A magyar mezőgazdasági gépgyártók a modern traktorok elterjedése előtt tapasztalatokat szereztek az erőgéppel vontatott talajművelő eszközök előállításáról. A gőzeke-készleteket készítő MÁVAG, HSCS Rt., Ganz gyár és Schlick-Nicholson gépgyár gőz-ekelokomotívokkal húzott billenőekéket, kultivátorokat, tárcsás boronákat és hengereket is gyártott. Fontos ismereteket gyűjtöttek a motorekegyártás során is.
A traktor vontatású eszközök kezdetben a szilárdabb kivitel tekintetében mutattak fogatos társaikhoz képest különbséget. Az igaerővel vontatott munkagépektől csak fokozatosan különültek el. Először a gőzekeszántáshoz hasonlóan üléssel ellátott traktorekéket alkalmaztak. A kezelő az eke munkáját ellenőrizte, illetve annak eltömődését akadályozta meg. Az 1920-as években terjedtek el a külön kezelőszemélyzetet nem igénylő, a traktorvezető által működtethető típusok.
Az ekefejeket megmagasították, hogy megakadályozzák az eltömődést. Ezt a célt szolgálta az utolsó ekevas elé szerelt tárcsa alakú csoroszlya is. A kormánylemezeket három rétegű simára csiszolt tüköracélból /páncélacél/ készítették. A két külső rétegét üvegkeménységűre edzették, a középső rugalmas anyagból volt, ezzel a kormánylemez törését, illetve az agyagos talaj rátapadását kerülhették el. A tarlókereket kapaszkodókkal látták el, hogy az eke kiemelésekor azok ne csúszhassanak meg. Megoldást kellett találni a szántás mélységének és az eke kiemelésének menet közben történő állítására is.
A nehéz traktorok megjelenése az 1910-es évek elején a Resicai gépgyárat traktorekék készítésére sarkallta. A traktoreszközök előállítása azonban csak a magyarországi traktorgyártás megindulásával vette ténylegesen kezdetét. A traktorokat előállító cégek üzleti megfontolásból a náluk erőgépet vásárló vevőt traktoreszközökért nem küldhették a konkurenciához. A HSCS Rt., mint a legfőbb hazai traktorgyártó meghatározó szerepet játszott készítésükben. A Weiss Manfréd Művek annak ellenére, hogy traktorgyártása nem volt kiemelkedő jelentőségű, traktorekéket nagy számban állított elő. A győri Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. elsősorban saját traktoraihoz készítette azokat. A MÁVAG, bár traktorokat előállított, de munkaeszközeiket nem. Az állami gyár kis sorozatokban készített traktorai mellé nem építette ki saját traktoreszköz-gyártását.
A hazai traktor- és traktoreszközgyártás kései indulása miatt külföldi gyártmányok uralták a piacot az 1920-as években. A német Eberhardt- és Sack-félék, az amerikai McCormick-, John Deere-, Massey-, Harris-, Oliver-félék voltak keresettek. Különösen nagy népszerűségre tettek szert Magyarországon az ulmi gyárból kikerülő Eberhardt-típusúak. Traktoreszközeiket a legváltozatosabb kivitelben készítették. Az 1920-as évek végén ágyekéből 15-félét /2-5 db ekevassal/, tarlóhántóból 7-félét /4-8 db ekevassal/, kínáltak. Ágyekéik maximális szántási mélysége 26 és 32 cm, szélessége 0,48 és 1,4 m között mozgott. Tarlóhántó ekéik esetében a mélység legfeljebb 16-20 cm, a szélesség 0,80-1,90 m között változott.509 Az Eberhardt-ekék sikerére jellemző, hogy még a HSCS Rt. is forgalmazta termékeiket a harmincas évek elejéig.
A kispesti gyár nem az Eberhardt-féle traktorekék szerkezeti megoldását követte saját gyártmányainál. Kezdetben egyrészt az amerikai gyártmányú traktorekék konstrukcióit utánozták: ágyekéik hajlított "hattyúnyakú" gerendelyére 2-3 ekevasat szereltek és ekéik csavaros kormánylemezét páncélacélból készítették. A tökéletesebb munkavégzés és az eke eltömődésének megakadályozása érdekében az ekevasak elé tárcsa alakú csoroszlyát illesztettek. A háromvasú ekéhez hátsó barázdakereket is alkalmaztak. Másrészt több változatban /4-6 ekevassal felszerelve, tárcsás csoroszlyával/ gyártották a "Pannónia" tarlóhántó ekéket. Később növelték a tarlóhántó ekéikre felszerelhető ekevasak számát, illetve megoldották két hántónak , vagy egy hántó- és egy ágyekének az összekapcsolhatóságát.510
Fordulatot jelentett a HSCS Rt. által gyártott traktorekék között az "Universal" nevű változat. Az új szerkezetű ekét fel lehetett használni mélyszántásra, altalajlazításra, trágya alászántásra és tarlóhántásra is. A mélyszántásra felszerelt ekét altalajlazítóval lehetett kombinálni. Az "Universal" eke normál kormánylemeze is képes volt tárgya alászántásra, de gerendelyére külön trágyaalászántó eketesteket is illesztettek. A tarlóhántáshoz 5-7 ekevasú tarlóhántó betétet lehetett rászerelni. A különféle talajadottságokhoz kétféle kormánylemezzel gyártották: a könnyebb - és a középkötött talajokra hengeres kormánylemezzel, a kötött talajokra csavarossal. Az "Universal" ekékhez egy tárcsás csoroszlya tartozott, de több is felszerelhető volt rá. A szántás mélységét a traktorülésből a tarlókerék állítókarjával lehetett szabályozni, amely a barázdakereket is igazította.511
A kisebb mezőgazdasági üzemek traktorekéjének szánták a "Hungária" mély- és középmélyszántásra alkalmas ekéjüket. A 2-4 ekevassal készült eke súlya szántáshoz előkészítve 440-485 kg között mozgott, ami lehetővé tette a kisebb teljesítményű traktorokkal való vontatást. Ugyanazzal a kiemelő szerkezettel volt ellátva, mint nagyobb társai. Az eke kiemelését a traktorban ülve lehetett végrehajtani. Egy kötél megrántásával az eke tetszőlegesen kiemelhető, illetve újbóli meghúzásával az előre beállított szántásmélységbe visszaengedhető volt. A traktoreszközök három pontos felfüggesztését és hidraulikus működtetését 1934-1935-ben Harry Fergusson oldotta meg. A korszerű eljárás elterjedését az új rendszerhez kifejlesztett speciális munkagépek szükségessége és magas ára akadályozta. A vizsgált korszakban magyarországi gyártásukra nem került sor.512
A HSCS Rt.-on kívül traktorekék fokozottabb gyártásával a Weiss Manfréd Művek foglalkozott. Amerikai rendszerű mélyszántó ekéket, német szerkezetű tarlóhántókat és a kispestieket követve 3-4 ekevasú univerzális ekét készítettek. Az utóbbiakat 5-6 ekevasú tarlóhántó betéttel lehetett felszerelni. Kiváló anyagminőségű univerzális ekéik nagy súlya a traktoroktól felesleges erőtöbbletet igényelt. A HSCS Rt. három ekevasú típusa 563 kg, a csepelieké 700 kg volt.513 A traktoreszközök közül a tárcsás boronák érdemelnek még nagyobb figyelmet. A traktorral vontatott tárcsás boronák az ekékhez képest kevesebb műszaki problémát vetettek fel. Szállításukat felszerelhető kerekek segítségével oldották meg, és a tárcsák munkamélységének állítását a traktorban ülve is lehetővé tették. A traktor vonóerejétől függően két sorban 26-42 acél tárcsát helyezhettek el. Elsősorban tarlóhántásra, a vetést előkészítő porhanyításra voltak alkalmasak.514
Az egyéb traktoreszközök kevésbé terjedtek el. A traktorok után akasztható boronákat, kultivátorokat, hengereket, tárcsás-ekéket a HSCS Rt. a korábban már említettekhez hasonlóan gyártotta ugyan, de keresletük igen korlátozott volt. A Weiss Manfréd Művek a tárcsaboronák és a kultivátorok előállításába kapcsolódott be.
