már régen felismerték, hogy a sertéshús minõségbiztosítása szükségessé teszi a termelési láncban szereplõ összes vállalat szoros együttmûködését, a malactermeléstõl a hús kiskereskedelmi forgalmazásáig. Az együttmûködésben részt vesznek a takarmánygyárak és az állatorvosok is. Az együttmûködés rendszeressége végett a termelést a termelési lánc valamennyi szakaszában hézagmentesen ellenõrzik. Az azonosítási rendszer lehetõvé teszi minden darab hús származásának megállapítását, és a szabályos termelési folyamattól való minden eltérés feltárását.
A gazdaságtól a kiskereskedelemig megállapítják minden egyes termelési fokozat alapnormáit, amelyek többek között a hús egészségi állapotát, származását, szermaradványait stb. pontosan szabályozzák. Megszervezték a termelési folyamat mindkét irányában az információk cseréjét is.
Gyakorlati kísérletekbõl kiderült, hogy a sertéságazatban csak a jobb egészségi állapot fenntartásával évente 100 millió holland forintot lehet megtakarítani. Ennek feltételeit az összehangolt minõségi ellenõrzés megteremtette. Az állatok csak az ún. pozitív listában szereplõ gyógyszerekkel kezelhetõk és csak olyan takarmányokkal etethetõk, amelyek a különleges mikrobiológiai követelményeknek megfelelnek.
Az 1995. év I. felében a vágósertések piacán kedvezõ élénkülés várható. Az állomány és a termelés csökkenése miatt a sertéshús ára megszilárdulhat.
Az 1994 augusztusában végzett állatszámlálás adataiból úgy látszik, hogy az 1995. év I. felében 87 millió sertés kerülhet vágásra vagy exportra, 3%-kal kevesebb, mint az 1994. év I. felében. A II. félévben a sertéshús termelés változatlan marad. Érezhetõen nem lesz kisebb, mint az elõzõ év megfelelõ idõszakában volt, mert a takarmány olcsó és a takarmányárak ebben az évben még eshetnek is.
A Tizenkettek saját bruttó termelése az 1994. év júliusától az 1995. év júniusáig az elõzõ azonos idõszakhoz képest 2,377 millió sertéssel csökken 178,204 millióra, azaz 1,3%-kal. Az árak 108 és 110 ECU körül állapodnak meg (100 kg vágótömegre számítva). Az egyes tagál lamok termelése igen változatos. A visszaesés Belgiumban és Portugáliában lesz a legnagyobb (5,4, ill. 5,2%) és Dániában a legkisebb (0,4%). Növekedés várható Írországban (3,3%) és Olaszországban (2,3%).
Az 1994. évben a sertésállomány csak Írországban nõtt, mégpedig 1,5%-kal. Az Unió összes többi tagállamában 2,2-5,3% közé esõ mértékben csökkent. A csökkenés fõ oka több tagállamban a sertéspestis volt, de Németországban az új tartományok állományának megcsap panása is. A csökkenés az állományok valamennyi kategóriáját érintette. Különösen a tenyészkocák számának visszaesése szembetûnõ; 1993 augusztusától 1994 augusztusáig 393 000 egyeddel 11,624 millióra, azaz 3,3,%-kal csökkent. A csökkenés Németországban (8,0%), Belgiumban (6,2%) és Nagy-Britanniában (5,3%) volt a legnagyobb. Érdemleges növekedés csak Hollandiában mutatkozott (4,7%). A búgatott kocák száma a Tizenkettek országaiban 3,0%-kal 7,841 millióra esett vissza. Az 50-80 kg-os hízósertések száma 2,5%-kal lett kisebb, és csak a 80- 100 kg-os kategóriában mutatkozott némi növekedés (0,3%). A termelés az új agrárpolitika kívánalmaihoz csak folyamatosan igazodik.
Az EU Számvevõszékének vizsgálata szerint a marhahús-készletek állandó növekedésének gondjait a közös agrárpolitika reformja nem oszlatta szét. Tartani kell attól, hogy a kereslet a következõ években sem lesz a kínálattal egyensúlyban. A termelõk jövedelme ugyanakkor a sokféle prémium ellenére nem emelkedik kellõ mértékben. Elsõ lépésként a marhahús tárolási költségeit és a kereskedelmi költségeket kellene lefaragni. Ebbõl a célból a beavatkozási rendszer reformja válik szükségessé.
Ugyanakkor a Bizottság - a Számvevõszék megállapításával szemben - rámutatott arra, hogy a marhahús raktári készletei erõsen visszaestek, és 1993 óta árvédõ felvásárlásra gyakorlatilag nem került sor. Igaz, hogy 1995-ben és 1996-ban a termelés ciklikus növekedésére kell számítani, a piaci helyzet azonban távolról sem olyan rossz, mint ahogyan a Számvevõszék állítja. A borjúkínálat például évi 400 000 egyeddel, a borjú és növendékmarha harmadik országokból származó behozatala pedig az 1990. évi 805 000-rõl 425 000 egyedre csökkent. Millió tonnás nagyságrendû új készletek képzõdésétõl tehát nem kell tartani. Kritikus viszont az áralakulás helyzete. 1993-ban és 1994-ben az árak határozottan megszilárdultak, de még erõsen eltérnek más húsnemek áraitól. A különbség azonban tovább nem növelhetõ a fogyasztás visszaesésének veszélye nélkül.
