1. Ágazati politika
"Az ágazati politika magába foglalja az adott gazdasági ágazatot érintõ állami szándékokat és cselekvéseket." Ez a meghatározás egyrészt a legkevésbé szûkítõ értelmû, másrészt rávilágít arra a fontos tényezõre, hogy különbözõ politikák - versenypolitika, kereskedelmi politika, területfejlesztési politika, kutatás-fejlesztés közösen hatnak egy-egy ágazat mûködésére. Kétségkívül gyakran kerülnek ellentétbe egymással. Összehangolásukra tehát feltétlenül szükség van. Az összehangoló (pro-activ) megközelítés voltaképpen az ágazatpolitika legfõbb feladata. Ilyen értelemben a piaci rendezõelveket elõtérbe helyezõ (be nem avatkozó) megközelítés szintén ágazati politikának tekinthetõ, bár (sokak szerint) egy-egy szakterületnek az a legnagyobb segítség, ha a központi beavatkozás a lehetõ legkisebb. A továbbiakban a be nem avatkozás és az aktív ágazatpolitika között húzódó törésvonalat nem vizsgáljuk, hanem a pro- activ megközelítés kivitelezését és sajátosságait részletezzük.
Az ágazatpolitika fogalmát több szerzõ azoknak az eszközöknek az alkalmazására szûkíti, melyek elsõdlegesen az erõforrások elosztását határozzák meg a különbözõ gazdasági ágazatok között. Ebben az összefüggésben az ágazatpolitikán elsõsorban a kevésbé versenyképes európai gazdasági ágazatok - szénbányászat, acélipar, mezõgazdaság - megmentését, valamint a stratégiai fontosságú ágazatok - informatika, biotechnológia - támogatását értik, de belefoglalják pl. a kisvállalkozásokat elõtérbe helyezõ politikát is. Nem a nemzeti vagy az európai mamutvállalatok kialakulását igyekeznek támogatni, amelyek a világpiac óriásaivá válhatnak. Sokkal inkább egy olyan gazdasági környezet kialakítása a cél, ahol viszonylag kisebb, életképes vállalkozások megmaradhatnak és felvirágozhatnak.
E gondolatok bírálóinak legfontosabb ellenérve, hogy az élelmiszereknek az országok közötti kereskedelme korlátozott számú vállalkozások kezében összpontosul. Emiatt akár egyetlen belföldi vállalat támogatása az állam számára a befektetéseket meghaladó elõnyöket hozhat. Ilyen jellegû támogatás hatásos védekezés lehet külföldi vállalatok kisajátító törekvései ellen.
Az "Európai Nyerõk" elnevezésû, kiemelt vállalatcsoport kialakítása különösen népszerû gondolat a francia gépiparban, de az élelmiszer-gazdaságban lezajló összevonási törekvések hasonló jellegûek.
2. Az EU élelmiszerpolitikájának szerkezete
Az élelmiszer-gazdaságban mûködõ vállalatok elsõsorban a DG (Director General) III (ágazati kapcsolatok), a DG VI (mezõgazdaság) és a DG IV (versenypolitika) hatáskörébe tartoznak. A kép azonban nem ennyire egyszerû
2.1. Antidömping vámok. A GATT világosan meghatározza a dömping fogalmát, mégis a különbözõ országokban alkalmazott, eltérõ költségszámítási módszerek miatt a dömpingvámok alkalmazása nagy körültekintést igényel. Az antidömping vámok elrendelése a DG I hatáskörébe tartozik.
2.2. Kis- és középvállalkozásokat érintõ politikák (SME: Small and Medium Size Enterprises). Általánosan elterjedt vélemény az EU országaiban, hogy egyes nemzetközi vállalatok rendkívüli gazdasági hatalomra tettek szert. Nagymértékben befolyásolhatják egy-egy kormány gazdaságpolitikáját azzal a fenyegetéssel, hogy termelésüket kedvezõbb feltételeket kínáló országokba helyezik át. A kormány ez ellen úgy védekezhet, hogy támogatja az életképes kis- és középvállalatokat.
Az Európa Tanács osztja ezt a nézetet. Gyakorlati megvalósítására önálló szervet alkotott, a DG III-SME munkacsoportjából kifejlesztett DG XXIII-at.
Az élelmiszer-gazdaságban nagy számban találhatók elsõsorban kicsi SME-k. Ebben az ágazatban az említett okok mellett az európai élelmiszer-fogyasztás sokszínûségének megtartását is szolgálja a kis- és középvállalatok támogatása, ezért a DG VI (mezõgazdaság) a vidéki vállalatok fejlesztését az önállósított DG XXII-re ruházta.
2.3. Kutatás és mûszaki fejlesztés. Az Európa Tanács a legjelentõsebb stratégiai fejlesztésnek az informatikát tekinti, a japán és az amerikai versenytársak erõsödõ versenyében (ESPRIT: European Strategic Programme for Information Technology). Az élelmiszer-gazdaság fejlesztései közül elsõsorban a biotechnológia számíthat ilyen stratégiai támogatásra. Ezeket a kutatásokat és fejlesztéseket nem a központi költségvetésbõl, hanem elkülönített pénzalapokból támogatják. Így az egységes ágazati politikában nem csak a hosszabb idõtartam, hanem az eltérõ források miatt is nehézkesen illeszthetõ be.