A magyar mezőgazdasági traktoreszközök szükségletét az 1930-as években már a hazai gyárból elégítették ki. A legfőbb gyártó, a HSCS Rt. traktoreszközökből évi 1500 darabos gyártási képessége egymagában is többszöröse volt a belföldi keresletnek.
A traktoreszközök elterjedéséről az 1935. és az 1942. évi gépösszeírások tudósítanak. A statisztikai felvételek azonban a traktorekék számát a billenőekékével együtt adták meg, illetve a többi traktoreszközről egyáltalán nem szólnak.
Ha az 1935. évi összeírás esetében a traktor- és billenőekék számából levonjuk a gőz- és egyéb szántógép-szerelvények számát, akkor megközelítőleg a traktorekékét kapjuk meg. Az így nyert mennyiségnél az ténylegesen több lehetett, mivel ekkor már nem minden gőzekelokomotívhoz társult billenőeke. Magyarországon 1935-ben mintegy 6400 darab traktoreke volt.515 Országos átlagban minden traktorra jutott egy-egy traktoreke. Ezzel az eljárással az egyes üzemkategóriák ellátottságát is nyomon követhetjük. A 100 kh alattiakban egy traktorra 0,7 darab, a 100 és 1000 kh közöttiek esetében 1,0 darab és az 1000 kh felettiekben 1,2 darab eke jutott. A mezőgazdasági nagyüzemek nemcsak traktorekékkel, hanem egyéb traktorvontatású eszközökkel is jobban felszereltek voltak.
Az 1942. évi gépösszeírás vonatkozásában hasonló módszert követve az eredmény visszaesésről tanúskodik: országos viszonylatban egy traktorra 0,7 darab traktoreke jutott.516 A traktorok számának gyors emelkedésétől /10544 db/ tehát az ekevásárlások lemaradtak. Ennek legfőbb oka, hogy az 5 kataszteri holdig terjedő üzemekben beszerzett nagy mennyiségű traktorhoz nem társultak ekék. Ebben a kategóriában egy traktorra 0,3 darab eke esett. A háború alatti munkaerőhiányt kihasználó vállalkozói magatartás / traktorok kölcsönzése, a bércséplés/ húzódhat meg e jelenség mögött. Az ekével való ellátottság a 100-1000 kh közötti üzemekben 0,8 darabra romlott. Javult viszont az 1000 kh feletti nagyüzemekben, ahol egy traktorra 1,4 darab eke jutott. Ebben a kategóriában a traktorok száma ugyan csökkent, de az erőgépállomány korszerűsödött, amihez a traktorekék egy gépre eső számának a növekedése járult.
Az 1942. évi gépösszeírás traktoreszközökre vonatkozó részletezőbb adatsora szerint a trianoni Magyarországon az ekék után a tárcsás boronák száma volt a legmagasabb, 2446 darab. A traktorvontatta boronáké 1234 darab, a hengereké 689 darab és a kultivátoroké 608 darab.517 A hozzávetőlegesen 7000 darab traktorekéhez 5036 darab különféle eszköz társult. Ez azt jelenti, hogy országos átlagban egy traktorra 1,1 traktoreszköz esett.
A trianoni békeszerződés következtében számos ekegyártással foglalkozó vállalat került az új országhatárokon kívülre. Különösen súlyos veszteség volt a resicai Osztrák Magyar Államvasúttársaság mezőgazdasági gépgyárának a kiesése, ahol nemcsak kész ekéket állítottak elő nagy mennyiségben, hanem ekealkatrészeket is. Az így támadt hiány pótlására kapcsolódott be az ekék készítésébe a Weiss Manfréd Művek, amely a háborút követően óriási kihasználatlan termelési kapacitással rendelkezett.
Az 1920-as évek eleji állami gépbeszerzési akció juttatta a csepeli gyárat az első jelentős ekemegrendeléshez. Kezdetben a kisebb mezőgazdasági üzemek számára állítottak elő talajművelő eszközöket. Első könnyű ekéik a kispesti HSCS Rt. által gyártottak alapján készültek, később a német Eberhardt-féle fogatos ekék mintáját követték, illetve kifejlesztették saját konstrukcióikat. A Weiss Manfréd Művek képes volt ekealkatrészek tömeggyártására is. Széles választékban készítettek préselt acél kormánylemezeket, kovácsolható szántóvasakat, ekenádakat és csoroszlyákat.518
A Weiss Manfréd Művek mellett a jelentős magyarországi ekegyártók közé tartozott a HSCS Rt. A kispesti gyár figyelme azonban a traktorgyártással összefüggésben a traktorekék felé fordult. Ennek ellenére nagy számban állított elő fogatos ekéket. A kisebb mezőgazdasági üzemek kedvelt ekéit készítette a Kühne Rt. Gyártmányaik kifejezetten a kisgazdaságok igényeihez igazodtak. Az első világháború idején üzembe helyezett új öntödéjük segítségével a fővárosi versenytársakhoz hasonlóan ekéiket tüköracél kormánylemezekkel látták el.519
A fogatos ekék szerkezeti megoldásai lényegesen nem tértek el a már korábban kifejlesztett Sack-féle önvezetékes acélekétől. A szántás mélységét a nyeregvánkos emelésével-süllyesztésével, illetve a vezetőláncok hosszának állításával szabályozták. Az eke egyenletes járását a két láncos, szabályozócsavarral ellátott önvezeték és az állítható tarlókerék biztosította. Az egy eketestű ekéket I vagy U profilú gerendellyel készítették.
A Sack-féle keretes ekék mintájára mindhárom jelentős hazai ekegyártó készített több eketestű változatokat. Kovácsolt acélból készült keretre illesztették az eke alkatrészeit. Az eke végére hátsó mankókereket szereltek, ami lehetővé tette a szántóföld minden szögletének megmunkálását. A kerekeket kilincsművel látták el, hogy az ekét könnyen lehessen emelni és süllyeszteni. A szántásmélységet kiemelőkarként is működő fogasívvel összekapcsolt karral szabályozták. A többvasú, keretes, hátsó mankókerekes ekéket a kormányzást könnyítő farúddal is felszerelhették.
A gyártók arra törekedtek, hogy kisebb változtatásokkal megfeleljenek a vevők igényeinek. A kormánylemezeket nagy keménységű, mégis rugalmas tüköracélból különféle alakban készítették. Például a HSCS Rt. könnyű ekéit laza talajra hengerded, illetve a ruhadló-ekék mintájára meredek kormánylemezzel is gyártotta.520 Az ekefejeket megmagasították, hogy az eltömődést megakadályozzák. A kopás csökkentése érdekében az ekenád csúszó felületét meghosszabbították, esetleg kettős eketalpat alkalmaztak. Az eketaligáknál a kerekeket pormentes, egyes típusoknál cserélhető perselyű kerékaggyal látták el. A HSCS Rt. vezette be a megszokottnál hosszabb kerékagyak alkalmazását, ami csökkentette a tengely kopását, és biztosabb járást adott az ekének. A kerekeket két küllősoros kivitelben is készítették. Az eke gerendelyének kiugrását az ekevánkos fölé szerelt kengyellel akadályozták meg.
Kisebb hangsúly esett a több funkciós egyetemes ekék előállítására. Az egyetemes ekékhez például kapáló-, kultivátorozó- és burgonyakiszántó-vasakat lehetett illeszteni. A legáltalánosabb a tarlóhántó kettős eketesttel való felszerelhetőségük biztosítása volt, ami feleslegessé tette a tarlóhántó ekék külön beszerzését. A Kühne Rt. minden ekéjét - a legkönnyebb kivételével - alkalmassá tette hántó betét illesztésére, noha maga is előállított négyeketestű tarlóhántót.
