Dr. Franz Fischler mezõgazdasági fõbiztos egy berlini sajtótájékoztatón ismertette az agrárpolitika további reformjára vonatkozó elképzeléseit. Mindenekelõtt a marhahús és a tejpiaci rendtartás reformját tartja fontosnak. A Világkereskedelmi Szervezettel (WTO) folytatandó tárgyalások újabb fordulója elõtt a gabonapiaci rendtartás reformjában is további lépéseket kell tenni.
A tejkvóta-rendszer - bizonyos módosításokkal - 2000 után is fennmarad. A módosítások célja elsõsorban a termelõi jövedelem javítása. Másrészt pedig az, hogy az EU tejipara kellõ súllyal megjelenhessen a nemzetközi tejpiacon.
Mivel az USA gabonapolitikája már eleget tesz a Világkereskedelmi Szervezet elvárásainak, az EU-nak is cselekednie kell. Az árkiegészítéseket a termeléstõl függõen kell meghatározni. Elképzelhetõ, hogy az árkiegészítés degresszív megállapítása ismét napirendre kerül.
Az EU bõvítésével kapcsolatban a fõbiztos kizárta annak az esélyét, hogy mind a 10 ország egyidõben csatlakozzék a közösséghez. Számos átmeneti szabályozásra és több évig tartó átmeneti idõszakra van szükség. Elképzelhetõ, hogy egyes országok számára fejlesztési alapokat hoznak létre a csatlakozási feltételek megteremtésére és a szükséges szerkezeti átalakítások végrehajtásának megkönnyítésére. Szó van a már megkötött társulási szerzõdés módosításáról is, mivel ez a szerzõdés jóval elõnyösebb a jelenlegi EU-tagok, mint a csatlakozni kívánó országok számára.
Az EU Bizottság mezõgazdaságért és vidékfejlesztésért felelõs fõtitkára 1997. február 6-án Canberrában (Ausztrália) tartott tanácskozáson beszámolt az Európai Unió agrárpolitikájáról. Több utalása arra enged következtetni, hogy az EU agrárpolitikája a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Uruguay Fordulója jegyzõkönyvében vállalt kötelezettségeknél saját érdekeinek megfelelõbb állásfoglalást tervez a következõ WTO fordulón 1999-ben. Foglalkozott továbbá a kelet-közép-európai országok csatlakozásának elõfeltételeivel és annak az EU agrárpolitikájára ható következményeivel.
Fischler fõbiztos beszédébõl a következõket érdemes kiemelni:
Bevezetõjében az Európai Unió fejlõdésének általános vonásaival foglalkozott, különös tekintettel a jelenleg folyó Kormányközi Konferencia várható állásfoglalására, amely természetszerûleg kihat az agrárpolitikára is. Felsorolt néhány egyéb nagy horderejû tényezõt is, amelyekkel az EU mezõgazdaságának - beleértve a bõvítést, a WTO tárgyalásokat és a növekvõ termelékenységet - szembe kell néznie. Emellett nem elhanyagolható elemek:
Úgy vélte, hogy az 1992-ben életbe léptetett gazdaságpolitikai reformok jó eredményt hoztak. Ezzel az EU agrárpolitikája igen nehéz szakaszon jutott túl. A megtett lépések nemcsak a CAP "finomhangolását" szolgálták, hanem tényleges fordulópontot jelentettek a támogatáspolitikában. Az elõbbi bizonyítására kiemelte a növekvõ gazdálkodói jövedelmeket, a korábban igen sok gondot okozott élelmiszer-raktárak leépítését és nem utolsósorban a mezõgazdasági költségvetés jelentõs lefaragását.
Számolni kell azonban - szerinte - azzal, hogy ennek az évtizednek a vége felé vagy akár az ezredfordulón túli elsõ években a reform elõnyös hatásai fokozatosan elhalványulnak, nem utolsósorban a növekvõ termelékenység miatt. A gabonafélék mennyiségi növekedése reálisan újra megjósolható. Ha a növekedés üteme lassúbb is lesz, mint az a 70-es és a 80-as években, a belsõ piacra ismét nyomás nehezedik majd.
A vágómarha esetében a BSE-válság sürgetõen veti fel újabb reform szükségességét. Hasonló a helyzet a tejjel, ahol a jelenlegi kvótamegállapodások 2000 márciusára kifutnak, tehát meg kell vizsgálni a termeléspolitika rugalmas változtatásának a lehetõségét.
