A kiszemelt célhoz ugyancsak kacskaringós út vezetett. Az Európai Unió szervezete hallatlanul bonyolult. Azt csak járatlan jámborok képzelhetik, hogy egy ilyen szerteágazó, sokrétû és minden rezdülésre kényes egyesülés amolyan "félkezi vezérléssel" irányítható.
Voltaire egyik bûbájos remekében (L'Ingénu) a messze földrõl Párizsba hozott egyszerû huron indián abban a hiszemben van, hogy a házasodás errefelé is könnyen végbemehet: abból áll, hogy szíve választottját a kunyhójába vezeti. Megdöbben, amikor megmagyarázzák neki, hogy ehhez mennyiféle iratra, bizonylatra, tanúra, egyházi és világi hatóságra lesz szükség. Föl is sóhajt szegény: igen csak gyanús alakok lehettek ti, ha a nászhoz ekkora elõvigyázattal fogtok hozzá... Nos, ha sántít is a hasonlat, úgy gondolom, efféle gyanút igyekezett Halmai Péter eloszlatni, s nem is sikertelenül. Behatóan ismerteti az EU szervezeti fölépítését, mûködési rendjét, intézményeit. Beavat a szabályozók finom szövevényeibe, többek között az árképzés elveibe, a termelõk, forgalmazók, fogyasztók védelmére hozott intézkedésekbe. Olyan léptékû térképet rajzol, amelyen minden éles szemû szakember jól eligazodhat.
Természetes, hogy elsõsorban az élelmiszer-gazdasági kapcsolatokat feszegeti, különös tekintettel a bennünket legközvetlenebbül érintõ és érdeklõ tudnivalókra. Azt hiszem, errõl az oldalról mutatkozik meg leginkább "kiemelési képessége", a lényeg erõteljes megvilágításával. Magyar szemszögbõl vizsgálja a Tizenötök belsõ-külsõ viszonylatait, elfogulatlanul és következetesen. Latolgatja a csatlakozás elõnyeit és hátrányait, mérlegeli a kívánságokat és lehetõségeket anélkül, hogy "kancsalul festett egekbe nézne". Aki nem sajnálja az idõt és a kétségtelen fáradságot, hogy átrágja magát a kerek 300 oldalon, sokat tanulhat. Szándékosan említem a fáradságot. Az ízléses kiállítású kötet (a Mezõgazda Kiadó kitett magáért ismét!) nem éppen könnyû olvasmány, nem valami unalomûzõ "lektûr". Csalódik ugyanis, aki föltételezi, hogy beható elmélyülés nélkül is otthonosan mozoghat abban a sajátos világban, amelyet az EU épített ki tagjai számára és javára. Tömérdek érdeket kellett - és kell folyamatosan - egyeztetniök; rengeteg homlokegyenest eltérõ igényt kellett és kell közös nevezõre hozniok. Ha mi is bekívánkozunk ebbe a különös körbe - és a jelek minden bizonnyal erre vallanak -, akkor tövirõl hegyire meg kell barátkoznunk a részletekkel. (Hiszen - mint tudjuk - az ördög a részletekben lakik.)
Azt viszont nem kerül(het)te el a szerzõ (hadd hívjam inkább szerzõnek, mint szerkesztõnek), hogy ne tömje tele a szöveget és a táblázatokat vadidegen kifejezésekkel. Bármennyire örvendeznék, ha mindig anyanyelvünkön szólna, bizonyos mértékig el kell fogadnom érvelését. Nem vitás: jóhány rejtélyes hangzású fogalom az EU-val együtt, annak kebelében született, azelõtt egyszerûen nem fordult elõ. Elnevezésük többnyire angolos tõbõl ered, magyar megfelelõjük valóban csak üggyel-bajjal volna kibányászható. Amellett nyilván sürgetett az idõ, hiszen ez az egyetemi tankönyv tényleges hiányt pótol. Föl kell tételeznem, hogy azok, akik okulnak belõle, szükségképpen járatosak a nemzetközivé csiszolt brit "idiómákban". Vagy ha nem, hát kénytelen-kelletlen megbarátkoznak velük.
Talán nem veszi zokon Halmai Péter, ha bírálgatom; ha azt nehezményezem, hogy nem biggyesztett legalább egy jegyzéket (glossary? index?) könyve végére, ahol röviden, velõsen kifejti, értelmezi az újdonsült terminus technicusokat (szakkifejezéseket).
Milyen jó lenne, ha erre sort kerítene, akár külön füzetben. Azzal együtt igazán elmondhatná - teljes joggal -, hogy "ez jó mulatság, férfimunka volt" (anélkül, hogy a nõi egyenjogúságot egy percig is megkérdõjelezné). Való igaz: régen forgattam ilyen tanulságos és hasznos mûvet - ezért merem másoknak is bátran ajánlani.
Sárközy Péter