Ámde mindenféle következtetésekbõl épült torony halomra dõl, ha az alapot kirángatják alóla. Elég a kiinduló tétel, az a priori axióma biztonságát megingatni, beleremeg az egész építmény. Efféle mûveletre is akadt mindig vállalkozó a történelem folyamán. Lám, egykor méltatlanul mellõzött tudósunk, Bolyai János milyen széles rendet vágott az eladdig csalhatatlannak vélt euklideszi geometriában! Bizony ma is akadnak olyan tamáskodók, akik kétségbe vonják: vajon valóban nyüzsög-e az új ezredévben az a tucatnyi milliárd emberke a fáradtan, fásultan fakuló földtekén? Hadd soroljunk néhányat az õ érveikbõl is.
Amerikai madártani kutatók elõször 1947-ben észlelték, meglehetõsen hüledezve, hogy a floridai sasok kedve egyre inkább elmegy a párosodástól. 1977-ben pedig már azon lepõdtek meg, hogy Kaliforniában a fölcseperedõ "sirálylányok" párosával fészkelnek és a repesve röpködõ "fiúkat" távoltartják tanyájuktól. 1980-ban már az aligátorok is alig-aligátor módján viselkedtek: a hímek nemi szervei torzultan a saját "hüvelyükben maradtak".
Eleinte nem tulajdonítottak semmiféle összefüggést a különös viselkedési formák között. A figyelem fõleg akkor élénkült meg, amikor dán szexológusok kimutatták, hogy 1938 és 1990 között a termékenyítésre képes emberi ondósejtek hányada esetenként a felére csökkent.
Még nagyobb vihart kavart egy nemrég megjelent könyv (Theo Colburn: Our Stolen Future, vagyis: Ellopott jövõnk címmel). A különbözõ szakágak jeles mûvelõivel közösen készített tanulmány ugyancsak ránkpirít és arra buzdít, hogy gondosabban válogassuk meg vegyszereinket. A vizsgálatok tudniillik amellett szólnak, hogy jónéhány közhasználatú kémiai készítmény szinte kakukktojásként viselkedik. Mihelyt befészkelõdik a magasabb rendû élõlények szervezetébe, kiszorítja a fajfönntartást szabályozó hormonokat, egyes sejteket pedig rákosodásra ingerel. Az USA tudományos akadémiája a környezetvédõ hivatallal karöltve nyomban hozzáfogott az ellenõrzéshez. 1996-ig 51 olyan (szabadon forgalmazott) vegyszert "szúrtak ki" - amint a Newsweek március 16-i száma tudósít róla -, amelyek "kilökik" a hasznos hormont és hamis hasonlósággal helyettesítik. A legfõbb bajkeverõ kétségkívül az égéstermékként is gyakori dioxin; a mûanyag palackok falából lépten-nyomon kioldódó difenil, nemkülönben a PVC egyik adaléka, végül, bár nem utolsósorban a vinklozolin néven árusított gombaölõ méreg. Társaikkal együtt nem csupán a szaporodást gátolják, hanem az IQ-ban kifejezett értelmi képességet is rontják.
A tanulmány szerzõire - érthetõen - jégesõ gyanánt záporozott a fölháboro-dott vállalatok kritikája. Az EU döntéshozóinak a fejében mégis meglapulhatott valami kétely - ez érzõdik a brüsszeli tanácskozások hangulatán.
Hiszen még gondolatnak is szörnyû, hogy ha az emberiséget nem gyérítik kellõképpen a mind gyilkosabb fegyverekkel folytatott háborúk, akkor egyéb "szabályozók" korlátozzák a túlnépesedést. Olyan szabályozók, amelyek derékbe törik az ó- és újmalthusi számítást. Mozgató rugójuk az egyre újabb módszerekkel és vegyszerekkel fölpörgetett, fogyasztói szemléletû ipari mezõgazda ság. Általa a természetet minden bizonynyal sikerül végleg leigázni. Persze csak azoknak, akik meg is érik a gyõzelem napját.
Sárközy Péter
Tanulmányában röviden visszapillant az eddig megtett útra. Némi büszkeséggel állapítja meg, hogy a Tizenötök szép eredményeket értek el. Ma már jónéhány alapvetõ cikkbõl (gabona, tej, cukor, hús, nemkülönben bor, étolaj, valamint jónéhány gyümölcs- és zöldségféle választékából) nem csupán tagjaik ellátására, hanem kivitelre is futja készleteikbõl.