A HSCS Rt., a Weiss Manfréd Művek és a Kühne Rt. mellett a magyarországi ekegyártás fontos központja volt a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Az 1920-as évek elején még csak rúdvasat és vaslemezt, később már ekealkatrészeket /szántóvasat, kormánylemezt, eketalpat stb./ szállítottak az ekegyártóknak. Gőz- és traktorekékhez is készítettek alkatrészeket. 521
A belföldi gyártók képesek lettek volna az ekék iránti keresletet teljes mértékben kielégíteni. A két világháború közötti időszakban a hazai gyártmányok háttérbe szorították a külföldi termékeket. A német ekék közül különösen a Sack- és az Eberhadt-féle ekék voltak népszerűek. Az importált német ekék között a Magyarországon nem vagy nem elegendő mennyiségben gyártott ekefajták voltak többségben. Az Országos Mezőgazdasági Kamara például a Sack-féle váltóekék behozatalát tartotta indokoltnak.522Ugyanakkor az Eberhadt-ekék kiszorítására készítette a Weiss Manfréd Művek, annak egyik keresett típusát. A német ekék az 1920-as évek közepén a hasonló magyar termékeknek másfélszeresébe kerültek, és az évtized végén áruk még mindig mintegy egyharmaddal volt magasabb. Az ekék 1925 és 1929 között 13,6-18,1%-kal részesedtek az összes mezőgazdasági eszköz- és gépbehozatalból. 1925 és 1928 között az ekeimport értékét tekintve 2,7-szeresére emelkedett. Az infláció, majd a húszas évek második felének konjunktúrája tehát magával hozta az ekevásárlások fellendülését is. A világháború alatt leromlott ekeállomány jelentős hányadát ekkor cserélték ki. A válságot előre jelezte az ekebehozatal 1928. évi zuhanása. A mezőgazdasági vásárlóerő összeomlása egészen a világháborúig jelentéktelen szintre süllyesztette az ekék importját.
A hazai gyártók az 1920-as évek elején a belföldön eladni nem tudott ekéket a délkelet-európai országokban és Szovjet-Oroszországban próbálták meg értékesíteni. A német és a cseh konkurencia azonban szűk keretek közé szorította exportjukat. A Szovjetunióba irányuló ekekivitelt különösen a Weiss Manfréd Művek szorgalmazta, amely a húszas évek első felében Ausztrián és Németországon keresztül bonyolította exportját. 523Főleg a Magyarországtól elszakított területekre szállították árucikkeiket. Az ottani lakosság ragaszkodván a megszokott ekefajtához szívesen vásárolta a magyar termékeket. Az ekék kivitelét a belföldi fogyasztás megélénkülése fogta vissza az évtized második felében, majd pedig a válság nyomta azt igen alacsony szintre. A balkáni országok gazdáinak megrendült fizetőképessége a harmincas évek második felében sem tette lehetővé a fokozottabb exportot. A második világháború idején a belföldi fogyasztás növekedése mellett az ország szükséges nyersanyagokkal való ellátását szolgálta az ekék kivitele. Kompenzációs üzlet keretében például a Weiss Manfréd Művek szállított 1943-ban és 1944-ben jelentős mennyiségű ekét Törökországba.524
A fogatos ekék számának alakulását nem lehet nyomon követni sem az 1935. évi, sem az 1942. évi gépösszeírás közzétett adatsorai alapján, mivel a korábbi felvétel a fa- és a vasgerendelyes ekék együttes számát adta meg, viszont a későbbi kimutatás csak a vasgerendelyes ekéket tüntette fel.525 Az 1942. évi gépösszeírás során is összeszámolták a fagerendelyeseket, de az ekékre vonatkozó összesítésből, amelyet 1948-ban publikáltak, kimaradtak. Pedig az ekék számának változását illetően 139195 darabot kitevő fagerendelyes egyvasú ekék figyelembevételével alapvetően más eredményre juthatunk. 526 Az 1942. évi gépösszeírás közzétett adatai szerint 501847 darab eke volt a trianoni országterületen, ami az 1935. évi mennyiséghez képest 24,4 %-os visszaesést jelentene, de a figyelmen kívül hagyott fagerendelyes vasekéket beszámítva az csak 3,4%-os volt! A magyarországi fogatos ekeállomány a valóságban tehát az 1935. évi 663887 darabról csak 641042 darabra csökkent. Ez a visszaesés részben annak tudható be, hogy a traktorral való szántás terjedése kiselejtezhetővé tette a fogatos ekék egy részét. A bérszántás - különösen a háború teremtette munka- és igaerőhiány következtében - szintén hozzájárult az ekék számának csökkenéséhez. Az ekeállomány összetétele minőségileg javult. Egyedül a HSCS Rt. 1930 és 1940 között közel 20 ezer darab fogatos ekét adott el. A vasekék döntő többségét 87,4%-át az egyeketestűek alkották, a két eketestűek 11,6%-át és a három vagy annál több barázdásak csak 1,0 %-át. Az előrelépés lassúságát azonban éppen a fagerendelyes ekék magas, 21,7 %-os aránya jelzi.
Az ekegyártással foglalkozó cégek kivétel nélkül egyéb talajművelő eszközök előállítását is végezték. A világgazdasági válság előtt a kisebb gyártók közül a Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár Rt., a Kaposvári Vasöntöde és Gépgyár Rt., a törökszentmiklósi Lábassy-féle ekegyár, a szombathelyi Magyar Motor- és Gépgyár Rt., a Pohl E. és Fiai Gépgyár, a nagykanizsai Weiser I. C. Gazdasági Gépgyár készítette őket. A HSCS Rt., a Kühne Rt. és a Weiss Manfréd Művek a válság után is nagy mennyiségben gyártott kultivátorokat, kapálógépeket, boronákat, hengereket.
A RIMA az 1930-as évek végén állt elő a Rima-Clausing-féle ekefejjel, amely a szántást és az altalajlazítást egyszerre végezte. Az eketestet bármely közönséges eke gerendelyére rá lehetett szerelni. Alapvetően mélyművelő ekeként volt használható. Az altalaj lazítására egyszerűbb megoldást kínált a HSCS Rt.: a fogatos eke gerendelyének meghosszabbított végére illeszthető lazító szerszámot.527 Az altalaj művelése - különösen kötöttebb talajviszonyok közepette - gépi vonóerővel volt eredményesen elvégezhető.
A különféle talajművelő eszközök technikai szempontból nem sokat változtak a huszadik század elejéhez képest. A gyártók évtizedek alatt kiforrott típusaikat készítették, amelyeknek anyaga javult és kezelésük tökéletesedett.
A föld lazítására, porhanyítására szolgáló fogatos ekeszerű talajművelő eszközök közül a kultivátorok, az irtóekék /extirpátorok/ és a mélyítő ekék /grubber/ száma együtt sem érte el a húszezer darabot. Használatuk célszerűsége ellenére a tavaszi szántóföldi munkákat továbbra is ekével végezték. Mennyiségük 1935 és 1942 között közel egynegyedével /4360 db/ csökkent.528A visszaesés oka, hogy a nagybirtokon fogatos eszközök helyett /számuk itt 3713 darabbal csökkent/ egyre inkább traktorral látták el azok feladatát. Csak részben magyarázhatjuk ez utóbbi jelenséggel a fogatos kapálógépek /lókapák/ számának csökkenését. A 100 kh alatti mezőgazdasági üzemekben 1935-höz képest csaknem 15 ezer darabbal találtak kevesebbet az 1942. évi összeírás alkalmával, ami a visszaesésnek 47,3%-át tette ki. A parasztgazdaságok egy részében a fogatos eszközök helyett ismét a kézi szerszámokat használták, illetve a mással elvégeztetett lókapálás költségeit megfizették, méginkább ledolgozták.