2.4. Az EU élelmiszerpolitikájának kialakítása többlépcsõs érdekegyeztetõ folyamat (2. ábra). Az érdekérvényesítés hatékonysága a folyamat elõrehaladtával általában csökkent, holott költsége erõteljesen nõ.
3. Az élelmiszer-gazdaság mint stratégiai ágazat
3.1. Európa élelmiszer-gazdaságának számos területe, elsõsorban a feldolgozóipar, világviszonylatban is versenyképes. Az igényes fogyasztók kiszolgálására épülõ élelmiszeripar a világ élelmiszer-termelésében a nagyobb hozzáadott értéket nyújtók közé tartozik.
3.2. A vidéki lakosság megélhetése nagymértékben függ az élelmiszer-gazdaság versenyképességétõl.
3.3 Az élelmiszer-gazdaságnak, ezen belül is az élelmiszer-importnak kiemelt külpolitikai jelentõsége is van. Így például az EU hagyományos, kevésbé versenyképes banánszállítóinak (Karib-szigetek) kvótameghatározásában a legfontosabb érv a piaci viszonyoktól való elszakadás mellett az, hogy ezekben az országokban a kevésbé jövedelmezõen termeszthetõ déligyümölcsökön kívül csak a kokainalapanyag termelhetõ "exportképes minõségben". A gyümölcsexport korlátozása fejében tehát Európának fokozódó kábítószer-csempészettel kell szembenéznie.
A külpolitikai szempont gyakran megjelenik a kelet-közép-európai országokkal zajló tárgyalásokban is. Az élelmiszer-gazdaságban a politikai engedmények elsõsorban az alapanyag- elõállításra szorítkoznak. Az EU átlagában a mezõgazdaságban foglalkoztatottak aránya kevesebb, mint 3%, míg a munkanélküliek aránya 8% körül mozog, tehát a foglalkoztatási kényszer sokkal kevésbé éles, mint a kelet-közép-európai országokban.
4. Versenypolitika
4.1. A versenypolitikában jelenleg még nem tisztázott kérdés a piac meghatározása. Egy-egy cég piaci erejének vizsgálatakor egészen más az eredmény, ha helyi, tájegységi, nemzeti vagy európai szinten vizsgálják. Ez a jogi és szemléleti rés lehetõséget nyújt a regionális és a nemzeti monopóliumoknak arra, hogy a piacot európai méretûnek értelmezzék, ahol egymással versenyeznek. Természetesen egészen mások az erõviszonyok a szûkebben értelmezett nemzeti vagy helyi piacon.
4.2. A gazdasági verseny élénkülése nem feltétlenül áll arányban a piaci szereplõk számával. Erre jó példa lehet a holland kertészet, ahol hagyományosan több ezer önálló gazdálkodó egy jól megszervezett értékesítési rendszeren keresztül korlátozott számú érdekcsoportra, azaz oligopol tulajdonságokra korlátozott kínálattal szerepel.
4.3. A piacok földrajzi tagolása mellett az egyes termékek versenypiaca szintén nehezen határozható meg. - A United Brands (UB) pl. az európai banánpiacon elért átütõ fölénye ellenére cáfolja egyedi helyzetét, arra hivatkozva, hogy a banán nem kivételesen önálló, hanem a többi gyümölccsel versengõ termék.
5. Piaci erõ a gyakorlatban
Ha az európai élelmiszer-gazdaság szereplõinek piaci erejét és alkuhelyzetét összehasonlítjuk az USA-éval, érdekes eltéréseket tapasztalhatunk. Ugyan az Egyesült Államokban is kialakultak hatalmas tõkeerejû üzletláncok, de piaci erejük nem haladja meg a kontinensnyi ország élelmiszer-feldolgozóiét. Az EU kiskereskedelmi üzletláncai, noha sok esetben viszonylag kisebbek is, mint amerikai megfelelõik, egyes tájegységekben szintén olyan erõket vonnak össze, hogy fokozatosan maguk alá gyûrik a termelõket. Így egy szupermarket-hálózat (Sainsbury, Tesco) saját védjegyû termékeivel olyan jelentõs termelõket is kiszoríthatnak áruházaikból, mint a Nestlé vagy a Coca-Cola.
A kialakult helyzet értékes piaci lehetõséget nyújt a közép- és a dél-európai élelmiszer- termelõknek. Az ISO 9000 szabvány alkalmazásának bizonyítása mellett, a költségek lehetõ legnagyobb csökkentésével, a szupermarket-védjegyek alatt meghúzódva, jelentõs piacokat hódíthatnak el a márkázott termékek piacán sokkal versenyképesebb nyugat-európai versenytársaiktól.
* A szerzõk a Readingi Egyetem Agrárgazdaságtani Tanszékén végzett elemzésüket ismertetik.