A Számvevõszék véleménye szerint a Bizottságnak a jövõben fokozottabban kellene foglalkoznia a beavatkozás feltételeinek összehangolásával. Egyes rész-letkérdésekben a Számvevõszék véleménye eltér a Bizottságétól.
Az EU tagállamainak mezõgazdasági miniszterei már hosszabb idõ óta foglalkoznak az állatszállítás szabályainak szigorításával. Ezek a tárgyalások azonban - fõleg a déli tagállamok ellenkezésén - eddig megakadtak. Õk különösen a fuvarozás idõtartamának korlátozása miatt tiltakoznak. Minthogy eddig számos lényeges kérdésben nem sikerült közös megegyezésre jutni, most Németország egyoldalúan bevezette a szigorúbb elõírásokat.
Ezek a vágóállatok vágóhídra szállításának idõtartamát legfeljebb 8 órára korlátozzák. (Egyéb fuvarozások esetében az itatások, ill. etetések közötti idõtartamot rövidítik le.) A szállítóeszközöket akként kell kialakítani, hogy az állatok egészségét és testi épségét ne veszélyeztessék. A hatóságok a szabályok betartását ellenõrizhetik, és szükség esetén pénzbírságot, súlyosabb esetekben pedig büntetést szabhatnak ki. Amíg az egységes szabályozás létre nem jön, csökkentik az élõállatok exportja után járó térítés összegét.
Hasonló lépésre készülnek az Egyesült Királyságban, ahol a mezõgazdasági miniszter felhívta az érdekelteket, hogy az élõállatok fuvarozásában lehetõleg már most alkalmazkodjanak a várható új rendelkezésekhez.
A francia kormány törvényjavaslatát a képviselõház elsõ olvasásban elfogadta és jelenleg a részletes vitát folytatja. Ennek során már kezdenek kialakulni a végleges szabályok körvonalai.
A törvény egyik fõ célja a mezõgazdasági termelõk anyagi helyzetének megjavítása. Evégbõl lehetõvé teszi a saját nyugdíj és az özvegyi nyugdíj összevonását, amit eddig a költségvetés erõs megterhelése miatt elutasítottak. A képviselõház lemondott a társadalom bizonyos termelési igényeinek jogi kötelezettségen alapuló kielégítésérõl. Ugyanakkor okszerûen szabályozta a termelés területi áthelyezésének kérdéseit. Különös gondot fordít a javaslat a fiatal gazdák támogatására különféle adókedvezményekkel. A telepítési politika révén évente közép távon 12-13 ezer új gazdaságot kívánnak létesíteni. A gazdálkodók gondjait a közterhek csökkentésével kívánják mérsékelni. Megkönnyítik a gazdák korkedvezményes nyugdíjazását.
A törvény végrehajtását általában megyei feladatnak tekintik, ezért minden megyében bizottságot állítanak fel az agrárpolitikai irányelvek gyakorlati érvényesítésére.
A törvényjavaslatot még a parlament másik kamarájának, a szenátusnak is el kell fogadnia.
Az agrárszövetkezetek gazdasági eredményét általában kedvezõtlenül szokták megítélni. Annak tisztázásához, hogy ez a megállapítás mennyiben helyes, hozzájárulhat egy felmérés, amely 82 türingiai agrárszövetkezet vizsgálatán alapult. A vizsgált szövetkezetek átlagos mezõgazdasági haszonterülete 1957 ha, a vizsgálat pedig az 1991-1993. évi eredményekre terjedt ki.
Ebben az idõszakban a vizsgált szövetkezetek gazdálkodását a termelési és pénzügyi eredmények javulása, valamint a megszilárdulás és a rugalmasság jellemezte. 1991-ben a csoport átlagában 1,9 millió DM veszteség mutatkozott, de 1993-ra már 0,16 millió DM-ra csökkent. 1993-ban a vizsgált szövetkezeteknek több mint 42%-ában nyereség vagy kiegyenlített eredmény volt megállapítható. 15 gazdaság átlagosan 119 200 DM nyereséggel, 20 gazdaság pedig 10 000 DM határok közötti eredménnyel zárta az évet. A gazdaságok 29%-a veszteséges maradt.
A gazdálkodás megszilárdulását mutatja, hogy 1991 és 1993 között a saját tõke részaránya a vizsgált összes gazdaságok átlagában 48%-ról csaknem 63%-ra nõtt. Ugyanezen idõ alatt az egy munkavállalóra esõ forgalom értéke 63 000 DM-ról 74 300 DM-re, azaz 117%-ra emelkedett, az 1 ha mezõgazdasági haszonterületre fordított munkaköltség pedig 1619 DM-ról 1030 DM-re csökkent, ami 63,6%-nak felel meg.
A vizsgált szövetkezeteknek több mint egyharmada minõsült eredményesnek, egyharmada azonban még mindig nagy veszteségekkel gazdálkodik.