Amikor 1958-ban a hat alapító állam megegyezett, úgy döntöttek, hogy továbbra is fönntartják az Európára jellemzõ családi birtokok támogatását, megfelelõ anyagi rendszer keretében. Fõleg azoknak a gazdaságoknak nyúltak a hóna alá, amelyek - természeti adottságaiknál fogva - az átlagra számított, ún. határköltségnél csak drágábban tudtak bizonyos terméket elõállítani. Ilyen esetekben az egyes cikkeket tetemes felárral vették tõlük át.
Változott a helyzet a 70-es évek elején, az akkori kifejezéssel "társadalomszerkezeti" (szociostrukturális) szemlélet meghonosodásával. Ennek jegyében a közös pénztár csak részben (többnyire 25% körüli részaránnyal) járult hozzá az árkiegészítésekhez, a többit a tagország költségvetésébõl kellett fedezni.
Ez a körülmény kezdettõl fogva nehézségeket okozott a kevésbé szilárd pénzügyi alapok háza táján. Súlyosbította a helyzetet a 80-as években bekövetkezõ pangás, a velejáró munkanélküliség által elõidézett színvonalesés, amely a segélyezésre szoruló mezõgazdaságot különösen rossz színben tüntette föl a közvélemény szemében. Széltében-hosszában terjedt el olyan nézet, hogy a mezõgazdaság csak ráfizetést okoz, amellett bûnösen szennyezi a környezetet.
Érthetõ módon mielõbb intézkedni kellett. 1988-ban alakították ki a brüszszeli központban a szerkezeti alapok reformját, majd 1992-ben újították meg a teljes agrárpolitikát (CAP, német rövidítéssel GAP, azaz közös agrárpolitika néven).
Az elsõ lépésben az ágazati szemléletrõl egyes vidéki körzetek átfogó fejlesztésére tértek át az ún. kiegészítési elvre támaszkodva. A második lépésben fölhagytak a mesterségesen megemelt árak rendszerével, vagyis a közvetett támogatással, ehelyett közvetlenül pótolták a kiesõ jövedelmet.
Mindkét lépés döntõ jellegûnek bizonyult, nemcsak a pillanatnyi gondok megoldása, hanem a távlati fejlesztés tekintetében. Az 1992. évi reformhoz járult az ugaroltatási program, kettõs céllal. Egyrészt elõsegítette a termékmennyiség szabályozását, másrészt módot nyújtott a gazdaságos termelésre jellegüknél fogva alkalmatlan, ún. határterületek kivonására a szántóföldi mûvelésbõl. További hasznos intézkedésnek bizonyult az elöregedett gazdálkodók nyugdíjazására teremtett lehetõség, nemkülönben a bizonytalan termõhelyek erdõsítése. Mindezt kiegészítette a környezetvédelem szorgalmazása, a jó eredménnyel kecsegtetõ eljárások bevezetésének anyagi támogatása révén.
Kétségkívül érte itt is, ott is bírálat a reformot. Bevezetése óta azonban még aligha telt el annyi idõ, hogy a bírálatok jogosságára végleges válasz volna adható.
Annyi máris bizonyos, hogy két fontos termék, nevezetesen a gabona és a marhahús helyzetét sikerült megszilárdítani, holott velük azelõtt állandó gondok felhõzték az EU egyenlegét. Nem árt talán fölidézni azokat az éveket, amikor az EU gabonakivitele - jókora ártámogatással - nõttön nõtt, miközben - a 90-es évek elején - több mint 25 millió tonna feküdt el a raktárakban. (Az 1993. évi 30 millió tonnás készlet az utóbbi két év alatt 7 millió tonnára apadt!) Ugyancsak 1993 óta lassan, de biztosan növekedett a mezõgazdasági jövedelem. Ha ez nem is írható teljes egészében a reform javára, minden bizonnyal hozzájárult. Hasonlóképpen sikeresnek bizonyult a kiegészítõ fizetések gyakorlata - enélkül az aszály sújtotta tájak mezõgazdái ugyancsak pórul jártak volna a régebbi, ártámogatásos rendszer alapján. Az árak azelõtt erõltetett, mesterséges föltornászása egyébként az EU versenyképességét is rontotta, beleértve az állattartási ágazatokat. Az olcsóbb gabona ugyanis a takarmányozáson keresztül az állati termékek önköltségét is javítja.
