I. A mezőgazdasági gépgyártás kezdetei Magyarországon

A kiegyezés évében az Országos Ipartestület hivatalos lapja cikksorozatot indított a magyar ipar fejletlenségének okairól. A korabeli szakíró szerint az igazi okok, a tőkeszegénység és a gyér népesség mellett, az ország természeti viszonyainak ipari szempontból kedvezőtlen helyzetéből fakadtak: a túlnyomóan sík terület a vízi energia fel-használását nehezíti, a szénlelőhelyek messzesége és az alföldi vízhiány pedig megdrágítja a gőzgépek alkalmazását. Ráadásul a talaj süppedékenysége a nagy gyárépületek felállítását is lehetetlenné teszi. A legfőbb baj pedig az, írja a szerző, hogy a magyar nép ellensége az iparnak a "finn-törzsbeli" népekhez hasonlóan. Anyagi érdek helyett "inkább az eszményekért küzd és munkál". A "nemes nemzet" a munkát méltóságán alulinak tartja, pedig az ország gazdasági és műveltségbeli gyarapodásának nincsen más útja - összegezte az elmondottakat a cikkíró. Tíz évvel később pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentésében ezt írta: "...mozdonyok, gőzgépek, gazdászati és varrógépek, szivattyúk (gyártása) honunkban sohasem létezett, s egyhamar nem is fog létezni..."2 Hogy valóban ilyen kilátástalan helyzetben volt-e a magyarországi gépgyártás, pontosabban a mezőgazdasági gépgyártás, arra kívánnak választ adni a következő fejezetek.


Az úttörők

Uradalmi gépműhelyek

A tőkés mezőgazdasági árutermelésbe korán bekapcsolódó nagybirtokokon mind a mezőgazdasági ipari üzemek, mind a belterjesebb gazdálkodásra való áttérés eszköz- és gépigénye szükségessé tette azok javításának, illetve előállításának biztosítását.

Ennek nyomán a reformkori Magyarországon is megjelentek azok az uradalmi gépműhelyek, ahol korszerű mezőgazdasági eszközöket és gépeket karbantartottak és készítettek.

A gazdaságukat racionalizáló uradalmak gépműhelyeiben általában a behozott angol, német esetleg amerikai eszközök és gépek mintája vagy rajza alapján állították elő a szükséges felszereléseket. Azokat a hazai körülményekhez /talajadottság, termelési szokás stb./ igazították. Az így megszerzett szakmai ismeretek birtokában módosították az addig használt talajművelő eszközöket, illetve elvégezhették a bonyolultabb gépek javítását, majd előállítását is. Ilyen uradalmi gépjavító- és gépgyártó műhely működött Ferdinánd szász-koburg-gothai herceg pokorellai és edelényi, Albrecht főherceg óvári és béllyei, Koburg-Koháry Ágoston herceg rimaszécsi, a Schönborn grófok szentmiklósi és munkácsi, vagy a Brunszvik grófok martonvásári, az Andrássy grófok oláhpataki birtokán. Termékeiket az első iparműkiállításon be is mutatták. Az 1846. évi tárlaton az érdeklődők Edelényből való répamag-vetőgépet és répakapálót csodálhattak meg.3 Saját szükségleteik kielégítése mellett az uradalmi műhelyek egy része az ötvenes években már a környező birtokosok megrendelésére is dolgozott. A legkeresettebb ekéken és más talajmegmunkáló eszközökön kívül vetőgépeket, darálókat, szecskavágókat, kukoricamorzsolókat is készítettek. Ebben az évtizedben erősödött meg a cukorrépa termesztésére berendezkedő nagycenki Széchenyi uradalom gépműhelye, amely kitűnő szakemberei révén országos hírnévre tett szert. Az uradalom jószágfelügyelője, Hajnik János vette pártfogásba a helybeli kovácsmesterek próbálkozását: a cenki "Gép- és eszközműhely"-ről ismertető cikkeket jelentetett meg. Maga konstruktőrként vett részt a munkában, és bemutatót is szervezett a környék gazdái számára. Kezdetben különféle ekéik arattak sikert. Felber Ignác, Mészáros János és Bokor Ferdinánd kovácsmesterek keze alól már Garrett-féle sorvetőgépek is kikerültek a kisebb mezőgazdasági eszközök mellett.4 De még a legjelentősebb uradalmi gépműhelyek sem emelkedtek a kisárutermelés szintje fölé. Az uradalmi gépműhelyek feladatát a gazdasági gépkészítés terén a korabeli szakemberek abban látták, hogy "...innen fog az az egész országban elterjedni."5 A valóságban azonban egy sem vált közülük országos igényeket is kielégítő gépgyártóvá. Az uradalmi gépműhelyek - eredeti céljaiknak megfelelően - főként kisebb gépek készítésére és javítására rendezkedtek be. A bonyolultabb, nagyobb beruházást és szakértelmet igénylő mezőgazdasági gépek előállítása már nem volt kifizetődő számukra az 1860-as évek után.

