A mezőgazdasági gépgyártás fejlődése szoros összefüggésben van a mezőgazdaság vásárlóerejének mindenkori állapotával, beruházási hajlandóságának alakulásával.
Magyarországon az 1848. évi jobbágyfelszabadítást követően a parasztgazdaságok tömege vált önálló gazdálkodóvá, a földesurak pedig a kieső kézi- és igásrobot pótlására kényszerültek. A múlt század második harmada azonban még nem hozott lényegi változást a gépesítés terén. A mezőgazdasági termelőknek a piaci viszonyokhoz való lassú alkalmazkodása, tőkeszegénysége nem tette lehetővé, illetve a művelés alá vont területek növelhetősége nem tette sürgetővé az eszköz- és gépvásárlásokat. A gépesítés ellenében hatott a nagy tömegben rendelkezésre álló, olcsó mezőgazdasági munkaerő, amelynek alkalmazása hozzájárult a hagyományos technika továbbéléséhez.
Hátráltatták a mezőgazdasági gépgyártás korai felfutását az ipar egészét sújtó nehézségek: az iparűzés szabadságának útjában álló akadályok, a mobilizálható tőke elégtelensége, az infrastruktúra fejletlensége.
A térség országaihoz hasonlóan Magyarországon is a tőkeerős mezőgazdasági nagyüzemek jártak a modern agrotechnika meghonosításának élén: félvas ekéket, szórvavetőgépeket, járgány hajtotta cséplőgépeket alkalmaztak. A XIX. század utolsó harmadában a jelzáloghitelezés terjedésével javuló hitelviszonyok, a kedvező értékesítési lehetőségek következtében megsokasodtak a mezőgazdasági közép- és kisüzemek eszköz- és gépvásárlásai. Többek között gyári elő-állítású félvas- és vasekéket, sorvetőgépeket, járgányos- és gőzcséplőgépeket, szecskavágókat, darálókat szereztek be.A korszerű eszközök és gépek iránti igény megélénkülése, a belső fogyasztás számottevő bővülése a magyar mezőgazdasági gépgyártás gyors növekedését eredményezte. A németországihoz és a Lajtán túlihoz hasonlóan Magyarországon is ösztönözték az ágazat fejlődését a Nagy-Britanniából behozott termékek, amelyek hosszú időre megszabták a technikai fejlesztés irányát. A szigetországihoz társuló egyesült államokbeli és a térségben egyre fontosabb szerepet játszó német mezőgazdasági gépgyártás teremtette konkurencia részben behatárolta a hazai gyártás kibontakozásának lehetséges területeit is, például vetőgépgyártás vonatkozásában.
Más volt a helyzet a korszerű félvas - és vasekék és a cséplőgépek, illetve a meghajtásukat végző járgányok és gőzlokomobilok előállítása terén: az említett termékek
iránti jelentős és tartós keresletre épülhetett rá a belföldi gyártás.
Magyarországon már a múlt század második felében nemcsak a félvas ekék általános elterjedését, hanem a vasekék gyors térhódítását állapíthatjuk meg. A kisebb vonóerőt igénylő, tökéletesebb és gyorsabb munkát végző, ezzel a többszöri vetés előtti szántást lehetővé tevő korszerű ekék a mezőgazdasági kisüzemek természetes munkaeszközeivé váltak. Szemben a délkelet-európai országokkal, ahol a faekék még a XX. század elején is megőrizték dominanciájukat.A szemnyerés hagyományos technikáját, a nyomtatást és a kézi cséplést a XIX. század derekán terjedni kezdő gépi cséplés váltotta fel. A géppel végzett cséplés felgyorsította a magnyerés folyamatát, ami lehetővé tette a cséplésre váró gabonában keletkező károk jelentős csökkentését, a gépi magtisztítás, osztályozás révén piacképes gabona előállítását. A cséplőgépek kivételesen dinamikus térnyerése mögött egyéb ösztönzőket is látnunk kell: a kaszás aratás elterjedését, a vasút kiépülését, amely újabb gabonatermő területek számára teremtette meg a piaci értékesítés lehetőségét és egyben a minél rövidebb idő alatt elvégzendő csépelési munkák szükségességét.