Mindezek figyelembevételével úgy látszik, az agrárreform távlatokat nyitott a mezõgazdák elõtt, legalábbis a közeli jövõre vonatkozóan. Ami azonban az ezredforduló utáni helyzetet illeti, bizonyos kétségek nyilván fölmerülhetnek. Valószínûnek tûnik, hogy a gabona átlagtermése valamelyest növekedni fog, ha nem is olyan ütemben, mint az elõzõ évtized során. Emiatt fölhasználása a takarmányiparban szintén elõtérbe kerül. Korántsem közömbös ez az EU, a világ második legnagyobb agrárexportõre szempontjából; különösen azért, mert a kereslet szintén emelkedõ irányzatú. Célszerû tehát a piacon megszerzett helyeket erõsen tartani, sõt tovább bõví teni. Erre azonban csak akkor nyílik alkalom, ha a kivitelhez nincs külön támogatásra szükség. Érvényes ez úgyszólván valamennyi termékre, kiváltképpen az Uruguay-Egyezmény keretében vállalt kötelezettségek jegyében. Ott ugyanis az a határozat született, hogy 2000 után új nemzetközi - többek között mezõgazdasági - szerzõdéseket kell kötni. Nehéz volna "kitalálni", mit tartalmaznak majd ezek a szerzõdések, de annyi csaknem bizonyos, hogy sokkal tágabb teret nyitnak a kereslet-kínálat érvényesülésének, mint eddig. Erre utal egyébként az Egyesült Államokban folyó vita a "farmtörvény" körül. Kár, hogy erre Európában kevés ügyet vetnek, holott máris levonhatók volnának bizonyos tanulságok belõle.
Mindenekelõtt az a tanulság, hogy a termékválaszték bõvítése és a minõség javítása egyidejû követelmény. Mégpedig nem egyedül a kivitelre vonatkozóan! A belsõ piacokon ugyanolyan igényeket támasztanak a fogyasztók, tehát illik rájuk tekintettel lenni.
Nagyon valószínû, hogy a jövõben sem térhet le az EU arról az útról, amelynek irányát a reform szabta meg. Nincs mit tenni: külön kell választani a piacpolitikát az üzemek támogatásától. Ha visszatérnének az árak emelgetéséhez, akkor a fölöslegek fölszaporodása csak zsákutcába vezethetné a gazdaságot. Az is súlyos tévedés, hogy a mennyiség korlátozása egyszersmind magával hozza az árak emelkedését. Ezt a nézetet fõleg olyanok képviselik, akik az állammal szeretnék fölvásároltatni eladhatatlan készleteiket, vagyis (nemzetközi kifejezéssel élve) intervencióra spekulálnak. A tények világosan bizonyítják, hogy a piac külsõ befolyásolása csak ideig-óráig nyújt segítséget. Inkább arra kell fölfigyelni, hogy Kelet-Ázsiában, valamint a Földközi-tengertõl délre egyre erõteljesebb kereslet mutatkozik mezõgazdasági termékek iránt - ezt a keresletet kell kielégíteni, természetesen versenyképes áruval.
A következõ évtizedekben követendõ agrárpolitikára pontos elõírásokat adni ma lehetetlen. Az viszont aligha vitás, hogy meg kell állítani a vidéki körzetek elnéptelenedését, a lakosság "menekülését a földtõl", a városokba tömörülõ tömegek fölgyülemlését. Ugyanakkor õrizni kell a környezet épségét, az eredeti jelleg minél gondosabb fönntartásával. A szép tervek kivitelezéséhez természetesen sok erõfeszítésre és nem utolsósorban megértésre van szükség. Mindenképpen megnyugtató, hogy az EU eddig már megtette az elsõ lépéseket - bízhatunk abban, hogy a továbbiak során sem tér le az ígéretes ösvényrõl.
Mit fûzhetnénk hozzá dr. Fischler fejtegetéséhez? Legföljebb annyit, hogy jólesik a tömérdek riogató jövendölés mellett egy sokkalta derûlátóbb véleményt tudomásul venni. Fõleg akkor, amikor magunk is kopogtatunk az Európai Unió ajtaján.
