Szinte közhelyszámba megy már a mondás, amely szerint bolygónkon rohamosan csökkennek a távolságok. Hozzátehetnénk: a közlekedéssel együtt az események - nem utolsósorban a gazdasági események - szintén fölgyorsulnak. Megszokhattuk már, többek között, hogy az 1947-ben GATT (General Agreement on Tariffs and Trade, vagyis általános vám- és kereskedelmi) egyezmény néven kötött egyezséget állandóan toldozni-foldozni kellett. Mostanra azonban - legalábbis a jelek erre vallanak - kimerültek a javítgatási lehetõségek, tehát új megállapodás vált szükségessé. Némiképpen ilyen célzattal született meg 1995-ben a WTO (World Trade Organization, a világkereskedelmi szervezet), hogy újra szabályozza áruk és szolgáltatások forgalmát.
Ennek a megállapodásnak számunkra sem közömbös hatásai várhatók. Mindenekelõtt figyelmet érdemel az a törekvés, amely a mezõgazdaság közvetlen támogatásának csökkentését szorgalmazza. Ez minket (jó oldalról) érzékenyen érint, annál is inkább, mivel versenyképességünk (sajnos) olykor egyedül ezen múlik. Meglehetõsen reménytelen ugyanis a küzdelem az olyan mezõnyben, ahol a többi résztvevõ eleve 30-75%-os elõnnyel indul. Arra meg egyelõre aligha nyílik kilátás, hogy agrártermékeinket hasonló "könnyítésekkel", az önköltségnél alacsonyabb áron indítsuk el a közös piacra. Márpedig az esélyek csakis így volnának közös nevezõre hozhatók.
Mi tagadás, az EU tagállamai sem fogadják egyöntetûlelkesedéssel a WTO rendelkezéseit, különösen az utóbbi vonatkozásban. Érthetõ módon tartanak bizonyos belsõ feszültségek ébredezésétõl.
Aligha szorul bõvebb magyarázatra, hogy a választók jóindulatától függõ kormány megítélése mindenhol szorosan kapcsolódik az ún. "élelmiszerkosárhoz". Olcsó élelmiszert a fejlett ipari államok többnyire csak központi beavatkozással, elsõsorban a mezõgazdasági ártámogatás révén tudnak a lakosság rendelkezésére bocsátani.
A másik gond, amely sokakat nyugtalanít, hogy a WTO esetleg réseket üthet az Unió többé- kevésbé zárt kerítésén. Nemcsak az ártámogatást régóta rosszalló USA, hanem a Távol-Kelet is fölfigyelt az esetleges eshetõségekre.
A Newsweek címûnemzetközi folyóirat egyik júliusi számába figyelemre méltó cikket írt errõl Jang-hee Yoo, Ph.D., a koreai gazdaságkutató intézet elnöke, számos világszervezet választott tiszt ségviselõje. Õ természetesen örömmel üdvözli a WTO-t, mint az esélyegyenlõség megteremtését elõsegítõ szerzõdés-tervezetet. Hazájára értelmezett javaslata szerint "a társadalom minden egyes tagjára szemléleti változással folytatott munka hárul", ha be akarkapcsolódni ebbe az ígéretes versenybe.
Meggyõzõdésem, hogy ez a javaslat korántsem korlátozódik Dél-Korea sajátos körülményeire, sõt többé-kevésbé általános érvényû.
S. P.