A magyaróvári főhercegi uradalom mezőgazdasági gépeiknek javítását a mosoni Kühne gyárra bízták, ami nem csekély feladatot jelentett, hiszen 2 Fowler gőzekét, 9 gőzcséplő-készletet, 50 arató- és kaszálógépet, 50 vetőgépet és számos kisebb gépet és eszközt kellett karbantartaniuk.6 Az esztergomi prímási uradalom gépgyárában és vasöntödéjében 1872-ben 34 munkást foglalkoztattak. Két napszámoson kívül gépészek, lakatosok, öntők, kovácsok, asztalosok dolgoztak a gőzgéppel és munkagépekkel is felszerelt műhelyekben.7 Az ezredéves kiállítás idején azonban már csak saját szükségleteik kielégítésére szolgáló egyszerűbb eszközök előállítását és javítását végezték itt. Ugyanez mondható el a Schönbornok frigyesfalvi, munkácsi és szentmiklósi, az Eszterházyak tóvári és az állami ménesbirtokhoz kapcsolódó bánai, mezőhegyesi és nádudvari gépműhelyekről.

Az uradalmi gépműhelyek jelentősége egyrészt az volt, hogy elősegítették a korszerű gépek, eszközök megismertetését és elterjesztését. Másrészt az itt szerzett tapasztalatokat az önálló vállalkozásba kezdő mesterek hasznosítani tudták. Kiváló példa erre a Lábassy János-féle ekegyár, amelynek elődjét az Almásy uradalom kovácsmestere, Lábassy János hozta létre 1848-ban Törökszentmiklós határában. Az elsők között alapított kisüzem talajművelő eszközökre, főleg ekékre szakosodott. Lerakatai voltak a környező megyékben . A századforduló után "Lábassy János utóda Fehér Alajos" néven tovább folytatta tevékenységét. Az első világháború előtti fejlesztésnek köszönhetően már modern gépi energiaforrással és gépi berendezésekkel rendelkeztek.8

Gépjavító- és gépgyártó kisüzemek

A mezőgazdasági eszközök és gépek megélénkülő keresletének hatására szaporodni kezdtek az előállításukat végző céhes kézműipari műhelyek és céhes iparon kívüli, kizárólagos privilégiummal rendelkező műhelyek. A céhes iparosok műhelyeiket bővítve próbálták az 1850-es években állni a versenyt a fokozatosan gyárakká fejlődő privilegizált műhelyekkel, majd külföldi tőkések alapította mezőgazdasági gépek javítására és gyártására berendezkedő gépekkel. Az 1840-es, 1850-es években hozott törvények és rendeletek sora gyakorlatilag iparszabadságot biztosított Magyarországon, amelyet a céheket eltörlő 1872. évi ipartörvény zárt le. Azonban nemcsak a céhes, hanem általában a kézműipari műhelyek sem voltak alkalmasak a gyárilag űzhető mezőgazdasági gépgyártásra, ezért szorultak háttérbe rövid idő alatt a formálódó gyárakkal szemben.

Az 1840-es években vállalkozó kedvű gépészek, lakatos-, kovács- és szitásmesterek gazdasági eszközök, gépek szerkesztésébe, minta utáni gyártásába fogtak. Werther Frigyes krisztinavárosi; Vidats István, Vágner Ferenc, Vágó Mihály és Szíjj Sámuel pesti; Lábassy János törökszentmiklósi, Rajka Péter kolozsvári, id. Kachelmann Károly selmecbányai műhelyeiből kerültek ki szélesebb körben ismert termékek. Népszerűkké elsősorban ekéikkel és egyéb talajművelő eszközeikkel váltak. Szíjj Sámuel gépész más úton járt: daráló- és zúzógépeivel, majd cséplőgépeivel és vetőgépeivel szerzett hírnevet magának. Már az első magyar iparmű kiállításon, 1842-ben is szerepelt termékeivel. A bírálók kritikai megjegyzése arra vonatkozott, hogy gyártmányainak illesztéseit és szilárdságát a külföldiekhez kellene hasonlóvá tennie.9 1846-ban már cséplőgépet mutatott be az érdeklődőknek. A következő évtized elején pedig szórva- majd sorvetőgépet is árusítani kezdett. Műhelyét az 1860-as évek elején gyűrték maguk alá a szaporodó vetélytársak társak.10

A Gazdasági Lapok 1852. évi száma az értékesítési lehetőségek kedvező fordulatáról tudósított: "...csak Pesten ahány gépésszel találkozunk, mind azt állítja, a legközelebb múlt két évben átlagosan véve háromszor annyi /mindenféle/ eszközt adtak el, mint az azelőtti években aránylag".11 A piac bővülésének hatására jónéhány korábbi alapítású kisüzem erősödött meg, illetve egyre-másra újak alakultak. Vidéken Stadel Károly győri, Gitye Demeter, Pergle és Rozslay nagyváradi, Pohl Emil szombathelyi, Pabst és Krauss mosoni, míg Pesten és Budán a korábban említetteken kívül Gubicz András, Farkas István, Weiss és Ungár, Röck István, a Hasenauer testvérek, Temlin Károly, Pichler József, Lotz Armin, Pálkuty András, Kollerich Pál műhelyeikben igyekeztek a növekvő keresletet kielégíteni.12 Közülük néhány már a kisüzemi kereteket túllépve jelentős kapacitású gyártóvá, illetve országosan ismertté vált. Vidats István mellett a már említett Lábassy János, Farkas István, Gubicz András, Röck István és Pabst Vilmos Henrik vállalkozásai megkülönböztetett figyelmet érdemelnek.