A fogatos boronák és a hengerek száma mérsékelten, 2,7%-kal illetve 6,0 %-kal, csökkent. A boronák többségét, 83,5%-át fogasak alkották. A tárcsás boronák száma az 1935. évi 12 200 darabról 1942-ben 7669-re csökkent. A nagybirtokok esetében az 57,5%-os /1799 db/ visszaesést a traktorral való tárcsázás terjedése okozta. A 10-20 kataszteri holdig terjedő parasztgazdaságokban 67,9 %-kal /665 db/, a 20-50 kh közöttiekben pedig 43,5 %-kal /500 db/ csökkent a tárcsás boronák mennyisége, amit kihasználtságuk elégtelensége és túlzottan nagy vonóerő igényük magyarázott. A mezőgazdasági kisüzemekben nem is a tárcsás boronák, hanem az ekék, a fogasok és a hengerek száma volt elégtelen.
A fogatos talajművelő munkagépek száma együttesen 1935 és 1942 között csak 25165 darabbal növekedett. Ezen a területen nem történt sem mennyiségi, sem minőségi tekintetben gyökeres fordulat. A két gépösszeírás között eltelt rövid idő, amelyet a válság elhúzódó hatásai tovább csökkentettek, azt nem is tette lehetővé. A magyar mezőgazdaság eszközellátottsága e téren az 1935. évi szinthez képest alig változott. A parasztgazdaságok többsége a földmunkákhoz ekét, fogast esetleg sima hengert használt.
A nagy múltra visszatekintő magyarországi vetőgépgyártást is súlyosan érintette a trianoni békeszerződés, amelynek következményeként Csehszlovákiába került az Első Losonci Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mint tudjuk ez a korszerű gyár kifejezetten a vetőgépek előállítására szakosodott. Az így támadt űrt az összeszűkült országterületen üzemelő vállalatok töltötték be.
A vetőgépeknek a századfordulón bekövetkezett technikai tökéletesedése után csak kisebb jelentőségű korszerűsítéséről beszélhetünk. A gépeket kétféle vetőszerkezettel gyártották: merítő- és tolórendszerűt. A régebbi megoldású merítőszerkezetekkel /kanalas, merítőkerekes, merítővályús/ ellátottakat különösen aprómagvak vetésére tartották előnyösnek. Sík terepen tökéletesen, de hegyes vidéken egyenetlenül vetettek. A tolószerkezetűek /korongos, bütykös henger, gyűrűs/ hegyes terepen is azonos magmennyiséget vetettek, de kényszerműködtetésük miatt nagyobb százalékban roncsolták a vetőmagot.529 A vetőgépek többségénél átvették a Melichar-féle keverőtengelyes megoldást, ami megakadályozta a magszekrény eltömődését.
A vetőmagszekrényt esetenként vaslemezzel burkolták. A vetőtölcsérek továbbra is tölcséres-, acélrugós és bádogcsöves kivitelben készültek. A vetősaruk elé - külön tartozékként - a talajegyenetlenségek megszüntetésére kis boronákat szerelhettek, illetve utánuk nyomóhengereket akaszthattak. A vetősarukra a gazok elvágása, az eltömődés megakadályozása érdekében csoroszlyát, esetleg tárcsa alakút kapcsoltak.
A súly csökkentése érdekében alumínium felhasználására törekedtek. A Kühne Rt. például már az 1920-as évek elején alumíniumból készült vetőszerkezettel látta el - drágasága folytán sikertelenül - néhány típusát. A mosoni gyár műtrágyaszóróval kombinált "Universal Drill" vetőgépei alumínium vetőszerkezetük révén nagyságától függően 70-160 kg-mal könnyebbek, ugyanakkor 100-140 pengővel drágábbak voltak, mint az EMAG Rt. gyártotta "Losonci Record VIII." vetőgépcsalád megfelelő gépei.530A könnyebb kezelhetőség érdekében az elvetett mag mennyiségét szabályozó cserélhető fogaskerekek helyett beépített, változtatható áttételű fogaskerék-rendszert alkalmaztak.
Magyarországon a húszas évek első felében a HSCS Rt., a Kühne Rt., a Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár Rt., a Schlick-Nicholson gépgyár és a Weiss Manfréd Művek készített vetőgépet. Az évtized második felében az EMAG Rt. rövid ideig tartó szerepvállalása után, a kispesti, a mosoni és a csepeli cég kezében összpontosult a vetőgépgyártás.
A belföldi fogyasztás alacsony színvonalát jelezte, hogy új gyártóként a korszakban csak a Weiss Manfréd Művek jelentkezett. A húszas évek elején piacra hozott vetőgépük a hagyományosnak tekinthető merítőkanalas szerkezetű volt. "Agrár-Drill" nevű gépcsaládjuk 12-22 soros változatban, kétféle sortávolsággal készült. Az elvetendő mag mennyiségének szabályozását több fokozatú, beépített fogaskerék-rendszert működtető karral vagy kerékkel lehetett elvégezni. Az 1930-as években egyrészt a kisebb mezőgazdasági üzemek számára "Agrárdrill-Novus" néven 12, illetve 13 soros könnyebb típussal, másrészt egy korszerűbb, tolóhengeres változattal is előálltak. Az utóbbi a Melichar-féle szerkezeti megoldást követve a magyar piacon jelenlevő Melichar-, és a Pratzner-féle cseh vetőgépeknek igyekezett versenyt támasztani. A tolóhengeres, 13 soros "Parvus-Drill" gépük kis súlya /300 kg/ könnyen kezelhető és hegyi vetésre is alkalmas volt. A merítőkanalas vetőgépeikre műtrágyaszóró szekrényt lehetett szerelni, amelynek segítségével egyszerre juttathatták a magot és a műtrágyát a földbe.531
A Kühne gyártmányok nem veszítettek népszerűségükből. Vetőgépeik korszerűsítése, az új típusok bevezetése már 1914 előtt megtörtént. A világháború után is gyártották a "Mosoni-Drill" tológyűrűs és a "Vera-Drill merítőkanalas gépüket. A "Royal-Drill" műtrágyaszóróval kombinált vetőgépet a Melichar-rendszerű "Optima-Drill"-lel váltották fel. Ennél a gépnél a nagy súly miatti vonóerő-szükségletet az előállvány és a vetőgép kerekeinél alkalmazott görgős csapágyakkal csökkentették. A mosoni cég hírnevét nem nagyobb teljesítményű termékekkel, hanem a kisebb mezőgazdasági üzemek számára készített típusaival vívta ki. Két gépükkel is ezt a célt szolgálták: a merítőkanalas "Falu Drill"-lel és a tolókerekes "Kedvenc-Drill"-lel. Az előbbi 12 soros, 250 kg-os gépet egy lóval is lehetett vontatni. Az utóbbi /11-15 soros, 270-315 kg/ a hegyes vidékeken vált népszerűvé. A második világháború előtt a kisebb gépeknek a kerekeire is pormentes csapágyat szereltek fel, ami a kerékdőlés megszüntetésével együtt tovább csökkentette a szükséges vonóerőt.532
A kispesti HSCS Rt. vetőgépgyártása csak néhány típusra korlátozódott. A "Gazda-Drill" képviselte a merítőkanalas, a "Viktória Drill" a tolókerekes változatot. Az egyes típusokon belül viszont széles választékot kínáltak. Például a merítőkanalas gépüket 12-24 soros, 1170-2512 mm- es vetési szélességgel készítették. A kispesti gyárban is kifejlesztettek egy merítőkanalas-rendszerű, 12 soros vetőgépet "Falu-Drill" néven a kisebb mezőgazdasági üzemek számára. A "Gazda-Drill"-re alapozva pedig műtrágyaszóróval kombinált vetőgépet állítottak elő.533
