Az egyesülés folytán csatlakozó kelet-német tartományok közül különösen Brandenburgban, továbbá Mecklenburg-Elõpomerániában tengett túl a mezõgazdasági hasznosítású terület. A tájegység nagyobb részén a népsûrûség nem érte el az 50 fõ/km2-t; s a lakosságnak több mint 15%-a egészen 1989-ig az agrárágazatokban kereste meg a kenyerét. Az ekkor bekövetkezõ gyökeres változások kétségkívül súlyos törésekkel jártak, akár anyagi, akár tudati szempontból.
A mezõgazdaság szerkezetének gyors összeomlása rengeteg munkahelyet temetett maga alá. A folyamat 1992-ben jutott el a mélypontig. 1989 és 1992 között egyedül Brandenburgban 140 000 embernek kellett kénytelen-kelletlen faképnél hagynia addigi hivatását. Közülük mintegy 30% vette igénybe a korengedményes nyugdíjazási lehetõséget, 20% igyekezett valamilyen átképzéssel "menteni a menthetõt", 25% azonban munkanélküli segélyre szorult (többségük mind máig sem tudott elhelyezkedni).
Bár a "menekülés a földtõl" idõközben lelassult, a mezõgazdaságban foglalkoztatottak szám(arány)a tovább apad. Ez részben annak tulajdonítható, hogy megcsappant az állatállomány; korszerû, termelékeny módszereket vezettek be a növénytermesztésben, részben pedig megnõtt az igény különbözõ szolgáltatások iránt.
1994-ben az új (volt NDK) tartományokban 100 ha mezõgazdasági területre átlag 0,9 munkaerõ jutottt. A tervek szerint a hányadot tovább kellene (0,7 munkaerõ/100 ha erejéig) csökkenteni, holott ez már nem is egészen 1/5-e a régi német tartományokban nyilvántartott (5,1/100 ha) hányadnak. Eközben folyamatosan a külterjesítési törekvések érvényesülnek, a munkacsúcsok idején váltott mûszakokban dolgoznak, valamint egészen új eljárásokat vezetnek be. Így a szakértõk számításai szerint a 100 ha-ra vetített munkaerõ-létszámot esetleg 0,5-ig lehetne mérsékelni. Mivel azonban egyéb kereseti lehetõségek a falvakban alig kínálkoznak, a munkanélküliség többnyire égetõ gondokat okoz.
Eleinte, az egyesülés kezdeti idõszakában a kisebb településekrõl hirtelen elvándorlás indult a nyugati tartományokba. Ez annál is hátrányosabban érintette a visszamaradókat, mivel elsõsorban a mozgékony, gazdaságilag tevékeny fiatalok távoztak el. Jelenleg sem szûnt meg a "helycsere", mégpedig fõként az át- vagy továbbképzési alkalmak felé. Emiatt a fogyatkozó lélekszámú települések egyike-másika máris ijesztõen "elöregedett". A brandenburgi kormányzat a veszélyt fölismerve, igyekezett helyi lehetõségeket teremteni az ifjabb nemzedék visszatartására és ésszerû foglalkoztatására. Megfogalmazásuk szerint "a gazdasági és szociális, egyszersmind környezeti feltételek egyidejû javításával szükséges módot nyújtani a lakosság megtartásához, az elnéptelenedés megakadályozásához". Evégbõl a mezõ-, kert- és erdõgazdasági üzemek fejlesztésével, a lakásépítéssel, az infrastruktúra kiegészítésével iparkodnak az életet a kihalással fenyegetõ vidékeken "kívánatosabbá tenni". 1993-ban például Brandenburgban egy "Isten háta mögötti fészekben" (Kyritz) hoztak létre egy mintaüzemet. Az üzem 1800 ha-on gazdálkodik; jó közlekedéssel, kitûnõen berendezett és fölszerelt épületekkel, lakóházakkal, közmûvekkel ellátva. Egyúttal mód nyílik a festõi tájon a falusi turizmus föllendítésére, valamint a gazdasági színvonal általános emelésére. A vezetõség szorosan együttmûködik a tartományi és körzeti hivatalokkal és megfelelõ támogatást kap céljai megvalósításához.