A kalocsai születésű Vidats István lakatosmesteré volt az első olyan mezőgazdasági gépgyár, amely országos hírnévre tett szert. Cégét, amely ekéivel lett népszerű, a Bánságból Pestre költözve 1842-ben alapította. Kezdetben Röck Istvánnal közös öntödét (a Schlick-féle vasöntödét) bérelték, és az áruraktározásban, értékesítésben is üzlettársak voltak. Röck 1857-ben önállósult. Ettől kezdve cége "Röck István gépgyára és kölesmalma" néven a Vidats gyár versenytársa lett. Vidats már az ötvenes évek elején a talajművelő eszközök mellett egyszerűbb vetőgépeket, kézi- és járgánycséplőket, szénagyűjtőket, rostákat, morzsoló-, daráló- és zúzógépeket gyártott. Sőt, aratógép készítésével is próbálkozott! 1854-ben a volt Schlick-féle ferencvárosi vasöntödét megvéve építette fel korszerű, akár 200 főt is befogadó gyárát. Vidats István Pest város tanácsától 1855-ben kapott "gyárnoki" engedélyt.13 Felfutó üzletmenetére jellemző, hogy ekékből 1850-ben 600, 1855-ben több mint 3500 és 1857-ben már 6000 db-ot adott el.14 A gyárral szembeni telken mintegy 30 ezer forint értékű árut tároltak, és a belvárosi Szerviták terén /ott, ahol a Röck-ház volt/ is nyitott egy raktárat. Az 1857-ben társtulajdonossá vált Jankó Vince - akire a vállalatvezetés, Vidats Istvánra pedig a technikai irányítás hárult - vállalati stratégiájának alapgondolata a szakosodás és a tömeggyártás megvalósítása volt. Ezzel szerette volna elérni termékeik minőségi javulását, alacsony árakat és az elkeseredett konkurenciaharc mérséklését. Ha a hazai mezőgazdasági gépgyártás erre az útra lép, akkor kiküszöbölhető a tisztességtelen verseny, és növekszik annak versenyképessége a külföldi termékekkel szemben. Jankó Vince elképzelése szerint a Vidats gyár ekék, szecskavágók, darálók és rosták gyártására szakosodna.15 Valóban a felsorolt termékek jelentették a vállalat erősségét, mégsem mondhattak le a gabonaárak átmeneti esésével beköszöntő eladási nehézségek közepette újabb bevételi források megteremtéséről. Gőzgép hajtotta malmot állítottak fel a gyárépület mellett, amely egyben referenciaként is szolgált a további malomépítésekhez. Megrendelésre vállalták stabil gőzgépek, gőzkazánok készítését. Javítást végeztek, és szabad öntödei kapacitásukat is felkínálták. Termékszerkezetük nemhogy szűkült volna, hanem az évtized végére több mint félszáz fajta gépre és eszközre bővült. A gyártás korszerűsítését 1859-ben sikertelenül próbáltak meg külső tőke bevonásával elérni. Ekkor a gyárban, melyet Vidats István fia, János vezetett 120 munkást foglalkoztattak. Többek között 24 kovácsot, 36 lakatost, 10 esztergályost, 30 asztalost. A termelést négy osztályba sorolták: ekegyártás, gépészet, vasöntöde és őrlőmalom. A szerszámgépeket, a fújtatókat 8 lóerős gőzgép hajtotta. A gyár becsült tőkeállománya 250 ezer forint volt, amelyből 190 ezer az állótőke mennyisége. Hitelezésből származó kintlevőségük 40 ezer forintot tett ki. Éves kiadásuk nyersanyagokra 46 ezer, munkabérre majdnem 40 ezer és egyebekre 45 ezer forint volt.16

Annak érdekében, hogy a gyár új lendületet kapjon, nagyobb mennyiségű mobilizálható tőke kellett. Ezt a cég részvénytársasággá alakításával kívánták elérni. Az alaptőkét 300 ezer forintban állapították meg. A 200 forintos részvények azt a célt szolgálták volna, hogy a "...kevésbé vagyonos polgártársaink is részt vehessenek a társaságban".17 Elegendő jegyzés híján a terv meghiúsult, amit átmenetileg feledtetett a hatvanas évek megélénkülő kereslete. Ebben az évtizedben élte a gyár a virágkorát. Üzleti forgalmuk 1859-ben 100 ezer, 1866-ban 153 ezer és 1869-ben már 288 ezer forint volt.18

