Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár vezetésével 1996. november 19-én az FM-ben az EU Harmonizációs Munkacsoportok vezetői és titkárai részére beszámoló és probléma-felmérő értekezletet tartottak.
A megnyitó beszédben az államtitkár ismertette, hogy az EU csatlakozási tárgyalásaink megkezdésének várható időpontja 1998. január, tehát a felkészüléshez közel 13 hónap áll rendelkezésre. Felhívta a figyelmet, hogy a csatlakozási tárgyalásokra alaposan fel kell készülni, tévedések nem fordulhatnak elő, mert helyesbítésre nincs lehetőség.
Eddig 12 EU munkacsoport kezdte meg a munkát és még 3 EU munkacsoport kialakítása van folyamatban.
A munkacsoportok indulásukkor megkapták az EU-szakértők javaslatainak figyelembevételével összeállított feladattervet.
Az EU munkacsoportok feladata, hogy a kormány részére javaslatokat dolgozzanak ki a csatlakozási tárgyalás alapanyagaira, illetve - ahol szükséges - harmonizációs intézkedésekre vonatkozóan. Tanulmányozniuk kell az EU joganyagát, amit a 15 tagállam más-más módon vett át, ezért az egyes EU munkacsoportoknak két-három országban - a leginkább hozzánk hasonlók kiválasztásával - külön kell tanulmányozniuk a harmonizálás módját, valamint a nemzeti térségi programokat és az EU és Magyarország joganyaga közötti különbségeket.
Brüsszeli látogatásuk során megismerkedhetnek majd a döntéshozókkal.
Az EU részéről felmerülő kérdésekre válaszokat, Magyarország tárgyalási alapjait kell kidolgozniuk, amihez a KSH és az FM adatsorai fogadhatók el.
Az EU munkacsoportok munkáját Benedek Fülöp úr irányítja és kíséri figyelemmel, míg a feladatokat a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Főosztálya hangolja össze.
Ezt követően valamennyi munkacsoport vezetője beszámolt eddigi tevékenységéről, illetve a csoportok szervezettségi fokáról. Az elhangzottak alapján Benedek úr rendelkezett a felmerült kérdések (titkárok jogállása, információs anyagok szerzése) megoldásáról, a feltételek megteremtéséről. Megerősítette, hogy az átadott feladatterv az irányvonalat adja, tehát az anyagok készítőin nagy felelősség nyugszik.
Korábban (2. szám) már tájékoztatást adtunk arról, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a PHARE között megállapodás született 15, különböző termékcsoporthoz, illetve szakterülethez kapcsolódó EU harmonizációs (egyeztető) munkacsoport létrehozásáról.
A megállapodásnak megfelelően 1996. november 18-án, sorban tizedikként megalakult az a munkacsoport, amely az olajmagvak (növényi olajok és zsírok), fehérjenövények, nyers dohány, szárított takarmányok, komló, len és kender, gyapot, vetőmag (ártámogatás) és egyéb termények körében a majdani EU csatlakozáshoz szükséges egyeztető előkészítést végzi.
A munkacsoport legfőbb feladatai a következők:
– Tanulmányozza az idetartozó terményekre érvényben lévő EU-jogszabályokat, ezeket fordításra
kijelöli.
– Feltárja a hazai és az EU szabályozás közti eltéréseket és javaslatokat tesz az esetleg szükséges
összehangoló intézkedések megtételére.
– Munkakapcsolatot alakít ki a csoportban dolgozó hazai szakemberek és külföldi szakértők
között a jogszabályok gyakorlati alkalmazásának megismerésére.
– Figyelemmel kíséri a termékek piacának alakulását hazai, EU és világpiaci szinten; követi a
tagállamok és az EU-Bizottság által benyújtott javaslatokat, véleményeket.
– Kialakítja és biztosítja a folyamatos, naprakész információáramlást az EU felől.
– Statisztikai adatokkal és tényekkel alátámasztott javaslatokat dolgoz ki a tárgyaló delegációk
részére a csatlakozási tárgyalásokon várható vitás kérdésekkel kapcsolatban képviselendő magyar
álláspontra.