Az első világháborút megelőzően gyakorlatilag befejeződött a cséplés gépesítése. A nagyüzemekben már a századforduló tájékán megjelentek a korszerű robbanó motoros lokomobillal hajtott cséplőgép-készletek. A traktorok elterjedésének is köszönhetően a két világháború között a robbanó motoros cséplőgépek túlsúlyba kerültek gőzlokomobilos társaikkal szemben. A cséplőgép-készletek előállítása az ágazat kiemelkedő területét jelentette. A magyarországi vállalatok cséplőgép-, lokomobil- majd traktorgyártási képessége a belföldi fogyasztás mértékét meghaladva számottevő kivitelt tett lehetővé. A cséplés gépesítését tekintve Magyarország fel tudott zárkózni a magasabb műszaki színvonalon álló nyugat-európai országok mezőgazdaságához.
Az elemzett korszak egészében rendelkezésre álló mezőgazdasági munkaerő-felesleg felhasználása visszafoghatta a korszerű gépek alkalmazását még a nagyüzemekben is. A legjellemzőbb példa erre az aratás gépesítésének igen mérsékelt magyarországi eredménye. A modern kévekötő aratógépek magas műszaki színvonala indokolttá tette volna fokozott munkába állításukat, de a mezőgazdasági munkaerő-tartalék olcsósága, foglalkoztatásának szociális fontossága útját állta az aratógépek szélesebb körű elterjedésének. A cséplés gépesítése után az aratásé az agrárnépesség jelentős részét fosztotta volna meg egyik legfontosabb jövedelemforrásától.
A mezőgazdaság gépesítésének első szakasza Magyarországon az első világháború előtt lezárult. Az emberi munkaerőt tehermentesítő állati energiával működtetett mező-gazdasági munkagépek elterjedését időben szorosan követve, illetve azzal párhuzamosan tért hódítottak a gépi energiával üzemelőek. A gőzgépek mezőgazdasági alkalmazásának korlátozott lehetősége, magas ára és fenntartási költsége azokat szinte kizárólagosan a nagyüzemekben tette gazdaságosan felhasználhatóvá, ami nem tért el a nyugat-európai országok gyakorlatától. Elmaradt viszont azoktól a közép- és kisüzemek gépesítettségének elért színvonala. Különösen a parasztgazdaságok eszköz- és gépellátottsága nem haladt előre.
A parasztgazdaságok többsége alig tudta kivenni a részét az agrotechnika modernizálásából. Az előre lépést a sarlót kiváltó kasza alkalmazása, a gyári félvas- és vasekék használata, a falusi mesteremberek készítette boronák, hengerek, esetleg lókapák munkába állítása, szecskavágók, darálók beszerzése jelentette.
A mezőgazdaság gépesítésének a robbanómotoros erőgépek, a traktorok megjelenésével a XX. század elején beköszöntő új szakasza egyrészt növelte Magyarország leszakadását a fejlett nyugat-európai országokhoz képest, másrészt még tovább nőtt a szakadék a tőkeerős nagyüzemek és a kisüzemek között. A parasztgazdaságok nem tudtak a beruházásokhoz szükséges mennyiségű tőkét tartalékolni, illetve felhalmozott vagy külső forrásból származó tőkéjüket inkább földvásárlásba fektették.
A vizsgált korszak egészére elmondhatjuk, hogy a mezőgazdaság vásárlóereje, ha időszakonként, tájanként és mezőgazdasági üzemtípusonként eltérő mértékben is, alacsony szinten mozgott. A belföldi fogyasztás elégtelensége a mezőgazdasági gépgyártásra kedvezőtlenül hatott: a tömeggyártás elmaradásában, esetleg egyes termékekre korlátozódásában. A magas önköltséggel termelő vállalatok gyártmányainak drágasága visszahatott a fogyasztásra. Az ágazat dinamikus fejlődése azokra az időszakokra esett, amikor a tehetősebb parasztgazdaságok is képesek voltak eszköz- és gépvásárlására. A belföldi fogyasztók körének a mezőgazdasági nagy- és középüzemekre szűkülése azzal a következménnyel járt, hogy a kisüzemekben gazdaságosan kihasználható gépek kínálata elégtelen volt.
A magyar mezőgazdaság rendelkezett azzal a háttériparral, amely az aratógépek, illetve arató-cséplő gépek kivételével az összes szükséges eszköz és gép előállítására mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben képessé vált. A mezőgazdaság gépesítettségének a két világháború közötti időszakában csak néhány területen /traktorok, robbanómotoros cséplőgép-készletek, vetőgépek alkalmazása/ érezhető előrelépése, és a parasztgazdaságok eszköz- és gépállományának alig kitapintható változása mögött nem a hazai ipari bázis gyengesége, hanem a mezőgazdasági üzemek beruházásokra tartalékolható tőkéjének elégtelensége húzódott meg.