A felszólalók megállapították, hogy még mielõtt a kelet- és közép-európai országok az EU teljes jogú tagjaivá válnak, idejében tisztázni kell a jövõ fejlesztés irányait. A szükséges döntések azonban csak akkor születhetnek meg, ha az egyöntetû véleménynyilvánítás alapelvét az EU-ban a többségi döntésé váltja fel.
Az agrárszerkezet fejlesztésében tekintetbe kell venni a jelenlegi agrárpolitika ökológiai és társadalmi következményeinek költségeit is. Ennek alapján megállapítható, hogy csak a paraszti mezõgazdaság tudja a jövõben felmerülõ összes követelményt kielégíteni. Jelenleg Németországban naponta 60-80 mezõgazdasági üzem szûnik meg. Így szétzilálódnak a történelmileg kialakult állapotok és az "iparszerû termelés" hódít teret. Kiderült már az is, hogy az agrárárak csökkentése és a közvetlen támogatás zsákutcába vezet. Nem szabad megengedni, hogy a mezõgazdasági termelés kizárólag a legkedvezõbb termõhelyekre összpontosuljon. A környezeti és társadalmi körülmények figyelembevételével kell termelni, a termelõket csak az árakon keresztül szabad érdekeltté tenni, és a belföldi termékeket védeni kell az olcsó importtól. Mindez azzal jár, hogy az egyes termõhelyeket a helyi viszonyoknak megfelelõen különféleképpen hasznosítsák.
Noha a kedvezõ üzemméret számos tényezõtõl függ, nyilvánvaló, hogy egyes üzemek területük növelésével gazdasági elõnyöket érhetnek el és versenyképességük is megjavul. Azt még meg kell vizsgálni, hogy ez az elv az új német tartományokban miképpen alkalmazható.
Abból, hogy a kis családi gazdaságok száma az utóbbi évtizedekben visszaesett, nem lehet arra következtetni, hogy ezeknek a gazdaságoknak nincs jövõje. Átszervezésük azonban szükségszerû. Az állattartás és különösen a tejtermelés igen alkalmas arra, hogy a kis családi gazdaságokba helyezõdjön át. A kisüzemek az alkalmazkodóképességben és a rugalmasságban is felülmúlják a nagyvállalatokat.