Az EMAG Rt. az 1920-as évek második felében ismét bekapcsolódott a vetőgépgyártásba. Nem a saját fejlesztésű, de elavult szerkezetű vetőgépeiket, hanem a Losonci gépgyár szabadalmaztatott "Rekord" nevű merítőkanalas változatait készítették. Az EMAG Rt. 1932-ben átmenetileg beszüntette mezőgazdasági gépgyártását. A harmincas évek végi konjunktúra idején sem élesztették újra a vetőgépek előállítását, mivel előzetes számításaik szerint önköltségi áruk magasabb lett volna, mint a HSCS Rt. gépeinek eladási ára.534
Az első bécsi döntést követően a MÁVAG-ral összetársított Füleki Iparművek Rt. a háború teremtette kereslet, illetve a kormány nagyszabású mezőgazdaság fejlesztési elképzeléseinek hatására vetőgépgyártásba kezdett. A kisebb mezőgazdasági üzemek számára 1943-ban kialakított "Alfa" merítőkanalas vetőgépük tömeges előállítására a hadiipari termelés elsődlegessége, a háborús anyaghiány következtében nem kerülhetett sor.535
A traktorvontatta vetőgépek Magyarországon a korszakban nem terjedtek el. Az első ilyen vetőgépek a húszas évek derekán bukkantak fel, de alkalmazásuk egyedi esetekre korlátozódott. 1925 nyarán hozták Magyarországra az első kifejezetten traktorvontatásra épített Sack-féle 24 soros (4 m széles) vetőgépet.536 Az EMAG Rt. kísérleti jelleggel 1927-ben készített néhány traktorvontatású vetőgépet, de gyártásuk bevezetésére nem került sor. A "Losonci Rekord VIII." kombinált vetőgépet tették a traktorral való munkavégzésre alkalmassá. A 32 soros, 1200 kg-os vetőgép lényegében a fogatos gép megnagyobbított változata volt. Nemcsak a traktorvontatású vetőgép magas ára, hanem tökéletlen munkavégzése is a kereslet elmaradását eredményezte. A traktorral való vetésnél a tábla szögleteit kézzel kellett bevetni, a fordulókban egyenetlenül szóródott ki a mag és a traktor mély keréknyomokat hagyott.537
A hazai gyártók fogatos vetőgépeket a belföldi keresletet meghaladó mennyiségben készítettek. Termékeiket a szomszédos országok magyarlakta vidékein különösen szívesen vásárolták. A hazai fogyasztás megtorpanása a válság első éveiben felduzzasztotta a kivitelt. A forgalom összeomlását példázzák a HSCS Rt. és az EMAG Rt. vetőgép eladásai. A HSCS Rt. 1930-ban még 762 vetőgépet adott el, de 1932-ben már csak 68 darabot. Raktáraikban 1279 darab eladatlan gépet tároltak. Ugyanezekben az években az EMAG Rt. 814, illetve 80 darabot értékesített, és 519-et raktározott.538 Főleg a fizetőképes olasz piacon igyekeztek vevőt találni. A sikeres export érdekében a gépeket az ottani igényekhez alakították. A kivitel 1932 és 1934 között minimális szinten mozgott, és azt követően is csak mérsékelten emelkedett. Az export 1939. évi visszaesése részben a nemzetközi feszültségekből, részben a belföldi piac megélénküléséből fakadt.
Az 1920-as évek második felében a vetőgépek behozatali értéke valamivel meghaladta ugyan a kivitelét, a vetőgépek külkereskedelmi forgalmát mégis inkább a kiegyensúlyozottság jellemezte. A már korábban is keresett cseh és német termékek választékbővítő szerepet játszottak. Az import a válság következtében az 1929. évi kimagasló félmillió pengős szintről 1932-ben kétezer pengőre zuhant. A vetőgépimport az évtized második felében is jelentéktelen értéket képviselt.
A vető- és ültetőgépek száma az 1935. évi 109147 darabról 1942-ben 121399-re emelkedett. A legjelentősebb tételt a sorvetőgépek alkották: 1935-ben az összes 82,9%-át, 1942-ben már 92,4%-át.539 Arányuk e jelentős növekedését a világháború idején készült kimutatásban nem szereplő szórvavetőgépek /számuk 1935-ben 11 714 darab/ ugyan valamivel csökkenthetik, de meghatározó szerepük a gépcsoporton belül változatlan marad. Amíg a 100 kataszteri holdon felüli mezőgazdasági üzemekben visszaesett a sorvetőgépek mennyisége, addig az ennél kisebbekben 24 541 darabbal növekedett. Különösen kiemelkedő a 10-50 kataszteri holdig terjedőek kezén lévő mennyiség, ahol 1935-ben az összes sorvetőgép 62,4%-a és 1942-ben 66,0%-a volt megtalálható. 1942-ben a sorvetőgépek között a kifejezetten kisebb gazdaságokba való 12 sorosak az összes 13,4 %-át / 15 025 db/ alkották, a 13-20 soros gépek pedig a 82,8%-át /92914 db/.540 A parasztgazdaságokban a 15 soron felüli változatok már nem voltak jellemzőek. A nagybirtokon gazdaságosan kihasználható 21 vagy annál több sorosak az összes 3,8 %-át /4278 db/ tették ki, ami a 1000 kh feletti üzemekben lévő sorvetőgépek számával /4009 db/ csaknem megegyezik.
A drága, nagy vetőszélességgel dolgozó műtrágyaszóróval kombinált sorvetőgépek száma 1942-ben is alig haladta meg a háromezer darabot. Döntő hányaduk /79,5%/ a 100 kh feletti üzemekben működött. A sorvetőgépekre országos átlagban /a műtrágyaszóróval kombináltakkal együtt/ 1942-ben 85 kh szántóföld esett.
A kukorica-ültetőgépek mennyisége 5151 darabról 3083-ra csökkent, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a sorvetőgépek kisebb szerkezeti átalakítással képesek voltak a kukorica vetésére is.
A burgonyaültető gépek - főleg Németországból importálták őket - száma bár emelkedett, de pontos mennyisége a statisztikai felvételek feldolgozásának eltérő csoportosítása miatt nem állapítható meg. Magyarországon "mindenes" néven emlegették a burgonyaültető gépeket, amelyek töltögetésre és kapálásra is alkalmasak voltak. Belföldi gyártás híján azokat importból szerezték be. A második világháború idején a kapásnövények termesztése iránti fokozott igény fordította feléjük a figyelmet. A szakemberek az egysorosak helyett a két-három soros Sack- és Stoll-félék elterjesztését szorgalmazták.541 Ezer darab körüli számuk nyilvánvalóvá teszi, hogy a burgonya gépi vetése Magyarországon ritkaságnak számított.
A dualizmus korában a MÁV Gépgyár és a Hofherr gyár foglalkozott aratógépek előállításával. Az állami gyár a kormányzati nyomásnak engedve vette fel termékei sorába azokat, míg a kispesti cég hagyományos gyártójuk volt. A huszadik század elején mindketten felhagytak az aratógépek készítésével. A szélsőségesen hullámzó kereslet nem tette lehetővé tömeggyártásuk megvalósítását, és az amerikai cégekkel a kis sorozatú hazai aratógépgyártás nem versenyezhetett. A GYOSZ becslése szerint 1915-ben a Magyarországon használt aratógépek 85 %-a az Egyesült Államokból és Kanadából származott. A többi osztrák, német és magyar termék volt. A legfőbb szállítónak az International Harvesting Company és a Massey-Harris Co. bizonyult.542Az aratógépek vásárlását Magyarországon nem a gép technikai tökéletlensége, hanem az olcsó mezőgazdasági munkabérek fogták vissza.