A külföldet járó Vidats István az 1862. évi londoni világkiállítás alkalmával korszerű ekét, rostát és szecskavágót vásárolt, hogy azokat saját termékeinek fejlesztéséhez felhasználhassa. Beszerzett egy 4 lóerős gőzcséplőgépet, amely mintául szolgált volna gyártásához. A kisebb gazdaságok számára is elérhető árú cséplőgép előállítására mégsem került sor. A Szerviták terén mintaboltot nyitottak, és kazánkészítő műhellyel bővítették a gyárat. 1863-ban Vidats István a romániai Craiovában újabb mezőgazdasági gépgyárat alapított, melynek termékeit a balkáni államok és Oroszország piacán kívánták értékesíteni.19 A nemzetközi díjak, kitüntetések és a külföldi lerakatok létesítése elfedte a régi gondot, a tőkeszegénységet. A rendelkezésre álló tőke pedig szétforgácsolódott. Az 1869. évi pénzkrízis, az egymást követő rossz termésű évek , Vidats János tragikus halála és az 1873-as gazdasági válság fokozatosan a vállalat hanyatlásához vezettek. A hetvenes évek közepéig azonban az ifjabb Vidats István irányította gyár még őrizte a magyar mezőgazdasági gépgyártásban betöltött vezető szerepét. 1875-ben 112 munkást foglalkoztattak, de a szakmunkások száma csökkent: 20 lakatos, 26 kovács, 10 öntő, 6 esztergályos és 20 asztalos mellett 20 napszámos és 10 gyermekmunkás is dolgozott a gyártelepen. Éves bérük megközelítette a 40 ezer forintot.20 A vállalat tevékenysége egyre inkább az alkatrészgyártásra és a javításra szűkült. Az 1882-es esztendő volt az utolsó, amelyben még működött a lakatosmesterből lett gyáros, Vidats István úttörő vállalkozása.

Az ötvenes-hatvanas években a Vidats gyár legfőbb hazai konkurensei az ekeeladások terén a Farkas István- és a Gubicz András-féle kisüzemek voltak. Bár termelési kapacitásuk, gépi felszereltségük meg sem közelítette azt, viszont ekéik népszerűsége vetekedett a Vidats-félével. Az ekék értékesítéséből származó haszon, ha rövid ideig is, de képessé tette őket a versenyben maradásra. Vevőkörük megtartása érdekében azonban termékeik körét tőkeerejüket meghaladó mértékben kiszélesítették. Talajművelő eszközökön kívül többek között szénagyűjtőket, vetőgépeket, kézi- és járgánycséplőket, takarmány-előkészítő gépeket készítettek. Kezdetben megrendelésre, később raktárra is dolgoztak. Gyártmányaikat kisüzemeikben és a vaskereskedéssel, sodrony- és szitakészítéssel foglakozó Kollerich Pál Városház téri raktárában vásárolhatták meg a gazdák.21 Farkas és Gubitz vállalkozása is megrekedt a kisipari szinten. Nem alkalmaztak sem gépi energiaforrást, sem munkagépeket. A hetvenes évek derekán már csak mint 5-6 főt foglalkoztató javítóműhelyek működtek.

A korszak kimagasló vállalkozói közé tartozott a céhes iparosok közül kiemelkedő Röck István, aki a család hagyományos szitásmesterségét váltotta fel a mezőgazdasági gépgyártással. A Kőszegről származó ifjabb Röck István 1841-ben átvéve apja műhelyét azonnal gazdasági eszközök előállításához kezdett. A következő évben az e téren nagyobb tapasztalattal és a kizárólagos privilégium megadásához szükséges újítással rendelkező Vidats Istvánnal együtt műhelyt nyitottak.22 A megrendelésgyűjtést, a raktározást a Szerviták téri Röck-házban bonyolították. Később Szabó Ferenccel társult, majd ismét Vidatscsal dolgozott. 1856-ban Röck István önálló gépgyár alapítását határozta el. Még ebben az évben kisebb mezőgazdasági felszerelések eladásából 41 ezer forintnyi forgalmat ért el.23 1857-ben engedélyezte Pest város tanácsa a Soroksári úti új gyár működését.24 Ekkor már 40-50 munkást foglalkoztatott. A termelést két osztályra bontották: az egyik keretében mezőgazdasági eszközöket és gépeket, amíg a másikon malomberendezéseket, könyvnyomdai gépeket és egyéb ipari berendezéseket is előállítottak.25 Az energiát egy 12 lóerős gőzgép szolgáltatta. Vidatshoz hasonlóan őrlőmalmot is felállíttatott. Ami azonban vetélytársának nem sikerült, neki igen: az első magyar gőzcséplőgépet a Röck gyár állította ki. Erre a gőzcséplőgép-készletek gyártása érdekében került sor, hiszen a hajtóerőt biztosító gőzlokomobil első példányát már 1859-ben elkészítették. A gyár munkáslétszáma elérte a hetvenes évek közepén a 130 főt. Szerszámgépeiket - közöttük 16 esztergapadot, 5 gyalupadot, 6 famegmunkálógépet, 3 lyukasztó- és 5 fúrógépet - 35 lóerős gőzgép működtette.26 A gazdasági válságot a balkáni országokba irányuló kivitel fokozásával, és a vállalat sokrétű termékszerkezetével sikerült átvészelniük. Az évtized második felében Röck István üzeme átvette a hajdani munkatárs, majd konkurens Vidats István cégének vezető helyét az ágazatban. Gyártmányaik közé azonban olyan biztos vevőkörrel rendelkező termékeket vettek fel /gőzszivattyúk hajógépek és kazánok/, amelyek a gyárat fokozatosan eltávolították a mezőgazdasági gépgyártástól.