S. P.
Senki sem vonja kétségbe, hogy a környezet védelmére az eddiginél sokkal több gondot kell fordítani. Ettõl függetlenül sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy - legalábbis egyelõre - világszerte nõttön nõ az élelmiszerek mennyiségével és minõségével szemben támasztott igény. A látszólagos ellentmondás azonban föloldható, igaz csak rendkívül alapos tervezés és a követelmények egyeztetése árán.
Arra is utalt az államtitkár, hogy a termelõnek pontosan tisztában kell lennie azzal, mit kíván tõle a piac, a fogyasztó. Ezért sem engedhetõ meg, hogy az EU egészére vagy az egyes tagállamokra vonatkozó rendelkezések, elõírások túl gyakran szenvedjenek a módosítások zavarában.
A termelés növelését nem csupán a világnépesség gyors szaporodása indokolja, hanem a - fõleg távol-keleti országokban - mutatkozó fizetõképes kereslet élénkülése. Németországban szinte fele désbe merültek az utóbbi évek folyamán olyan kifejezések, mint az éhezés - a lakosság magától értetõdõnek fogadta el, hogy az élelmiszerek jószerivel korlátlan mennyiségben és mérsékelt áron hozzáférhetõ javak. Nem ártana sokkal nagyobb buzgalommal tudatosítani, hogy ezzel az elõnnyel visszaélni minden érdekeltre nézve káros. Ha a közvélemény jobban tájékozódnék a mezõgazdaság helyzetérõl, nehézségeirõl, minden bizonnyal több megértést tanúsítana az elkerülhetetlen velejárók (trágyázási, növényvédelmi beavatkozások) okozta "kellemetlen jelenségek" iránt.
Természetes dolog, hogy a másik félre is hárul feladat. A gazdálkodóknak mindent el kell követniök a szóban forgó kellemetlenségek mérséklése, netán kikerülése érdekében. Amennyire eljárt az idõ a "muzeális módszerek", vagyis az egykori, hagyományos földmûvelés fölött, ugyanannyira kerülendõk a földet, vizet, levegõt szennyezõ, környezetromboló beavatkozások.
Sokat segíthet mindenekelõtt az észszerû gépesítés - többek között a növényvédelmi gépek tökéletesítése és célirányos üzemeltetése. Evégbõl azonban olykor bizony múlhatatlanul némi tagosításhoz vagy tulajdonosi együttmûködéshez kell folyamodni. Egyébként ugyanis a károsítás szinte kivédhetetlen.
Hasonlóképpen nagy érdeklõdést váltott ki a növénynemesítés egyik jeles képviselõjének, dr. Gisbert Kleynek a beszéde. Kley az átlagtermések növelését szintén a környezet kíméletével együtt szorgalmazta. Evégbõl munkatársaival karöltve arra törekszik, hogy a növények asszimilációja során a napenergiát kedvezõbb hatékonysággal értékesítsék. (Mint ismeretes, a termesztett növények zöme a Napból sugárzó energiát mindössze 1-2% erejéig hasznosítja a szén-dioxid megkötése során. Szerk.) Ami pedig a minõség javítását illeti, Kley professzor a céltudatosságot emelte tevékenysége középpontjába. Vagyis a termék rendeltetésének megfelelõ összetétel kialakítását a nemesítés eszközeivel, akár élelmiszer-, akár ipari növényekrõl legyen is szó. Számos példát hozott föl arra vonatkozóan, hogyan sikerült gabona-, olaj- és rostnövények beltartalmát a kívánalmaknak megfelelõen változtatni, különös tekintettel a káros anyagok kiküszöbölésére. Ebben a munkában kétségkívül hatalmas segítséget nyújthat a géntechnika. Azt is lehetõvé teszi, hogy bizonyos fajok vagy fajták ellenállóbbá váljanak betegségekkel, kártevõkkel szemben, tehát csökkenthetõ legyen a vegyi növényvédelem kedvezõtlen mellékhatása.