A munkacsoport vezetője Oravecz Sándor főosztályvezető-helyettes (Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály).
A munkacsoportban képviseltetik magukat különböző FM társosztályok, termelői érdekképviseleti szervezetek, termelésszervezők, egyéb kapcsolódó intézmények mint például az MOSZ, a Növényolaj Terméktanács, a Gazdakör, a Dohány Terméktanács, a Vetőmag Terméktanács, az Agrárkamara, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet, a Bólyi Mg. Rt., a Bácsalmási Agráripari Rt., az Agro-Hemp Kft., illetve esetenként meghívott szakértők.
Hangsúlyoznunk kell, hogy mivel a munkacsoport feladata a magyar tárgyalási álláspont javaslatszintű kidolgozása, ebből következően tagjain keresztül a munkacsoport az egész tárgykör hivatalos képviseletét látja el.
Felhívjuk minden érdekelt figyelmét, hogy a munkacsoporthoz tartozó termékek EU csatlakozásával kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat közöljék a munkacsoporttal, a csoport tagjaival, a benne résztvevő szervezetekkel.
Információt ad:
Somogyi Zoltán, a munkacsoport titkára
Földművelésügyi Minisztérium, IV. em. 450.
Tel.: 302-0000/2150 mellék.
S. Z.
A mezőgazdasági PHARE program keretében 15, az EU csatlakozás előkészítését segítő szakértői csoport alakult a Földművelésügyi Minisztériumban. Közülük tíz már működik.
Munkacsoport |
Vezető |
Junior szakértő |
Gabona, rizs, keményítő, burgonya |
dr. Botos Károly elnökhelyettes, Agrárrendtartási Hivatal |
Bori Tamás |
Tej, tejtermék |
Berki Viktor, Agrárrendtartási Hivatal |
Bécsy László |
Zöldség, gyümölcs, dísznövény |
dr. Kováts Béla osztályvezető, Agrárrendtartási Hivatal |
Padisák Gábor |
Cukor, izocukor, inulin |
Skodacsek János, Agrárrendtartási Hivatal |
Zsugyelik Gábor |
Élelmiszerek (minőség, különleges tulajdonságok,
|
dr. Rácz Endre osztályvezető, Élelmiszeripari Főo. |
dr. Bánáti Diána |
Non Annex II (feldolgozott termékek) |
Keleti Emil főosztályvezető-helyettes, Élelmiszeripari Főo. |
Bokor Péter |
Strukturális alapok |
Majoros Endre osztályvezető, Közgazdasági és Térségfejlesztési Főo. |
Czeti András |
Agrárkörnyezet és biogazdálkodás |
dr. Fésüs István
osztályvezető, Növényvédelmi és |
Tar Ferenc |
Szőlő, bor |
dr. Gerendás Károly osztályvezető, Mezőgazdasági Főo. |
Mikulás Ildikó |
Olajos magvak, dohány |
Oravecz Sándor fősztályvezető-helyettes, Mezőgazdasági Főo. |
Somogyi Zoltán |
A munkacsoportokat az FM vezetői értekezletének 1996. január 31-i döntése alapján állították fel. Irányítóik a minisztérium vezető tisztségviselői, titkáraik a nemrégiben kiválogatott junior szakértők. A munkacsoportok tagjai az adott szakterület elismert hazai képviselői, a tudományos kutatás, a termelők és feldolgozó cégek, kereskedelmi és érdekképviseleti szervezetek, valamint társminisztériumok képviselői.
A csoportok munkáját egy-egy EU tagállambeli külső szakértő segíti, aki állandó tanácsadóként tevékenykedik. A tanácsadók folyamatos munkakapcsolatot tartanak fent a szakértői csoport vezetőjével és titkárával, de előadást, ill. konzultációt tartanak a tagok és az érdeklődő szakemberek számára is.