Az agrár értelmiség vállalkozói magatartását példázza az a mosoni kisüzem, amelyet Pabst Vilmos Henrik (Heinrich Wilhelm von Pabst) és Krauss Frigyes (Friedrich Krauss) alapított. A német Pabst Vilmos Henriket, a nevezetes hohenheimi mezőgazdasági akadémia igazgatóját 1850-ben nevezték ki a magyaróvári cs. és kir. Gazdasági Felsőbb Tanintézet igazgatójává. Pabst a hohenheimi kapcsolatokra építve kezdeményezte Óvárott a gépkísérletek beindítását. A kísérletek már az ötvenes évek elején különféle gépekkel (ekék, vetőgépek, cséplőgépek, aratógépek és betakarító gépek) folytak.27 A korszerű eszközök és gépek iránt érdeklődők számára 1855-ben a szomszédos Mosonban Pabst állandó gépkiállítást rendezett és elkezdte a külföldi, elsősorban német termékek árusítását is. A vállalkozás sikere késztette Pabstot arra, hogy vejével Krauss Frigyessel gyárnoki engedélyért a Helytartótanácshoz forduljon, amely 1857 augusztus l-jén járult hozzá a mezőgazdasági gépgyár alapításához. A mosoni 10-20 főt foglalkoztató kisüzemben német minta után elsősorban talajművelő eszközöket készítettek. A cég megerősödése már az új tulajdonos, Kühne Ede (Eduard Kühne) nevéhez kötődik. A Németországból Magyarországra települő gépész mérnök végzettségű Kühne 1862-től művezetőként dolgozott Mosonban. 1863-ban vette át tőkéstársa, Robert Ludwig würtenbergi gazda segítségével a kisüzemet, majd 1869-ben lett egyedüli tulajdonosa annak. Ebben az időben mintegy 60 munkás dolgozott a 8 lóerős gőzgéppel, 5 vasesztergával, 8 fúrógéppel, 6 vasgyaluval, kör- és szalagfűrésszel felszerelt gyárban.28

Arra a kérdésre, hogy hányan foglalkoztak mezőgazdasági eszköz- és gépgyártással az ötvenes-hatvanas években, és az általuk előállított termékek mennyisége, értéke milyen volt, nem lehet pontos adatokkal szolgálni. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának az 1870-es évek közepén kiadott jelentése szerint az 1860. esztendő előtt 10 gépgyár működött az országban, amelyekhez a kiegyezés évéig újabb 14 csatlakozott. Hunfalvy János 1863-ban 20-at említ a fővárosban, 4-et vidéken. 1867-ben pedig 16 gazdasági gépgyárról írt.29 Az eltérő adatokra a gyár fogalmi tisztázatlanságán kívül az ad magyarázatot, hogy mezőgazdasági gépgyártással nemcsak az erre szakosodott üzemek, hanem a gépgyárak általában, az öntödék, a hengermalmok és az uradalmak műhelyei, illetve lakatos- és kovácsmesterek is foglalkoztak. Az 1871-72-es statisztikai felvétel tökéletlensége, a beérkezett adatok hiányossága miatt az iparra vonatkozó részei csak tájékoztató jellegűek. Magyarországon 46 mezőgazdasági gépgyárat említ, amelyek között tulajdonképpeni gyár alig akad, annál több a kibővített kézműipari műhely keretében működő kisüzem. A főváros túlsúlyáról árulkodik országon belüli megoszlásuk: 20 vállalkozás székhelye volt itt. Mosonban és Baranyában 4-4, Abaújban, Veszprémben, Hevesben és Kolozsban 2-2 és további 10 megyében 1-1 működött. A statisztikai felmérés szerint gazdasági eszközöket állított elő még 6 ekekészítő, 4 szerszámcsináló és 132 gépész.30 Az utóbbi adatok nem tartalmazzák azokat a falusi mesterembereket, akik szintén részt vállaltak ebben a munkában.