Keresletük a háborúk idején jelentkezett lökésszerűen, ami egyrészt vámtételük átmeneti felfüggesztését eredményezte, másrészt a belföldi gyártás szükségességének a gondolatát vetette fel. A Kühne Rt. például a második világháború alatt foglalkozott az aratógépgyártás bevezetésének lehetőségével. A mosoni gyár volt az egyetlen, amely fűkaszálógépeket állított elő. Az így szerzett tapasztalatokat hasznosíthatták volna az aratógépek készítése terén. A Kühne Rt. végül elállt a tervezett gyártástól. A HSCS Rt. sem tekintette az aratógépek hazai előállítását kifizetődőnek, mivel annak eladási ára egy gépre vetítve közel másfélszeresét tette volna ki a külföldi gyártmányokénak.543 A jelentős magyar mezőgazdasági gépgyártók /a HSCS Rt., a MÁVAG termékek eladását végző Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt., az EMAG Rt. és a Kühne Rt./ külföldi aratógépeket forgalmaztak bel- és külföldön egyaránt.
A világháborút és a forradalmakat követően a foglalkoztatási nehézségek enyhítésére az aratógépeknek nemcsak behozatalát akadályozták, hanem használatát is tiltották.544 Az 1924-ben elfogadott vámtarifa-törvény viszont már a hazai gyártás hiányára való tekintettel az aratógépek díjtételét igen alacsonyan - 100 kilogrammonként 14 aranykoronában - szabta meg. Az aratógépek importja a reexport figyelembevételével csak 1928-ban lendült fel. A rövid ideig tartó konjunktúra után 1932 és 1937 között éves átlagban behozatali értéke a nyolcezer pengőt sem érte el. A korábban importált, de még el nem adott termékek harmadik országba irányuló exportja ugyanekkor éves átlagban megközelítette a 30 ezer pengőt.
A hivatalos statisztikai adatok szerint Magyarországon az aratógépek száma 1935-ben 5593 darab, 1942-ben 5200 darab volt. A szakemberek az üzemképes gépek számát 1300-1400 darabra becsülték. Az üzemképtelenek nagy száma miatt az egy aratógépre eső gabonatermő terület kiszámításának csak elvi jelentősége lehet.545
A traktornak az aratógépek vontatására való felhasználását kezdetben a fogatos aratógépek egyszerű utánkapcsolásával oldották meg. Később amerikai mintára az aratógép mozgó részeit kardántengely segítségével közvetlenül az erőgép motorja hajtotta meg. A magyar traktorgyártók/HSCS Rt., MÁVAG, Weiss Manfréd Művek / erőgépeiket felszerelték aratógép-meghajtó szerkezettel. A kereslet hiánya miatt később még az exportált traktorok mindegyikét sem látták el velük.546
Az olcsó mezőgazdasági munkabérek útját állták Magyarországon az aratógépek elterjedésének. A meglévő gépek többsége is használaton kívül állt. Keresletük elenyésző volt. Ezek után nem csodálható, hogy kombájnok /arató-cséplő gép/ előállítására a hazai gyártók kísérletet sem tettek. Az első kombájnokat a húszas évek végén hozták az országba, de munkáját általános tartózkodás fogadta. A Dénes Bírálat. Rt. szállította 1928 nyarán Ercsibe Wimpffen-birtokra és Felsőiregibe a Kornfeld-birtokra az első kombájnokat.547 A gazdák a magasan hagyott tarlót, a szalmaveszteséget és a gabona nedvességét kérték számon a gépen.
Trianon után a magyar mezőgazdasági gépgyártás túlméretezettsége leginkább a cséplőgépek előállítása terén mutatkozott meg. A gyártók kivétel nélkül az újonnan megrajzolt határok között működtek. Termelési képességük jóval meghaladta a belföldi keresletet. A MÁVAG, a HSCS Rt., az EMAG Rt. és a Schlick-Nicholson gépgyár évente mintegy háromezer motorikus erővel hajtott cséplőgépet tudott előállítani. A magyarországi fogyasztás ezt a mennyiséget a húszas évek második felének konjunktúrája idején sem tudta felvenni. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint 1928-ban a belföldi gyártók 2350 cséplőgépet értékesítettek, aminek körülbelül 10%-a került a hazai vásárlókhoz.548
A balkáni országok - cséplőgépgyártásuk nem lévén - biztos felvevőpiacai lehettek volna a világszínvonalú magyar termékeknek. Ennek azonban a világháború után útját állta az erős konkurencia, illetve a világgazdasági válság tartósan tönkretette a térség agrártársadalmának fizetőképességét. Az 1930-as évek első felében a nyugat-európai országok piacain torlódott össze a világ vezető mezőgazdasági gépgyárainak árukínálata. A kelendő magyar cséplőgépek csak nyomott áron találtak gazdára, ami a magas járulékos költségekkel együtt veszteségessé tette az eladásokat. Az évtized végén a hagyományos felvevőpiacaik felé forduló gyártók a balkáni országokban a német iparcikkek kivételezett helyzetével találták szemben magukat.
A cséplőgépgyártók gépeik fejlesztésénél a szemveszteség, a szükséges meghajtóerő és a gép súlyának csökkentésére, a gép szilárdságának a növelésére, a gabona tisztításának tökéletesítésére és a könnyebb kezelhetőségre törekedtek.
A szemveszteség csökkentése érdekében a HSCS Rt. három részből álló dobkosarával kihasználhatóvá tette a szalmarázó teljes felületét. A rázószekrénybe a nagy törekrosta munkáját könnyítő úgynevezett dobalatti" kis törekrostát szereltek, ami a pelyvás magokat egyenesen az alsó magtisztító szélrostára irányította. A nagy vagy alsó tisztítóműben megkettőzték a magok kisodródását megakadályozó magfogó deszkát, ezzel növelni lehetett a légáramot és az menetközben is szabályozhatóvá vált. A nehezen csépelhető búzafajoknál a kalászban erősen ülő magokat az alsó törekrostáról ventillátor keltette szívólégáram segítségével visszafutatták a cséplődobba.549
A piacképesebb magnyerés érdekében a HSCS Rt. vetőmagtisztító gépein alkalmazott lebegtető tisztítási eljárását cséplőgépein is bevezette, ami feleslegessé tette a porrostát. A kis tisztítóműben a harmadik széltisztító berendezés a por és az egyéb hulladékok kiszívása mellett kiválasztotta a silányabb magvakat.
A gép hajtásához szükséges erő csökkentését a golyóscsapágyak alkalmazása és a cséplőgép szerkezetének egyszerűsítése szolgálta. A MÁVAG által elsőként beépített golyóscsapágyas megoldást az összes gyártó átvette. Az állami gyár a nagy igénybevételnek kitett helyekre kétsoros önbeálló golyóscsapágyakat szerelt.550 Egyszerűsítette és könnyítette a cséplőgépeket az úgynevezett lengő szalmarázós megoldás. A szokásos két tengelyre szerelt 4-5 lengőládás szerkezet helyett, a Hannoveri Standard gyárban 1911-ben kifejlesztett egy tengelyre erősített, egy darabból álló szalmarázót alkalmaztak. A HSCS Rt. termékei az újabb, a MÁVAG és az EMAG Rt. gépei a hagyományos rendszerrel készültek.551
Az európaitól eltérő konstrukciójú amerikai cséplőgépek egyes elemei megjelentek a magyar gépeken is. az Egyesült Államokban az önköltség csökkentése érdekében a cséplőgépek automatizálására törekedtek. Európában a húszas évek végén és különösen a harmincas években fordultak a gyártók az amerikai típusú cséplőgépek felé. Az Egyesült Államokban az első vaskeretes, acélburkolatú cséplőgépet 1904-ben állították elő. Hasonló megoldást a MÁVAG és a Ganz gyár alkalmazott egyes termékein. A MÁVAG a nagy szilárdságú, mégis rugalmas, hegesztett acélkeretű cséplőgépeit acéllemezzel borította. Ezzel a gép súlya mintegy a felére csökkent, ugyanakkor a teljesítménye változatlan maradt. Felszerelhették cséplőgépeiket automatikus etetőkészülékkel, amelyet kévefelvágó szerkezettel is elláttak. Ezzel az etetőmunkás nagy gyakorlatot igénylő feladatát gépesítették, illetve megtakarították a kévéket felvágó napszámos munkáját. Az önetetőre folyamatosan rakhatták a gabonát a két oldalról mellé állt szekerekről. Kapcsolhattak a géphez úgynevezett távetetőt, amelynek segítségével egyenesen az asztagról lehetett táplálni a cséplőgépet. Ezekhez a berendezésekhez természetesen nagyobb teljesítményű meghajtógépre volt szükség.552
A takarmányozási célú szalmanyerésre a cséplőgépekbe aprítókészüléket szerelhettek, ami a szalmát apró darabokra vágta és megpuhította. A szalmaaprítós cséplőgépek Bulgáriában, Olaszország déli részén és Észak-Afrikában voltak keresettek.553 A cséplőgépekbe polyva- és törekfúvó berendezést is beépíthettek, amelyek a cséplés helyétől távolabbra repítették a hulladékot. A cséplőgépeket speciális készülékekkel és megfelelő rostákkal a herefélék, repce, köles, hüvelyesek, rizs cséplésére, kukorica morzsolására is alkalmassá tették.