Összességében az 1992. évi reform világosan meghúzta a választóvonalat a piacpolitika és a jövedelemtámogatás között, ugyanakkor megteremtette a támogatások és a környezetvédelem kapcsolatát.
A fõbiztos jelezte, hogy ez évben további elemzéseket és javaslatokat készül asztalra tenni a CAP jövõbeni módosításáról.
Emlékeztetett rá, hogy a gazdasági jövedelmek emelkedése mintegy 8 millió falusi családnak biztosított elfogadható életszínvonalat. A CAP fejlõdése ezenkívül mind az ellátó, mind a továbbfeldolgozó ágazatokban több millió embernek adott munkát, illetve jövedelemszínvonalukat valamilyen módon közvetlenül is befolyásolta. Fischler szerint szükségszerû, hogy az agrárpolitika kiteljesedjék, számításba véve a változó körülményeket. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem gondol a CAP jelentõs reformjára, inkább egy olyan alkalmazási folyamatra, amelyet jól lehet társítani az EU vidékfejlesztési politikájával, elõsegítve a mezõgazdaság versenyképességét a vidék egyéb lehetõségeinek fejlesztésével együtt.
Rámutatott, hogy az EU - szigorú szabályozottsága ellenére - nem bezárkózó gazdasági tömörülés, hangsúlyozva, hogy a világ legnagyobb élelmiszerimportõre és csak a második legnagyobb exportõr. Evégbõl azonban az EU mezõgazdasági termékeinek mind minõség, mind ár vonatkozásában versenyképeseknek kell lenniök bel- és külföldön egyaránt. Hozzátette: azonos fontosságú az EU számára, hogy a gazdák többrétû feladatot lássanak el, amely a mezõgazdasági tevékenység mellett a vidék és a vidéki népesség gazdasági tevékenységének élénkítése irányába fejlõdik a tájvédelmi szereppel együtt.
A CAP-ra hárul az 1999-ben várható WTO körtárgyalások megkezdése. Ezekrõl szólva Fischler hangsúlyozta, hogy a CAP bármilyen jövõbeni módosítása során figyelembe kell venni, hogy az EU folyamatosan teljesítse a WTO körtárgyalásokból fakadó kötelezettségeit, ugyanakkor el kell kerülnie a CAP más alapvetõ célkitûzéseinek veszélyeztetését. Meggyõzõdése, hogy az EU ezeken a jövõbeni WTO tárgyalásokon központi és építõ szerepet játszik. Figyelmeztetett arra is; természetesen nem várható, hogy bárki is összeegyeztethesse a mezõgazdasági kereskedelem teljes liberalizációját az EU mezõgazdasági és vidékfejlesztési célkitûzéseinek teljesítésével.
Elõrevetítve a WTO tárgyalásoknak a mezõgazdaságra gyakorolt növekvõ hatását, az EU-ban már most hozzá kell kezdeni a részletek kidolgozásához. A fõbiztos szerint senkinek nem lehetnek illúziói afelõl, hogy a következõ egyezményhez vezetõ út hosszú és fáradságos lesz, de hisz abban, hogy mind a politikai döntéshozók, mind a mezõgazdaság többi szereplõi egyaránt felismerik a változás szükségességét.
Bármely politika alkalmazásának a célja csak az lehet, hogy egyfelõl az EU mezõgazdasági termékeit bel- és külpiacon versenyképessé tegyék. Egyúttal szorgalmazni kell, hogy az ágazat folytassa jelentõs hozzájárulását a vidék gazdasági tevékenységéhez, nem utolsósorban a vidéki területek népességmegtartásáért. Ezért az EU mezõgazdasági politikáját szocio-gazdasági és környezetvédelmi elvek alapján kell folytatniok. Természetesen számolni kell azzal, hogy sokan az EU határain kívül vonakodnak megérteni a mezõgazdaság és a vidékfejlesztés közötti logikai kapcsolatot, s ezért készek azt aláásni is.
A fentiekrõl szó szerint a következõket mondta: "Mi itt az EU-ban tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a világgazdaság része vagyunk, amelyben nemcsak jogaink, hanem kötelezettségeink is vannak. E vonatkozásban az EU továbbra is folytatni fogja a jogaiért való küzdelmet, de kötelezettségei teljesítését is elismeri".
"Érdekeltségünk van abban és egyben ezt óhajtjuk is, hogy az EU teljes mértékben részt vegyen az élelmiszer iránti világkereslet további növekedésében, amely több, támogatás nélküli EU exportot jelentene."