A magyarországi mezőgazdasági gépgyártás az ötvenes-hatvanas években a formálódó gépipar egyik meghatározó, hanem is a legtőkeerősebb ágazatává vált. Az iparba fektető kereskedő tőkések beruházásaikat elsősorban olyan területen tették meg, ahol biztos hasznot remélhettek /például vasútépítés/, vagy ahol az előnyös belföldi adottságokat aknázhatták ki /például élelmiszeripar/. A gépgyártásnak azok a területei fejlődtek ütemesebben, amelyek az előbb említett beruházásokat szolgálták ki gépekkel, berendezésekkel. A mezőgazdasági gépgyártás nem bíztatott ehhez hasonlóan gyors sikerrel. Az ötvenes-hatvanas években ugyan a belső piac kiszélesedett, de az agrártársadalomnak csak viszonylag szűk köre volt képes és hajlandó megtakarításait, felvett hiteleit eszköz- és gépvásárlásra fordítani. A magyarországi gyártók többségét az alacsony gépesítettségi fok, a szakmunkások kis száma és a helyi piacokra való termelés jellemezte. Ugyanakkor csak korszerű, nagy tőkeerejű gyárnak lett volna esélye a Lajtán túli és a monarchián kívüli gyártókkal felvenni a versenyt. A hazai cégek általában megrendelésre dolgoztak, és gyakran készítettek egyedi munkadarabokat. A kereskedelmi tevékenység, az anyagbeszerzés is a termelőkre nehezedett. Ennek ellenére a vezető kisüzemek szinte minden olyan felszerelést gyártottak, amelyre egy modern gazdaságban szükség volt. Nemcsak az egyszerűbb konstrukciókat, hanem a legkorszerűbbeket is: például Howard ekéket és boronákat. Croscill hengereket, Hensmann- és Garrett-féle járgánycséplőket, Garrett sorvetőgépeket, Hornsby rostákat. A gyártók láthatóan arra törekedtek, hogy a világ vezető /brit, amerikai, német/ gazdasági gépgyárainak legújabb termékeivel legyenek jelen a hazai piacon. A hullámzó kereslet is a minél több fajta eszköz és gép elő- állítására ösztönzött. A mezőgazdasági gépgyártás minden területén azonban nem bírták a külföldi cégek által diktált verseny ütemét. Mindezt súlyosbította a vásárlóközönség idegenkedése az előítélettel kezelt hazai termékektől.

Külföldi gépgyártók Magyarországon

Az európai országok mezőgazdasági gépgyártása a nagy-britanniai nyomdokain haladt. A szigetországban az ágazat a XVIII.század utolsó harmadában alakult ki. Kezdetben korszerű vasekéket, majd vetőgépeket, cséplőgépeket és gőzlokomobilokat gyártottak a szaporodó brit üzemekben. Az 1770-ben alapított Burell cég /Thetford/ 1851-ben már 160 alkalmazottat, a Garrett cég /Leiston, 1778/ 300-at, a Ransome cég /Ipswich, 1789/ 900-at, a Howard cég /Bedford, 1811/, a Hornsby cég /Grantham, 1815/ és a Clayton és Shuttleworth cég /Lincoln, 1842/ egyenként mintegy 400 főt foglalkoztatott. A brit mezőgazdasági gépgyártók közül a Robert Ransome által 1785-ben alapított cég ekegyártása révén emelkedett a következő évszázad derekára közel ezer főt foglalkoztató gépgyárrá. Már 1808-ban ekéinek szabványosítása segítségével megoldotta az ekerészek cserélhetőségét. A negyvenes-ötvenes években a vetőgépek és a cséplőgépek iránti kereslet számos gyártót fordított előállításuk felé. A Howard és a Hornsby cég által gyártott vetőgépek kevésbé, a Garrett-félék sokkal inkább váltak ismertté a kontinentális Európa, így a magyarországi vevők előtt is. A leistoni céget Richard Garrett alapította, aki a patkókovács és sarlókészítő mesterségét cserélte fel a mezőgazdasági gépgyártással. A Garrett gyár a XIX. században élte fénykorát. Saját fejlesztésű vetőgépeikkel váltak népszerűvé. A Clayton and Shuttleworth mezőgazdasági gépgyár megerősödését - a Marshall céghez hasonlóan - a vasút kiépülésének köszönhette. A lincolni gyár 1848-ban bemutatott gőzlokomobilja révén a vezető cégek közé emelkedett. 1851-ben már 275 db hagyta el a gyárat. Erőgépeiket keresett cséplőgépeikkel társították.31 Az Egyesült Államok az aratógépek fejlesztése és gyártása terén a XIX. század derekán Nagy-Britanniát is megelőzve késztette az európai cégeket szerkezeti megoldásaik követésére.

Az 1850-es, 1860-as években kibontakozó német, osztrák, cseh és magyar mezőgazdasági gépgyártásra a brit és amerikai cégek jelenléte ösztönzőleg hatott. Az angolszász konstrukciók szolgáltak mintául a kontinentális Európa számára. Az alapvető műszaki megoldásokat átvéve az adott ország mezőgazdaságának igényeihez alakították azokat. A XIX. század második felében a nagy-britanniai és az egyesült államokbeli cégek uralták az európai piacokat. Csak néhány termék esetében sikerült a század végére térfoglalásukat visszaszorítani.

A Lajtán túlon a mezőgazdasági felszerelések előállításához az 1850-es évek elején közvetlen ösztönzést - különösen az 1851. évi londoni világkiállítást követően - a Nagy-Britanniából nagy számban importált eszközök és gépek adtak. A korszerű felszerelések első beszerzésére, bemutatására, illetve gyártására egyes nagybirtokosok, például Albrecht főherceg, Schwarzenberg herceg, Lobkovitz herceg uradalmaiban került sor. Linzben 1858-ban a Felső-Ausztriai Mezőgazdasági Társaság angol géptárlatot nyitott, ami időben egybeesett a pesti Köztelken Érkövy Adolf által felállítottal.