A gyártók a vevők megnyerése érdekében számos apróbb újítást is bevezettek. Az EMAG Rt. például négyélű kosárléceket alakított ki, hogy azokat kopásuk után élezés nélkül használni lehessen. A MÁVAG a teljes dobot könnyen ki- és beszerelhetővé tette a cséplőgép keretgerendáinak kivágásával. A HSCS Rt. cséplőjén a dobkosarat és a nagy szelelő légáramát központi szabályzókészülékek segítségével lehetett állítani.
A belföldi piacot a hazai cséplőgépgyártók uralták, és a délkelet-európai országok keresletét kihasználva kivitelüket 1925 és 1929 között rohamosan növelve az értékét tekintve 3,6-szeresére emelkedett. Ebben az időszakban a mezőgazdasági eszközök és gépek összes exportjának 35,3-71,8%-át alkották. A legtöbb magyar cséplőgép Jugoszláviába került, utána Románia és Bulgária következett. Ebbe a három országba irányult kivitelük 69-83%-a a húszas évek második felében. A cséplőgépekre kifizetett alacsony vámok, illetve Jugoszlávia esetében a vámmentesség is ösztönözte a szállításokat.
A válság idején a cséplőgépkivitel zuhanásszerűen csökkent, és az export iránya is alapvetően megváltozott. A balkáni országok összeomlott piacairól sikerült a kivitelt a fizetőképes Franciaország és Olaszország felé fordítani. A felhalmozódott készleteiktől szabadulni igyekvő magyar gyártók egymással is ádáz versenyt folytattak az eladásokért. A HSCS Rt. egyenesen a MÁVAG cséplők dömpingárainak tulajdonította a francia kontingens rendelet bevezetését.554 A harmincas évek végén megélénkülő délkelet-európai kereslet a magyar gyártókat a tradicionális piacaikra való visszatérésre késztette, bár olaszországi pozícióikat megőrizték.
A belföldi eladások a gazdasági krízis idején szinte leálltak. A válság elmélyülése az 1930-ban nagy nehezen összekovácsolt cséplőgép-kartellt felbomlasztotta . A gyártók egymást licitálták túl az engedményekben.555 Az EMAG Rt. és a MÁVAG cséplőgépgyártását szüneteltette. A Schlick-Nicholson gépgyárat beolvasztó Ganz gyár a cséplőgépek előállítását felszámolta. A harmincas évek első felében egyedül a HSCS Rt. készített cséplőgépeket. A kispesti termelés folytonosságát a sikeres export biztosította, de a fogyasztás visszaesése miatt a cég cséplőgépgyártási kapacitását a felére, évi 400 darabra csökkentette.
A megélénkülő kereslet hatására 1937-ben a MÁVAG és az EMAG Rt. ismét megkezdte előállításukat. A belföldi piac korlátozott felvevőképessége /körülbelül évi 200 db/ és a balkáni eladásokat jellemző kiélezett konkurenciaharc nem tette lehetővé a tömeggyártás megvalósítását. A három termelő vállalat még a háborús konjunktúra idején sem lépte át az évi 300-400 darabos gyártási mennyiséget.556
A cséplés gépesítése Magyarországon már a XIX. század végére általánossá vált. A járgányos cséplőket a gőzzel hajtottak, majd a századforduló után a robbanómotorosak kezdték felváltani. Az utóbbiak térnyerését a világháború idején és azt követően a nyersolajszármazékok hiánya fékezte le. A húszas évek második felében viszont alkalmazásuk nemcsak az állati erővel működtetettek, hanem a gőzgéppel üzemelőek számát is visszaszorította. A belsőégésű motorral felszerelt lokomobilok, majd a traktorok gyors terjedése a gőzlokomobilok alkonyát jelentette. Gyártásukat leállították, mert a háború utáni évtized közepére eladhatatlanokká váltak.
Technikai szempontból a gőzgéppel működtetett cséplőgépek minden változtatás nélkül alkalmasak voltak a korszerű energiaforrások fogadására. A meghajtómotorral szemben voltak alapvető elvárások: annak tényleges teljesítménye a cséplőgépénél nagyobb kellett hogy legyen, mivel ez a tartalék energia a cséplő túlterhelése esetén biztosítékul szolgált. A gőzgépeknél a robbanómotorok kevésbé terhelhetőek, ezért a lecserélt gőzlokomobilnál erősebb beszerzését tartották célszerűnek. Például az elterjedt 1370 mm-es dobszélességű, 8 névleges lóerejű cséplőgéphez 18-24 tényleges lóerejű gőzgépet vagy 22-24 lóerejű robbanómotorosat ajánlottak.557 Fontos szempont volt, hogy a robbanómotoros erőgép motorja egyenletes fordulatszámmal járjon, és az szabályozható legyen. A nyersolajmotoros traktoroknak /például a Hofherr-traktorok/ éppen ingadozó fordulatszáma okozott gondokat a cséplésnél.558
A járgánnyal működtetettek közül csak azokat a nagy teljesítményűeket lehetett robbanómotorral hajtani, amelyeket eleve állati- vagy gépi erőre építették. A használatban lévő járgányos cséplőgépekre azonban nem ez volt a jellemző. Ahol az állati erővel hajtott cséplőgépet motorikussal váltották fel, ott a cséplő befejezte munkáját, viszont a járgányt még kisebb munkagépek /például takarmány-feldolgozók/ működtetésére foghatták. Az 1920-as években a Kühne Rt. készített járgánnyal vagy kis teljesítményű robbanómotorral hajtható cséplőket, de a szűkös kereslet miatt leállította gyártásukat.
A gőzcséplőgép-készletek fogyása nem feltétlenül járt együtt magának a cséplőgépnek a leállításával: ha az jó műszaki állapotú volt és az igényeknek megfelelt, dolgozhatott tovább. A gőzcséplőgép-garnitúrák számának a csökkenése a cséplőgépállomány meghajtó motorjainak korszerűsödését, a gőzlokomobilok visszaszorulását jelezte.