"Az EU a jövõben mindent el fog követni - folytatta -, hogy a fenti világkeresletet ne csak felkeltse, hanem részt vegyen annak kielégítésében. Ebben a szellemben kívánja végrehajtani az EU-CAP további reformját és így növelhetõ az EU súlya a világ mezõgazdasági exportjában a WTO követelményekkel összhangban. Az EU ezért ilyen szellemben érez elkötelezettséget a következõ WTO tárgyalásokhoz, tekintve, hogy meg kell találni a kölcsönös érdekeltséget a mezõgazdaság ügyeirõl folytatandó nemzetközi párbeszéd bátorításáról és elmélyítésérõl."
"Most, hogy a mezõgazdaság teljes mértékben beágyazódott a WTO kötelezettségekbe, minden bizonnyal levonhatjuk azt a következtetést, hogy azon a nyomvonalon fogunk haladni, amelyet az Uruguayi Forduló kijelölt. Mindannyian emlékezünk azokra a hosszú és nehéz tárgyalásokra, amelyeket annak a fordulónak a keretében a mezõgazdaságról folytattunk. Végül is megítélésem szerint sikerült elérni egy jól kiegyensúlyozott megállapodást. Azonban sok idõt veszítettünk azzal, hogy a tárgyalás néhány fontos résztvevõje túlzott követeléseket támasztott. Jelenleg is tapasztalom, hogy több kereskedelmi ügyfelünk azon iparkodik, hogy a gazdáknak fizetett közvetlen támogatásokat szüntessük be, s hogy általában csökkentsük a mezõgazdasági támogatásokat, végül hogy nagyobb piaci részesedést csikarjanak ki. Míg az EU egyfelõl kész a WTO-n belül kompromisszumokra, ahogyan azt az igazodási kötelezettség a következõ két évre is elõírja, másfelõl kénytelen visszautasítani azokat a követeléseket, amelyek aláásnák az európai gazdák vidéki környezetét, gazdasági és szociális érdekeikkel együtt. Ezeket az érdekeket nem lehet feláldozni a szabadkereskedelem oltárán. Meg kell találni a megoldást a további kereskedelmi liberalizáció módozatai között. Amennyiben ez sikerül, nincs kétségünk afelõl, hogy a WTO partnerek a mezõgazdasági területen képesek lesznek okszerû és kiegyensúlyozott megállapodásról beszélni."
Fischler úr az EU jövõbeni bõvítésérõl szólva számokat idézett. Hangsúlyozta, hogy ha az a 10 kelet-közép-európai ország, amely már benyújtotta csatlakozási kérelmét az EU-hoz a közösségnek ténylegesen tagja lesz, úgy a mezõgazdaságban foglalkoztatottak számával (9,5 mill.) több mint kétszeresére nõve az EU-é eléri a 17 millió fõt, a mezõgazdasági terület 40%-kal (60 millió ha) bõvülve eléri a 200 millió hektárt, míg az e térségben élõ fogyasztók száma 100 millióval, azaz 29%-kal lesz több.
"Mindannyian tudjuk, hogy ezekben az országokban az átmenet a tervutasításos gazdaságból a piacgazdaságba mély nyomokat hagy mind az élelmiszer-termelésben, mind a nemzetgazdaság egyéb ágazataiban." Kitért arra, hogy a kelet-közép-európai országokban a mezõgazdaság ma még sok szerkezeti fogyatékossággal mûködik. Ám ennek ellenére nyilvánvaló, hogy termelési képességük elõbb vagy utóbb kellõen megerõsödik. Ez nemcsak az EU mezõgazdasága számára lesz igen jelentõs kihívás, de a világpiacon is tanúi leszünk az élesedõ versenynek.
Az átalakulás és az integráció kön nyítéséhez az elmúlt években az EU jelentõsen hozzájárult. "Mindezek ellenére - folytatta - tisztában vagyunk azzal, hogy még egy sor problémát kell megoldani, ismerve az élelmiszer-feldolgozás és a marketing fogyatékosságait. Az EU a PHARE programok keretében folyamatosan ajánl technikai és szaktanácsadói támogatást. Az a véleményem, hogy még ennél is tovább kell lépnünk ezeknek a programoknak a végrehajtásában azzal, hogy újratöltjük az erre szolgáló pénzügyi alapokat" - fejezte be eszmefuttatását a fõbiztos.
- Bokor -