Az angol Clayton and Shuttleworth gyár már 1857-ben létrehozta bécsi üzemét. Ez húzó hatással volt a monarchiabeliekre: például Bécsben a Burg, a G. Sigl. majd a M. Hofherr; Prágában a Borosch und Eichmann, a J. Carrow és a C. Dössler cégekre. Jellemző példája a brit mezőgazdasági gépgyártás meghatározó és kisugárzó szerepére, hogy a Bécsben 1869-ben önálló üzemet alapító Matthias Hofherr (Hofherr Mátyás) 1862-től a Clayton and Shuttleworth cég bécsi leányvállalatának művezetőjeként dolgozott. Németországban a lipcsei Sack-ekegyár az 1857-ben elnyert oroszországi ekemegrendelést Angliában gyártotta le. A mannheimi Lanz gyár pedig kezdetben angol és amerikai gépek javításával és készítésével foglalkozott, és csak 1867-ben állt elő saját fejlesztésű termékeivel.32

A külföldi mezőgazdasági gépgyárak azonnal válaszoltak a kitáguló magyarországi értékesítési lehetőségekre. A bécsi cégek például nemcsak az általuk gyártott kisebb eszközökkel és gépekkel jelentkeztek, hanem brit, belga, német, amerikai termékekkel is. A külföldi gyárak képviselőiként hirdettek a szaklapokban, eladási irodákat hoztak létre a fővárosban, majd vidéken. Az elsők közé tartozott a bécsi Ludwig Wolf, aki a Clayton and Shuttleworth és az R. Hornsby and Son angol gépgyárak ügynöke volt egyben. A magyar származású Hubázy György mindenféle angol gépek és az amerikai McCormick aratógépek közvetítésével is foglalkozott. A legjelentősebb osztrák gyártó, a Sigl gépgyár raktárat is nyitott az újpesti rakparton. Rendszeresen részt vettek nemcsak a fővárosi, de a vidéki kiállításokon és versenyeken is. A Monarchián kívüli országok közül főleg a brit cégek tanúsítottak nagy érdeklődést a magyarországi eladások iránt. Gépeik, eszközeik - belföldi vetélytárs nem lévén - uralták a piacot. Világszínvonalú, sorozatban gyártott termékeikkel szemben a hazai gépgyártás még nagyon sokáig nem vehette fel a versenyt. Mielőtt képviseleteiket kiépítették volna, külföldi irodáikon keresztül akár egyénileg, vagy a MGE által támogatva, esetleg az angliai magyar emigránsok segítette levelezés útján történtek a vásárlások. A szabadkereskedelmi elv érvényesülése értelmében államközi egyezmény szabályozta az Angliából Ausztriába - majd a vámközösség folytán Magyarországra is - szállított áruk vámjának maximumát. Ezek szerint az nem lehetett magasabb az áru értékének 25%-ánál, illetve 1870. január 1-től 20%-ánál.33 A kibontakozóban lévő magyarországi mezőgazdasági gépgyártást tehát a Monarchián kívüli országokból érkező árukkal szemben védték vámtételek, de a Lajtán túli vetélytársaktól nem. "Magyarország érdeke a vámtörvényhozás körül egészen más, mint a többi osztrák tartományoké" - írta 1867-ben a vámkérdést az ipari körök oldaláról közelítve meg az Országos Iparegyesület hivatalos lapja.34 Az ausztriai, cseh és morva gyárak termékeit vámköltség nem drágította, és szállítási költségeik is jóval kisebbek voltak, mint az angol vállalatoknak. Ezért az utóbbiak versenyképességük fokozása érdekében gépeik vásárlását azzal könnyítették meg, hogy eladási fiókokat hoztak létre.

Az 1857-ben rendezett nagy sikerű pesti gépkiállításon számos cég képviseltette magát Nagy-Britanniából: a Barett, Exall and Andrew, a Clayton and Shuttleworth, a Burgess and Key, a R. Coleman and Son, a Davy Brothers, a Dray and Co., az R.Garrett and Sons, a Hornsby, a J.Howard, a Ransome és a J. Smith and Sons.35