Az élelmiszerekkel kapcsolatos joganyag egyeztetésével (harmonizációjával) foglalkozó élelmiszerek munkacsoport következő ülését 1996. december 5-én tartotta, amikor a munkacsoport svéd szakértője tartott tájékoztatót az élelmiszerszabályozás kérdéseiről, az EU élelmiszerekkel kapcsolatos jogalkotói mechanizmusáról és válaszolt a tagok előzetesen feltett kérdéseire.
Az egész napos konzultációra az FM-ben került sor. Az érdeklődők további tájékoztatást a munkacsoport vezetőjétől, ill. titkárától kaphatnak:
dr. Rácz Endre, |
dr. Bánáti Diána | |
főtanácsos, osztályvezető |
junior szakértő, titkár | |
FM, Élelmiszeripari Főosztály |
FM/PHARE | |
Tel.:331-3193 |
Tel.:302-0000/1135 | |
Fax:302-0402, 302-0208 |
Fax:302-0402, 302-0408 |
Munkacsoportunk legfontosabb feladatai közé tartozik az élelmiszerekkel kapcsolatos:
– összes EU-jogszabály megismerése;
– az EU szabályozás folyamatos figyelemmel kísérése;
– a Bizottság és a tagországok álláspontjának, valamint gyakorlatának nyomon követése;
– az EU-ban folyó, élelmiszerekkel kapcsolatos viták figyelemmel kísérése, beleértve a
tagállamok és a Bizottság ismertette javaslatokat és álláspontokat is;
– az EU és a magyar szabályozás közötti különbségek, valamint a teljes EU élelmiszer-joganyag
magyarországi bevezetéséhez szükséges intézkedések felmérése;
– az adott szabályozás magyarországi bevezetésére vonatkozó részletes előterjesztések készítése;
– statisztikai adatokkal és tényekkel alátámasztott álláspont kidolgozása az EU és a Magyar
Kormány közötti tárgyalások érvanyagaként.
Az élelmiszerek munkacsoport tevékenységi körébe tartozó legfontosabb szabályozási feladatok:
1. Horizontális szabályozás:
– földrajzi eredetvédelem és eredetmegjelölés,
– különleges tulajdonságok tanúsítása,
– élelmiszerek jelölése,
– csomagolás,
– adalékanyagok,
– élelmiszerekkel érintkező anyagok,
– élelmiszer-besugárzás,
– ivóvíz,
– mikrobiológia, élelmiszerhigiénia.
II. Vertikális szabályozás
– minőségi előírások,
– analitikai és vizsgálati módszerek
A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredet-megjelölésének és a földrajzi jelzés védelméről szóló 2081/92 és 2082/92 tanácsi rendelkezéseken alapuló magyar miniszteri rendeletek bevezetéséhez szükséges konzultáción vett részt az Európai Unió Bizottságának VI. Főigazgatóságán dr. Szerdahelyi Károlyné és dr. Bánáti Diána. Tájékozódtak a földrajzi eredetvédelem szabályozásának gyakorlatáról, a nyilvántartás menetéről, a Bizottság által ez idáig földrajzi jelzésvédelemben részesített termékekről, valamint az egyenérték (ekvivalencia) tárgyalások megkezdésének lehetőségéről. A III. Főigazgatóságon az adalékanyagokkal kapcsolatos szabályozás legfontosabb kérdéseit vitatták meg. A magyarországi szabályozás előkészítése kapcsán vizsgálták a tagállamokban alkalmazott modellek előnyeit és hátrányait, az ún. "északi modell", azaz a skandináv országok adalékanyag-szabályozásának bizottsági megítélését.
A közeljövőben várható, hogy az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 28.-ának felhatalmazása alapján a kormány rendeletet bocsát ki a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredetmegjelölésének és a földrajzi jelzésvédelem, valamint az élelmiszerek hagyományos különleges tulajdonságának tanúsítása tárgyában.
Az élelmiszerek jogharmonizációjával foglalkozó munkabizottság tevékenységével kapcsolatban a megadott számokon várjuk az érdeklődők jelentkezését. A munkabizottság üléseiről a továbbiakban is folyamatos tájékoztatást adunk.