A mezõgazdasági termelés külterjesítése bizonyos agrárpolitikai vagy környezetvédelmi problémák megoldásában célszerû és hasznos lehet, de ha túlzásba viszik, zsákutcába vezethet. Az EU-ban a probléma igazán most fog jelentkezni, amikor a következõ 20-30 év alatt a jelenlegi mezõgazdasági haszonterület 30-50%-a kikerül a termelésbõl. A jelenlegi kultúrtáj így egy mind belterjesebben hasznosított termelõ területre és egy föl nem használt területre válik szét. Ez nemcsak a biológiai változatosságot szegényíti, hanem messzemenõ társadalmi és gazdasági hatásokkal is jár. Ha a helyzetet a mezõgazdasági termelés külterjesítésével kívánjuk kezelni, akkor a környezetet terhelõ termelési eljárásokat a támogatások megszüntetésével vissza kell szorítani, a környezetbarát eljárásokat viszont támogatni kell. Ez utóbbiak közé tartozik elsõsorban az ökológiai termelés és az integrált gazdálkodás. Mindebben fontos szerepe lehet a külterjesítésnek.
Az elgondolással nem mindenki ért egyet. Vannak, akik szerint a külterjesítés problémája föl sem merülne, ha nem képzõdnének fölöslegek. A fölöslegek azonban csak regionális és idõben korlátozott problémát jelentenek. A világélelmezés mai helyzetében felelõtlenség külterjesítésrõl beszélni, mert ma a mezõgazdaság legfontosabb feladata az értelmes és környezetbarát, de nem túlnyomóan külterjes élelmiszertermelés. A termelés szigorú korlátozásai viszont a tapasztalatok szerint az egész társadalom életének minõségét rontják. A külterjesítés ott lehet hasznos, ahol csak külterjesen vagy egyáltalában nem lehet mezõgazdasági termelést folytatni. Egyébként a mûtrágyák és a növényvédõ szerek felhasználása a termelés fenntartása mellett is korlátozható, külön törvényes elõírás nélkül.