A még számos elõadással, illetve hozzászólással kiegészített rendezvényt a résztvevõk mindenképpen hasznosnak ítélték meg, az egyes részletkérdésekben mutatkozó nézeteltérések ellenére is. A mezõgazdaság szerepének fontosságát valamennyien hangsúlyozták, s ugyancsak egyetértettek abban, hogy a fejlõdés útja csakis elõre vezethet. Ehhez szorosan kapcsolódik a megújítható energiahordozók minél nagyobb arányú alkalmazása a mezõgazdaság összes ágazatában.
1995/96-ra a világ gabonaexportját az elõzõ gazdasági évhez hasonló mennyiségre becsülik, a búzáét 96-97 millió t-ra, a takarmánygabonáét 88-90 millióra. Az export zöme 3 országból származik: az USA-ból 33 millió t, Kanadából 19 millió t, Ausztráliából 12,5 millió tonna. Nagy exportõrök az EU országai is, az összes kiszállítást 15 millió t-ra becsülik. A takarmánygabona-kivitel kérharmada (58 millió t) az USA-ból származik.
A nagy búzaimportõr országok elõreláthatóan a tavalyi mennyiségnél többet vásárolnak 1995/96- ban. Kína importját 12 millió t-ra, Japánét több mint 6 millióra, Brazília behozatalát 6,6 millió t-ra, Oroszországét - a valutahiány ellenére is - 5 millió t-ra becsülik.
Takarmánygabonából Japán a legnagyobb importõr - 20 millió t-val, Tajvan és Kína 6-6 millió körül várható importjával a következõ helyeket foglalják el.
Az 1995/96. évi búzatermést (1996 januárjában) az USA mezõgazdasági tárcája és a Nemzetközi Gabonatanács 534, illetve 531 millió t-ra becsülte. A felhasználás mindkét szervezet becslése szerint a termésnél több lesz. A világ búzakészlete az 1995/96-os gazdasági év végére - az USA szakminisztériuma szerint - 97 millió t alá süllyed, az egy évvel korábbinál 16 millió t-val lesz kevesebb.
Az összes gabonatermést az USA agrártárcája 1,684 milliárd t-ra valószínûsíti. A gazdasági év végén a készletek 339 millió t-ra esnek vissza, tehát az elõzõ évhez képest 66 millió t-val.
Amíg a BSE-CJD közötti kapcsolatra nem derült fényt, úgy tartották, hogy a több állatfajt (juh, szarvasmarha, macska, nyérc, egér stb.) sújtó betegség emberre veszélytelen. Néhány kutató (többek között az amerikai Fred Cohen) váltig állítja, hogy a prion csak olyan molekulára ártalmas, amely vele többé-kevésbé azonos jellegû. Ilyen azonosság - szerintük - az emberre vonatkozóan viszonylag ritka.
Ennek az állításnak ellentmond az egyik USA-beli tapasztalat. Több mint 10 éve a vészes törpeség ellen hormonos oltással kezelték a gyermekeket. A hormont elhunytak agyalapi mirigyébõl vonták ki. Mikor három haláleset fordult elõ gyors egymásutánban a gyógyítandó gyerekek között, tüzetesebb vizsgálatba fogtak. Ebbõl kitûnt, hogy a donorok egyike CJD-ben szenvedett ki. (Azóta a kezelés csak szintetikusan elõállított hormonnal engedélyezhetõ.) Egyúttal ráterelõdött a figyelem az igen hasonló tünetekkel járó surlókór, BSE és CJD közötti összefüggésekre.
A lesújtó megállapítások nem csupán Nagy-Britanniát érintették érzékenyen, hanem a többi EU- tagállamot is. A prion okozta megbetegedés lappangási ideje ugyanis elhúzódhat 10-15 évig, tehát sehol sem lehetnek teljesen biztosak a kizárólagos mentességben. (Surlókór pl. többször fordult elõ Szlovákiában, BSE pedig Svájcban.) A betegség kimutatása sem egységes eljárással történik, a magát mentesnek nyilvánító Németországban pl. egérre oltással vizsgálják a fertõzöttséget, ami - több állatorvos nézete szerint - nem ad tökéletesen megbízható eredményt.
Ugyanakkor természetesen lázas kutatás folyik a prion leküzdésére alkalmas módszer kidolgozására. Akinek ez sikerül, az nyilván ugyanúgy megérdemelhet egy Nobel-díjat, mint a prion azonosítója és hatásmechanizmusának megállapítója.