Bebizonyosodott, hogy 1000 ha-nál jóval nagyobb gazdaságok is beilleszthetõk az új össznémet rendszerbe. Sõt, kiváltképpen a szántóföldi növénytermesztésben elõnyösebbek a nagyobb táblaméretek. Eleinte az EU rendelkezései szabtak bizonyos fokig határt a terjeszkedési törekvéseknek. Különösen vonatkozott ez a termelési kvóták és a szállítási korlátozások elõírásaira. Jellemzõ eset erre a thöringswerderi cukorgyáré, amely azelõtt a vidék répatermését fogadta és könnyedén dolgozta föl. Az egyesülés utáni megosztás azonban úgy hozta, hogy a környékbeli gazdaságok a répájukat kénytelenek voltak a 200 km távolságra fekvõ Sachsen- Anhaltba szállítani, a thöringswerderi gyárat ugyanis leállították. A roppant fuvarköltséget (a helyi répaföldeken 50 t/ha-os átlagtermésekkel dicsekedhettek) az ipar nem vállalta, s emiatt az ottani cukorágazat súlyos válságot szenvedett el.
Ugyancsak megszenvedte az átállást az állatállomány. A szarvasmarha-létszám az egyesülés után hamarosan 50%-kal, a sertéslétszám 70%-kal esett vissza. Most folynak különbözõ próbálkozások arra nézve, hogy miképpen tudnák az állattartást, akár nagyüzemi keretek közé illesztve, ismét fölfejleszteni. Ehhez természetesen megállapodások szükségesek - különös tekintettel az EU környezetvédelmi rendelkezéseire, továbbá a belga és francia érdekekre. Nem utolsósorban a forgalmazási, tárolási lehetõségek kiépítésére is sort kell keríteni. Egyelõre kevés a kereskedelmi kapcsolat a kelet-német tartományok és a feldolgozó (hús-, tej- és egyéb ipari) üzemek között.
Ugyanakkor jó kilátásokkal biztat az ökologikus gazdálkodás meghonosítása. A volt NDK mezõgazdasági területén a biotermelésbe vont 3,7% növekvõ irányzatot jelez, különösen a "régi" tartományok 1,6%-ához képest.
Kár volna elhallgatni, hogy az EU árkiegyenlítõ támogatása egyes üzemekben eléri az 1 millió DM-et. Ha a támogatások összegét levonjuk a bevételekbõl, aligha mutatható ki tiszta nyereség. Ez a körülmény világosan jelzi, hogy a mezõgazdaság fejlesztése elválaszthatatlan az általános gazdaságpolitikától.
Nem vitás: a kelet-német agrártermelésnek meg kell találnia azokat az utakat és módokat, amelyekkel áthidalhatja az új helyzetbõl adódó hiányokat, elháríthatja a kötöttségekbõl fakadó hátrányokat. Eszerint kell egyes ágazatok rovására másokat segítenie, elõtérbe hoznia, esetleg fölélesztenie.
A legtöbb régi típusú termelõszövetkezetet már egyéb jogi személyként tartják nyilván. Többségük bejegyzett cég gyanánt, új szövetkezeti formában mûködik, akadnak gazdasági társulások is. A mezõgazdaságban foglalkoztatottak kereken 50%-a a szövetkezetekben, 30%-a más szervezeti formákban, alig 20%-a a magánbirtokokon dolgozik. Meg kell azonban jegyezni, hogy a különbözõ társulások és a magánbirtokok gazdasági jelentõsége az utolsó 2 évben meglehetõsen növekedett. Ez azzal is magyarázható, hogy az utóbbiak társadalombiztosítási, adózási és beruházástámogatási szempontból valamivel elõnyösebb helyzetbe kerültek. Az elõny - pénzben kifejezve - nagyjából 200 DM/ha, vagyis nem lebecsülhetõ összeg.
Megjegyzés: Mint a rövid áttekintésbõl is látható, a nálunk sokkalta kedvezõbb anyagi alapokon átalakuló kelet-német mezõgazdaságot is sújtják "gyermekbetegségek". Tapasztalataikból nem árt bizonyos tanulságokat leszûrnünk. (Szerk.)
* A szerzõk a münchebergi ZALF Kutatóintézet Szocioökonómiai fõosztályát vezetik.