A cséplőgépekről a trianoni Magyarország vonatkozásában 1923 és 1938 között rendszeres statisztikai felméréseket készítettek. Ezek szerint számuk 26718 darabról 18049-re csökkent, és összetételük alapvetően módosult: 1923-ban a járgánnyal hajtottak az összes 42%-át, 1938-ban 7,6%-át alkották.559Az állati erővel üzemelőek helyét a motorikusak vették át. Az előbbiek száma 1923 és 1938 között 96,7 %-kal /9850 db/ csökkent. A nagyobb gazdaságokban a járgányos cséplőgépeket kiselejtezték: 1935-ben a 100 kh feletti üzemekben mindössze 135 darabot, 1942-ben 126-ot számláltak össze.560 A 100 kh alatti parasztgazdaságokban a felmérések jelentős mennyiséget regisztráltak, de egyre kevesebbet használtak ténylegesen közülük. Az 1935. évi gépösszeírás alkalmával 4367 darabot találtak a 100 kh alatti mezőgazdasági üzemekben, amelyből körülbelül 2329 darab dolgozott, 1938-ban már csak mintegy 1370 darab.
A második világháború idején a használaton kívül helyezett járgányos cséplőgépek közül jó néhányat ismét munkába állítottak, amit a nyersolajszármazékok magas ára és szűkössége indokolt.
A motorikus erővel üzemelő cséplőgépeknek nemcsak az aránya növekedett /1938-ban 92,4%-ra/, hanem meghajtómotorjaik összetétele is lényegesen megváltozott: 1923-ban még csak 36,9%-ukat /5712 db/ hajtották robbanómotoros erőgépek, viszont 1938-ban már 64,8 %-ukat /10 814 db/.561 A korszerű motorral működő cséplőgépek szaporulata egyrészt a gőzlokomobilok lecseréléséből, másrészt az új beszerzésekből származott. A statisztikai adatok ennek arányáról nem nyújtanak felvilágosítást. Valószínű, hogy a gőzgéppel dolgozó cséplőgépek jelentős hányada modern erőgéppel társítva üzemelt tovább. A robbanómotoros cséplőgépeknek a statisztikákban megjelenő 1923 és 1938 közötti 5102 darabos növekedése elsősorban nem az új cséplőszekrények vásárlásából, hanem hajtógépük változásából adódott. A cséplőgépvásárlások Magyar-országon 1924 és 1928 között öltöttek jelentősebb mértéket. A válság idején belföldi cséplőgépeladások szinte csak a használtgépekére korlátozódtak. A HSCS Rt., amely a MÁVAG mellett a legjelentősebb gyártó volt, 1934 és 1938 között mindössze 127 cséplőgépet adott el Magyarországon.562 A vásárlások csak a háború teremtette konjunktúra idején növekedtek érezhető mértékben.
A gépi erővel hajtott cséplőgépek száma 1923 és 1929 között folyamatosan emelkedett /15498 darabról 18085-re/, ezzel szemben a járgányosaké 1932-ig jelentősen /11220 darabról 2801-re/ csökkent. A korszerűsödés mutatója volt az is, hogy a gőzgépek rovására a robbanómotorosak nyertek tért. Az utóbbiak száma 1929-ben haladta meg először a gőzlokomobilokét. A válság hatására a gépi erővel működtetett cséplőgépek száma 1929 és 1934 között 1694 darabbal csökkent. Ezen belül robbanómotorral hajtottaké viszonylag állandó mennyiségen /9250-9440 db/ mozgott, a gőzgépeseké mérsékeltebb ütemben, de tovább csökkent. A járgányosak visszaesése lelassult, majd 1935-ig lényegében stagnált. A cséplőgépállomány csökkenése tehát a korszerűtlenebb hajtószerkezetűek visszaesésével magyarázható, amelyet azonban nem ellensúlyozott a robbanómotorosak növekedése.
A cséplőgépállomány minőségi cseréjét a válság visszavetette. A mezőgazdaság megrendült vásárlóereje és a tágra nyíló agrárolló mellett a mezőgazdasági gépek beszerzése és használata szempontjából figyelmet érdemel a gépeknek és alkatrészeiknek, illetve a működtetésükhöz szükséges hajtó- és kenőanyagoknak az ármozgása. Az előbbi 1930-ban és 1931-ben alig mérséklődött és egészen 1933-ig kevésbé süllyedt, mint az üzemanyagoké általában. A mélypontot jelentő 1935. évben viszont már 27,4%-kal maradtak el az 1929. évi szinttől.563 Ezt követően a gépeknek és az alkatrészeknek az ára 1937-ig a mezőgazdasági közép- és nagyüzemekben felhasznált üzemanyagok átlagára alatt maradt. Ezzel szemben a hajtó- és kenőanyagok ára a válság idején legfeljebb 8,5%-kal volt az 1929. évi szint alatt és 1936-tól kezdve már meg is haladta azt. A nagy értékű gépek vásárlását és használatát tehát nem annyira a magas gép- és alkatrészárak, mint inkább a traktorok, cséplőgépek üzemeltetéséhez szükséges hajtó- és kenőanyagok drágasága fogta vissza.
A harmincas évek második felét a robbanómotoros erőgéppel összekapcsolt cséplőgépek számának lassú emelkedése és a gőzgéppel, illetve járgánnyal hajtottak gyors visszaesése jellemezte. Ennek következtében az évtized végén sajátos helyzet teremtődött: cséplőgép-egységben az 1938. évi szint 461 egységgel maradt el az 1923. évitől.564 A kedvezőtlen folyamatot a háború idején megélénkült cséplőgép-vásárlások fordították vissza. Az 1942. évi gépösszeírás a trianoni országterületen 19028 darab motorikus erővel működő cséplőgépet és 4793 darab járgányos cséplőgépet talált. A magyarországi cséplőgéppark - a kézi cséplőgépek nélkül - az 1935. és az 1942. évi gépösszeírás között 4040 darabbal szaporodott, és a növekedés 93 %-a /3749 db/ a motorikus erővel hajtottak gyarapodásából származott.565
Megváltozott a cséplőgépek mezőgazdasági üzemkategóriák közötti megoszlása is. A 100 kataszteri holdnál kisebb üzemek 1935-ben a motorikus erővel hajtott cséplőgépek 66,4 %-át tudhatták magukénak, 1942-ben pedig már 77,0 %-át. A növekedés elsősorban az 5 kataszteri hold alatti, illetve a földnélküli kategóriában következett be: 3061 darabról 8711-re duzzadt a kezükön talált korszerű cséplőgépek száma.566 A traktorállomány alakulásához hasonlóan a háborús viszonyok teremtette bérmunka vállalási lehetőség ösztönözte a cséplőgépek beszerzését. Ezzel szemben az 5-10 kataszteri holdig terjedő üzemekben a motorikus erővel hajtottak száma stagnált, és a 10-100 kataszteri hold közöttiek esetében visszaesett. Átlagosan évi 45 munkanappal számolva egy cséplőgép 270 kh kalászosokkal bevetett föld termését csépelhette ki.567 A statisztikai adatok szerint a saját terményüket /vagy azt is/ cséplő parasztgazdaságok még a korábban beszerzett gépeket sem tudták megtartani. A fenntartási költségek emelkedése, különösen a fűtő- és kenőanyagok drágulása vetette vissza a kezükön lévő gépi erővel hajtott cséplőgépek használatát. A magyarországi cséplőgépállomány korszerűsödése és mennyiségének növekedése két hullámban következett be: a húszas évek második felében a traktorvásárlási láz idején, majd a harmincas évek végén és különösen a háború teremtette konjunktúra nyomán. A használatban lévő járgányos cséplőgépek a kisebb parasztgazdaságokba szorultak vissza, a gőzlokomobillal működőek száma pedig a felére esett. A magyar mezőgazdaságban a cséplést egyre inkább traktorral hajtott cséplőgéppel végezték. A munkagépeknek csaknem teljes mennyisége a hazai gyárakból került ki. Ezt támasztja alá Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye cséplőgépparkjának típus szerinti megoszlása is. A megye cséplőgépeinek 85-90%-a belföldi gyártmány volt. A legtöbb gép a HSCS Rt., a MÁVAG és az EMAG Rt. márkajelzését viselte, amihez a Schlick-Nicholson, a Röck és a Kühne gépgyár termékei társultak.568