A brit gyártók közül a Garrett vetőgépgyár, a Howard-féle ekegyár és a Hornsby cég alapított irodát, amely mellett az utóbbi állandó gépkiállítást is létesített Pesten. 1857-ben a gőzcséplőgép-készleteiről nevezetessé vált Clayton and Shuttleworth gépgyár Bécsben majd egy év múlva Pesten szervezett állandó fiókot. A lincolni cég gépeit az Elzászból Magyarországra származott Érkövy (Ehrstein) Adolf által létrehozott "Angol Géptár"-ban mutatta be a Howard és a csatlakozó Hornsby cégekkel együtt.36 A Garrett gyár a pesti Fel-Duna soron lévő Coburg- házban nyitott eladási irodát. 1863-ban már géplerakatot is fenntartottak, ahol világhírű vetőgépeiken kívül gőzcséplőgép-készleteket, járgánycséplőket lehetett vásárolni. A hetvenes években az angol Keer and Shorten ügynökség bonyolította eladásaikat, amely a takarmány-feldolgozó gépeiről nevezetes Turner gyárat is képviselte. A külföldi cégek irodáit, lerakatait az általuk létrehozott gépjavító műhelyek követték. A cukorgyári épületben lévő Angol Géptárat még 1858-ban a Clayton and Shuttleworth gépgyár saját kezelésébe vette. Gőzcséplőgép-készleteik mellett McCormick-, Samuelson- és Wood-féle amerikai arató- és kaszálógépeket, Garrett-féle sorvetőgépeket is eladásra kínáltak. A javítások mellett elkezdték a kisebb gépek előállítását. A szállítási költség mérséklése, a vámtételek kikerülése érdekében Bécsben már 1857-ben kisebb műhelyt vásároltak, majd 1860-ban fiókgépgyárat rendeztek be. A kezdetben mintegy 25-30 munkást, az évtized végére pedig 150 munkást foglalkoztató üzemből kikerülő termékek többsége Pestre került. 1864-ben raktárat béreltek pesti javítóműhelyükkel szemben. A csak saját termékeik javítását végző műhelyben 26 munkás dolgozott a hetvenes évek közepén. Munkásaikat sokkal jobban megfizették, mint a belföldi gyártók: a legalacsonyabb napibér például közel egyharmaddal magasabb volt, mint Vidatsnál.37

A Hornsby gyár 1858-ban szintén raktárat és javítóműhelyt nyitott. Képviseletüket a Fehér Miklós és társa cég látta el, amely Howard, Coleman és Turner termékeket is forgalmazott. 1867-ben alakította ki angol gépraktára mellett javítóműhelyét a W. N. Nicholson and Son angol gépgyár is, ahol 1872-ben kisebb mezőgazdasági gépek gyártásába kezdtek. Gőzcséplőgép-készleteket, stabil gőzgépeket forgalmaztak elsősorban. A cég magyarországi képviselője Philip W. Nicholson volt. Ö adta a nevét a javítóműhelyként működő vállalathoz, ahol 1875-ben 20 munkás dolgozott. Később Philip W. Nicholson lett az önállósuló, sikeres gépgyár vezetője.38 Az eddig említetteken kívül 1873-ig eladási irodát, lerakatot létesített a Marshall Sons and Co., a McCormick, a Ransome, Sims and Head, a Ruston, Proctor and Co. is. Az angol Robey and Co. raktára mellett javítóműhellyel rendelkezett. Nagy-Britanniából főleg bonyolultabb, nagyobb gépeket importáltak. A hatvanas években megerősödő osztrák, cseh és morva gépgyártók egyszerűbb gépeket, eszközöket szállítottak. Köztük a bécsi Burg, Sigl, Hubazy, Kugler és Hubitzky; a prágai Borrosch und Eichmann, Carow és a neutischeini Drössler cég.39

A külföldi mezőgazdasági gépgyárak magyarországi jelenléte ellentmondásokkal volt terhes. Megjelenésükkor Magyarországon nem volt a korszerű gépek működtetéséhez, karbantartásához megfelelő számú és képzettségű szakember, ami hátráltatta eladásaikat . Ennek kiküszöbölésére javítóműhelyeikben gépészek képzését vállalták, amit a MGE erőteljesen pártfogolt.40 Forgalmuk növelése érdekében az agrártársadalom figyelmét a modern eszközök és gépek felé fordították, amivel ösztönözték a mezőgazdasági technika megújítását; műhelyeikben sajátította el a szakma ismeretét a hazai gyártók és munkásaiknak egy része is, illetve termékeik javítása számos mesterembert bírt tökéletesítésükre, önálló konstrukciók alkotására. Ugyanakkor az éppen fejlődésnek induló magyarországi mezőgazdasági gépgyártásnak számottevő konkurenciát jelentettek. Jól példázza a külföldi cégek szerepének kétarcúságát, hogy a belföldi gyártók közül sokan képviseletüket vállalva ( Vidats a Barett, Exall and Andrew és a Hornsby cégekét) raktározták termékeiket, felvették a megrendeléseket és reklámozták árucikkeiket. A képviseleti tevékenységgel jutalékhoz, esetleg munkához jutottak, de az így elért nyereség hosszú távon ráfizetést jelentett: a verseny még kiélezettebbé vált a hazai piacon.41

Az alapítási láz véget ért a hetvenes évek elején. A vállalkozó kedvű, gyárnoki engedélyt elnyerő gépészeknek, lakatosoknak, kovácsoknak és szitásmestereknek, illetve külföldről érkezett szakembereknek köszönhetően megteremtődtek a mezőgazdasági gépgyártás alapjai Magyarországon. Bár a kisipari keretek közül gyáripari szintre csak Vidats, Röck és Kühne cégei emelkedtek, a korszakban a gépgyártás - amennyire egyáltalán elkülöníthető a vas- és fémipartól - legeredményesebb területének éppen a mezőgazdasági gépgyártás bizonyult.

II. fejezet

Tartalomjegyzék